Somogyi Néplap, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-23 / 96. szám
H m I mm|§ygg l WPjf 'gjjMMí --&••/«:.^-../--xig<-.:^xW-/ I IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS ^ ^ v^‘- 3jj|| <. | ' ' •> §f ifPi •|P>*' jj|f| ' ;flP' IfPföfff j| P 's' f" ^^Cx"' 4 '•-'£ % ___________Somogyi Néplap__________________ 1 988. április 23., szombat SZIKSZAI KÁROLY Galamb-beszéd Tegnapi álmom már kéznyomokkal teli és harmatcirókás lombok dermednek számtól: lélegzetem sóhajos füstjében megmozdulnak a kiszáradt medrek és kiolvadnak szememből a százéves folyók örök tartozékukkal: a lobogó hajú fákkal és kiolvadnak az elrejtett kések is fölrajzolván szomorú esőiket az ég dózsaveres küszöbére mutatva templomaink tornyának a repülés irányát hol éjszakánként átemelem magam a határok felett csempészve nyelvem törékeny csöngettyüit oda hol földbe tapossák a kinyomtatott szót is hiába égnek tüdőmben ujjlenyomatok és hiába űzik hazától hazáig kutyákkal szememet hiába tapogatják össze torkomat mint folyóvizet egy csónak az ősz jelzötüzei már fölrajzolták szomorú esőiket a szívemre és az esöszálak vékony húsmelegében hazatalálok mindig. VLAGYIMIR SZLUCKIJ NÉZŐPONT A 47-es számú középiskola igazgatója ezekkel a szavakkal kezdte a nevelőtestületi értekezletet: — Tisztelt kollégák! Utasítás^ jobban mondva tanácsot kaptam ... A lényeg az, hogy a stressz rossz hatással van a tanulók idegrendszerére. Ezért azt kérik, hogy az oktatási folyamatban csökkentsük a stresszhelyzeteket. Maguk például gyakran adnak elégtelen osztályzatot. De hisz ez a gyerek számára kész tragédia! Valószínű, észrevették, hogy azok a tanulók, akik elégtelen osztályzatokat kapnak, rendszerint agresszívak. Mindennek az az oka, hogy ők többet idegeskednek az órák alatt, mint társaik. Az osztályzatok természetesen legyenek igazságosak. De ha elégtelent akarnak adni, erre mindenképpen készítsék fel a tanulókat! Finoman, kíméletesen ... Az értekezlet mély benyomást tett Arkagyij Petro- vics Pontyuhovra, a fiatal irodalomtanárra. Az órára igyekezve, a folyosón félelemmel gondolt arra, hogy az igazgató utasítását már ma végre kell hajtani. Arkagyij Petrovics szórakozottan viszonozta az osztály köszönését. Ahogy kinyitotta a naplót, megpillantotta a saját kezűleg írt cédulát: ,,Kaskint feleltetni!'’ Vityka Kaskin közismerten rossz tanuló és iskolakerülő volt. Pontyuhov — a megtévesztés kedvéért — lapozgatta a naplót, és úgy szólalt meg, mintha még gondolkodna : — Kijön felelni... kijön ... Na, legyen Kaskin. Kaskin kelletlenül tápász- kodott fel az utolsó pádból. A táblához vánszorgott. — Nos — kezdte óvatosan Pontyuhov —, a mai órára el kellett olvasnotok Fonvi- zintól a Kamasz című komédiát. Tehát Vitya, meséld el nekünk, hogyan vélekedsz a darabról! — Hát, ott, ez .. . a főhős ... szóval egyáltalán nem rajongott a tanulásért... de... viszont bármikor kész lett volna megnősülni. Az osztály felnevetett, Vitya Kaskin pedig elhallgatott. Pontyuhov megértette, végképp. Azért a biztonság kedvéért megkérdezte: — Ez minden? — Ez, Arkagyij Petrovics. Hozzam az ellenőrzőm? Kaskinnak nem volt mit veszítenie. Hat elégtelenje volt irodalomból, és mielőbb meg akarta kapni a hetedi két. Végre befejezhetné a torpedót, amit a felelés miatt kénytelen volt abbahagyni. — Várj még azzal az ellenőrzővel! — Pontyuhov megpróbált becézően nézni Kaskinra. — Tegnap, ha nem tévedek, nagyszerű volt az idő. A fiúk mind focizással töltötték a délutánt. Bizonyára te is, Vitya. — Hát, éppenséggel fociztam. — Na látod, ezért nem tudod ma ötösre a leckét. Egyetértesz ? — Hát, ötöst azt biztosan nem kapok. — Négyest sem lehet adni eçre a feleletre. Ami meg a többi jegyet illeti... azok annyira megalázóak, hogy fel sem merem őket ajánlani neked. Kaskin sehogy sem bírta felfogni, mit akar kihozni ebből az egészből Tvuha. (Így hívták a fiúk maguk között Arkagyij Petrovicsot.) Pontyuhov meg csak folytatta. — Ne búsulj, barátom! Őszintén megmondom neked, annak idején az iskolában én sem úsztam meg. Ennek ellenére, amint látod, tanár lettem. — Én ugyan nem búsulok — mondta elnézően Kaskin —, minek tenném? — Na látod, helyes. Remek fickó vagy. De most kérlek, add ide az ellenőrződet! Be kell írnom. Ne is törődj vele, ez csak afféle formalitás ... — Ugyan már! Tökéletesen megértem. Magának ez a dolga. — Ha megkérhetlek, holnap hívd el a szüléidét! — Rendben, itt lesznek, ne aggódjon. — Ne félj, nem akarok panaszkodni rád. Csak beszélgetni szeretnék velük. Véleményt cserélni. — Akkor inkább maga jöjjön el hozzánk! Anya főz valami jó ebédet, apa is otthon lesz. — Nem. köszönöm a meghívást, majd inkább máskor. Es ebben a pillanatban megszólalt a csengő. A gyerekek kitódultak az osztályból, és egyikük értetlenül kérdezte: — Ezzel meg mi történt, srácok? Egész órán csak Kaskint szedette be. — Hát nem érted? — röhögött fel Kaskin. — Tiszta sor, Tyűha ma nem készült az órára, és húzta az időt. Csak most jött rá, hogy az iskolában nem lehet megúszni. Horváth Lilla fordítása A szövés: életmód Nagy Judit gobelinjeiről Bevallva múltat és jelent A katarsist szolgáló dokumentuafilmek zolásának érdeme — furcsa módon — játékfilmé: először Bacsó Péter foglalkozott vele néhány esztendeje a Te rongyos élet! című tragikomédiájában.) Itt nem makulátlan mártírok szenvednek egytől-egyig elvetemült mar- talócok fogságában. Á helyzet sokkalta bonyolultabb. Maguk a meggyötörtek vonják le a becsületes következtetést, évtizedek múltán: túl kell lépni a szörnyű élményeken, nem szabad a ^fogat fogért" bosszúfolyamatát továbbvinni. Ami nem jelenti azt — amire a film ironikus címé is utal —, hogy jogilag, politikailag, emberileg elmaradhat az utólagos igazságszolgáltatás. Mert — valójában — elmaradt. A vétkeseket — kiváltképp a fő vétkeseket — nemigen vonták felelősségre. S ahol nem tabu á múlt, ott többé a jelen sem az. Be lehet vallani, hogy — bizony — nálunk is tízezerszám akad kábítószerrel élő. félresodrottan vergődő fiatal, mint a sántikáló, nyomorúságában még a hitle- rizmussal is rokonszenvező Attila, Vitézy László Úgy érezte, szabadon él című filmjének szereplője. Fény derülhet arra: miként vélekednek egyesek arról társadalmunk vezető rétegeiben, hogy a köz szolgálata jogos kiváltságokkal jár, s ezek öröklés útján lelkifurdalás nélkül áthagyományozhatok. Erről szól Magyar József A mi kis ügyeink című alkotása. Elénk tárulhat egy folyamat, amelynek során a nyugdíjazott ózdi vezérigazgató, s az utcára tett munkás hasonlóképp vesztesnek tekintheti magát — csak a tét és a következmény nem azonos. Ez derül ki Almási Miklós Szorításban című alkotásából. Súlyos gondokkal küszködő, de felnőni törekvő magyar társadalom ábrázolását adják ezek a dokumentumfilmek. Fölkorbácsolják indulatainkat, de a megtisztító lehiggadást, a katarzist is szolgálják. Ekként kell tehát őket fogadni, mert fontos részei, munkálói a stabilizálódás, kibontakozás nemzeti célkitűzésének. Kőháti Zsolt ~r— GOBELIN, azaz plusz, mínusz gobelin — adta meg témául a textilművészeknek az 1980-as szombathelyi tex- tilbiennálé. A téma kitalálói akkor arra vártak, hogy a művészek textilben mondják el véleményüket a szövésnek erről a munkaigényes, nehéz fajtájáról. Sorra érkeztek is a kiállításra per- sziflázsok, volt aki egy gobelindarabot applikált textiljébe. volt aki a Gobelin család — mint névadó — ábrázolásával készített faliképet. Nagy Judit gobelinje egy kitépett irkalapon ezt a kézzel írott szöveget szőtte maradandóvá: szövés — életmód. Amit az, aki odafigyelt, szemrehányásnak is, figyelmeztetésnek is érthetett. Ugyanis nem lehet csak úgy belekapni a szövésbe, csak úgy hányavetin most egy tócsit.szőni, aztán egy kicsit mást csinálni. Első szövött faliképéi apró állatok, rovarok, pillangók pontos másai voltak — óriásira nagyítva. Egy biológus kutató precizitásával szőtte meg vagy hímeztedomborította-tekerte-feszí- tette-hajlította őket. A gobelineket gyapjúból szövi, de hasznai hozzá selymet, fémszálat, pamutot is. Nagy élethűséggel elkészített rovarjaihoz műanyag fóliát, bársony anyagot, brokátot is felhasznált. Körülbelül 1979 —80-ra tehető az az idő, amikor ezek az állatkák — amelyek többnyire repülő rovarok és lepkék — elfoglalják helyüket a tájban, Nagy Judit lírai tájképein. 1986 októberében a budapesti Dorottya utcai kiállítóteremben egész sorozatát láthattuk rovarjainak, tájainak. Ez utóbbiaknak az a sajátságuk, hogy a képfelületnek A magyar film történetében is lezárult az a korszak, amelyet a konszolidáció, a kiegyenlített fejlődés, a kevésbé tettenérhető ellentmondások periódusaként tartottunk számon. Nyolcvanas éveink második felére bebizonyosodott, hogy a szocialista fejlődés gyökeres reformja, új alapokra helyezése nélkül ugyanolyan válságjelenségekkel számolhatunk, mint amilyeneket addig csak a — sematikusan leírt — tőkés társadalommal hoztunk összefüggésbe. A magyar dokumentumfilm legújabb vonulata ezt a fölismerést tesfi nyilvánvalóvá, s hozzá képest a játékfilm olykor csak halvány ismétlésnek hat. Dokumentumfilmjeink múlt és jelen hiteles képével igyekeznek szembesíteni bennünket, nézőket. Sára Sándor hatalmas filmfolyama — a Sir az út előttem című alkotás — a hazájukból elkerült székelyek hányattatásait örökíti meg; itt a kamera szinte valamiféle „filmes jegyzőkönyv" készítését szolgálja. Beszélő arcokon elevenedik meg az utóbbi csaknem félévszázad történelme, s csak néha szakítja meg a vallomásokat egy-egy — korabeli — híradórészlet. Hasonló módon nyomozza a történelmet — de már valamelyest könnyedebben, a jegyzőkönyv puritán