Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-07 / 263. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLHI. évfolyam, 263. szám ---------- Ára: 2,20 Ft _______________________1987, november 7., szombat D íszünnepség Kaposváron a forradalom 70. évfordulóján Üdvözlet Kalinyinból Díszünnepséget rendezett a megyei és városi pártbi­zottság, tanács és népfront­bizottság tegnap este a ka­posvári Latinca Sándor Mű­velődési Központban a nagy októberi szocialista forrada­lom 70. évfordulója tisztele­tére. A díszelnökségben helyet foglalt Csapó Sándor, a Központi Bizottság munka­társa, Brandtmüller István, a megyei tanács általános elnökhelyettese, dr. Exner Zoltán, az SZMT vezető tit­kára, Rostás Károly megyei népfrontelnök, Bánná Varga Valéria, a KISZ megyei bi­zottságának titkára. Spindler Béla, a Csiky Gergely Színház tagja tol­mácsolta Képes Géza Az októberi forradalom évfor­dulójára című versét. dásokat, a megszokottól el­térő, alkotó magatartást követel. A történelem nem ismétli önmagát. A marxiz­mus klasszikusai világosan kifejezték, hogy az emberi­ség útja nem a vak erők végzet- vagy véletlenszerű játéka. Ezért a lenini esz­mékhez való viszony, a ten­nivalók értelmes fölmérése, a lehetőségek számbavétele napjaink időszerű és meg- szívielésre méltó feladata. — Van megünnepelni va­lónk — folytatta a szónok. — Örökségünk nemcsak módszereiben, hanem példá­zataiban is gazdag. Mai le­téteményesüktől hűséget, ön­magunkat korrigáló figyel­met és áldozatot követel. Nem árt erre utalni, ami­kor feladatainkat sok ne­hézség közepette kell telje­sítenünk. Lenin és a vele együtt haladó bolsevik pro­letárok örökösei vagyunk, s ez elvi szilárdságot követel. (Folytatás a 3. oldalon.) Klenovics Imre ünnepi beszéde — A nagy októberi szocia­lista forradalom 70. évfor­dulóját ünnepeljük. Ez a nap a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak, de a világ haladó erőinek is közös, internacionalista ün­nepe. E napon megkülön­böztetett tisztelettel adózunk a nagy elődöknek; emléke­zünk, és számvetést készí­tünk. Erre szólít bennünket marxista—leninista elköte­lezettségünk, a szocialista eszmeiség, a magyar—szov­jet barátság. Az évforduló sajátosságát az adja, hogy a szovjet nép pártja vezetésével, történel­mének jelenlegi szaka­szában olyan új irányokat jelölt meg, amelyek meg­gyorsítják és megváltoztat­ják fejlődését. Mély benyo­mást tesznek ránk azok az intézkedéssorozatok, ame­lyek megteremtik az új szakasz feltételeit. A szovjet kommunisták nagy többsége az utóbbi pár év alatt megmutatta, hogy hogyan kell a negatív je­lenségeket feltárni: milyen szívós és könyörtelen har­cot kell vívni a megújulá­sért, és hogy miképpen kell október eszméit továbbfej­leszteni. Gorbacsov elvtárs hangsúlyozta: „nem létezik a kommunista élcsapat sze­repe általában: ez a szerep' a gyakorlati tettekben feje­ződik ki”. Ezen az úton ha­ladva a szovjet kommunis­táknak, a szovjet népnek bo­nyolult kérdésekre kell vá­laszt adniuk, és új jelensé­gekkel szembenézniük. Nin­csenek kitaposott ösvé­nyek, eligazodást segítő sablonok, egyetemes model­lek. Az eredményt az alkotó szellemi megközelítés, • a következetesség, az elköve­tett hibák és tévedések ki- jayítása, az új formák és módszerek bátor alkalmazá­sa hozhatja meg. . Klenovics Imre ezután a számvetés fontosságát, a kö­vetkezetességet hangsúlyoz­ta, majd így folytatta: — A nagy október teen­dőinek folytatása új megol­A magyar és a szovjet himnuszok elhangzása után Szigeti István, a megyei pártbizottság titkára nyitot­ta meg a díszünnepséget, köszöntötte a veteránokat, Ezután Klenovics Imre, a kitüntetetteket, szovjet ven- megyei pártbizottság első dégeket. titkára mondott beszédet. Díszünnepség az Operaházban Lázár György, az MSZMP főtitkárhelyettes* mondott beszédet A nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Ta­nács, a Minisztertanács, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksége, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a KISZ Központi Bizottsága tegnap díszünnepséget ren­dezett az Állami Operaházban. Az elnökségben foglalt helyet Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke, Aczél György, Be- recz János, Csehák Judit, Hámori Csaba, Havasi Ferenc, Maróthy László, óvári Miklós, Szabó István, a