Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-12 / 9. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIV. évfolyam, 9. sióm Ara: 1,80 Ft 1988. január 12., kedd Moszkvában a CSKP új főtitkára Helmut Kohl a keleti politikáról Hazánkkal iránymutató szerződéseket kötöttek Várakozáson felüli eredmények Munkátgyűlótt tartottak a cukorgyárban Milos Jakes, Csehszlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra hétfőn rövid munkaláto­gatásra Moszkvába érke­zett. A csehszlovák vezető az SZKP KB meghívásának tesz eleget. A szovjet fővá­ros repülőterén Jegor Liga- csov, az SZKP KB PB tag­ja, a KB titkára, valamint a KB több más felelős mun­katársa fogadta a vendéget. Milos Jakest a CSKP KB 1987 decemberi ülésén vá­lasztották meg a testület fő­titkárává. Ebben a minősé­gében ez az első külföldi út­ja. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfőn Moszkvában megbeszélést folytatott Milos Jakessal, a CSKP KB főtitkárával. A találkozón Gorbacsov és Jakes a két párt és állam belpolitikájával, valamint a nemzetközi helyzettel kap­csolatos kérdéseket vitatta meg. A TASZSZ szovjet hír- ügynökség jelentése szerint a megbeszélés szívélyes, ba­ráti légkörben, a teljes meg­értés jegyében zajlott le. Gorbacsov és Jákes meg­erősítette a két párt és a két ország eltökéltségét, hogy azok a jövőben is cse- lékvően együttműködnek szövetségeseikkel. (Folytatás a 2. oldalon) Helmut Kohl nyugatnémet kancellár szerint az NSZK egyebek közt arra fogja fel­használni a (nyugat)-európai közösségben (EK) az év első hat hónapja során betöltött elnöki tisztségét, hogy ki­bontakoztassa az aktív kele­ti politikát a szocialista or­szágok irányában. A bonni kormányfő az új évben első sajtóértekezletén széles körű áttekintést adott arról, hogy kormánya — a nyugati szövetségi rendszer szilárd részeként — miként óhajtja bővíteni keleti po­litikáját 1988-ban, s ezzel összefüggésben elsődleges fontosságot tulajdonított a Szovjetunióhoz fűződő kap­csolatoknak. Ennék szellemében min­den szinten gyakoribb pár­beszédre, szorosabb együtt­működésre és újabb megál­lapodások aláírására fognak törekedni. Eduard Sevard- nadze szovjet külügyminisz­ter jövő heti látogatása ide­jén megvitatják Gorbacsov főtitkár NSZK-ba szóló meg­hívásának kérdését is. Koh‘1 késznek mutatkozott arra, hogy Bonn hivatalos megállapodást kössön Moszkvával a rendszeres konzultációkról, és szorgal­mazta kulturális intézetek kölcsönös létesítését is. A Folytatódik a kaposvári szennyvíz- tisztító építése A januári enyhe idő lehetővé tette az építők­nek a betonozást. A Délviép a kaposvári új szennyvíztisztító telepén folytatja az utóülepítő medence építését. szovjet kormánynak szóló köszönettel nyugtázta, hogy tavaly minden korábbinál több, 14 ezer 400 német nemzetiségű szovjet állam­polgár települhetett át az NSZK-ba. A többi kelet-európai szo­cialista országról szólva méltatta Genscher külügy­miniszter jelenlegi lengyel- országi, majd e hónap végi csehszlovákiai látogatásának jelentőségét. Magyarországról szólva is­mét kiemelte a Grósz Ká­roly miniszterelnökkel tavaly aláírt, iránymutató megálla­podások jelentőségét a gaz­dasági és műszaki-tudomá­nyos együttműködés fejlesz­tése, a kulturális intézetek cseréje, a német kisebbség támogatása és a vízum'köny- nyítése'k területén. Emellett igen örvendetes fejlemény­nek nevezte a január 1-jével életbe lépett magyarországi utazási könnyítéseket is. Köhl kijelentette, hogy a Magyarországgal kötött megállapodások nem kizáró­lagosak vagy modelljellegü- ék, mivel az NSZK válto­zatlanul felajánlja minden más keleti és délkeleti szom­szédjának is a hosszú távú és jövőbe mutató együttmű­ködést a megkötött szerző­dések és a helsinki záró­okmány alapján. Szolidaritási delegációnk Egyiptomban Jakab Sándor elnök veze­tésével hétfőn Kairóba uta­zott a Magyar Szolidaritási Bizottság* küldöttsége. A de­legáció az egyiptomi fővá­rosban részt vesz az Afro­ázsiai Népek Szolidaritási Szervezete elnökségi ülésén, amelyet a szervezet megala­kulásának 30. évfordulója alkalmából rendeznek. A ta­nácskozáson a résztvevők megvitatják a szervezet há­rom évtizedes tevékenysé­gének tapasztalatait, a to­vábbi feladatokat. Napi­rendre kerülnek a faji meg­különböztetés és a neokolo- nializmus felszámolását, a béke és a biztonság megte­remtését szolgáló antiim- perialista szolidaritás fel­adatai is. Munkásgyűléssel kezdő­dött az első karbantartási nap tegnap a Kaposvári Cu­korgyárban. A gyár dolgo­zóival Kováts Imre igazgató ismertette az elmúlt évben elért eredményeket, vala­mint az idei év feladatait, amelyeket a gyárnak is az új gazdasági feltételek mel­lett kell megvalósítani. Egy évvel ezelőtt még meglehetősen nehéznek ígér­kezett az üzem számára az 1987-es esztendő. Akkor úgy látszott, alaphiánnyal, vesz­teséggel és az év egyes hó­napjaiban fizetésképtelen­séggel is számolni kell. Mindezek ellenére március­ban már nem ennyire ború­látó tervre kellett igent mondani. Mindez annak is köszön­hető, hogy amíg az év ele­jén alig 5000 hektár volt a szerződött répaterület, a ve­tések idejére ez 6600 hek­tárra bővült. Ekkora terü­lettel csak 1989-ben számolt a vállalat vezetése. Így a feldolgozott répa mennyisé­Az építőipar az idén csökkenő építési kereslettel, de ezen belül változó igé­nyekkel számol. Ezért to­vábbra is legfontosabb fel­adat, hogy rugalmasan al­kalmazkodjon a piac fizető­képes szükségleteihez. A ter­vek szerint az építés-szere­lési feladatok — összehason­lítható áron — a tavalyinál 5 százalékkal mérsékelteb­bek, ám a korábbinál na­gyobb erőfeszítések szüksé­gesek a minőség, a szerző­déses fegyelem és a munka- szervezés javításához. Mi­után a tavalyinál erőtelje­sebb munkaerőmozgás, első­sorban létszámcsökkentés valószínűsíthető, méginikább előtérbe kerül a termelé­kenység növelése, s az eh­hez szükséges fejlesztések megalapozása is. A lakásépítésben több fon­tos változás állítja új hely­zet elé a kivitelezőket. Az idén kötött 'la'kásépítésli szer­ződések alapján ugyanis már hároméves jótállást kell adni a vállalkozóknak és a háttéripari vállalatoknak: Újdonság továbbá, hogy ez év január 1-jétől a megren­delők és a kivitelezők ebben ge minden tervet felülmúlt, 310 ezer tonnából gyárthat­tak cukrot. Ebből 240 ezer tonna a saját szerződött te­rületről került a gyárba, a többi a társgyáraktól érke­zett. Ennek eredményeként a termelési terv minden lénye-, ges feladatát teljesíteni tud­ták. 35 600 tonna cukrot gyártottak, ezen kívül 8 ezer tonna szárított répaszelet és 5 ezer tonna perlet is kike­rült a gyárból. Az ered­ménnyel a Kaposvári Cukor­gyár a harmadik helyre ke­rült az ország cukorgyárai­nak a rangsorában. A válla­lati tervek csak minimális nyereséggel számoltak, a kampány végeztével azon­ban, előreláthatólag mint­egy 25 millió forintos nye­reséget könyvelhetnek el. Jól alakult a cukor, a ré­paszelet és a perlet értéke­sítése is. Az igazgató el­mondta, hogy exportképes­ségük miatt ezeknek a ter­mékeknek ma meghatározó szerepük van a gyár terme­lésében. az épületkategóriában is köl­csönös megegyezés — és nem maximált áras norma­tívák — alapján alakítják ki a lakóházak, illetve a la­kások árát. Az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium szerint a vállalkozók közötti verseny erősödése miatt a kivitelezőknek is fontos érdeke, hogy olyan versenyárat ajánljanak, amelyek igazodnak a meg­rendelők pénzügyi lehetősé­geihez, s egyúttal lehetővé teszik a jövedelmező építke­zést is. A minisztérium in­formációi szerint a kivite­lezők bővítik a saját vállal­kozásban épülő lakások kí­nálatát is. A népgazdasági terv or­szágosan a múlt évinél ke­vesebb, összesen 55 ezer la­kás felépítésével, s ezen be­lül állami erőforrásokból öt­ezer új otthon kivitelezésé­vel számol. A magánlakások közül 15 ezret építenek la­kótelepi, mintegy 2 ezret pe­dig egyedi többszintes épü­letben, a családi házak szá­ma pedig 33 ezer körül ala­kul. A fővárosban várható­an megközelíti a tízezret az idén elkészülő új otthonok Az idei évvel kapcsolat­ban Kováts Imre hangsú­lyozta, hogy több, későbbi időpontra tervezett fejlesz­tést előrehoznak. Tovább akarják növelni a szerződött répaterületet, el akarják ér­ni a 7300 hektárt. A kívül­ről érkező mennyiséggel együtt ez 320 ezer tonna fel­dolgozását eredményezné. Mindezek érdekében javíta­ni kell a termeltetés feltéte­leit, az eddiginél jobb táro­lást biztosítani és a répa tisztítására is nagy gondot kell fordítani. Az igazgató kiemelte, hogy döntő mértékben befolyásol­hatja a vállalat idei ered­ményeit, hogy termékeikkel szabadon gazdálkodhat- nak-e? Mennyire teszik majd ezt lehetővé az új gazdasági szabályozók? Ha az idei elképzelések valóra válnak, a cukorgyár a következő kampány során 40-41 ezer tonna cukrot, 8-9 ezer tonna répaszeletet és 6 ezer tonna perletet gyárt. száma. Ezenkívül országosan a tanácsi bérlakás-állomány­ból 31 ezret újítanak fel, és további 14 ezret korszerűsí­tenek. A többszintes lakóhá­zak személyi tulajdonú ott­honaival együtt várhatóan összesen 37—38 ezer lakást újítanak fel, és 16 ezer la­kást korszerűsítenek szerve­zetten. A népgazdasági beruházá­sok a múlt évi élénkülést követően az idén mérsék­lődnék. Üj nagyberuházás nem kezdődik, de tervezési és előkészületi munkákra, főként a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban je­lentős összeget irányoz elő a terv. Több nagyberuházás­nál csökken az építési mun­ka üteme, ugyanakkor — az államközi szerződéseknek megfelelően — gyorsul a Bős—Nagymarosi Vízlépcső- rendszer építése. A vállalati beruházások összege várha­tóan a tavalyi szinten ma­rad, de ezen belül nő a gépbeszerzés, és csökken az építés aránya. A korábbinál kevesebb jut a nem terme­lő beruházásokra. A tavalyi­nál 500-zal kevesebb, össze­sen 1400 általános, szak- és középiskolai tanterem léte­sítésére nyílik lehetőség, de ennek egy részét más funk­ciójú épület átalakításával állítják az oktatás szolgála­tába. Az egészségügyi és szo­ciális ellátás fejlesztésében a kórházi rekonstrukció, vala­mint a gép- és műszerállo­mány és a szociális otthonok bővítése kap elsőbbséget. Így kórházi ágyból a tavalyinál 40 százalékkal többet, ösz- szesen 1700-at létesítenek, s a szociális otthonok helyeit a múlt évi 900-za'l szemben várhatóan 1600-zal növelik. Földrengést észleltek Ausztriában Az ausztriai Stájerország­ban tegnap földrengést ész­leltek; középpontja az Al­pokban, az Ens folyó forrás­vidékén volt. A földrengés erőssége a 12 fokozatú Mer- calli-skála szerint ötös erős­ségű volt; károkról rífem ér­keztek jelentések. Expedíció járt az ősmagyarok földjén Feltűnő építészeti, népművészeti hasonlóság Az Ujgur.iában járt magyar expedíció tapasztalatairól számolt be hétfőn a Hilton- szállóban Kiszely István, az MTA régészeti intézetének antropológusa és Cey-Bert Gyula, a nemzetközi gaszt­ronómiai tanács magyar szár­mazású főtitkára. Elmondták, hogy tavaly augusztusban és szeptember­ben kaptak lehetőséget arra, hogy tanulmányozzák a kí­nai Hszincsiamg-ujgur tarto­mányt, ahol az ősmagyarok egy része törzsszövetségben élt a helyi népcsoportokkal. Körösi Csorna Sándor is cé­lul tűzte ki, hogy eljut az ujgurok földjére, ám ez a terve sohasem sikerült. A ta- vályi útra a japán Körösi Csorna Társaság ösztönzésére . és anyagi támogatásával in- I dúlt a magyar expedíció. Az ujgurok földje Kína északnyugati részén terül el, tizenegyszer nagyobb, mint Magyarország. Hétmillió tö­rök származású ujgur él ott, anyanyelvűket, szokásaikat a mai napig megőrizték. Ez an­nak is köszönhető, hogy so­ha nem kerültek idegen nép igája ailá. A terület eddig tel­jesen zárt volt, a magyar ex­pedíció folytatott itt először kutató-feltáró munkát. Igye­keztek minél több anyagot gyűjteni a vidék régészeti, néprajzi emlékeiből, vizsgál­ták a nyelvi, zenei rokonsá­got. A kutatások még ko­rántsem fejeződtek be, de már több érdekes megfigye­lésre tettek szert az expedí­ció tagjai.. Feltűnő hasonló­ságot figyeltek meg például a népművészeti díszítőele­mek, így a tulipán, a rózsa magyar és ujgur használata között. A népi építészetben is találtak kapcsolódó ponto­kat: több helyen székely ka­pukra emlékeztető bejáratot, szőlőlugasos házat láttak. Az ujgurok pentaton zenéje ugyancsak rokoni-szomszédi kapcsolatokra utal. Az egyik legérdekesebb megfigyelést gasztronómiai téren tették az expedíció tagjai. Erről Cey-Bert Gyula, a Bangkokban élő gasztronó­mia-történész számolt be. Be­mutatóval is bizonyította, hogy a hagyományos magyar konyha ízeire emlékeztetnek az ujgur ételek. Az eddigi megfigyelések nyomán számos hipotézist állítottak fel a kutatók, ám ezeket még alapos tudomá­nyos munkával kell alátá­masztani. Ügy tervezik, hogy még ez év nyarán elindítják a második ujguriai expedí­ciót. Az építőipar idei tervei

Next

/
Oldalképek
Tartalom