Somogyi Néplap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-05 / 287. szám

1987. december 5., szombat Somogyi Néplap 3 A teljesítmény a fegyelem alapja Sok függ a szervezéstől ,,Tudatosítani kell, hogy a nagyobb feladatok mindenkitől — a vezetőktől és a dolgozóktól egya­ránt — kitartó, fegyelmezett munkát követelnek, s hogy csak a termelés hatékonyságának növelésé­vel juthatunk előbbre.” (A megyei pártbizottság november 2-i határozatából.) Harmincezer gond — egy megoldás Tanai Imre mnnkalátogatása Boglárlellén Az szóljon, akinek mondanivalója van! A mai feladatokat, a meg­újulást szem előtt tartva, jó érzékkel tűzte napirendre a kaposvári szolgáltató válla­latok pártbizottsága a mun­kafegyelem alakulását. A szóbeli előterjesztés pontos helyzetképet adott abból a nézőpontból: mi a pártszer­vezetek felelőssége, teendő­je a munkafegyelem meg­szilárdításában. A munkafegyelmet több tényező befolyásolja, példá­ul a szervezettség, a mun­kaföltételek biztosítása, az ösztönzés, az érdekeltség, a munkahelyi légkör, a párt­tagok példamutatása, a pártszervezetek gazdasági munkát segítő, ellenőrző te­vékenysége. S mert kapos­vári szolgáltató vállalatok­ról van szó, a munka a la­kosság megítélése, közvet­len ellenőrzése alatt áll. A javítások iránti igény vár­ható növekedése, a na­gyobb minőségi követelmé­nyek miatt várható, hogy konfliktus is lesz, az embe­rek pedig esetleg még több­ször megfogalmazzák a jo-. gos kritikájukat. Nem mindegy tehát, milyen a kapcsolat az ügyfelékkel, udvarias-e mindenhol a ma­gatartás. A helyzet elemzése azt mutatta, hogy 1985 óta ér­zékelhető a változás a szer­vezettségben, a fegyelem­ben a nagyobb követelmé­nyek hatására. Amíg pél­dául 1985-ben hatvan, ad­dig tavaly negy vennégy gaz­dasági fegyelmi volt a vál­lalatoknál, s az idén is kö­rülbelül annyi a számuk, mint tavaly. E tapasztalatok alapján a szolgáltató vállalatok egy sor intézkedést vezettek be, megszigorították az ellen­őrzést, s gyakrabban hasz­nálják az alkoholszondát is. Elenyésző a párttagok száma azok között, akik fe­gyelmit kaptak. Az is meg­nyugtató, hogy párttagok ellen a gazdasági munkával kapcsolatos, nem megfelelő munkavégzés miatt nem kellett fegyelmit kiszabni. Persze ez csak az érem egyik oldala, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azok a párttagok, akiknek nem volt megfelelő a mun­kájuk, elmentek a vállala­toktól. Az idén azonban az eddigi egy-egy helyett már három pártbüntetést kellett kiszabni munkahelyi fegyel­mezetlenségek miatt. A szolgáltató vállalatok pártbizottsága a kommunis­ták kisugárzó hatásának növelését tartja a legfonto­sabbnak, ez ugyanis ma még nem elégséges. Kisebb szabálytalanságok, vétsé­gek ugyanis elő-előfordul- nak, s ezért vagy a tag­gyűlés vagy a vezetőség jó­indulatú figyelmeztetést ad, mert nem olyan súlyosak, hogy szükség volna a párt­fegyelmi eljárás megindítá­sára. A jelenlegi helyzet indo­kolja, hogy a pártalapszer- vezetek az eddiginél sokkal többet foglalkozzanak a munkafegyelemmel, a párt­fegyelemmel. A tagkönyv- cserét megelőző beszélgeté­sek szintén hasznosak eb­ből a szempontból, mert mód van arra, hogy érté­keljék a kommunisták mun­káját. A pártbizottság tagjai egyetértettek azzal, hogy van javulás, ennek ellené­re azonban nem olyan ró­zsás a helyzet, mint a szá­mok mutatják. Elő-előfor- dul ugyanis, hogy akkor sem csinálnak ügyet a fe­gyelmezetlenségből, amikor kellene, máskor pedig olyat választanak a fegyelmezés eszköztárából, ami nincs arányban az elkövetett vét­séggel. A vállalatok egy része — így az IKV tis — azt a fel­fogást szorgalmazza: a munkafegyelmet a teljesít­mény és a minőség szem­pontjából ítéljék meg. Nem biztos, hogy fegyelmezett az, aki pontosan bemegy a munkahelyére, nem hagyja el közben, inem iszik, ha nem végzi el a munkáját, sőt rosszul dolgozik, s még kárt is Okoz. Mostanában nem könnyű gondoskodni a munka föl­tételeiről a szolgáltató vál­lalatoknál, annyira rossz az anyag- és alkatrészellátás. Sok mindenért az ország másik részébe kell elmenni. Márpedig ha van munka, nincs fennakadás, az min­denképpen fegyelmezően hat. A pártbizottság a válla­latok fontos feladatának tartja a munkaszervezés ja­vítását, a munkaföltételek biztosítását és olyan mun­kahelyi légkör megteremté­sét, amely kényszerítőén hat a pontos, fegyelmezett és minőségi munkavégzésre. A pártvezetőktől pedig azt várja, hogy gyakrabban te­gyék mérlegre a munkafe­gyelmet. L. G. Boglárlelle és a város- környék társadalmi-gazda­sági helyzetével, ezen be­lül ás elsősorban a kibonta­kozást szolgáló helyi kezde­ményezésekkel ismerke­dett egésznapos munkaláto­gatás keretében Tanai Imre, a megyei pártbizottság el­ső titkára. A programban részt vett a megyei pártbi­zottság két tagja: Mészáros Győző és Resch János is. A vendégeket elsőként Büki János, a városi pártbizott­ság első titkára tájékoztatta egyebek közt a térség fejlő­déséről, gondjairól, a párt- tagkönyvcsere kapcsán ed­dig lezajlott egyéni beszél­getések tapasztalatairól. Be­számolója nem csupán nyílt volt, hanem kellően önkri­tikus is. Több olyan párt­vezetőségről szólt, ahol hi­ányzik az önálló kezdemé­nyezés és felelősségvállalás, ahol változatlanul csak fe­lülről várják a cselekvést. Mint mondta, kétség és re­mény vegyül ma az embe­rekben, s még az elkötele­zett kommunisták nagy ré­szét is elbizonytalanodás jellemzi. Oka ennék nem­egyszer a kellő tájékozott­ság hiánya, amely kedvez a mendemondák terjedésé­nek, a sommás véleményal­kotásnak. Érthető a türel­metlenség, az, hogy a párt­tagok többsége szavak he­lyett tetteket és érzékelhe­tő változásokat vár. Igaz, többen csak a mások por­tája előtt sepernek, felelő­söket keresnek, s vélnek ta­lálni például egyes vezetők­ben. Mint Tanai Imre ennek kapcsán megjegyezte: arány­tévesztés, ha arról vitatko­zunk legtöbbet, hogy mi van „fönt”. „Nem a sze­mély, hanem a politika, s ennek helyi végrehajtása a lényeg. A sokak által kifo­gásolt lassú elmozdulás oka épp az, hogy az igények és követelmények általános hangoztatásában olykor ha- tározottabbak vagyunk, mint a helyi cselekvésben.” A tájékoztató hamarosan kötetlen eszmecserévé ala­kult, melynek keretében Büki János néhány jellem­ző véleményt idédzett. Az emberek szeretnék vissza- halllani ja vaslat lkat a kü­lönféle testületi állásfogla­lásokban, határozatokban. S még egy: túl hosszúnak ér­zik a kiútkeresést, s a gaz­daságénál lassúbbnak a po­litika reagálását. Tanai Im­re ennek kapcsán tette szó­vá: kevéssé sikerült a köz­véleményben tudatosítani, hogy a jelenlegi reformfo­lyamat változásai a párt kezdeményezésére történtek, elsősorban a tavaly novem­beri és az idei júliusi KB- határozatok nyomán. A kötetlen beszélgetés — már szélesebb körben — Lengyeltótiban folytatódott a térség párt- és gazdasági vezetőinek részvételével. Takács József, a nagyköz­ségi pártbizottság titkára nemcsak a párton belüli beszélgetések tapasztalata­it ismertette, hanem szólt az ezekben a napokban zajló — gyakran paprikás han­gulatú — falugyűlésekről is. A lakosságot elsősorban a megélhetés várható nehe­zebbé válása, vagy a helyi ellátási hiányok foglalkoz­tatják, míg a párttagok zö­me félti a párt tekintélyét, s ennek kapcsán egyebek közt a pártépítés nehézsége­it említi. A fölélénkült vitában töb­ben a kibontakozási prog­ramból adódó helyi felada­tok végrehajtásáról számol­tak be. Komáromi Ferenc, a szőlősgyöröki tsz elnöke egyebek közt arról szólt, hogy új vállalkozási formá­kat kerestek, például a sző­lőágazatban. A buzsáki tsz 19 milliós veszteséggel kezdte az idei évet, s a je­lentős jégkár ellenére ki­harcolta alapegyensúlyát. Ács Tamás elnök szólt e tiszteletet parancsoló erőfe­szítéseikről. Császár József, az öreglaki Állami Gazda­ság igazgatója szerint még túl sok a bizonytalansági té­nyező ahhoz, hogy új, konk­rét célok elérésére sorakoz­tassák fel az embereket. Mint mondta, ezt az is ne­hezíti, hogy máig is csak elv, hogy a több nyeresé­get termelő gazdaság többet is fizethet, hipusz András, a Kaposgép gyáregységének igazgatója arról beszélt, hogy már a kormányprog­ram megjelenése előtt érez­ték: lépniük kell a terme­lési szerkezetváltásban, • így ők ma már a stabilizációs szakaszon túljutva, föllen­dülésben bízhatnak. A délutáni program az öreglaki Állami Gazdaság­ban tett üzemlátogatással, majd a somogyvári pártház­ban tartott tájékozódó és tájékoztató beszélgetéssel folytatódott. Itt Kauer Ist­vánná, a községi pártveze­tőség titkára számolt be munkájukról. Az ezt köve­tő oldott hangulatú eszme­csere kulcsszavai: a vezetői felelősség, a „kiskapuzás”, az arányos tehervállalás, az adó és a gondokat is oko­zó „bruttósítás” voltak. Az egésznapos program azt mutatta meg, hogy a boglárlellei régió csaknem harmincezer lakójának leg­alább ugyanannyi a gond­ja, mint máshol, ám azt is, hogy a megoldás végső so­ron csak egy lehet: a kö­zös értékteremtő munka. B. F. A tanácskozáson, a sorok között ülve, gyakran el­hangzik az a rosszmájúnak tűnő kérdés: érted, mit mind? Ha valaki a közélet állandó szereplői közül ösz- szeadná, hogy mennyi drága időt pazarolt már el sem­mitmondó, unalmas hozzá­szólások meghallgatására, akkor bizonyára elképesz­tően nagy óraszám jönne ki. Tapasztalataim arra en­gednek következtetni, hogy szinte minden munkahelyi vagy mozgalmi közösségben akad „hivatásos” hozzászó­ló, és még szerencse, ha nem több. Ezeket az embereket arról lehet felismerni, hogy imádnak szerepelni, szinte szerelmesek a saját hang­jukba, nemegyszer ködös gondolataikba. Minden megbeszélésen elmondják sokszor elismételt, semmit­mondó véleményüket, s a kollektíva morgolódva, füs­tölögve, de legtöbbször kénytelen tűrni a félórás lo- csogót, amelynek már vala­mennyi fordulatát mindenki kívülről betéve ismeri. Van ennek a jelenségnek egy durvább változata is, amikor valaki nem notórius, hanem hivatalosan felkért hozzászólóként rabolja tár­sai idejét, s idegét. Ezekre az emberekre a vezetők egy része úgy tekint, hogy ők mentik meg a tanácskozást a hosszú, kínos csendtől, akik segítik a munkát a bá­tor dicséretekkel is, akik el­találják a „vonalat”. Persze sokszor ez nem azért sikerül, mert a fel­kértnek előzetesen azt is körvonalazzák, hogy mi le­gyen a saját véleménye. Nem egyszer találkoztam olyan túlkapásokkal is, ami­kor a „spontán” hozzászóló géppel leírt szövegét a fe­lettese „átnézte”, és tovább finomította, mint önálló, a közvetlen élettapasztalato­kat sugárzó véleményt. Ez természetesen kétoldalú fo­lyamat, hiszen nem keve­sen vannak, akik igénylik, helyénvalónak tartják, hogy mondandójukat a vezetés prominens tagjával előre egyeztessék. Az ilyenfajta szervilizmus legtöbbször azt eredményezi, hogy a meg­szólalás szürke, unalmas lesz, a mondatok közül ki­lóg a lóláb, a sorokban az emberek megérzik a mes­terkéltséget, bár közben az elnöki asztaltól esetleg biz­tató, elismerő pillantások, s bólintások látszanak, jelezve, hogy ebből nem lehet sem­mi baj. Mindez nemcsak a demok­rácia, hanem a józan ész megcsúfolása is. Közéletünk tisztaságához, működésének jó hatásfokához az is hoz­zá tartozik, hogy mindenki a saját gépétől, székétől be­széljen, az ott szerzett ta­pasztalatokból, és ne mások kívánságaiból induljon ki. Ez egyébként a politikai kultúra alfája, ómegája, mely szerint az önálló vé­lemény és ítéletalkotás, a felelős közéleti magatartás egyik elengedhetetlen kellé­ke. Ez esetben persze lehet tévedni, a sulykot elvetni, ám ezeket a jól összeforrott közösségek minden rossz szájíz nélkül értékén tudják kezelni, a tévedés jogát bán- tódás nélkül képesek fenn­tartani. Ez azért is fontos, mert mai tennivalóink kö­zepette egyre nagyobb szük­ség van a különböző embe­ri értékek kibontakoztatá­sára. Mindenkiben van olyan tulajdonság, gondolat, amely csak rá jellemző, és nem bűn az, ha esetenként ügye­sebb, okosabb, mint mások. Mindezeknek, saját magunk érdekében is engedjünk sza­bad teret fórumainkon, ta­nácskozásainkon, ami per­sze a megrögzött íecsegők visszaszorítása nélkül alig­ha lehetséges. A másik probléma, hogy sokaknak van érdemi mon­danivalójuk, de hallgatnak. Ezek mögött tapasztalatlan­ság, bátortalanság, a sze­replés izgalmától való félsz mellett számos ok is meg­húzódhat. Például a vezetők egy része nem szereti, ha a dolgozók alternatívákat ál­lítanak fel, vagy esetleg bí­rálnak, beszámoló részlete­ket megkérdőjeleznek, az el­kendőzött tényekre rákér­deznek. Ennek lehet olyan következménye is, hogy szavakban elismerik ugyan a felvetett probléma jogos­ságát, de azért minden ma­rad a régiben. Igaztalanok lennénk, ha csak a hozzászólókat vagy azok gyengeségeit, éppen a vitatható beletörődéseit ál­lítanák csak pellengérre, mi­kor nem ritka, hogy éppen a pulpitusról árad a sem- mitmondás a hallgatóság fe­lé. Nem egy beszámolóban csak úgy hemzsegnek az ál­talánosságok, a királyi töb­bes használatával elfedett, legömbölyített vélemények. Hangzatosán szóvá teszik a mások hibáit, a helyileg el­lenőrizhetetlen, negatív té­nyezőket, s lehetőleg meg­kerülik a helyi mulasztáso­kat, tévedéseket, esetleg visszaéléseket. Ilyenkor ott ágaskodik az emberben a kisördög, vajon miért beszél így a munka­helyi vezetőm, amikor na­gyon jól tudom, hogv bril- liáns az elemzőkészsége, él­hal a konkrétumokért, nem szívleli az általánosságokat. Valami mélyenfekvő oka azért mégis lehet. Az egyik majálison az emelkedett hangulatban erre rá is kér­deztem. Elmondta, hogy nem örül, ha mindenki be­lelát a kártyáiba, esetleg ki­derülnek a hiányosságok, nyilvánvalóvá válnak a jö­vőbeni szándékok. A HÉT SOMOGYI KRÓNIKÁJA Egyik traktor húzta a má­sikat, vagy éppen traktor vonszolta a tehergépkocsit, hogy a sárban-vízben ara­szoló kombájn mellől a szá­rítóba kerülhessen a frissen betakarított kukorica. Ilyen erőfeszítéseknek lehetünk tanúi a héten, meg olyan­nak is, hogy irodisták szo­cialista brigádja, más ágaza­tok dolgozói kézzel törték a csöveket a szárról ott, ahol a gép végérvényesen csődöt mondott az esőtől fölázott talajon. A betakarítás utolsó felvonása zajlott azokban a somogyi mezőgazdasági nagyüzemek­ben, ahol az ismétlődő eső napokra kényszerszünetre kárhoztatta az embereket és a gépeket. Jól jött viszont a csapadék az őszi vetéseknek: általában jobban fejlődtek, biztatóbban várják a telet a kalászosok most, mint ta­valy. Mit hozott a somogyi me­gyeszékhely fejlődésében az elmúlt negyvenhárom év? Erről és harcokban elesett hősökről emlékeztek meg szerdán Kaposváron abból az alkalomból, hogy 1944. december 2-án szabadult fel a város. Ahhoz, hogy ma ilyen ez a település, amilyen — s itt nemcsak a gazdasá­gi-társadalmi fejlődés azelőtt elképzelhetetlen léptékeit ér­tem, hanem a kommunális „közállapotok” gyökeres vál­tozását is —, sokat tettek a város mindenkori lakói, dolgozói, következésképp igencsak helyénvaló — s így történt ez szerdán is —, hogy a felszabadulás évfor­dulóin rendszeresen elisme­rik, kitüntetik, megjutalmaz­zák mindazokat, akik külö­nösen sokat tettek azért, hogy Kaposvár fejlődjön, szépüljön. Időben már eltávolodtunk ugyan a balatoni idegenfor­galmi idény befejezésétől, de ennyi idő kell is ahhoz, hogy az illetékesek összegezzék és értékeljék a legfontosabb ta­pasztalatokat, és ezekből ki­indulva megalapozott elképzelésekkel nézzenek a következő évi szezon elé. Ilyen céllal ta­nácskoztak csütörtökön Ba- latonföldváron kibővített koordinációs ülésen a dél­balatoni tennivalókban ér­dekeltek. A csúcsidény rö­vidüléséről, növekvő zsúfolt­ságról szóltak a résztvevők, és arról, hogy milyen módon oldhatnák meg egyes, egyéb­ként idényjelleggel üzemelő üzletek — főként alapvető élelmiszereket árusító bol­tok — utószezoni nyitva tar­tását. Balaton-part... Szárszó. Erre a hétre esett József Attila halálának ötvenedik évfordulója. Erre emlékez­tek — emlékeztünk — a tragikus vég színhelyén, és ott, ahol élünk és gondolko­dunk. Ha élne, nyolcvanhar­madik évében járna. Hermész Ferenc Évente 80—100 vagon burgonyát hámoznak a mikei Rákóczi tsz mel­léküzemében. A gyen­gébb minőségű, de a külsőre egészséges bur­gonyával azonos bel- tartalmi értékű hámo­zott gumósból Kapos­vár és Pécs üzemi ét­kezdéibe kerül. Ekkor értettem meg a sokszor meghallgatott „alta­tó" célzatú és hatású be­számolók indítékait, amely­nek az a célja, hogy minél kevesebb idő maradjon az érdemi véleménycserére, vi­tákra, a konkrét kérdések kollektív megoldására. Többnyire ezért is születnek Ádám—Évától induló beszá­molók, hangzatos, de he­lyileg nem értelmezett köz- gazdasági, politikai műsza­vakkal telitűzdelt beszédek, így persze nincs mihez hoz­zászólni a hallgatóságnak, hiszen az általános célokkal, törekvésekkel mindenki egyetért, még akkor is, ha homályban marad, hogy azokból helyileg mi lenne a tennivalója. Szükség lenne rá, hogy időnként a közösségek vi­tassák meg: mit tartanak tanácskozásaikról, mit vár­nak el egymástól, milyen helyi mondanivalókat tar­tanak fontosnak. Ez segít­hetne abban, hogy szemé­lyes sértések, sérelmek nél­kül megfogalmazódjanak a tájékoztatók, beszámolók, hozzászólások közösen he­lyeselt normái. így valóban egyre gyakrabban csak azok kérnek majd szót, akiknek mondanivalójuk van. Botos Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom