Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-23 / 19. szám
1988. január 23., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Újkéry Csaba AZ ESÉLY A fellegek mind lejjebb ereszkedtek, sötétek voltak és hasasak, mint a szakadásra kész dunnák. Feltámadt a szél, sivítva vágtázott a fák között. A nagy fenyő tűlevélei sejtelmesen suhogtak, s meghajlott a magasban kúpos teteje. A hóban taposott keskeny ösvényen a távolból, egy folt közeledett, s a magasból, ahol a madár ült, még kisebbnek látszott. Ügy araszolt előre, mint egv fekete bogár a napsütötte sziromlevélen. A madár félrefordított fejjel figyelte, néha megrebbentette szárnyát és egyensúlyát visszanyerte, a hintázó ágon. Az ember hátán puska volt, csöve hidegen kéklett. Keze zsebébe süllyesztve, úgy taposta a havat. Szeme összecsippentve kutatta a fák alját s a kopasz bokrokat, nem mozdul-e valami. Gallérját összébb húzta, előredőlt és szaporázta tovább, s magában újra hálát adott, hogy nem engedett a kérésnek. Zsolti már egy hete nyúzta, hogy vigye ki magával lesre. Könnyelműen ráállt, Végül győzött visszakozni. Tette azért is, mert az asszonynak nem tetszett a dolog. — Meg vagy háborodva. Nem elég, hogy magadat rongálod ebben az időben, még a gyereket is megbolon- dítod. Menj magad, ha már nem tudsz egy -hétvégén se itthon a fenekeden megülni... Mit mondhatott erre. Feleségének igaza van.- Nem tízéves gyereknek való ebben a hidegben, órák hosz- szatt a magaslesen kuporogni. A várakozás izgalma, a táj szépsége hamar szertefoszlik, elunja magát, és az ő szórakozását is elrontja. Ami a dolog másik részét illeti, abban is van valami. Már rég nem tud otthon nyugodtan megülni. A falak betonnégyszöge, hiába van tarka tapétával borítva, nyomasztja. Úgy érzi magát, mint egy dobozban, amelyet más skatulyák fognak közre. A hangok, az örökös zörejek, kopácsolások, a lakótelep forgalma, ilyenkor úgy öntik el, mint a megáradt folyó a partoldalt. Csak szabadulni, minél. kevesebb időt tölteni a beton rabságában. Szabadon lélegezni, és természetes hangokat hallani. Olyanokat, amik nem kalapácstól, fúróktól, cipősarkoktól vagy zenélő gépektől származnak. A .hideg szél sivalkodása, bár csípte arcát, idegeit nyugtató. Csikorgott lába alatt á hó, a szemből a fellegek tovább hömpölyögtek, de más nem történhet, mint legfeljebb, kihasadnak. A nagy fenyő koronájában észrevette a madarat. Sör- tés kalapját homlokára billentve nézett fel, s rá a madár. ölyv . . . ezek pusztítják az apró állatot, s keze mozdult a puskaszíjjal, de azfán visszaígazitotta hátára fegyverét. Fejét lehajtva indult tovább, miközben arra gondolt, mindannyiunknak kell, hogy helye legyen ebben a világban. A lénia kettészelte az erdőt. Mintha üres utcán nézne végig, ahol bár egy lélek sem jár, de minden pillanatban felbukkanhat valaki. Tekintete megakadt a kereszteződés sarkán álló nagy tölgyön. Alsó vastag ága, szárazon s csonkán meredt előre, mint egy törött ágyúcső. A halálfa. Mikor elment mellette, megborzongott, szinte látta hintázni rajt a kötélcsonkot, amelyről az erdőst levágták. Fiatal ember volt, halk beszédű. Azt mondták, az asszonya miatt tette. Szokványos történet. Egyszer korábban ment haza, mint kellett volna. A legjobb barátját érte ott... Ezért eldobni az életet, nem értette, s babonából háta mögé köpött. Egyébként is, keresztúton gyülekeznek a rossz lelkek. Aztán arra gondolt, ostobaság. Rossz szellemek nincsenek. s kinek-kinek az élete annyit ér, amennyinek érzi. Kiért a lénián. Az erdőszélen állt a magasles, szemben az irtással. Arrább egy kis nádas, nem messze tőle kukoricatábla. A fokokba kapaszkodva megindult felfelé. Kissé megbillent a tákolmány, mintha megrázta volna magát, nyekkent egyet, aztán megállapodott. A pádról és a peremről kesztyűjével leseperte a havat. Zsákjából vastag laticelpárnát vett elő, arra ült. Berettáját olyan féltő gondossággal, mintha vékony héjú üvegből vett volna, ke- zeügyébe, a peremre helyezte. Az idő mintha csak erre várt volna. A szél elállt, s a felhők felhasadtak. Zizegve hullott a hó, s a kezdeti foszlós, nagy pelyhek mind kisebbek lettek. Ráültek szemöldökére, bajuszára, belisztezték a friss nyomokat. A csend, a táj nyugalma, lélegzetelállító volt. Szája kinyílt, izmai ellazultak, s úgy itta minden pórusával, mint homok a vizet. Hatalmas fehér kupola borult föléje, és a szembeni csutaszárak, mint megannyi tört kopja csata után, a mezőn földbe szúrva s égbe kiáltva. Messze a horizont felett, hogy a felhők elvonultak, kisütött a nap. Különös természeti jelenség, napsütéses hóesés ... s ekkor megjelent előtte a csengő. Kicsi harangja, szépen munkált nyele, úgy sárgállott, mint a napkorong. Karácsony ajándéka rebbenő hangszilánkjai, áttörnek falakat, és mérhetetlen távolságokat. Idézik az elérhetetlent. Gyermekkorában sokat ministrált, s a gyertyafényes templom áhítatában, ezek a hangszilánkok csengtek- bongtak. Nekiverödtek a márványoszlopoknak, s az ónozott színes ablakoknak. Három csengő volt egy kulcs alakú fogantyún, s amikor megrázhatta, úgy érezte, messze szállnak a hangok. Túl a magas boltozaton, egyenesen a mennyországba. Ha lélekért szólt, szomorúan zengett, hálaadáskor bizakodón, a venisanctén esdeklőn, karácsonykor boldogan. Boldogság ... ugyan kinek vagy birtoka? Mostanában csak pillanatokra érezte, hogy meglegyinti kék szárnyával. Hova szállt a csengők szavával... Magányos. Mind jobban egyedül marad, hiába küszködik ellene. Tudja, nem jól van ez így. Hiába élnek körülötte sokán, mégis lassan egyedül marad. Mint az az öreg hölgy, akivel jövet találkozott. Fekete kabát s kalap volt rajta, haja gondozott, miként ápolt volt arca is. Fekete lakktáskáját magához szorítva lassan ment. Különleges illat, valami nemes parfőm áradt felőle. De szeme, ami valamikor türkizkék lehetett, most halvány, színevesztett, ajka szegletében kesernyés mosoly .. . Ö volt tán Grisel ifjúsága idején, s most már csak emlékeket hordoz szívében. S néha, amikor kezébe kerül egy régi tárgy, vagy ismerős sorra téved szeme, Ézsiásra gondol . . . Az elveszett időre, amely elillant, mint nyitva felejtett üvegéből parfőmje ... A nádasból egy kan bukkant elő. A magasból gágogás hallatszott, vadludak húztak dél felé. Szíve nagyot dobbant, feledve gondolatait, óvatosan puskája után nyúlt. Aztán a lassított film mozgásgyorsaságával vállához emelte, s a célkeresztben megjelent a vaddisznó busa homloka. Agyara fehéren kunkorodott orra mögött, mint különleges, harcias bajusz. Ezekért a pillanatokért érdemes élni, villant át agyán, a gyomra az izgalomtól megremegett, aztán meghúzta a ravaszt. Csattant a zár, de a fegyver nem dördült el. S a csendben ez a fémes hang. mintha pöröllyel vágtak volna acéllemezre, úgy hatott. A disznó röffent egyet. s pillanat alatt eltűnt, amerről jött. ' Szinte beleszédült, ahogy a vérhullám elborította agyát. Elfelejtette a fegyvert kibiztosítani. Elszalasztottá. Megint egy lehetőség, ami semmivé vált. Tele van élete ilyenekkel. Ez ügyetlenségén múlott. de amikor önként mond le az esélyről, s utána megbánja.. . S ekkor a kukoricából egy őz óvakodott elő, mellette gidája. Megálltak. Az anya magasra emelte fejét, fekete, fényes orra beleszimatolt a levegőbe, apró farka szaporán legyezett. Semmi gyanúsat nem észlelve, előre lépdelt. Nem messze a magaslestől egy szarka, cserregve felrepült. Az őz ismét felkapta fejét,. szoborrá merevedett, de csak az erdei ismerős surrogó reptét látta, senki idegent. Aztán fejét lehajtotta, melső lábával egy kilátszó fűcsomóhoz kapart. Gidája melléje bóklászott és várta, tán előtűnik pár falat. Az első pillanattól észrevette őket, és kezének nem tudott parancsolni. Megemelte a fegyvert, kibiztosította. A célkeresztben megjelent a gida feje. majd az anyjára kúszott, a lapocka alá. A dörrenés végighömpöly- gött a békés tájon, összetörte a csendet. Az őz, mint akit villám sújtott, összero- gyott. A gida megugrott, esetlen futása nem sokáig tartott, megállt és visszanézett. Látta az embert; ment a mozdulatlanul fekvő anyja felé, és elővette' fényes kését. Nem érzett örömet, tulajT donképpen bánta már. Tekintete a távolban álló kis állatra tévedt, de mást nem tehetett, mint amit ilyenkor szokás. Pontos mozdulattal metszett toroktól, a hátsó lábak terpeszéig, s fordította ki a beleket. Keze s alkarja gőzölgő piros lett, és válogatta a nemes részeket. A hó körbe, latyakos veressé vált, tekintete kerülte a megtört szemeket. Amikor felnézett, ott állt előtte a gida. Megszagolta anyja fejét, aztán ránézett, kerek szemében rémület. Ö lehajtotta fejét, hóval dörzsölte kezét, és indult visszafelé. Vaszilij Treszkov Egyszer nem jött el a találkára. Elhatároztam, hogy *megbüntetem. Mást vettem feleségül. „Ezt nem fogja elviselni — gondoltam —; majd rohan bocsánatot kérni, keserű könnyeket fog hullatni...” Eltelt egy év, s nem telefonált. En sem. Elvből. Lássa be, mit tett, gondoltam. Majd járhat a jégre nélkülem, az esti film után mehet haza a mellékutcákon egyedül.. . Nem telefonált. Én sem. Megszületett a fiam; rögtön utána valahogy a máso- ■ dik is ... No, ezt már nem éli túl, abbahagyja a diétát vagy telesírja a lakását. De még csak nem is telefonált. Elvből én sem hívom fel, hadd - lássa be még jobban a ballépését ... Telt-múlt az idő. Iskolába vittem a nagyobbikat, lám, ö is iskolába viszi a lányát... Nem is hasonlít rá: Etikai, technikai határok A restaurálás művészete Mi a restaurálás? Művészet, technika vagy tudomány? Alighanem mindez együttesen. De hogy a technikának, a tudománynak és a művészi beleérzésnek hol a határa, arról hosszas viták folynak még napjainkban is. Ez volt egyebek közt annak a francia tudományos szimpozionnak is a témája, amelyet december elején rendeztek Budapesten, és amelyhez gyakorlatban illusztrálva az elveket — kiállítás is csatlakozott a Magyar Nemzeti Galériában. A restaurálás tárgya: festmény, szobor, régészeti lelet, könyv, de még film is lehet, amint a francia előadássorozat taglalta. (Be is mutatták néhány előadásban Marcel L'Herbier A szívtelen asszony című 1923- ban készült és ií)86-ban restaurált filmjét.) Az a két kiállítás — Festmények restaurálása és a Tudomány á művészetért —. amely január 4-ig látható a Galéria harmadik emeletén, egyaránt szól a szakemberekhez és a nagyközönséghez. Fotókkal. leírásokkal dokumentálják a restaurálás technikáját és a segítségül hívott tudományokat. És felvetik a restaurálás elméleti kérdéseit is, hogy meddig lehet elmenni, hol a határ etikailag és technikailag. Ám amint Germain Bazin professzor az Institut de France tagja megjegyezte, abban, hogy megtalálják az eredetihez közeli (mert a teljesség már kizárt) állapotot, abban már csak a restaurátor érzékenysége igazíthat el, itt van a tudomány határa is. Éppen ötven esztendeje, hogy a párizsi Louvre restaurátorműhelyeibe bevonultak a kémiai, fizikai tudományok. S hogy a kémiai analízis és például a röntgentechnika segítségével jelentős sikereket értek el a szakemberek a képek, szobKözepkori faszobor restaurálás után és a szobor arcrészlete restaurálás előtt (Hauser Lajos felvételei) gödrös az arcocskája, a két szeme mint két szem meggy, a fürtjei makrancosán lobognak a sapkája alól. Azt gondolta, mindjárt felakasztom magam vagy kiugróm az ablakon, de semmi ilyesmi; tartom magam. Ügy teszünk, mintha észre sem vennénk egymást. Elsőként én meg nem szólalok, hiába reménykedik. Csak lássa be a ballépését^.. Ma felhívtam egy fülkéből. Am nem neveztem meg magam, idegen hangon dür- rögtem. Találgassa, ki volt az, hánykolódjon álmatlanul — én elvhű vagyok ... Aztán Iaz idősebbik gyereket megnősítettem, a seregbe is elindítottam... De neki nem telefonáltam. Majd most biztosan megfájdul a feje, ha megtudja, hogy már unokám van. Kapkodhatja a fejét mindenféle aerobik nélkül is. Még csak nem is telefonáltam neki ebből az alkalomból, hanem csak egy rok anyagúnak, a festéknek, a technikának a vizsgálataival. A tudomány két irányban is hatással van a műtárgyvizsgálatra: egyrészt segíti a művek alaposabb történeti megismerését, a művek meghatározását (datálás, szerzőség), másrészt elősegíti a konzerválás új módozatait. A fejlődő kutatási módszerek, az atomfizika, és napjaink számítógépet is igénybe vevő vizsgálatai szólaltatták meg a „néma" kultúrákat, azoknak a koroknak a hagyományait, amelyek nem hagytak ránk írásos feljegyzéseket. Bizonyos tárgyak pontos keletkezési dátuma művészeti és gazdasági fonyilvános fülkéből dörmög- tem gorombán: „Fürdő?” — Nem, ez nem fürdő — felelte szomorúan dallamos hangján, és letette a kagylót. Az idő csak telt-múlt. Én őrzöm az egyéniségemet. Hadd érezze, milyen elvhű vagyok! Egyszer megyek a villamoson, és hallom: tessék helyet foglalni. Nézek, ö csak áll, és nekem engedi a felkínált helyet. Én persze elhárítom. Egy serkedő bajuszú ifjúnak engedem át. Amaz rögtön lehuppan az ülésre. Mi meg nézünk egymásra. — Nem tudja, lehet kefirt kapni az önkiben? — kérdezte ajkán azzal a tündöklő mosollyal, amitől a szívem mindig zakatolni kezdett. — Van — mondom. — Éppen most vettem. Friss — mutatom a hálót a kefirrel. Egy restaurált Kaífaclló- Madonna lyamatokra is utal. -S hogy mi mindennel lehet kort meghatározni ?. Például a cserépedények kiégetésekor rögzült földmágnesből. Megtudhatjuk a kiállításon, hogyan restaurálták Watteau, Raffaello és mások képeit a Louvre-ban. Részletfotók és a vizsgálati eredmények leírása segít tájékozódni s betekinteni a restaurálás folyamatába. Van az anyagban a számunkra különösen aktuális restaurálási példa: egy New York-i magyar tulajdonában lévő és a francia Nemzeti Múzeumok festészeti restaurálási osztálya által megtisztított Munkácsy-kép. A francia anyagot a Nemzeti Galéria saját restauráló műhelyében konzervált műtárgyak és korábbi állapotukat rögzítő fotódokumentáció egészíti ki. A restaurálás témaköréhez kapcsolódik a Széchenyi Könyvtárban az írott dokumentumok konzerválásával foglalkozó francia Tanulmányi és Kutatási Központ kiállítása. Ahol a különböző megőrzési technikákat, mint szárítás, fertőtlenítés, savmentesítés, hiányok pótlása és a megrongálódott dokumentumok másolása — mutatják be. Az itt bemutatott francia könyveket a kiállítás alkalmából a magyar nemzeti könyvtárnak ajándékozta a francia állam. K. M. — Holnapra meg krémtúrót is ígértek ... — De jó! — kiáltotta — A kisunokám nagyon szereti a túróféléket... — És olyan gyengéden nézett rám, hogy majdnem elejtettem a kefi- reshálót. Piros, gödrös pofijára ráomlottak ősz hajszálakkal ezüstöző lágy hajfürtjei.. . Szerettem volna elsimítani azt a makrancos fürtöt, mint valaha .. . Megbeszéltük, hogy reggel nyolckor találkozunk — még nyitás előtt —, a bolt bejáratánál. Két színes hálóval a kezemben már hat órától vártam rá, de megint nem jött el. Elhatároztam, hogy megbüntetem. Hónapokig nem telefonáltam neki, még akkor sem, mikor krémtúrót hoztak az önkibe. Csak egy névtelen lapot küldtem neki, arra nézve, hogy „vegyen túrót a 45. sz. boltban ...” Hadd gyötrődjön, gondoltam, hánykolódjon álmatlanul ... Érezze, milyen elvhű ember vagyok! Fordította : Zengő Mihály A BÜNTETÉS