Politikai Bizottság tagjai, Gyenes András, a Központi Ellenőrző Bi­zottság elnöke, Fejti György, Lukács János, Németh Miklós, Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkárai, Kállai Gyula, a HNF Országos Tanácsának elnöke, Biró Gyula, az MSZBT főtitkára, valamint Borisz Sztukalin, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Traut- mann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a Központi Bizottság, a HNF Országos Tanácsa, és az MSZBT Orszá­gos Elnöksége nevében köszöntötte a Politikai Bizottság, az Elnöki Tanács, a kormány tagjait, a diplomáciai testület, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadsereg­csoport megjelent képviselőit, a társadalmi szervezetek ve­zetőit, a munkásmozgalom régi harcosait. Ezt követően Lázár György, az MSZMP főtitkárhelyet­tese, a díszünnepség szónoka lépett a mikrofonhoz. Tisztelt ünneplő közönség! Kedves elvtársnők és elv­társak ! A nagy októberi szocia­lista forradalom 70. évfor­dulóját ünnepeljük. Azok előtt tisztelgünk, akik a le­nini bolsevik párt vezetésé­vel megdöntötték a kizsák­mányoló osztályok uralmát, életre hívták a világ első munkás—paraszt államát — kezdte beszédét Lázár György. Emlékezünk a százezernyi magyar internacionalistára, azokra, akik osztálytestvé­reik oldalán részt vettek a forradalom vívmányainak védelméért folytatott har­cokban. Köszöntjük igaz barátun­kat, a hazánkat felszabadító Szovjetuniót, köszöntjük Le­nin ügyének mai folytatóit. A hét évtized alatt elért eredményekhez szívből gra­tulálunk, az átalakítást, a további felemelkedést szol­gáló tervek megvalósításához sok sikert kívánunk! Az orosz proletariátus for­radalmának győzelme az emberiség újkori történeté­nek mindmáig a legjelentő­sebb, legnagyobb hatású eseménye. A nagy október volt a kiindulópontja azok­nak az évszázadunkban ki­bontakozó, a világ arcula­tát átformáló változásoknak, amelyek megtörték az im­perializmus egyeduralmát, új távlatokat nyitottak a társadalmi haladás számára, elindították a kapitalizmus­ból a szocializmusba való átmenet napjainkban is tartó folyamatát. Szovjet-Oroszország győ­zelmesen, erkölcsileg, politi­kailag megerősödve került ki a belső ellenség és 14 tő­kés ország intervenciós csa­patai ellen vívott élet-halál harcából. Ám a megpróbál­tatások ezzel nem értek vé­get. A nagy történelmi vál­lalkozás : az új társadalom építése előtt ott tornyosult a múltból örökölt elmara­dottság, a szegénység és tu­datlanság, a polgárháború­ban szétzilált gazdaság min­den — szinte leküzdhetet- lennek látszó — nehézsége. Tisztelet és megbecsülés il­leti azokat a munkásodat, parasztokat _ és értelmiségie­ket, akik á mérhetetlenül mostoha körülmények kö­zött, ellenséges környezet­ben, de igazuk tudatában képesek voltak rá, hogy úr­(Folytatás a 2. oldalon.) Újabb csaták előtt Hetven esztendő óriási idő, kivált a forradalmak his­tóriájában nagyon hosszú szakasz. Hiszen a forradalmak, rendszerint, győztes, netán tragikus pilanatokat jelente­nek: az egyéni és a közösségi erők rendkívüli összponto­sítását, a csodálatos áldozatvállalások korszakát, a lehe­tőségek szinte határtalan birodalmát. Aztán a konszolidá­ció szokott következni, amelynek igazából a forradalmak eredményeinek tartósítását kellene jelenteni, azonban tudjuk, hogy sokszor a forradalmi eszmények devalváló­dását, ezek nyílt vagy alattomos megtagadását szokta hozni. Hetven esztendő számvetésre késztet barátot és ellen­felet egyaránt. Hetven esztendő — ez már több emberöltő. A forra­dalom több nemzedéke áll a történelem ítélőszéke előtt. Gondoljuk csak el, hogy a francia polgári forrada­lom eszményei hét évizeddel a Bastille lerombolása után mivé züllöttek a polgárság kezén! 