tárgyilagosságát meghaladva — Magyar Bálint és Schiffer Pál A Dunánál című alkotásában. A sitínes fílmszalagon dunapataji származású, illetékességű vallomástevők beszélnek életükről, s az ösz- szefonódó sorsokból az országos kép helyi változata rajzolódik ki: üldöző és üldözött feltételezi egymást kölcsönösen, hittel vagy számításból elkövetett súlyos vétkek tárulnak föl. És a Duna menti summázat úgy hangozhatnék, ahogyan Radnóti Miklós fogalmazta: „Hisz bűnösök vagyun mi, akár a többi nép”. Ilyen ösz- szefüggésben az egyéni bűn- telenség is viszonylagos. A Gulyás-fivérek megrendítő alkotása, a Törvénysértés nélkül az 1951—1953 közötti kitelepítésekről is ezt igazolja, (A kényes tárgy ábráTizenegy éve végzett az Iparművészeti Főiskolán Nagy Judit, gobelin szakon, de egy agg művésznek is díszére válna az az életmű, amit eddig létrehozott. Blokkoló óra soha nem sürgette: főnök nem engedte soha szabadságra. Otthon ül le naponta, szünet nélkül, kikapcsolódás nélkül szövőszékéhez és válogatja gyapjúit, selymeit, aranyszálait, hogy megszője gondolatait, végleges — mert megmásíthatatlan — formába öntse terveit egy negyedét, de legfeljebb alsó harmadát foglalja pl à táj, hogy helyet adjon a 1^ vegőnek, a térnek, amelyben együtt mozognak Nagy Judit „repülői”. Egyetlen képen helyet kap nála a levegőben rovar, madár, repülőgép, sárkányrepülő, léghajó. A tájképeken fantasztikus a madárjárás: egymással perlekedő madarak, „hátramenetbe” kapcsoló szárnycsapások, szelíd landolás egyaránt található itt. S alattuk szerény falucska, a hegyek közt, mint egy százéves képeslapon. Csendéletei ujjongok. Mintha a barokk mesterek minden pompáját összegyűjtötte volna asztalára — csak éppen odatesz még egy kólás üveget is. Nagy Judit régi — régies, régieskedő, olykor csúfondárosan ódivatú — gobelinjein azért ott van mindig a jelen, az állásfoglalás. így élünk című faliképén az idilli táj horizontján repül egy rakéta. Nagy Judit két éles vonással áthúzta. Persze szőve van ez is. Csendéletein, tájain látszik, hogy nemcsak az állatok, de a növények világa is vonzza. Erről beszél az Átváltozások című gobelin is. Egy zöld levél — s mellette ugyanaz, már szárazon, barnán. Szereti a természet átváltozásait. Az Évszakok — a négy kép csak tervben van kiállítva — állatban, növényben, tájban fogalmazza meg a tavaszt, nyarat, őszt és telet. Tervei nem vázlatok csupán: finom, miniatűr remekek. Halvány ceruzarajzok, amelyek a gobelinben kapnak ugyan textil-életet, de így is érvényes grafikák. Aki naponta 6—12 órát ül a szövőszéke mellett — Nagy Judit pedig ott ül —, annak nemcsak az életmódja más, mint a többieké, hanem teljes élete, ébrenléte e munkavégzés közepette zajlik. Körötte fonalkötegek, gombolyagerdő. Az élet, a külvilág, a valóság gyakran beleszól a munkába, részt kér a képben is. Egyik legutóbbi munkáján a poétikus tájkép fás, virágos, madaras boldogságát a bordűrben — a megszövött keretben — egy lapulva figyelő macska kirajzolódó tekintete nyugtalanítja. A madár—macska viszonyban az örök félelem lapul. Az idillt így kérdőjelezi meg a valóság. Saját félelmeit így adja tudtunkra a művész. Mert szövése nemcsak életmód, élet is. Torday Aliz
