Somogyi Néplap, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-24 / 303. szám

1987. december 24., csütörtök IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS / ' 5$ i v $ÜHF •*', 0r W&m A HS&Hi ü WssßMnZ " y ' ' ••• >v‘' - - HP wsHSP* <-■$ 8 _______________________________Somogyi Néplap_____________ V allató Géza Karácsonyi ének (A városlakóknak) Tegnap a csillagok körül ülték a Hold kerékasztalát egyikük szót kapott a többiek remegtek némán Miről is szólt a csillag a mérhetetlen boltív alatt a titkot ki tejti meg ki fordítja le nekünk a csillag kékvörös szózatát és ki érti meg ha lefordítják Estebán Fekete: Színes fametszet (1986) Tóth Bálint Békehozó születik Nézd a karácsonyi éjjel csillagait: az Ikerpárt, Kecskegidát. a Kutyákat, az Égi Vadászt s a Bikát! Július napperzselte kormos egén sohse gyűlt ki ennyi ragyogva: nézd az Oroszlán is felszökken Keleten! Honnan e sűrű csapat, ez a káprázat. ez az éjféli égi tolongás? Bárka az ég s népét gyűjti nagy útra Noé? Más csillagrendszer Ararátján vélvén csak menedéknek? Félve, a vén Földet tüzözön égeti föl... Tán nem. S megszólal ottfenn az égi Oroszlán s emberi hangon mind az ég állatserege, s indulnak — bízzunk — beragyogni ama játszóit, hol ma a Fénytől a Fény. a Békehozó születik. Takáts Gyula Nem nyár s arany BÁN ZSUZSA Várd meg a karácsonyt! Nemrég itt derékig zöld búzában álltam s csodáltam tengered. Ma tarlón serceg lábam és bundában járom hófedte völgyedet... Elő hullám után dermedt fehéren . . . Pacsirtaszó helyett rideg üresség kong körül és száll az égen . . . Szólnék ... Köröttem nincs kinek. Csak hó és fagy és villogás ... Barangolok cél nélkül. — Maga ez a tél. — S nem fönt, lábamnál apró csillagok jelét nézem fagy fényinél. Bundában én és társam a legszebb-dalú előlem hogy szalad, szegény, s míg olvasom nyomát, e téli bú elillan s zengő költemény száll és e szűzi hóban irt igékben — költők — nagy igazság ragyog. — Nem nyár se arany!... A nagy versek hitében ■ telet megoldó szív dobog! — Takács Imre Betlehemet faragó ember Gondolatomhoz kell a jó kés. Még előbb a fűrész, a balta, a szekerce. Gondolatomhoz odaférnék ezekkel, de nézem csak hosszan, elmerengve a fatömböt, mint egy világot — hol üssek rést benne a gyermek bölcsőjének? Jelenetet hogyan csinálok. míg hangzik a mennybe viharzó örömének ... ? Hol adjak helyet Máriának, ha szoptatni kicsike fiát majd leülne... És a pásztorok hova állnak? Az angyalok hol röppennek be hegedülve? És Józseffel mit műveltessek? — se közel, se távol ne legyen, de ott legyen! A királyok kívülrekednek. csak szegények férnek egymáshoz a kis helyen. A kisfiú csak valami fe­szültséget érzett a levegő­ben, nem tudta volna meg­magyarázni, mi a baj. Ezt akkortájt érzékelte először, amikor elkezdték számolni a napokat karácsonyig. Ilyenkor anyu egy naptárt rajzolt neki minden évben, színes téli kép volt az ele­jén, és huszonnégy megszá- v mozott ablak rajta. December elsejétől min­den reggel ki lehetett nyit­ni egy ilyen ablakot, s be­lül valamilyen kedves kis kép volt. A kisfiú úgy érez­te, ezzel mindig hamarabb eltelik az idő karácsonyig. Esténként számolgatta, hány becsukott ablak van még, s ezek örvendetesen fogytak, egyre fogytak. Aztán eljött a téli szünet, olyankor anyu általában szabadságot vett;, ki, és neki­állt a nagytakarításnak. Füg­gönyt mosott, és térítőkét vasalt, a szőnyegeket pedig együtt porolták a kisfiúval, a friss havon. Nagyon szé­pen megtisztultak ilyenkor. Most volt valami félelme­tes a levegőben, aminek nem tudta magyarázatát ad­ni. Az volt-e szokatlan, hogy apu olyan későn jött haza mindig, és ilyenkor alig beszélgettek anyuval? Vagy anyunak volt más az arca, mint máskor, karácsony előtt? A kisfiú már a szünet el­ső délelőttjén kiment a kertbe hóembert csinálni, hívta anyut is, de ő nem ért rá. A gyerek figyelte a cin­kéket, elnézegette a kert fáinak hótól roskadozó ága­it, énekelt kicsit magában, félhalkan, mint máskor szokott ha kint játszogatott, de ezúttal valahogy nem ment. Lehúzta a kesztyűjét, görgetett egy hólabdát, el­ment vele egészen a kapu­ig, aztán megpórbálta ösz- szébb tömöríteni, hogy ren­des hóember legyen belőle. Tudta, hogy anyu figyeli az ablakon át, a konyha ablaka ugyanis a kertre né­zett, és ha dolga is volt bent. azért mindig kipillan­tott a kisfiúra. Soha nem fázott még ennyire a keze, mint most, de nem tudta, hogy tulajdonképpen anyu nélkül olyan kedvetlen most ezzel a készülő hóemberrel. Nem akarta elszomorítani azzal, hogy félbehagyja, vé­gül is ő dicsekedett, hogy milyen szépet csinált. Hát most muszáj megmutatni. Fújogatta a kezeit, der­medt kis ujjait, és csak ne­kilódult megint, hogy befeje­zi a munkát. Mert ez nem öröm volt így, hanem kény­szerű munka, amit elvállalt, talán azért, hogy anyu mo­solyogjon. Olyan szomorú­nak és szórakozottnak lát­szik mostanában. Amikor aztán megnézte az eredményt, majdnem el- pityeredett, mert ez a hó­ember nem olyan volt, mint a korábbiak. Kisebb is, meg annyira formátlan, hogv ne­hezen lehetett kitalálni, mi­nek ikészül. Ácsorgott a gyerek bána­tosan, megnézte a művét minden oldalról. Már azon volt, hogy iszétbombázza hó­golyókkal, inkább ne lássa senki, milyenre sikeredett, amikor anyu váratlanul ki- pördült a kertbe, kezében egy kicsi piros lábassal. — Na látod, milyen kis aranyos hóembert csináltál, fiam! — mondta örömteli hangon —, tegyük a fejére ezt a kislábast, úgyis lyukas már, nem tudom ott bent használni semmire! Így tényleg jobban nézett .Meze> láván rajz.» Nagy László Játék karácsonykor Bárd az ég is. meg-megvillan lelkeket irtana. Hamuszürke .vatelinban jajgat a kisbaba. Csöpp ujjal az arany-lázas tornyokra rámutat. Anyja előtt bezárták az urak a kapukat, döndödi dön döndikii dön Gyenge arcát üti-veri havas zivatar. ha a telet kiheveri, mit akar, mit akar! A kis istent mi megszánjuk emberek, állatok, kányfiacskája lesz a szájunk, szedjétek lábatok, döndöni dön döndöni dön Könnye van csak a mamának az csorog tej helyett. Sován.vkodó babájának tejecskét fejjetek. Hallgassuk, csuda üveg harmatot, hogy csobog, szívet nyomni kell a süveg, megszakad, úgy dobog, döndöni dön döndöni dön Vércsöpp fut a jeges égre, bíbor-gyöngy, mit jelent? Ül Heródes gyihos ménre, gyilkolni védtelent. Fodros nyerge vastag tajték. kígyó a kengyele, beledöbben a sok hajlék, ádáz had jár vele, döndöni dön döndöni dön Megmenekül, úgy remélem a fiú, a fiú. kívánjuk, hogy sose féljen, ne legyen szomorú. Vigadjunk, hogy enni tud a rongyosok új fia, — kerekedjék, mint a duda. orcája dundira, döndöni dön döndöni dön ki egy kicsit, meg miután anyu segített szemeket, or­rot, és szájat csinált neki. már nem is különbözött a régi hóemberektől, melyeket együtt készítettek. A gyerek jókedvre derült, és később, délután lelkesen segített süteményeket díszí­teni az anyjának. Meleg volt a konyhában, és finom illatok, nagyon szerette ezeket a karácsony előtti, készülődő napokat. — Apu mikor jön haza? — kérdezte estefelé. — Nem tudom — felelte az anyja, és furcsa volt a hangja, de a gyerek nem láthatta az arcát, mert hát­tal állt neki, a tűzhely előtt. — Mostanában mindig al­szom már, mire hazajön. — Sok a dolga — mond­ta anyu megint azon az ide­gen hangon. Azon az estén későn aludt el. Pedig örülnie kellett vol­na, mert már csak három ablak volt csukva a kará­csonyi naptáron. Megint ott motoszkált benne valami is­meretlentől való félelem. Aztán lecsukódtak a szemei, és nem tudta, mennyi idő után álmodott valamit. Mintha nyílott volna a szo­bája ajtaja, mintha apu és anyu bejöttek volna, és ott álltak az ágya előtt. Azt gondolta, apu meg­jött a munkából, és talán beszélgetni akar vele, szere­tett volna felülni, szerette volni kinyitni a szemét, de az álom még mindig fogva tartotta. De ez az álom. vagy fél-ébrenlét még folytató­dott, mert továbbra is hal­lotta szülei hangját. — Értsd meg, hogy sze­retem! Már régen meg kel­lett volna mondanom, de hiába halogatom, a helyzet semmit nem változik. Már mindenki tudja a városban, egyedül te nem ... Ez apa hangja volt. — El akarsz menni tő­lünk? Most anya válaszolt, ugyanazon a fakó hangon, ahogyan délelőtt vele is be­szélt. — Ne légy ilyen teátrá- lis, jó? Hozzá költözöm. Ez még nem jelenti azt. hogy . — Szóval nem jelenti azt. Téged tényleg ennyire nem érdekel, mi lesz majd a fi­addal? Nem zsarolni akar­lak. de ha az nem is izgat, én mit érzek, legalább a gyerek miatt gondold meg! — Meggondodltam min­dent. öt akár naponta lát­hatom ... Ha te nem zárod el előlem. Egyáltalán nem kell, hogy a gyerek is meg­szenvedje. Sőt. Talán többet is lehetek vele, mint eddig. Az anyja hangja most éle­sebb lett. ellenségesebb. — Te igazán elhiszed, hogy az a nő majd ideenged na­ponta, hogv a gyereket lát­hasd? Félni fog, hogy visz- szacsábulsz ide, és nem en­ged el. Előre látom, hogy így lesz. Én nevelhetem fel apa nélkül, segítség nélkül. A gyerek szinte bénultan feküdt az ágyban. Azt gon­dolta, álmodik, és fel sze­retett volna ébredni, aho­gyan már sikerült is neki néhányszor, ha rosszat ál­modott. Aztán rájött, hogy tényleg a szülei hangját hallja, mert az ajtaja előtt beszélnek. — Most ideges vagy, azért beszélsz így. Nem gondol­hatod komolyan, amit mond­tál — hallotta megint apja hangját. — Tudod, mennyi­re szeretem! — , Nem ... Nem tudom. — A válasz olyan volt, mintha anyu sírt volna. — Mindenesetre, most egyre kérlek csak. Várd meg a karácsonyt! Annyira készült rá, annyira várja. Ne kell­jen megérnie, hogy éppen azon a napon nem jössz, többet haza! Ügy múlt el két nap, hógy valójában nem is tud­tak igazán egymásra figyel­ni. így azt sem vették ész­re, hogy a kisfiú mennyire megváltozott. Csendes lett, alig evett, és korán elment lefeküdni, holott máskor könyörögni kellett ezért. S elérkezett a nagy nap. az asszony reggel óta a konyhában forgolódott, mint ilyenkor mindig. Ebéd után elmosogatott, aztán át­ment a nagyszobába feldí­szíteni a fát. Meg akarta kérni a gyereket, hogy ma­radjon addig a saját kis szobájában, nézegessen ké­peskönyveket. Aztán a férje is hazaért, és ajánlkozott, hogy amíg a fa elkészül, játszik a gyerekkel. De a kisszoba üres volt. S a kisfiú télikabátja, sap­kája nem volt sehol. Gon­dolták, talán a kertben ját­szik, keresték, kiabáltak ne­ki. de nem jelentkezett. Az asszony mégis neki­állt feldíszíteni a fát, bál minden kinti neszre felfi-j gyeit. Talán a szomszédba ment át valahová a gyerek De a férfi nemsokára azza jött be a szobába, hogy be­kopogott minden számbajö- hető ismerőshöz, a kisfa nincs sehol. Leszállt az este. mire rá­találtak. Egy kihalt part megjegesedett ösvény ér csúszkált. Az anyja sirt. é: magához ölelte, apja meg kérdezte, miért szökött el? A gyerek hallgatott eg> ideig, aztán csendesen az mondta: — Mert én nem akartait megvárni a karácsonyt...

Next

/
Oldalképek
Tartalom