1859-et tizenkét eszten­dő választja el a Párizsi Kommüntől, amely nem a bona- partizmust, s természetesen nem a royalista restaurációt tekintette tradíciónak, hanem a jakobinus elszántságot, lendületet. A hét évtizedet akarta kiigazítani, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszava immár a munkásság életében és kezdeményezéséből lehessen re­alitás. _ Gondoljuk csak el, hogy a magyar társadalom, hét évtizeddel 1848, Petőfiék március tizenötödikéje után — az őszirózsás forradalommal volt terhes. És mindannyian tudjuk, ez a hét évtized, amelynek leforgása alatt vég­zetesen elsikkadtak 1848/1849 eszményei, s nem azért, mert az eszmények és a realitások összeütközéséből szükségszerűen ez utóbbiak kerülnek ki győztesen — egyenesen vezetett el a vesztes világháborúhoz, Trianon- hoz. egy soha addig nem látott nemzeti tragédiához. Gondoljuk csak el, hogy hét évtizeddel az első, és verbefojtott orosz forradalmi kísérlet, az 1825 decem­berében a pétervári Szenátus téren kartácstűzzel szét­zavart dekabrista mozgalom után szerveződik az orosz birodalom szociáldemokrata pártja. A majdani szocia­lista forradalom vezető ereje, a bolsevikok elődei voltak ők. 1917 októbere óta hét évtized múlott el. Ez alatt egyetlen nap sem telhetett úgy el, hogy a politikában és a gazdaságban, a szellemi életben, bárhol a világon, ne ennek a forradalomnak a hatása lett volna a megha­tározó tényező. A történelmet formáló erő. Attól a pilla­nattól kezdve, hogy a Téli Palota ostroma sikeresen be­fejeződött, tehát a forradalmat vezető és kezdeményező erő, az orosz proletariátus kezébe vette a hatalmat — a világon mindenütt számolni kellett ezzel a minőségileg új tényezővel. „A szocialista forradalom nem egyetlen csata, hanem a legkülönbözőbb gazdasági és demokratikus átalakítá­sokért folyó csaták egész sorának a korszaka...” — fi­gyelmeztetett Lenin, még két évvel a forradalom kirob­banása előtt. És az ünnepi pillanat is arra int, hogy ne csak az első csatára emlékezzünk, az Auróra cirkáló jelző- lövése nyomán indult katonai-politikai akcióra, hanem valóban csatáink mindegyikére. Helyénvaló ez a többesszám? Mert, hogy maga az esemény az orosz nép áldozatvállalásából, elszántságából ' született meg, de a kezdetek kezdetétől döntően interna­cionalista jellegű volt. Tehát mi, magyarok nemcsak a hatalomátvételt követő polgárháborúban részt vett több százezer magyar hadifogoljrharcainak jogán, hanem ma­gának a forradalomnak új minőségéből következően mondhatjuk: a m i forradalmunk is ez. Ezek a csaták, természetesen, nem voltak minden esetben győztes ütközetek. Nem volt csekély a szükséges és a szükségtelen áldozatok aránya. Mártírjaink is van­nak, nagyon sokan. Különösen fájdalmas azokra emlé­kezni, akik nem a forradalom győzelméért folytatott csa­ták valamelyikében vesztették életüket, hanem a forrada­lom eszményeit sértő voluntarizmus, a forradalom esz­ményei ellenére llétezett önkény pusztította el őket. Bi­zony, hogy számvetésünk abban az esetben használ a jövőnek, azaz jelenünknek is, ha e hét évtized minden tényét mérlegre tesszük. A diadalokat és vereségeket, a sikereket és tévedéseket, a nagy igazságokat és a bűnö­ket is. A forradalom, a szocialista forradalom életerejét éppen az bizonyítja a legmeggyőzőbben — s ezért kerül­hette el az eddigi forradalmak történelmi sorsát —, mert meg tudott újulni, vezető ereje képes volt a legkemé­nyebb önkritikára is. Ez sohasem jelentette és napjaink reformfolyamataiban sem jelentheti az eszmények taga­dását, az elődök munkájának lebecsülését. Még kevésbé jelentheti, hogy a forradalmi hatalom gyakorlása valami­féle krajcáros taktikázássá silányulhatna. A szocialista forradalom hét évtizedének talán az a legdöntőbb eredménye: világossá tette, hogy századunk­ban a társadalmi—gazdasági—szellemi folyamatok helye­sen világszinten értékelhetők. A nemzeti keretek és a világprogresszió egységének helyes arányaira figyelmez­tetett. Egyrészt olyan földrészeken, országokban is fel­gyorsította a nemzeti fejlődést, amelyek maguktól a szo­cialista eszméktől, ezeknek marxista—leninista értelme­zésétől távol voltak és távol vannak, másrészt az embe­riség méreteiben segítette a társadalmi igazságosság, a teljes értékű progresszió terjedését. A szocialista forradalom eszményeket is meghatáro­zott, de éppen ezek az eszmények sugallják, hogy a mindig soron következő csatákról illúziók nélkül kell ítélnünk. A forradalom hét évtizede azt bizonyítja, hogy sorsára a realizmus elvesztése a legpusztítóbb hatású. Most újra a megújulás korszakát éljük. A Szovjet­unióban is, nálunk is. A hét évtized egyre teljesebben megismert történetéből is erőt merítünk a folytatáshoz. Mert e hétévtizedes forradalom előtt világszerte újabb megvívandó csaták állnak* A világ, az emberiség érdekében. E. Fehér Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom