Somogyi Néplap, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-19 / 67. szám
1988. március 19., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK Két szigorú kutya vigyázza a házat. Egy fekete és egy vörös. Nincs az a sza- zó, aiki rendibe tudná tenni a nadrágot, amire ezek egyszer rászabadultak. Bárki bemehet mégis, egészen a műhelyig. Az őrzök lánca akkora, hogy még véletlenül se érjék el a járdát. Este vagy ha nincs otthon senki, akkor lánc sincsen. Azt hinné az ember, ilyen testőrség mögött mogorva a ,gazda. De ő csak mosolyog a hívatlanul betoppanó idegenre, megszorítja 'a kezét, nem kérdi, miért jött, hanem mintha száz éve ismerné, úgy köszönti. Félkönyékkel rátámaszkodik az idő féketette gya- lupadra, ügy terel bennünket, hogy a vaskályha közelébe kerüljünk, mert fázósan léptünk be. Tartása már maga a kérdés: mit kívánunk, segíthet-e rajtunk? — Csak beszélgetni? írni is? Nem jó az. Mert annyi itt a munka ... És én senkit sem utasítok el, aki kér tőlem valamit. De most már nem nagyon bírja a kezem. Készség, akarat van még bennem, de ez a hetvenhét éves test már csak hátráltat ebben is. Azután megtudják még többen ... És jön ide annyi óra, amit már senki se javít meg, de annyi óra! Mi lesz ha nem tudok végezni velük? — Ballér József, maga nem tartozik az órássághoz! Ezt mondta neki egyszer egy idős, köztiszteletben álló .mester (hallgassuk el a névét). Azt felelte: tegyen elém egy utolsó darabjáig szétszedett negyedütős órát, és ha én azt nem rakom össze szakszerűen, akkor soha többé nem nyúlok óra- szerkezéthez. — Egy órásgyűlésen történt ez. Először életemben voltam ott. Jaj, nagyon szégyelltem magam. Azt kérdezte tőlem az a mester: mióta dolgozom a szakmában? Az igazat feleltem: az én mesterségem géplakatos, motorszerelő és kovács. Erre fortyant föl, hogy nem tartozom közéjük. Mit mondhattam volna? A negyedütős óra van a mesterség legmagasabb fokán. Azzal védtem meg magam. Nyugdíjas volt már. Mindenki hozzá vitt minden javítani valót. Kismotort, darálót, varrógépet. Most is be-betérnek ilyesmivel, de a varrógépnél durvább masinát már nem fogad el. — Fáj a szívem, hogy el kell hárítanom az eróbereket, mert szomorúak miatta. De a feleségem egyszer Napokról, órákról KÜLÖNFÉLE MESÉK Lökik Nodalosban egy ember, akiből mesx- Nem hisxem, hogy ax ilyen kisugárxówiok ha- szire sugárzik a békesség és a szeretet il tárai vonnak, de azt igen, hogy ómig a hoizá Szennáig, Kaposvárig, Budapestig, Münchenig hasonlók közül okár egy is él a világ bármely és még ki tudja meddig. Talán odáig is, ahol szögletében, addig von o dolgoknok értelmük, róla magáról senki se hallott senki se tud. azt mondta: „Te papa, ebbe te bele fogsz bolondulni, hogy mindent csinálsz, pedig mást szeretnél”. Én megöleltem: tudtam, hogy igaza van. Azt is tudtam, hogy odafönt a padláson yan egy rossz, egy hétig járó óra. Fölmentem, lehoztam, és megcsináltam. Az volt az első. Ott ketyeg, ni! Egyszerű parasztóra, az ilyen, ha fölhúzzák, pontosan hét napig megy. És utána a többi. Javíthatatlan roncsok. Elkezdtem gyűjteni őket. S azóta csak órát javítok. Hatvanöt éves koromtól fogva. A legtöbbet megtartottam, de él is ajándékoztam belőlük. Három igazán gyönyörű, komoly darabot, három negyedütős állóórát a három fiamnak adok majd. — Jó fiúk? — Nagyon jó fiúk. Azt mondták, hogy nem herdálják majd el a gyűjteményt, ha már én nem leszek. Sokszor vagyunk együtt; az unokák is jönnek. Ide mindig benyit valaki. Máriát Szennából ismerik-e? Már nincs ott, nyugdíjazták. Ö is benyitott egyszer. Abból barátság lett. Rögtön, megszerettem, mintha a lányom lett volna. A szennai múzeumi órákat javítgattam. Egyet az enyéim közül is kölcsönadtam egyszer: a legöregebbet. Azt vitték Münchenibe a kiállításra. Az o.tt fölépített magyar paraszt- házban mutatta az időt. Hallottam, hogy az tetszett a mindenféle nép fiainak, hogy nem új utánzat az az óra, és mégis működik. Elmondták, amikor visszahozták. Vendégkönyv is van, mert a lakás majdhogynem múzeum. Az órák legtöbbje pihen. Hiszen, ha járna mind. az égzengéssel fölérne, amikor egyszerre ütnek. — Nagy érték ez. Nem fél a hívatlan látogatóktól? — Arra való a két kutya. Amúgy meg nem félek. Jó szomszédaim vannak. Az érték meg nem érdekéi. Azt tudom, hogy megvenni nem lettem volna képes. Ügy juthattam hozzájuk, hogy roncsból készítettem újat. A kicsiny esztergámon hosz- szában kifúrom a gombostűt, minden alkatrészt elkészítek azon. Csak egyszer vásároltam sok pénzért órát. Az egyik állót. S akkor egyszer kérdezte a feleségem, hogy nem sokallom-e a pénzt érte. Erre én azt mondtam: az ember nem sajnálhatja a pénzt azért, amit szeret. És ebben megint egyek voltunk; nem szólt nekem később egy rossz szót sem a tizenötezer forintért. Együtt böjtöltük ki a hiányát. De az az óra, az... — Azt szereti a legjobba n? — Egyformán mindet. — És miért épp az órákat? — Egyszerű. Gyerekkoromban órás szerettem volna lenni. Apám nem engedte /mert én voltam a legidősebb fia, és a földművelésben volt a helyem. Azután gépész lettem úgy, hogy egy öreg mestert apámként gondoztam s megtanultam tőle, amit korábban nem tanulhattam. Nyugdíjban pedig a magam ura voltam, és megtanultam, amit magamtól megtanulhattam. Kaposváron a Büki órástól pedig a többit. Ö nem küldött el, amikor egyszer bementem hozzá kérdezni valamit. Az ő fiát pedig már én tanítottam meg az ingaóráikra és egyebekre. Fiamként, unokámként szeretem őket. A fekete gyalupadon számtalan óra, műszer, alkatrész között két digitális kvarcjószág hever. Kijelzőjük vakon szürkül a világra. Fölemelem az egyiket. — Ehhez is ért? — Nem. De nem is akarok. Az óra az, aminek mutatója van és körbejár. Az embernek ez jelenti az időt. Ez fogja jelenteni tízezer év múlva is. Van kvarcórám. De mutatós. Várjunk csak... Lehet egy kicsit csöndben maradni? Rögtön üt az egyik öreg. Gyönyörű hangja van? Üt. S valóban gyönyörű a hangja. Báliér József hallotta ezerszer, mégis meg- illetődöttség ül arcára. Különösen szép hang ... — A zenét szeretem. Énekelni szeretek. Kocsmába soha sem jártam. De énekelni igen. A templomba. Most is minden vasárnap. Különben egyformák a napok. Műhely, órák ... Csak az idő fogy. Az az igazság, hogy sokan betoppannak és itt is maradnak diskurálni. Az óráktól veszem él az időmet olyankor. De any- nyira jó beszélgetni az ismerősökkel és az ismeretlenekkel. És segíteni nekik... Búcsúzáskor Ballér József, kezünket erősen megszorítva, belénk karolva vezetett a kapuig. A kutyák elhallgattak. Már az autóban, távolodva visszanéztem, s láttam: ő a kapuban áll kissé meghajolva, kucsmája a kezében. Ősz haja — ahogy a fejfedőt lekapta — kuszán rendetlenkedett. összeszámít a torkom akkor. S csak otthon, este engedett igazán a szónak. Amikor népemnek mesélni kezdtem: „Lakik Nadalos- ban egy ember ...” Azután még Arany Jánost vendégül látva együtt elolvastuk a Családi kört. És a különféle mesék lassacskán együvé olvadva csönddé váltak. Csak az óra ketyegését lehetett hallani. Luthár Péter Fotó: Jakab Judit BEJÁRÓK Somogybán annyian vannak, mint Kaposvár lakosságának a fele. A munkába korábban indulnak, haza később érnek, mint munkatársaik. A Kaposgép törzsgyárának 705 dolgozója közül 189 vidékről jön naponta. Közülük a legnagyobb távolságot Komáromi Lajos, a tmk-üzem technikusa teszi meg: Ötvöskónyiból jár vonattal Kaposvárra. Később ér a munkahelyére, ezért a többiektől eltérő munkarendben dolgozik. — Hat óra tizenkét perckor indul a vonatom Ötvöskónyiból, s hétkor érkezik Kaposvárra. Fél nyolckor kezdek s négyig dolgozom. Este hatra érek ismét a lakóhelyemre — számol be egy munkanapjáról Komáromi Lajos. — Szerencsére még nem nősültem meg — teszi hozzá. A raktárosnak már nem lehetett a munkaidejét az autóbusz indulásához és érkezéséhez igazítani. Biczó Ferenc reggel 5 órakor ér Jutából a gyárba, de csak háromnegyed hatkor kezdi a munkát. Addig befűt, kávét és teát főz a fiúknak. 13.45-ig tart a munkaidő. A 14.10-es buszra vagy fölfér vagy nem, ugyanis ezzel járnak haza a diákok. — Nagyon sok új ház épült az utóbbi években Hetesen és Jutában. Sokan Kaposvárról költöztek ki, s továbbra is a megyeszékhelyre járnak dolgozni. — Célszerű lenne, ha az egy helyről bejárók összefognának, és gépkocsival járnának dolgozni. Mindenkinek kilencven fillért tudnánk fizetni kilométerenként. Ha öten jönnének egy autóval, már megérné kiállni a garázsból — vélekedik Illyés Ferenc párttit- kár. — Sajnos, nem tudjuk megoldani, mert nem egy időben kezdjük a munkát. Ha a szomszédom Pestre megy, már hiányzik egy az ötből — mondja Biczó Ferenc. A siófoki, lengyeltóti, mennyei és tabi gyáregységbe vállalati autóbusszal szállítják a dolgozókat. Lengyeltótiba például ötven ember jár Buzsákról, Hács- ról, Szőlősgyörökből, So- mogyvárról, Pusztaberény- ből. Azért gazdaságtalan az ilyen szállítás, mert ez az öt helység ötféle irányban van Lengyeltótitól. Ugyanez a helyzet a többi gyáregységben is. Illyés Ferenc megoldást látna abban, ha nem a munkásakat szállítanák az üzembe, hanem az az üzemeket telepítenék a községekbe. Mások a gondok a Mas- terfil Pamutfonóipari Vállalat kaposvári gyárában. Forróné Czár Erzsébettől megtudtuk: több dolgozójuk jár Kisasszondról éjszakai műszakba dolgozni. Korábban egy órával hamarabb értek a munkahelyükre, Fajszi emberek Ha egy falu megmozdul Jó példát írni nehéz. Nem azért, mert csak keresve lehet ilyet találni, hanem, mert az olvasó hozzászokott már a kritikus, elmarasztaló cikkekhez. Ha kis településekről olvas, szinte előre tudja: itt most arról lesz szó, hogy sorvad a falu, a közös községi tanács mostohán bánik a kisközséggel, a falusiak közönybe burkolóznak, kevés a munkahely, a fiatalok elköltöznek ... Somogy faj szón tapasztaltuk ezeket a negatívumokat is, de még inkább az újraéledésnek, a falu közösségbe kovácsolódásának a jeleit. — öregapám öregapja is somogyfajszi volt — kezdte bemutatkozását Fuller Sándor. — Apám malombérlőként kereste a kenyerét, engem kovácsinasnak adott. 1945 volt az én kettős felszabadulásom: akkor lettem kovács és akkor kezdtem a szabad életet. Somogyfajsz a gyerekkoromban 1200 lakót számlált. Kocsmák, vendéglők, boltok, orvos, iskola, gazdakör, szövetkezet jelezte, hogy mennyire élő a község. Aztán az ötveneshatvanas években egyszerre fújt ki innen sok száz faj- szít a szél. Ha valaki nekem három éve azt mondja, hogy még egyszer visszaköltözik az élet, a pezsgés a faluba, hitetlenül ráztam volna meg a fejemet. Most esemény eseményt követ. Bál, farsangi nap, május 1-jei falunap, sportrendezvények, társadalmi munka, parképítés. Berta lmréné, aki szintén tősgyökeres somogyfajszi, a falu lendületének Okairól is beszél: — önmagától semmi sem változik. Legelőször Zsám- bok Istvánt kell megemlíte- rvi: Miskolcról költözött ide a felesége szülőfalujába. Fanatikusan hisz a falu „feltámasztásában”. Most például azért nincs itt, mert Miskolcon akar pénzt szerezni a falunak. A testvére ugyanis műszaki szakember, feltaláló. Arra akarja rábeszélni, hogy egyik neves ezért kérték a Volánt, hogy módosítsa a járatot. — Módosította is. Most egy óra és húsz perccel érnek korábban — így a gyár szakszervezeti bizottságának titkára. A kaposvári élelmiszer- ipari szakközépiskola 530 diákjának csaknem a negyede bejáró. A legimesz- szebbről Egyed Géza negyedikes tanuló jön Kaposvárra: a .Tapsony és Kaposvár közötti 42 kilométeres távolságot teszi meg mindennap kétszer autóbusszal. Szabó János majdnem ugyanezt a távolságot járja be naponta, csakhogy az ellenkező irányban. A tap- sonyi téesz ipari főágazat- vezetője Kaposfőről jár a munkahelyére. B. A. találmányának márkaaevét — amely nyugaton ismertebb, mint itthon — a falusi focicsapat reklámozza. Ha csak néhány ezres jön be a csapatnak, az is valami- Ö szervezte meg a csehszlovákiai magyar faluval is a baráti ikapcsolatot, a „füstmentes falu” pályázatot s nemrég a Magyar Televízió által meghirdetett „szebb, egészségesebb környezetért” pályázatra való benevezésünket is. A 360 pályázó közül Somogyfajsz bekerült a legjobb 34-be. Az igazi fordulók még ezután következnek... Bertáné a pusztakovácsi termelőszövetkezet itteni harisnyaüzemében dolgozik. Tanácstag, népfront-vezetőségi tag, vöröskeresztes. — Nem lehet mindenkinek a kezét fogni, hogy jöjjön dolgozni a falujáért, de a szép szónak, az okos rábeszélésnek megvan az eredménye. Csávics Lajos egykori DISZ-titkár ma már java- korabeli férfi, az elöljáró jobb keze. Ö a víztársulat elnöke és a labdarúgók vezetője:-— Az egészséges ivóvíz régi vágya már a falubelieknek. Most 13 millió forintos beruházás révén lesz vezetékes vizünk. Minden fáradságot, áldozatot vállalunk, mert ez létszükséglet. A fiatalok nem maradnak meg olyan helyen, ahol még kútból kell húzni a vizet. Csávics Lajos azt tartja, értelmetlen az is, hogy 100 óvodás, 'iskolás „ingázik el” Somogyfajszról. Meg kel! tartani a fiatalokat, és értelmiséget kell szerezni a falunak; enélkül nincs faluélet — összegezte a véleményét. — Jól megy az öregek napközi otthona, az emberek jó hangulatban járnak naponta ide — vette áit a szót Princz Pál népfrontelnök. — Nekem, nyugdíjas lévén, ezt az ügyet kellene pártolnom, de én is a fiatalok dolgát tartom a fontosnak. A népfrontelnök megemlíti, milyen ügyesen készült el a gázcseretelep, Böhm Istvánná azon kevesek egyike, aki úgy költözött ide. 17 éve már, hogy kopárpusztai házukat so- mogyfajszira cserélték. Két gyereket fölnevelt, ők sajnos fciröpültek a faluból. — Akkor holtponton állt a község, még én is azt mondtam nekik: menjetek, ez sorvadó falu, nincs itt semmire lehetőségetek. Az utóbbi három évben örömmel jönnek haza. Jobb a hangulat, látják a változásokat. Szinte az az első kérdésük, mi volt már megint a hét végén ... ötszáz lelkes kisközség. Akad jó néhány ilyen Somogybán. Néhány kezdeményező ember kell, akiben megbíznak a többiek. A községi tanács jóindulata kell, hogy lássák a támogatást a társközség lakói. Ér- télmes feladatok kellenek... És megmozdul egy falu. Békés József
