Somogyi Néplap, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-23 / 19. szám

Somogyi Néplap 1988. január 23., rzombal 10 SZABADIDŐBEN 3WEPJBM föRüi Tervezzük a kertet! Étkezőasztal Gyümölcsfáinkat, bokra­inkat^ általában tizenöt-har­minc' évre telepítjük. De akadnak olyan fák is, ame­lyek ötven-hatvan évet. egv emberöltőt is megérnek. Ma ültetett fáink tehát évtize­dekig társaink a kertben, meghatározva annak arcula­tát és gazdasági hasznát is. Ezért szükséges átgondolni, megtervezni az ültetést. Készítsünk telepítési váz­latot! Ez különösen akkor fontos, ha parlagot ültetünk be, vagy egyszerre több nö­vényt telepítünk. Egyszerű rajzon ábrázoljuk kertünket a lakóépülettel és a már meglévő fákkal. Ezen jelöl­jük be méretarányosan az új telepítések helyét, ügyel­ve a tenyészterületre és a telekhatártól megszabott tá­volságra. Ügyeljünk, hogy a magasra növő, nagy koroná- jú fák ne kerüljenek a déli oldalra, mert a kert jó részét beárnyékolhatják. ide in­kább alacsony és egyre ma­gasodó bokrokat, kisebb fá­kat tervezzünk. Tartsuk be növényeink te- nyészterület-igényét. Gyakori hiba a túlzsúfolt kert, amely­ben a növények egymással versengve kénytelenek fej­lődni. Ezek előbb-utóbb de­formálódnak, növekedésük­ben, fejlődésükben visszaes­nek és kevesebbet is terem­nek. Hagyományos koronafor­mában a vadalanvú, közepes törzsű fák közül a cseresz­nye legalább 60-70, a meggy, a kajszibarack, a mandula, a szilva, a ringló leglább 30- 40, az, őszibarack 25-30 négy­zetméternyi területet igényel. A vadalanvú alma, de még- inkább a körte tenyészterü- let-igénye a ráoltott nemes­től függően igen különböző. A legkevesebb 30 négyzet- méter általános igényük, de például egyes nyári körte- fajták koronamérete megkö­zelíti a cseresznyéét is. A magról kelt gesztenye és dió térigénye különösen nagy. 100-120 négyzetméter, ezért helyét a kertben különösen fontoljuk meg. A gesztenye saját magoncára oltva, a dió pedig a feketedió alanyon ennek fele, 60-70 négyzetmé­teres területen is elfér. Há­zikertbe is e két faj oltvá­nyait ültessük. Fontos a fajta megválasz-_ tása, termőképességének. termékenyülési viszonyai­nak ismerete. A fajták társí­tása, azaz a jó termékenyü­lés szempontjából egymást kölcsönösen porzó fajták együtt telepítése különösen az idegentermékenyülőknél alapvető fontosságú. Alma­fajtáink közül például az Évát jól termékenyíti az eg­ri piros és a golden delici­ous. A húsvéti rozmaring jól társítható a jonatánnal és a golden delicious-szel. A körtefajták közül a Vil­mos körte jó pollenadói a bőse kobak, a conference, a hardenpont téli vajkörte és a nemes klasszán. A bőse kobakot (Alexander) jól porozza a clupp kedvelt- je, a Vilmos körte, a confe­rence és a hardenpont téli vaj körte. A germersdorfi óriás cse­resznyefajtát jól porozza a solymári gömbölyű és a he- delfingeni óriás. A jabou- lay ropogós a bigarreau búr- lat és a szomolyai fekete környezetében terem a leg­többet. A meggyfajták java öntermékenyülő, vásárláskor ezeket részesítsük előnyben, így az újfehértói fürtöst, az érdi bőtermőt. A szilvafajták között is van egy sor öntermékenyü­lő. Az idegen megporzást igénylő Althann ringlót a paczelt szilvája vagy az age- ni szilva szomszédságába ül­tessük. A kajszifajták nagy része öntermékeny, azonban az óriáskajszi-típusokat (ceg­lédi óriás, szegedi mammut) több, nem óriás típusú faj­tával vegyesen telepítsük, Öszibarackfajtáink mind öntermékenvülök. A telekhatártól számított legkisebb távolságokat ren­delet írja elő, amelynek be­tartása a kerttulajdonosok számára kötelező. Az ülte­tések tervezésénél vegyük figyelembe, mert ígv meg­előzhetjük a későbbi vitá­kat, kellemetlenségeket. A rendelkezések szerint belterületen és zártkertben a három méternél magasabb­ra nem növő gyümölcsnö­vényt legalább 0,5 méterre, a három méternél maga­sabbra nem növő önálló fát és bokrot egy méterre, a há­rom méternél magasabbra növő fát és sövényt pedig két méter távolságra ültes­sük a telekhatártól. Időnként sajnos megesik, hogy valamelyik beteg csa­ládtag hosszabb ideig kény­szerül ágyban maradni. Ilyen esetben jó szolgálatot tehet egy padlón álló asztal polc­cal variálva, amit könnyen a betegágyhoz igazíthatunk, s amit később is fel lehet munka-, játék- vagy tanu­lóasztalként használni. Az asztal elölnézete a mű­helyrajz a) ábráján, oldal­nézete a b) ábrán látható. Az itt megadott méretek Kellemetlen meglepetés­ként előfordulhat, hogy a kiürítés után mosatlanul ha­gyott vagy „darabban" álló hordóban a bor megecetese- dig. s ennek következtében az ecetsav behatol a don­gákba. Az is előfordul, hogy kimosás után nem csepegtet­jük ki kellően a vizet a hordóból, vagy idejében nem kénezzük be, esetleg rosszul zárnak a dugók, és így pe­nész keletkezhet a hordó­ban. Ilyenkor még nincs veszve minden, mert a „beteg" hor­dót még mosással és forrá­zással rendbe tudjuk hozni. Természetesen a mosást hi­degvízzel kezdjük, s csak ezt követően folytathatjuk a munkát forrázással. Ellen­kező esetben csak rontanánk a helyzeten, mivel a forró víz, majd a hordóban ke­letkező gőzök a penészsza­got még mélyebbre vinnék a dongákba. csak tájékoztató jellegűek, amelyeket az ágy magassá­gának és a beteg igényeinek megfelelően lehet módosíta­ni. Az asztal egyes alkotóré­szeit mozaikragasztóval, va­lamint facsavarral vagy vé­kony, hosszú szegekkel erő­sítjük össze. A e) ábrán látható felső (I), valamint alsó lapot (2) 12 mm vastag rétegelt le­mezből vagy kétoldaliéi ré­tegelt lemezzel burkolt fa­forgácslapból készítjük. A két függőleges lapot 6 mm vastag rétegelt lemezből vagy vastag, lakkozott fa­rostlemezből csináljuk. A függőleges tartó (5), vala­mint a vízszintes polc (6) deszkából vagy rétegelt le­mezből van kivágva. Az 1-a és 2-a bevágás a 3 és 4 ol­dalak vastagságához illesz­kedik. B. K. A nagyon elhanyagolt hor­dók esetében már nem ilyen egyszerű a helyzet. Ilyenkor igen alapos tisztogatásra van szükség. Ami azt jelenti, hogy az első feneket ki kell vennünk. így már könnyen hozzá­férhetünk a hordó belsejé­hez. ahonnan gyökérkefével, vagy ha szükséges, kaparás­sal vagy gyalulással eltávo­lítjuk a penészes részeket. Ezután hideg vizes mosást alkalmazzuk, majd 3 száza­lékos trisós oldattal fejezzük be a mosást. Kitisztítás után a feneket hasonlóképpen helyezzük vissza, mint ahogy levettük. Hogy a hordó ne folyhasson, a dongák eresztékeit gvéké- nyezzük be. Amikor készen vagyunk, az abroncsokat kellően megszorítjuk, s a kiálló gyékénydarabokat le­vagdaljuk. A hordó végső kezelése­ként hidegvizes áztatást, majd forrázást alkalmazunk. Dohos hordók kezelése BÜNTETÉSEK VÍZSZINTES: 1 Török mondást idézünk. (Zárt betűk: Z, B, É.) 14. Abba az irányba megy. 15. „... pohár” — Vörösmarty verse. 16. Jelenleg. 17. Silány útszéli nö­vény. 18. ... Mik­lós (Mikszáth). 19. Izomkötő. 20. Baranya megyei község. 22. „ ... nevezzelek” (Pe­tőfi). 24. Jelez. 25. Édes mártás. 27 A malária fontos gyógyszere. 28. Fogágya. 29. Dal­mű. 31. 600 méte­res hegy, adóval. 32. Nagyot mond 33. Régi mongol fejedelmi cím. 34. Állókép. 36. Női név. 38. Argon. 39. Sürgető szócska. 40. A Tisza mel­lékvize. 41. Csont latinul. 42. Taka­rékbetét hozama 44. Vanádium és szilícium. 45. Fér­finév. 47. Azt kö- vetőleg. 49. Időmérő. 51. Dél-afrikai tartomány. 53. Amerikai űrhajózási hivatal. 54. Népszerű közlekedési esz­köz. 56. Férfinév. 57. Trom­bitahang. 59. Hármas koro­na. 61. Nyári házikó. 62. Au­tonóm terület. 63. Albert. . . — Község Pest megyében. 65. Régi űrmérték. 67. Ger­mánium. 68. Képzőművészeti kiállítás. 70. Ókori erődvo­nal. FÜGGŐLEGES: 1 A tö­rök mondás befejező része. (Zárt betűk: T, U, Ü). 2. A kaszás és a marokszedő együttese. 3. Megszólítás. 4. Tolna megyei község. 5. Ilyen korban élünk. 6. Arab hadvezér, róla nevezték el Gibraltárt. 7. Történeti mű. 8. Tervhivatalunk betűjele. 9. Vasúti csomópont a Du­nántúlon. 10. Neon és lan- tán. 11. Közpoti Sportiskola. 12. Ady Endre. 13. Horvát bán, Szigetvár hősi halott­ja (1508—64 — Miklós). 18. Rabbi, vallástudós. 21. A Je­meni Népi Demokratikus Köztársaság fővárosa. 34. Idegen Anna. 24. Növény szétterjedő hajtása. 26. Van ilyen gazda. 28. Görög betű. 30. Anekdota. 32. Aminosav. 35. Bizony a régi magyarok nyelvén. 37. Jugoszláv város a Nisava folyó mentén. 39. Zola-mű. 41. Hozzátapad. 42. Gabonaneműkből készült étel. 43. Cukrászsütemény. 44 ........... visz a víz" (Zila­h y). 45. ... köz, az ősma­gyarok egyik tartózkodási helye volt. 46. Elit. Futópá­lya talaja. 50. Király fran­ciául. 52. Ezüst. 55. Kisfalu­dy Károly drámája. 58. Stá­jer röviden. 60. Tarol. 63. Becézett női név. 66. És a többi röviden. 66. Röviden egynemű betűi. 69. Rendkí­vüli röv. 70. Kalauz nélküli. 71. Főnév röviden. F. I. Beküldendő: a vízszintes 1. és függőleges 1. számú so­rok megfejtése. Beküldési határidő: 1988. január 27. Kérjük, hogy a megfejtést levelezőlapon küldjék be, és írják rá: Ke­resztrejtvény! Múlt heti rejtvényünk megfejtése: Mikor a szerep természetté válik, akkor kezdődik a színészet. Könyvutalványt nyertek: Horváth Géza, Járfás József Kaposvár, Sárdi Béla Nagy­atád, Cseh Imre Boglárlelle. Az utalványokat postán küldjük el. MAI I­IOLNAPI MŰSOR r MŰSOR I siky Gergely Színház líJoia- kur: GODOTRA VARY A. Gö­döllőn. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5 órakor: RANTS FEGY­VERT! Este 7 órakor: MOST ES MINDÖRÖKKÉ (14). video- mozi de. 9 órától nonstop I. es II. terem: NE VEREKEDJ! Szabad Ifjúság du. 5 órakor: SERIFF AZ ÉGBŐL, este 7 orakor: A ZSARU SZAVA (14). .Mozimúzeum du. fél 6 órakor: ELOjATSZAS: A KOBRA (16). Siófok du. 5 órakor: KOR- TARS FILMKLUB: A VÁROS ES A KUTYÁK (14). este 7 óra­kor: EZEREGYÉJSZAKA VI­RÁGA (18). Marcali du. 6 óra­kor: A TUAREG BOSSZÚJA (14). Barcs este 7 órakor: NYO­MÁS UTÁNA. Fonyódi Galéria videomozi: A SÁRKÁNY YTSZ- SZATER. Balatonboglár este 7 órakor: SZERELEM MÁSODIK VÉRIG (14). TELEVÍZIÓ BudapMt 1 8.38: Műsorismertetés. 9.05: Ecranul nostru. 9.35: Óvodások filmmüsora. 9.55: Az amatöi természetbúvár. 10.20: Fiatalok pályaközeiben. 10.40: Tom és Jerry-sohw. 11.05: Repülő hala­szok. 11.50: Nótaszó. 12.10: Kép­újság. 15.02: Műsorismertetés 15.10: MSZBT-vetélkedő. 16.25: Allatkertek 2000-ben. 17.00: Hír­adó. 17.30: Biztató. 17.45: Jogi esetek. 18.50: Tom és Jerry- show. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.00: Vers — minden­kinek. 20.05: Kishont köszönti a kis hont. 21.00: Bohóc a fa­lon. 22.15: Híradó 2. Budapasl 2 15.48: Műsorismertetés. 15.55: Rockstúdió. 16.55: Magyarország — Bulgária. Jégkorongmérkő­zés. 19.20: Életutak. 20.20: Bu­dapesti Körzeti Slúdió. 21.30: Konecsni György. 21.55: Rette­gett Iván. 23.30: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.35: Francia nyelvlecke. 10.05: Orosz nyelv­lecke. 10.35: Polikuska. 12.00: Visszaemlékezések. 13.00: Mi. 13.30: Aktualitások. 14.35: Krimi nélkül Mimi sohasem fekszik le. 18.00: Mi. 18.30: Sport. 19.00: Fröhlichhel szombaton. 19.30: Tv-hiradó t. 20.15: Fogadjunk, hogy... 22.05: Amikor Man­hattan sötétségbe borul. 23.40: Aktualitások. 23.45:, Sam Whis­key. 1.15: Hírek. Osztrák Tv 2 8.30: .Sport. 14.30: Kétszer hét. 16.00: Tisztelt Ház. 17.00: A ked­ves família. 17.45: Ki akar en­gem? 18.00: ötletek filmbará­toknak. 18.30: Szombati osztrák képek a steiermarki körzeti stúdióból. 19.00: Tv-híradó 1. 20.15: A tigris harca. 21.55: Yes miniszter. 22.20: Sport. 23.00: Vi­deo life. 0.00: Teh Munsters. Jugoszláv Tv 1 8.55: Műsorismertetés. 9.00: Válogatás a művelődési műsor­ból. 10.30: Hírek. 13.55: Műsor­ismertetés. 14.00: Hogy volt! 15.30: Hírek. 15.35: Tv-kalendá- rium. 15.45: Népi muzsika. 16.15: Hét tv-nap. 17.60: Sportközve­títések. 18.30: Szívélyes üdvöz­lettel. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 20.00: Fenntartott idő. 20.15: Szórakoztató adás. Jugoszláv Tv 2 14.30: Műsorismertetés. 14.35: Hogyan legyünk együtt? 15.05: Gulliver utazásai. 16.35: Kape- lai tüzek. 17.35: Előadás gyere­keknek. 18.40: Dallas. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.15: Ze­nés est. 21.45: Hírek. 21.50: Tár­ca. 22.20: Sportszombat. KOSSUTH RADIO 9.05: Színes népi muzsika. 10.00: Hírek. 10.05: Ismét — a javá­ból! 12.00: Déli krónika. 12.30: Szanálás helyett szakszövetke­zet. 13.00: Klasszikusok délidé­ben. 13.49: Énekeljünk együt'’ 14.00: Hírek. 14.10: Ipargazdák. 14.20: Mindennapi irodalmunk. 14.50: Lukács Pál brácsázik. 15.01: A világlíra gyöngyszemei. 15.10: Új zenei újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Népdalelőadók hang­albuma. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 1.8.30: Hírek. 18.45: Be­szélgetéseim a színésznővel. 19.35: Részletek az Eper és vér című film zenéjéből. 20.10: Ver­seit elmondja: Döbrentei Kor­nél. 20.25: A Cornwall! kalóz, avagy a becsület rabja. 21.39: A XIX. század költői. 22.00: Hí­rek. 22.15: Európa hangver­senytermeiből. 23.42: Régi hires énekesek műsorából. PETŐFI RADIO 9.00: Hírek. 9.05: Lánc, lánc. eszterlánc. 9.30: Egy „finom" kalandor történetei. 10.00: Ha még nem tudná . . . 10.30: Szimfonikus táncok. 11.00: Hí­rek. 11.05: A Locomotiv GT 197! és 1986 között készült fel­vételei. 12.00: Hírek. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Ken­guru. 14.00: Magunkat ajánl­juk. 17.00: Hírek. 17.05: My Fair Lady. 17.30: Nemes Nagy Péter bluessorozata. 19.00: Hírek. 19.05: Sport. 19.20: eMeRton-díj átadása. 21.00: Hírek. 21.03: 178 óra. 22.30: Anna Haigis énekel. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Népszerű muzsika koránkelöknek. 7.00: Hírek. 7.30: V materinskom ja- zyku. 8.00: Hírek. 8.19: Karasz- szon Dezső orgonahangversenye. 9.27: Balettzene operákból. 10.00: Kamarazene. 10.30: Slágerlista. 11.00: Hangfelvételek felsőfokon. 12.24: örök szerető. 12.30: Isko­larádió. 13.00: Hírek. 13.05: Kí­vánságműsor szombaton. 14.05: Lemezbörze helyett. 15.00: Hi- Figyelő. 16.00: Kapcsoljuk a 6- os stúdiót. 18.40: Holnap köz­vetítjük. 19.00: Hírek. 19.05: Új kamarazenei felvételeinkből 19.40: Finálék Verdi operáiból. 20.25: Mindennapi irodalmunk. 20.55: Zenekari muzsika. 22.05: Népdalkórusok. 22.30: Éjszaka Lisszabonban. 23.30: Hírek. Kaposvár, Vörös Csillag de. lél U órakor: ÚJRA DÓNÁL- DEK. du. 3 és 5 órakor: RÁNTS FEGYVERT! Este 7 órakor: MOST ES MINDÖRÖKKÉ (14) Szabad Ifjúság du. 5 órakor: SERIFF AZ ÉGBŐL, este 7 ora­kor: A ZSARU SZAVA (14). Rákóczi mozi du. 6 órakor: Jő RGEN SEN, A ZSARU (14). Mozimúzcum du. lel 4 órakor: FARKAS ES A KISGIDÁK, du. fél 6 órakor: ELÖJÁTSZAS: A KOBRA (16), este fél 8 órakor: NIAGARA. Siófok de. 10 óra­kor: POPEYE, du. 5 és este 7 órakor: EZEREG YE JSZAKA VIRÁGA (18). Dél-balatoni Kul­turális Központ. Siófok, du. 4 órakor: A VEREB IS MADAR. Marcali du. 6 órakor: A TUAREG BOSSZÚJA (14). Nagy­atád du. 3 órakor: MACKÓ MISI ÉS A CSODABÖRÖND. du. 5 és este fél 8 órakor: BO­CSÁSS MEG! Barcs de. fél 11 órakor: A FLOTTA KEDVEN­CE, du. 5 és este 7 órakor: NYOMÁS UTÁN A. Balatonbog­lár este 7 órakor: SZERELEM MÁSODIK VÉRIG (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.40; Tévétorna gyerekeknek. 8.45: Kerek világ. 9.05: Benji. 9.30: Akarsz-e bohóc lenni? 9.45: Tom és Jerry-show. 10.00: Zonebutik. 10.50: Ki nyer ' ma a képernyőn? 11.00: Panoráma. 11.45: Másfélmillió lépés Ma­gyarországon. 14.25: Legyen szerencsénk! 15.15: A három testőr. 17.15: Mesterek. 17.20: Delta. 17.50: Nézzük együtt. 18.25: Családi torna. 18.30: Me­séről mesére. 19.00: A hét. 20.00: Híradó. 20.10: Óvakodj a törpé­től! Amerikai film. 22.00: Te­lesport. 22.45: Hírek. Bud«p*it 2 8.50: Századunk. 9.45: — 11.20: Veronika. Csehszlovák film. 16.20: Somogyi horgászvizek. 16.55: Magyarország—Dánia. Ma­gyar Nemzet-kupa jégkorong­mérkőzés. 19.20: A fűszerek vi­lága, a világ fűszerei,. 19.45: Nyelvleckék. 20.10: Gondolkodó. 20.55: Száz híres festmény. 21.05: Rettegett Iván. Osztrák Tv 1 9.05: Vagyonos és hatalmas. 9.50: A hegyek földje. 10.35: He­ti körkép. 11.00: Sajtóóra. 12.00: HeLló Ausztria, Helló Bécs. 12.30: Credo. 13.00: .Orientáció. 13.30: Mi. 14.00: Az állatok paradicso­ma. 14.25: A fiú a delfinen. Amerikai film. 17.40: A nagy 10. 18.30: Ifjúsági magazin. 19.30: Tv-hiradó. l. 20.15: Szín­darabok: Kétségben a vádlot­tért. 21.40: Szergej Eisenstein 22.35: Aktualitások. Osztrák Tv 2 9.05: Charlie Chaplin-sorozat. 9.20: Sport. 17.15: Idősek klub­ja. 18.00: Mi. 18.30: Vasárnap: osztrák képek. 19.00: Tv-hírad» I. 19.30: Tv-hiradó 2. 19.48: Jo­gi esetek. 20.15: Tetthely. 21.45: A mezítelen cselló. 23.15: Hu nap sport. 0.00: Chicago. 1930. Jugoszláv Tv 1 9.00: Barázdák.. 10.20: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt gyere­keknek. 12.00: Zöld panoráma. 13.00: Irodalmi körhinta. 13.30: A szárnyas halász. 14.00: Film­sorozat. 15.00: Ütleíró-riport. 15.30: Fenntartott idő. 16.30: A kultúra berkeiből. 17.20: Ház a dombon. Amerikai film. 18.55: A varázsló. 19.30: Tv-napló. 20.00: Vük Karadzic. 21.00: Já­tékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.50: Éjszakai műsor. Jugoszláv Tv 2 9.00: Ma a holnapért. 12.00: Anglunipe. 12.15: Komoly zene. 13.00: Szórakoztató sportdélután. 20.00: Ismeretterjesztő film. 20.45: Hírek. 20.55: Sportriport. 21.25: Sportszemle. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Vasárnapi újság. 8.30: Énekszóval, muzsikával. 9.00: Embermesék. 10.00: Hírek. 10.05: Öt kontinens hét napja. 10.20 : Örökzöld dallamok. 10.54: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Gondolat­jel. 12.00: Déli krónika. 12.15: Harminc perc alatt a Föld kö­rül. 12.45: Cseperedünk. 12.55: Brahms: e-moll szonáta. 13.20: Az élő népdal. 13.30: Szonda. Ii4.00: Hírek. 14.10: Müvészleme- zek. 15.01: ördögök. 16.00: Hí­rek. 16.05: Régi előadóművészek lemezeiből. 17.00: Nekem nem kell — de a tiéd nem lehet. 17.30: Köszöntjük a 75 éves Bródy Tamást. 18.17: Hol volt. hol nem volt . . . 18.30: Hírek. 18.40: Légy jó mindhalálig. 20.12: A Camerata Hungarica együttes felvételeiből. 20.38: Óriások vállán. 21.08: Flotow: Márta. Négyfelvonásos opera. 23.53: Törzsi zene Ausztráliába PETŐFI RÁDIÓ 9.00: Hírek. 9.05: 30 perc a Neoton famíliával. 9.35: Szivár­vány. 11.00: Hírek. 11.10: Vasár­napi koktél. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hírek. 13.05: Mikrofon-próba. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Töb­bet ésszel. 15.00: Hírek. 15.05: Táskarádió. 16.00: Poptarisznya. 21.00: Hírek. 21.05: Társalgó. 22.30: Álmodj velem BARTÓK RÁDIÓ II. 00: Sötétség. 11.05: Az M szimfonikus zenekarának mati­néja. Kb. 12.50: Kis magyar nép­rajz. 12.55: Hírek. 13.00: Öí kontinens hét napja. Kb. 13.15: Philip Jones rézfúvós együtte­sének felvételeiből. 13.30: Jurij Mazurok operaáriákat énekel. 14.10: Morze. 15.02: Üj Haydn- lemezeinkböl. 16.00: Beszélgeté­seim a színésznővel. 16.50: Re­gina Resnik operafelvételeiből. 17.30: Barokk zene. 18.33: Na maternjem jezyku. 19.00: Hí­rek. 19.05: In der Mutter­sprache. 19.35: Schubertiada- — 1987. 20.55: A Budapest Rézfú- vós Kvintett felvételeiből. 2l.ru Pillantás európai diszkókba. 21.55: Emil Gilelsz. hangver­senyfelvételeiből. 22.38: Éjszaka Lisszabonban. 23.30: Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom