Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-01 / 51. szám
Tisztolt Szerkesztősig ! Béri Ilona, Balatonkeresztúr, Iskola u. 14. sz. alatti lakos február 12-én megjelent észrevételével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adom. A levélíró lakásának közvetlen közelében Áfor töltőállomás és — megfelelő parkolóval ellátott — autóscsárda üzeme, ami megnöveli a várakozó játmüvek számát. Bár a benzinkút éjszaka zárva tart, többen megállnak tankolási szándékkal. A cikk megjelenését követően fokozott ellenőrzés alá vontuk a megjelölt útszakaszt, azonban a levélben említett, nyugalmat zavaró körülményeket nem tapasztaltunk. A javaslatként említett — sportpálya melletti — várakozóhely kamionok fogadására több szempontból sem alkalmas; a lakott területen kívül eső parkoló kialakítása nem tartozik a hatáskörünkbe. A tehergépjárművek hosszabb várakozását tiltó közúti jelzőtáblák elhelyezését célzó javaslatot az illetékes szervnek megküldtem. A probléma végleges megoldásáig rendszeres ellenőrzéssel igyekszünk biztosítani a környéken lakók zavartalan pihenését. Tisztelettel: Dr. Molnár József r. ezredes közbiztonsági helyettes Somogy Megyei Rendőrfőkapitányság Tisztelt Szerkesztőség ! Somogyi Néplap XLIV. évfolyam, 51. szám 1988. március 1., kedd Szeptemberben őszi tárlat KEVESEBB KIÁLLÍTÁST RENDEZNEK SOMOGYBÁN Elkészítette idei kiállítási programját a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága. Ebben az évben észrevehetően kevesebb tárlat nyílik a kiállítóhelyeken. A Somogyi Képtárban április közepéig látogatható a Va- szary-kiállítás, ezt követően Újházi Péter székesfehérvári festőművész mutatkozik be, majd Kajtári Gyula grafikusművész. Szeptemberben ismét megrendezik a megyében élő képzőművészek őszi tárlatát, az év végén antik görög és római művészeti alkotásokból nyílik kiállítás a Szépművészeti Múzeum anyagából a Somogyi Képtárban. A Kaposvári Galériában Czinkotay Frigyes festőművész tárlata lesz látható. A Somogy Megyei Múzeumban jelenleg Varga Géza szobrászművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők, majd Fischer György szobrászművész mutatkozik be. ígéretes kiállításra kerül sor szeptemberben, amikor is Polgár Ildikó iparművész alkotásait ismerhetjük meg, a kiállítások sorát itt Harangozó Ferenc kaposvári grafikusművész tárlata zárja. 1987. november 23-án szerződést kötöttem sertéshizlalásra a Balatonnagybereki Állami Gazdasággal. A szerződés szerint 1988. januárban 3 sertést kellett volna leadnom. írtam is a gazdaságnak, hogy legyenek szívesek jönni értük. Pálfi Gábor aláírással táviratot kaptam, hogy január 27-én jönnek. Két nap szabadságot kértem, de nem jöttek szállítani. Telefonon érdeklődtünk, melyre azt válaszolták: technikai okok miatt nem tudtak jönni. Nemsokára újabb táviratot kaptam, hogy február 5- én elszállítják a hízókat. Ekkor a fiam kért 2 nap sza- bdságot, de ekkor sem jöttek. Ezt azzal indokolták, hogy nagyon messze lakunk, ezért nem tudnak jönni. Azt mondták: szállíttassam el őket, ahogy tudom. A szerződés szerint a sertéseket nekik kell elszállítani. A szerződéskötéskor nem tudták, hogy messze lakunk? Nekem arra nincs pénzem, hogy fuvarost fcr-— gadjak. Nem hiszem, hogy a népgazdaságnak nem kell a sertéshús. Szerintem csak felelőtlenség búvik meg valahol. Kérem, hogy a szállítás elmaradása miatt okozott többletkiadásomat fizessék meg. Tisztelettel: Csekk Gyula Fiad, Kossuth u. 4. Felsőoktatási tandíjak, térítések A hazai felsőoktatási intézményekben idén szeptembertől megváltozik a hallgatói tandíjak fizetési rendszere : ezentúl a 3,00 tanulmányi átlagot el nem érő hallgatók tandíjait — az intézmények szabályzatában rögzített sávoknak megfelelően — kizárólag tanulmányi eredményük figyelembevételével állapítják meg. Ugyancsak módosították a felsőoktatásban fizetendő egyéb díjak és térítések — félév- és vizsgaismétlési díjak, különeljárási díjak — összegeit is: az erre vonatkozó jogszabályok viszont már idén február 1-jétől érvényesek. A változásokról a Művelődési Minisztériumban tájékoztatták az MTI munkatársát. Mint elmondták, a felsőoktatási díjakról és térítésekről tavaly nyáron látott napvilágot az a miniszteri rendelet, amely megszünteti, módosítja, s egyben egységesíti a korábbi nyolcféle különböző szintű jogszabályt. A Művelődési Közlöny 1987. évi 14. és a Magyar Közlöny 1987. évi 25. számában közzétett rendelet irányelvei alapján az egyetemek és főiskolák intézményi tanácsai — a hallgatók Gyerekek jelmezben A Tabhoz közeli Zala a kisközségek közé tartozik. Lakóinak csaknem egyhar- mada 60 éven felüli. Nincs gazdakör, nincs jelentős közélet sem, mégis van, amiről érdemes beszámolni. A mi falunkban már évek óta jelentős esemény a gyerekek álarcosbálja, amelyet az idén is megrendeztek. Volt ott mindenféle ötletes jelmez: Piroska, varázsló, sündisznó, Ludas Matyi, a nagy ho-ho-ho horgász, menyasszony, vőlegény, pó- lyásbaba, és ami a legnagyobb sikert aratta: a Z’zi labor. A gyerekek nagysikerű versenye után a felnőttek, a rendezők öltöztek be jelmezbe, mégpedig az idén kisiskolásoknak álcázták magukat. Ezután következett a tombola és a hangulatos zenés est. Igazán mindenki nagyon jól szórakozott. Ifj. Fekete Józsefné Valutaárfolyamok Vételi Eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 8 241,95 8 751,77 Ausztrál dollár 3 339,19 3 545,73 Belga frank 131,82 139,98 Dán korona 721,03 765,63 Francia frank 813,80 864,14 Finn -márka 1 139,49 1 209,97 Görög drachma a) 33,67 35,75 Holland forint 2 453,95 2 605,75 Ír font . 7 340,94 7 795,02 Japán yen (1000) 362,32 384,74 Jugo. dinár (1000) 29,23 31,03 Kanadai dollár 3 676,28 3 903,68 Kuvaiti dinár 16 848,49 17 890,67 Norvég korona 731,26 776,50 NSZK-márka 2 755,14 2 925,56 Olasz líra (1000) 37,38 39,70 Osztrák schilling 392,30 416,56 Portugál escudo 33,62 35,70 Spanyol peseta 40,83 43,35 Svájci frank 3 349,54 3 556,72 Svéd korona 776,74 824,78 USA-dollár 4 646,81 4 934,25 ECU (Közös P.) 5 689,75 6 041,69 a) A vásárolható legmagasabb bankjegycimlet: 1000-es. » • • • UJ SOROK NYÁRRÁ Vevőankétot tartott a Nagykanizsai Sörgyár kaposvári kirendeltsége. Ojtó Lajos, a kirendeltség vezetője a vállalatnál történt változásokról és a várható sörellátásról tájékoztatta az érdekelt kereskedelmi vállalatok és áfészek képviselőit. A Nagykanizsai Sörgyár 13 ki- rendeltsége, közöttük a kaposvári is, a jövőben részben önálló egységként dolgozik. A sörgyár idei értékesítési tervei minden eddiginél nagyobbak. Amíg például tavaly Balatoni világos sörből 760 ezer hektolitert adtak el, az idén 15 ezer hektoliterrel többet akarnak értékesíteni. Minőségi sör esetében a múlt évben eladott 308 ezer hektolitert 1988-ban 400 ezerre szeretnék növelni. A vállalat kapacitása lehetővé teszi az import sörök forgalmazásának mérséklését. Űj termékekkel is jelentkezik a gyár: kísérletképpen a Zalai Speciál, valamint a minőségét 6 hónapig megőrző Holstein sörrel. A Zalai Speciál alkoholtartalma még a Balatoni világosénál is kisebb. Az üdítőszezon kezdete előtt sajnálatos, hogy a siófoki palackozóban üzemelő gépsor alkatrészhiánya miatt a 0,25 literes palacko- zású Pepsi Cola forgalmazását kénytelenek voltak leállítani. A tőkés importból beszerezhető alkatrészre nincs meg a szükséges valuta, így nem tudni, hogy mikor tudják a gépsort ismét munkába állítani. A kiesett menyiséget egyliteres palac- kozású Pepsivel igyekeznek pótolni. Mozgássérültek találkozója Siófokon Május 10-étől 19-éig rendezik meg Siófokon a mozgássérültek nemzetközi találkozóját. A rendezvénynek a SZOT Csepel üdülő ad otthont. A kilenenapos program keretében a irésztve- vőknek kirándulásokat is szervez a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete. Ugyancsak az egyesület szervezésében kerül sor a mozgássérültek üdültetésére Igáiban. A meleg vizes fürdőhelyen május 20-ától szeptember 30-áig tíznapos turnusokat fogadnak. A vendégeket magánházaknál helyezik el. SZÓVÁ TESSZÜK Emberek tették sétálóutcában dísztelenné a díszkorlátot Kaposváron a képviselőit is bevonva — december 31-ig készítették el saját szabályzatukat, amelyek pontosan megállapítják a hármas átlag alatti fizetési díjak határait. A félévi és vizsgaismétlési díjakra vonatkozó új szabályozások már most érvényesek. Ezek között szerepel például, hogy ha a hallgató tanulmányi eredménye élég- telen, vagy tanulmányi kötelezettségének elmulasztása,' illetve fegyelmi büntetés miatt évet ismétel: 3000 forintos félévismétlési díjat kell fizetnie. Ilyenkor természetesen mentesül az illető félév tandíjkötelezettsége alól. Üj vonás az is, hogy ha egy-egy elégtelen vizsga — kollokvium, szigorlat — után a diák új vizsgát tesz, akkor az első ismételt vizsgánál 50, a továbbiaknál viszont 200 forintot köteles fizetni. Elvi segítség (Kertész N, László karikatúrája) AZ IVÁSKULTÚRA PERESZTROJKÁJA? Visszakozás szeszügyben A szovjet főváros hatóságai az elmúlt napokban enyhítettek a szigorú alkohol- ellenes rendelkezéseken. Délután két órától ismét nyitnak az italt árusító boltok, sőt az eddigieknél nemesebb, értékesebb italokkal próbálják bővíteni a választékot, és az ünnepek előtt nem csökkentik a forgalmat, mint eddig. Az alkoholizmus elleni kampány egyik fontos lépésének tartották az italt árusító üzletek bezárását, illetve korlátozott idejű nyitva tartását, a vodka száműzését az élelmiszerüzletek polcairól, Bebizonyosodott azonban, hogy az alkohol forgalmazásának a visszaszorítása önmagában még nem csökkenti a szeszfogyasztást. A késő délutántól nyitva tartó italboltok előtt olykor több száz méteres sorok verődnek ösz- sze, és a sor végén álló csak reménykedhet abban, hogy aznap még egy üveg borhoz jut. így aztán újabb szokások ütötték fel fejüket. Moszkvában például általánossá vált a fizetett sorbán- állók rendszere. Akinek nincs ideje, vagy kedve várakozni több órán át az italbolt előtt, az felfogad valakit, aki néhány rubel ellenében hajlandó fagyos- kodni, hogy megbízójának beszerezze az áhított üveget. Az italboltok előtt összese- reglett tekintélyes méretű tömeg hangulata természetesen ideges, tumultuózus jelenetek vannak, sértegetések röpködnek a levegőben. A zugpálinkafőzés a sokadik virágzását éli az országban. A legelszántabb ivók már a kölnivízzel is beérik. Létrehozták a Józanságért Küzdők önkéntes Össz-szö- vetségi Társaságát. A szervezet tevékenysége azonban kudarcba fulladt. A társaságot bürokratikus 1 alapokon szervezték meg. Egy idő után már csak a csekélyke tagdíjak behajtása, és a dotációk utáni rohangálás foglalta le a vezetőség energiáját. Ugyanakkor értelmes programot nem tudott kidolgozni az alkoholizmus visszaszorítására. A hatóságok most felismerték: az alkoholizmust csakis hosszas, kitartó és helyes taktikai manővereket felvonultató háborúval lehet legyűrni. Hogy ennek mi a módja? Ez ma még nyitott kérdés. Tarka sorok Betörés — Szóval önökhöz betörtek? — Igen. — És az ön felesége egy férfit fedezett föl az-ágy alatt? — Igen. — Talán a tolvajok közül való volt? — Nem, az én voltam ... Számtan — Nyolc fiú moziba akar menni, de négyet a szülei nem engednek el. Akkor hány fiú ment moziba? Mondd meg, Pétiké! — Nyolc fiú,- tanár úr kérem! Vallomás — Szeretem a csillogó szemed, a finomságodat, remek alakodat — ömleng a fiú. — Mindent, mindent! És te mit szeretsz rajtam ? — A jó ízlésedet».. Vacsora — Hova sietsz, öregem? — A feleségem vár a vacsorával. — Akikor még megihatunk valamit. Fél óra már nem számít. — Milyen fél óra? A tegnapi vacsorával vár... Pucér A váratlanul hazatérő Brahovác egy ismeretlen, meztelen férfit talál a ruhásszekrényben. Még mielőtt kinyithatná a száját, a felesége ártatlanul megjegyzi: — Csak ne izgasd fel magad, Ödön! Ugyanezen a jeleneten úgy nevettél tegnap a színház- b in. hogy még a köny- nyed is kicsordult. Naplemente Fiatal pár ül a tó partján. — Nézd ... Nem szép ez a naplemente? A fiú unottan mondja: — Túl hagyományos ... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telez: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca 5ándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dijk egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft, félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608