Somogyi Néplap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-24 / 303. szám
1987. december 24., csütörtök Somogyi Néplap KÖZELKÉPEK Kisközség a Jaba partján — Lulla megérdemli, hogy írjanak róla — kezdi a beszélgetést a tabi tanácson Szummer György vb-titkár. — Az elöljáróság munkája igazán jó, tavalyelőtt — társadalmi munkájuk alapján — megyei második dijat nyertek a kisközségek kategóriájában, 1987-ben megszervezték a vízműépítést. Összetartanak, pezsgő a közélet, TIT-előadásokat, egyéb rendezvényeket szerveznek. Az elvándorlás, az elöregedés Lullára is jellemző, de e folyamat az utóbbi években megállt. Üj házak épülnek, s a tsz szeretné bekapcsolni a települést az idegenforgalmi vérkeringésbe. Tabtól hét kilométernyire, a Jaba-patak völgyében él a csaknem háromszáz lul- lai ember. Mindössze 7 kilométeres utat kellene megépíteni ahhoz, hogy kinyíljon a község Endréden át a Balaton felé. Nagy Imre elöljáró és a tsz sporthorgász-egyesületé- nek elnöke. Világéletében mozgalmi ember volt. 18 évig állt a termelőszövetkezet élén, s 1976-ban betegség miatt kellett abbahagynia az aktív munkát. A társadalmi megbízatásáról nem mondod le. — Lulla tulajdonképpen négy települést foglal magába — mondja. — Egykor a tihanyi apátságnak nagy földterületei voltak ezen a környéken, s a cselédség Ja- bapusztán élt. A veszprémi káptalan erdőterületein zsellérek dolgoztak. Kevés Az elöljáró színesen mesél földjük volt, részes aratást, fakitermelést vállaltak. A lullai szőlőhegyen laktak. Lullán a közép- és nagyparasztok portái álltak. Ennyi hát a múlt. A falu történetét hárman dolgoztuk föl. Lullát már 1229-ben a székesfehérvári káptalan birtokai között jegyezték. Két templomunk volt, ma már csak a romjaik láthatók. A falunak egyetlen utcája van; gondozott, rendben tartott házak szegélyezik. A tanács és a tsz Tabra költözésével magára maradt a falu. De csak látszatra. Mert. megalakult a gazdakör, ahol szakmai és TIT-előadásokon tárgyalhatják meg az embereket érdeklő kérdéseket. Borversenyeket, táncmulatságokat is rendeznek, ezek is jól szolgálják a közösségi elet kialakulását. — Ha társadalmi munkára van szükség, nem kell kétszer szólnunk — folytatja az elöljáró. — 1985-ben 1 millió 300 ezer, 1986-ban 560 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztünk. A miénk ez a falu ... A környéken Sérsekszőlő- sön és nálunk van víztározó. A miénk a nagyobb, mintegy 15 hektáron fekszik ,s a Jaba-patak táplálja. Horgászásra alkalmas, de csónakázásra is alkalmas lehet. A környéken gyönyörű környezetben lehetne lovagolni, vadászni. Országos részvénytársaság alakult, s ez a falusi turizmus fejlesztését tűzte ki célul. Tagja a tabi Béke Tsz is. amely környékünkön szeretné kialakítani az idegenforgalomhoz szükséges feltételeket. Jabapusztán —ahol jelenleg 90-en laknak, s az istállókban szarvasmarhatenyésztés folyik — a lónevelést akarják megvalósítani. S a régmúlt és a jövő között: a jelen. Lulláról az emberek nagy része Tabra jár dolgozni, a gyerekek óvodába, a felsősök iskolába Épül a vízvezeték-hálózat, majd a járda. A régi hárommal szemben ma egy tanító foglalkozik a gyerekekkel. A falubeliek egyik büszkesége az új templom. A másik látnivaló a művelődési ház. Elöljárósági iroda, könyvtár, orvosi rendelő, KISZ- és párthelyiség van a faluban. S az emberek között egyetértés munkál környezetük jobbításáért. Gyarmati László Az épülő új házak jelzik a jövőt Fiatalok utcája Új ház a fa alatt Lehet-e egy fiatal házaspárnak nagyobb boldogsága annál, minthogy a "karácsonyt első, igazi otthonában tölti. Örömüket fokozza, hogy ezt a családi fészket maguk tervezték, s két kezükkel építették. Három * ilyen családnál jártunk Igáiban, a Farkas János utcában. Az ezerhatszáz lelkes Igái 1945 utáni történetében egyedülálló egy teljesen új utca — negyven családi lak — megépítése. A fürdőjéről ismert településen nyaralóutcák ugyan létesültek, ám ide csak nyáron jönnek a lakók. A falu közepén nyílt Farkas János utcában azonban igaliak laknak. Olyan fiatalok lakóházai magasodnak itt, akik Igáit választották életük színhelyéül. Harangozó Elemér tősgyökeres igali. Saját lakása is volt az öregek otthona közelében. Hogy miért építkezett mégis, miért vállalta az ezzel járó terheket? — Az a ház régi tömésépület. Lakni lehet ugyan benne, de nem egy fiatal család céljaira való. Mikor megnősültem, úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy elbontjuk és egy szép házat emelünk a helyére. Időközben a tanács megkezdte a közművesített telkek kialakítását a falu közepén. Rögtön jelentkeztünk. Éva, a felesége azt mond ja, kevés pénzzel, hatvanezer forinttal kezdtek az építkezésbe. Talán a legkevesebbel az utcában. Még sok a tennivaló a házon. Két kisgyerekük van, nyolcezer forintból élnek négyen, be kell osztani a pénzt. Az első szint van készen, az emelet beépítését csak akkor tudják folytatni, ha pénzük lesz ... Elemér csöppet sem borúlátó. — Huszonnyolc éves vagyok — mondja —, kicsiErdész vagyok — Meglátszik magán, hogy tanyán nevelkedett, istentől igencsak elrugaszkodott ember! — fogadták húszegynéhány évvel ezelőtt Perjési Sándort Iharosban. Lelkesedése, tenniakarása, cselekvő ragaszkodása a faluhoz azonban hamarosan a település egyik népszerű emberévé tették. — Biztosan füstös vagyok — szabadkozott, mikor beérkezett a Sefag iharosi erdészetének központjába. Kézfogása határozott volt, tekintetét a behomályosodott szemüveg takarta. — Kint dolgoztunk a terepen, az erdő ilyenkor kemény hideget lehel. Ez ellen gyújtottunk tüzet. — Hogyan kezdődött erdő- és természetszeretete? — Már kölyökként rendszeresen elkéstem az iskolából a természet csodái miatt. Ha láttam egy hangyát, tudnom kellett, mit csinál és hol van a boly. Ez jobban érdekelt minden iskolakönyvnél. Ez a szeretet felnőttkoromig elkísért. Voltam hegyőr és vadász is. — Miért hagyott fel a vadászattal? — Romantikus, de akaratos ember vagyok. A vadászatból, úgy láttam, nem lehet gazdasági ágazatot csinálni. A tervezett nyereség hosszú távon veszteséget jelenthet a faunának. Az ösz- szeütközések szakításhoz vezettek, mármint a vadászat és köztem. — De az erdővel bizonyára nem tudott szakítani. — Egy ideig ugyan íróasztal mellé kényszerítettem magam, műszaki erdészként dolgoztam az irodában, de most már szállító erdész vagyok. Érdeklődésünket látva így magyarázta: — . Az erdészszakma szakosodott: a művelő erdész csemeteültetéssel és ápolással foglalkozik, a termelő erdész vágásérett korig kíséri figyelemmel az erdőt, a szállító erdész feladata pedig a nevében van. — 1963-ban a Duna—Ti- sza-közéről kerültem ide, s valószínűleg csodabogárnak tartottak. De hamarosan befogadtak. Ragaszkodik Iharoshoz. Beszélt a település múltjáról, a vegyszerek áztatta patakról, a kihalás veszélyeztette állatokról, kesergett a szeméthalmok miatt, és megismertetett bennünket a vidék védett növényeivel. — A közelmúltban létrehozta az iharosi környezet- védők csoportját. Mi ösztönözte erre? — Sajnos, a mai falvak jellemzője, hogy az „egyen- kúpos” házakat szemetes környezet veszi körül, s a természet által nem befogadott hulladék lassan fojtogatja a településeket. A Hazafias Népfronton belül hoztuk létre ezt a csoportot, s benne mindenki részt vehet. A környezetet szeretnénk megvédeni — bár részben már csak gyógyítani tudjuk — korunk támadásától. A természet nem tud mi.t kezdeni a műanyaggal, az üveggel, nem fogadja be. — Milyen eredményeket ért el a csoport? — Iharos nevéhez régen a „víztelen” ragadványnév járult, 30—40 család is járt egy kútra. Vezetékes vizünk van, s egymás után födik be a régi kutakat, szinte eltörölve egy korszak emlékeit. Mi, környezetvédők elhatároztuk, hogy az iskola melletti mesterkutat megmentjük. Rendbe tettük, konzerváltuk a gyönyörű tölgyfa felépítményt. A szemét- szállításban pedig a tanácscsal közösen elértük, hogy januártól megkezdődjön a szervezett szemétgyűjtés, évente legalább négyszer szállítsák el a „nem természetbarát" hulladékot. Nagy eredmény az is, hogy az erdészkollégák segítségével meggyőztük az erdészet dolgozóit, hogy ne szemeteljenek. — Végül is mi a hitvallása? — Azt hiszem, egy francia filozófus fogalmazta meg nagyon szemléletesen: „Bízom benne, a fizikusok rájönnek arra, hogy a természet világát item szabad megváltoztatni, mert az csak egyféleképpen működhet". Lehgt, hogy mint a gesztenyefa, a mi munkánk gyümölcse is sokára, csak 10— 15 év múlva érik be, de akkor is érdekes ... Tamási Rita nyesként, saját erőből folytatjuk majd. A munkája mellett a háztájiból. reméli a boldogulást. A fiatalasszony szerint ha a gyes lejár, és ő is munkába áll, akkor tudnak majd előrébb lépni. Nincs mit szégyellniük, a lakásban ugyan nem bőrkanapé, nem faragott bútorok sorakoznak, hanem jóval szolidabbak, de mindenütt rend, tisztaság van. Fülöp Imréék jobban állnak, igaz, nekik jobb volt az indulási lehetőségük. Guna- rasi villájukat adták el, és a somogvszili szülők szintén sokat segítettek a kezdésnél. A szépen berendezett, négyszobás hazban a hatom gyerekkel és a íeleségge.l találkoztam, a férj még dolgozott. — A gyerekek nagyon jól érzik magukat ebben az utcában. Nincs nagy forgalom, sok a gyerek, mindenki jó barát. Örökké az utcán játszanak vagy valakinél találkoznak. Nekünk, szülőknek is nagy öröm az új ház. ez az első karácsonyunk új otthonunkban. Somogyszi- liak voltunk, most is ott dolgozom, dada vagyok az óvodában. Jövőre valószínűleg új állást kell keresnem. Háromezer forint a fizetésem, a férjemé ötezer; ebből manapság nem könnyű megélni. Disznóólát már Fülöpék is építettek, baromfit is látok az udvaron. — Bármennyire is városias formája van az utcáknak, falusinak valljuk magunkat Nem a hentesnél akarjuk megvenni a húst. Szomszédjuk, Csapó Csaba a termelőszövetkezet gép- járű-ügyintézője, felesége. Margit, tanítónő. — Mi is beköltözők vagyunk — mondja a tanítónő —, de már szinte mindenkit ismertünk, hiszen ide jártunk általános iskolába. Három évig építettük az otthonunkat szülői segítséggel. Szeretjük ezt a házat, ez tett bennünket igazi iga- livá. Egymillió forintnál is többet költöttek az építkezésre. Megérte Igáiban ennyi pénzt áldozni egy házra? Hiszen ezért a legszebb lakást is megkaphatták volna... A kérdést mindhármuknak föltettem, s mindhárman mosolyogva, de kissé idegenül fogadták. Hogyhogy a legszebbet? Hiszen ez a legszebb, amelyet most építettünk, amelyben élünk .. . Bekcs Józsci
