Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-29 / 24. szám
1988. január 29., péntek Somogyi Néplap 3 Nagyon sok függ 1988-tól Beszélgetés Pulai Miklóssal, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesével Húsz éve, 1968. január 1- jén kezdődött Magyarországon a gazdasági mechanizmus reformja. E dátum tehát vízválasztó a magyar gazdaság történetében. Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal első elnökhelyettese azok közé tartozott, akik részt vettek a 68-as nyitás előkészítésében; ez a tény motiválta első kérdésünket is. — Ha egy mondatban kellene összefoglalnia az elmúlt húsz év tanulságát, mit mondana? — A húsz évvel ezelőtti állapothoz képest legfőbb tanulság számomra; a gazdasági mechanizmus előrehaladását alapvetően gátolja a társadalom és politikai intézményrendszer merevsége, változatlansága. — 1968-ban még nem volt ilyen világos ez a tényező? — E felismeréshez kellett a 80-as évek tanulsága és különösen a gyenge 1985— 86-os év. Ezek bizonyították: korlátok között marad a reform előrehaladása, ha nem párosul politikai és társadalmi változásokkal. Jól érzékelhető e kettősség a Szovjetunió példáján. Ahol ma a „glasznoszty”, a nyíltság jár elöl az eredményekben, s nem a „peresztrojka”, az átalakítás. Az előbbihez mi kell? Ügy érezzék az emberek, hogy mindenről lehet beszélni, és majdnem mindenről lehet írni. Ez nagyon gyorsan kialakul. A peresztrojkához viszont szükséges egy elképzelés, amit aztán mindennap építgeni kell. Következetesnek kell lenni, a szükséges kompromisszumoknál szem előtt tartva a célt, és vállalva a következményeket. Hogy is történt nálunk? A 60-as évek kez, detén indult a „glasznosz- tyunk”. Ami például a közgazdaságot illeti, akkoriban igen nagy volt a nyíltság. Aztán ezt valahogy elfelejtettük! A Szovjetunió példája világos: a politikai előrehaladás feltétele annak, hogy a gazdaságban mennyire tudnak előrejutni. Nekem a megújulás most, a 80-as évek második felében a ' gazdaságra vonatkozólag konkrét programot jelent: bank, adó, társulási, bér- és költségvetési reformokat, piacépítési intézkedéseket. Ezek végül is létrehozzák az úgynevezett szabályozott piaci mechanizmust. — Mit értünk ezalatt? — Mindenekelőtt azt, hogy a piac döntse el az eredményességet. Ez nagyobb differenciálódással járna. Ki lehet ugrani, tönkre lehet menni; és a keresetekben is nagyok az eltérések. Nemcsak árupiac kell, hanem tőkepiac és munkaerőpiac is. Ahhoz pedig, hogy elviseljük ezt a nagyfokú mobilitást, határozott politikai akarat kell. Talán a 90-es évekre valósulhat meg, amiről én húsz éve azt hittem: tíz év, és kész... Sok függ persze attól, hogy képesek leszünk-e valóban ütemváltásra. Mert ha legyöngülünk, nem politikai reform, hanem újabb visszakapcsolás következik. A nagy viták és átalakítások idején ugyanis rövid idő alatt annyi kölcsönt vettünk fel — s nem biztos, hogy jól használtuk föl a dollárokat —, amennyi „üdvös-átkossá” tette a 80-as évek közepét. .. — Hogyan következhetett be ez a — sportnyelven szólva — „védelmi hiba”? — Nézzük a tényeket! Egy évben át kell utalnunk két és fél milliárd dollárt törlesztésre és kamátra; ez durván 120—150 milliárd forint. Tehát ha ezt ki kell fizetnünk a megtermelt jövedelemből, akkor ennyivel kevesebbet használhatnánk fel itthoni fogyasztásra. Mi sose terveztük azt, hogy olyan mértékben megfogjuk a belső felhasználást — fogyasztást, beruházást együttvéve —, hogy a teljes adósság- szolgálatot ráterheljük a hazai fogyasztásra. Ügy láttuk: az az optimális, ha fenntartjuk a hitelképességünket, és az adósságszolgálatra igénybe vett források egy részének pótlására új hiteleket veszünk föl. A nagy hiba 1985—86-ban történt! Akkora lett a hazai felhasználás, hogy újra nőtt az adósságállomány, és nem is kicsivel. Pedig az 1978-as KB-hatá- rozatok alapján helyes terv született: először megszüntetjük a fizetési mérleg hiányát, majd elérjük, hogy nem nő tovább az adósság- állomány, ez idő alatt nő az export, vagyis javul a gazdasági helyzetünk. — Nem ez valósult meg. — Emlékszünk: 1981-ben bekövetkezett az adósság- válság, és nekünk 1982-ben már nem volt lehetőségünk a korábban megszokott és tervezett hitel felvételére. Akkor egy óriási átcsoportosítással elértük, hogy a fizetési mérlegünk nulla, 83— 84-ben pedig plusz-szaldós lett. Ez együtt járt azzal, hogy az elképzeltnél nagyobb mértékben kellett az itthoni felhasználást csökkenteni. Aztán az 1984-es sikerek alapján egyesek azt hitték: minden bajunk megoldódott. Sajnos, nem így történt. A stiruktúnamódosítás késett, a kormányzat keresetszabályozása puhának bizonyult. Ez végül is arra vezetett, hogy megint lényegesen többet foEszmecsere a pártszervezetekben A VÉLEMÉNYEK ÜTKÖZTETÉSE A párt vezető szerepéről, a politikai intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló tézisek vitájában a csurgói tanács pártalapszerveze- tében többen is elmondták véleményüket. Gál Endre tanácselnök a párttaggá válás föltételeinek és rendszerének változtatását indokoltnak tartja. A tézisekről az volt a véleménye, hogy a megoldási lehetőségek keresése helyett sok bennük a felszólítás. Bihariné Asbóth Emőke szerint is a vitaanyagban nagyon sokszor fordul elő a kell, a szükséges. Ez is oka annak, hogy az anyag nyelvezete nehéz. Hiányolta azt is, hogy kevés szó van benne a lehetséges módszerekről, eszközökről. Gál Endre szerint a tézisekből nem tűnik ki, hogy melyek az új elemek. Egyes helyeken a tézisek a végre nem hajtott politikai követelmények rendszerbe szedésére emlékeztetnek. A párt vezető szerepének érvényesüléséről szólva elhangzott: hiányzik a kommunistáknál a saját döntéseik következetes ellenőrzése is. A szocialista demokrácia szélesítésében pedig a párton belüli demokráciának kellene a mintának lennie. A társadalmi vezető szerep érvényesítése érdekében kulcsfontosságú a párton belül a döntési rendszer javítása. Csurgón az alapszervezetekben a vélemények ütköztetésének hiányában látják a féket, azt is szóvá tették, hogy a párttagok véleménye nem mindig jut el az illetékesekhez. A csurgói tanács kommunistái úgy vélik, elengedhetetlen, hogy a Központi Bizottság ülései vitájáról is láthassunk, hallhassunk, olvashassunk részletes beszámolókat. A tanácsiak szerint lehetőséget kell adni a párton- kívülieknek, hogy bekapcsolódjanak a tézisek vitájába. B. A. gyasztottunk, mint amennyit termeltünk. — Ez olyan volt, mint amikor fizetés van a családban, s akkor ehetünk, ihatunk ... — Igen. 1986 nyarán kiderült: igen nagy a fizetési mérleghiány, s el is kezdődött a fékezés. Sajnos, csak 1987-re vált érezhetővé ennek a hatása. Kétségtelen nagy eredmény, hogy a másfél milliárdos eladósodásból most egymilliárd alatti jött ki. (Az eladósodás üteme ugyan ' mérséklődött, de az eladósodás mégiscsak nőtt.) További mérséklődés nélkül azonban könnyen úgy alakulhat a helyzet, mint 1981- ben. — Ez is megismétlődhet? — Ha nem vigyázunk, igen. Épp ezért nagyon lényeges, hogy foil se merüljön a hitelképességi kérdés. Erre ma megfelelő programmal, a kormány munkaprogramjával rendelkezünk, azt kell konkrét, gyakorlatias módon végrehajtani. — Lehet-e modellezni a jövőt? Amikor például egy új gazdasági szisztéma, új adórendszer lép életbe? — 1988 többféle modellje is rendelkezésünkre áll. Volt reform nélküli 88-unk és adóreformos is. Rendelkeztünk az új évre a változatlan áras és folyóáras jövedelmi számokkal. Egy év múlva persze jobban tudjuk, ez a modell hogyan felelt meg, mennyire mutatja valósághűen a folyamatokat. Annyi bizonyos: valamennyi, a vállalati gazdálkodást érintő szabályozási feltétel még a terv és költségvetés végleges jóváhagyása előtt lett lezárva. — Tehát milyen év lesz az idei? — A nagy átcsoportosítá- sök éve. Mi számolunk a nemzeti jövedelem emelkedésével, de 87-hez viszonyítva valamivel kisebb mértékben. Csökkentjük a belső felhasználást is. Itt átrendeződés lesz a külső egyensúly érdekében. Ez kényszerű, de szerintem elkerülhetetlen átcsoportosítás. Másodszor átcsoportosítás lesz a hazai felhasználáson belül. A belföldi fölhasználás nem a vállalati szférában csökken, hanem a költségvetés és a lakosság részéről! Nyilvánvaló, hogy nem lesz könnyű a lakosság fogyasztását két százalékkal csökkenteni. S erre még egyszer ilyen mértékben nem is lehet számítani. Ebből a szempontból 1988 speciális tizenkét hónap lesz. — És nagyon komoly is ... — Tényleg, igen komoly. Azt mondhatom: sok minden áll vagy bukik 1988-on. Mert ha sikerül az elképzelésünk, s az átcsoportosítások révén felgyorsulnák a vállalati szerkezetátalakítások, felgyorsul a műszaki fejlesztés, csak akikor maradhatunk a pályán, s mehetünk tovább a stabilizáció és kibontakozás útján. F. p. j. Ságvári kockázatvállalók Kitaposatlan utakon Két dologban bizonyos vagyok. Az egyik az, hogy most, a döntést követő jó háromnegyedév múlva sem bizonyosak — nem is lehetnek azok, az elhatározás jellegéből adódóan — a ságvári Egyetértés szövetkezet vezetői, hogy annak idején helyesen határoztak. A másik: szinte megszállott elszántsággal mindent elkövetnek azért, hogy ez a vállalkozás sikerüljön. Jakab János elnök: — Nálunk létkérdés az állattenyésztés rendbetétele. Más tartalékunk nemigen van, mint az, hogy minden tevékenység nyereséges, minél több eredményt hozó legyen. — Másrészt — folytatja a gondolatsort Bényei Tibor főagronómus — állat nélkül nem gazdaság a gazdaság. Meg kell (!) keresni és találni az üzem adottságaihoz legjobban illeszkedő gyakorlatot. Kitaposatlan ösvényen indultak el, és a járatlan úton mindig több a veszély, a buktató, mintha messzire látható aszfaltszőnyegen halad az ember. — Vállalni kell! Nincs más megoldás ... Ebben a kicsi, alig két- ezerhatszáz hektáros ságvári szövetkezetben — sok kudarc, kemény buktatók után — sikerült kialakítani azt a szerkezetet a nyolcvanas évek elejére, amely az itt élőknek biztonságot ígért. — Döntöttünk a húsmarha mellett — csak nagyon röviden idézi az előzményeket az elnök —, és nagy figyelmet fordítottunk a növénytermelés színvonalának javítására. Emellett öt évvel ezelőtt rendbe tettük a semmire se jó, régi baromfiólakat, bérbe adtuk a Bu- daflax lenfonógyárának, s ezzel megteremtettük az időjárástól független kiegészítő tevékenység biztonságos jövedelemforrását. Sokat áldoztunk erre, de szükséges volt, és bevált. Néhány éve országosan is egyre gyakrabban hallottuk a ságvári Egyetértés tsz nevét: „elsők lettek a búzatermelésükkel”, a legjobbak között vannak a kukoricaátlagukkal”. Egyszóval jó eredményekkel, magas színvonalon művelik termőföldjeiket. — Ügy gondolná az ember, ilyen körülmények között csak az okozhat fejtörést, hogy a viszonylag jót miként lehet még jobban csinálni... Jakab János kissé kesernyésen mosolyog a megjegyzésen. — Nem egészen így van. A húsmarha, ami mellett döntöttünk — és persze áldoztunk is rá — évről évre veszteséget hozott. Hol félmillió volt ez, hol kétmillió forint. Eltöprengve rázza meg a fejét, lassan ejtve ki a szarvakat : — Csak annyit mondhatok, nem egyszerű lelki válságból született meg az elhatározás: meg kell szüntetni a húsmarhát, vagyis el kell tüntetni a veszteséget „termő ágazatot”. — S ezzel együtt ott volt a másik szándék — szól közbe Bényei Tibor —: állat nélkül nem maradhat a gazdaság. No meg ott van a nyimi megürült hízómarhatelep. — Végül is milyen elhatározásra jutottak? — A juhtenyésztés mellett döntöttünk, csakhogy újfajta módon csináljuk. Bényei Tibor nyomban magyarázatba kezd. Érvel, indokol, milyen összetevők játszanak közre abban, hogy az utóbbi években a magyar agrártermelés egyik válság- ágazata lett a juhászat. Az állománycsökkenés, kivált Somogy megyében, hovatovább aggasztó. Tavaly negyven százalékkal csökkent az állomány.) — Valójában itt léptünk rá a kitaposatlan útra — jegyzi meg Jakab János. — Egy válságban levő állattenyésztési ágazat mellett döntöttünk, de új fajtával, új módon kívánjuk csinálni; extenzív juhtenyésztést szeretnénk kialakítni. Az országban három gazdaság „indult el” az új-zé- landi Coridale genetikai programmal. Az Egyetértés szövetkezet a Lajta—Hansági Állami Gzdaság tapasztalataira és segítségére alapozva kapcsolódott a munkába. — Ez a fajta karámokban télen-nyáron kinn él a legelőn, jó húsformái vannak, jó gyapjút ad, és nincs különös gondozói igénye; mert nálunk kevés a juhász. Üj- Zélandban például ötezres állományt lát el egy ember. Tiszta vérű kosokkal már tavaly megkezdődött a keresztezés, egyelőre a volt marhaistállókban nevelődik az új anyaállomány. — Van legelőnk, van ta- ka’rmányunk, épületünk, nincs juhászunk, és nyereséget akarunk. A nyitott kérdés sok. Az országban nincs tapasztalat, hogy a magyar viszonyok között miként viselkedik, és termel ez a fajta. Mindenesetre belevágtunk, és jól szeretnénk csinálni. Persze a kockázat nagy... Az idén hozzákezdenek a legelőkön a karámok építéséhez — saját erdőikből kerül ki az olcsó faanyag. — Nem volt könnyű a döntés — jegyzi meg az elnök —, és türelmesnek kell lenni a következő egy-két évben, míg választ kapunk az elhatározás helyességéről. De tenni kellett valamit! A hajdani baromfinevelő modern üzemében kattognak a varrógépek; ez~ már régóta biztonságot adó bevételt hoz a közösségnek. A nevelődő gyapjas bárányok ma még csak a reményt jelentik. Vörös Márta A TANÁCSOK 1988. ÉVI TERVEIBŐL Kórházrekonstrukció, postaépítés Marcaliban Két fordulóban dönti él a Marcali Városi Tanács az idei (tervét és .költségvetését. Az első ülés előtt a városi népfrontbizottság is állást foglalt, s így a javaslatai békerültek a tanácsülés anyagába. Most, a februári újabb tanácsülésig további véleményeket gyűjtenek össze a városban. Az . alapos előkészítés fő oka, hogy három év alatt 114 és fél millió forintot vonnak el a fejlesztési alapból, s emiatt át kellett és át kell dolgozni a fejlesztési terveket. — Amikor a városi párt- bizottság mérlegre tette Marcali gazdasági helyzetét, a testület azt kérte tőlünk: minden erőnket a város jö- ' vője szempontjából legfontosabb két beruházásra összpontosítsuk. Ez a kórház rekonstrukciója, s ezen belül a diagnosztikai tömb építése, valamint a postaforgalmi épület és a crossbar-telefonközpont építése — kezdte dr. Ress Zoltán tanácselnök. — Mint ismeretes, a tanács 49 millió forint értékben kötvényt bocsátott ki a kórház építésére a megyei támogatás felére csökkenése miatt. A Sáév jó ütemben dolgozik, s a több mint négyezer négyzetméter alapterületű szárny szerkezete hamarosan áll. A költségvetési üzem ugyanilyen jó ütemben és minőségben építi az új postát. — Mi marad el? — A nyolctantermes gépipari szakközépiskola végleg elmarad, ugyanakkor a harmadik helyre kellett sorolnunk a szakközépiskola tanműhelyeinek megépítését. A 25 milliós beruházásból azonban csak az első ütemet képes fedezni a tanács. Enél- kül azonban az új szakközépiskola nem működhetne. Az elméleti oktatás föltételeiről a 20 tantermesre bővített gimnáziumban gondoskodunk. Szintén nincs pénzünk a tervezett fürdő építésére. — Mire futja még az idén? — Folytatjuk az idősek klubjának bővítését. Erőfeszítéseket teszünk a zeneis- kóla felújítására akár társadalmi összefogással. Befejeződik a horvátkúti—so- mogysámsoni összekötő út építése. Hét-nyolc utcában épül járda a tehó-ból ott, ahol a lakosság vállalta a társadalmi munkát. Most készül a Széchenyi utcai lakótömb beépítésének terve. A Szigetvári—Dózsa György utca sarki 44 lakásos OTP-társasház lesz az első épülete. — A Berzsenyi-lakótelep mintegy háromszáz családjának évtizedes gondja oldódik meg az idén — jegyezte meg dr. Árvái Zoltán vb-titkár —, a szennyvízvezeték-hálózat kiépítésével. A munkát télen sem hagyják abba, a csatornát várhatóan az év közepén átadjuk. Minthogy a beruházás megyei támogatása is elmaradt, a városi tanács ugyanannyival — hatmillióval — támogatja az építkezést, mint a lakosság. — Milyen változatokat tartalmaz a februári tanácsülés elé kerülő anyag? — Az „A”-változat az : teljes egészében megépülnek a gépipari szakközépiskola tanműhelyei. A ^"-változatban belvízelvezetés, ütés járdafelújítás szerepel. A tanácstagok döntik el a lakosság véleményének meghallgatása után, hogy melyikét fogadják el. A tanács az idei 356 millió forintjából egyébként 120-at fordít beruházásra, fejlesztésre’ — mondta dr. Ress Zoltán.
