Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-21 / 275. szám
1987. november 21., szombat Somogyi Néplap | É Ü !§§&&&|y§&g %&// W&MMZ SOMOGYI TÁJAK, EMBEREK Kimeríthetetlen forrás Miért van, hogy a mér deresedé hajú egykori diákok ma is büszkék a Somssich, a Táncsics névre? Miért vallják meggyőződéssel, hogy a gimnáziumban töltött évek életük későbbi nagy vizsgáira is fölkészítették őket? Miért tart ez az érzés melegen sok év múltán is barátságokat? Miért van, hogy a szülők mindent elkövetnek, hogy gyermekeik itt tanuljanak akkor is, ha tudják, hogy az általuk nagyra becsült tanárok közül már csak kevesen állnak a katedrán? Miért bíznak feltétel nélkül abban, hogy a most tanítók mindenben méltóak elődeikhez? Aligha kétséges, hogy az intézmény rangját elsősorban azok a kivételes tanáregyéniségek alapozták meg, akik vonzani tudták a tehetséges diákokat. A tanári pályára került fiatalok közül azután többen tértek vissza tanítani egykori iskolájukba, s ők nem csupán szaktárgyi felkészültségüket hozták magukkal, hanem a szellemiséget is, amelyet az alma mater oltott beléjük. Ebben az emberöltőkön átívelő folyamatban vált a fennállásának 175. évfordulóját ünneplő intézmény Kaposvár fontos kulturális központjává. A gimnázium történetét évkönyvek, tanulmányok sora őrzi. Ezekből tudhatjuk meg, hogy a mai élelmiszeripari szakközépiskola helyén már 1806-tól működött egy kis magán jellegű „Pedagógium” a herceg Eszterházy Miklós által adományozott épületben. Ez alakult azután négyosztályos .jkisgimnáziummá”, s kapott nyilvános jogot 1812-ben. 1885-ben kapta meg a „Főgimnázium” címet, s ebben a tanévben tartották az első érettségi vizsgát is. A nyolc osztályos gimnázium alsó tagozatában rövidesen párhuzamos osztályokat indítottak, s a múlt század kilencvenes éveire a tanulói létszám 500 fölé emelkedett. Ez sürgetőbbé tette egy új iskolá megépítését. A Meggyesnek nevezett — akkor sivár, városszéli — területen rakták le a mai gimnázium alapkövét, s két évvel később, 1898- ban már itt kezdődhetett meg a tanítás. A Főgimnázium az 1921—22-es tanévben vette föl Somssich Pál nevét, s .rövidesen reál- gimnáziummá alakult. A reál jelleget az jelentette, hogy görög helyett angolt és olaszt kezdtek tanítani. Az 1948—49-es tanévben a tanári kar javaslatára kapta az iskola mai nevét. A történelem viharai nemegyszer rázták meg a gimnázium falait. A második világháború éveiben például volt itt hadikórház, s közmunkaszolgálatosok szálláshelye ... A Horthy-korszak hányattatásai sem törték meg azonban az intézmény alapjaiban mindig haladó, az egyetemes emberi kultúra értékei iránt fogékony szellemét. így vallott erről az egykori diák, Sipos Gyula, József Attila-díjas költő: Tanáraim embersége ma is alakítója életemnek. Páti tanár úr egy félmondatával tovább tudta lendíteni az ifjúi fantáziát a hivatalosan lezárt történelmi tételektől a kutató gondolkodás felé. Európai volt Pintér tanár úr humanizmusa. Jócskán túllépett az ellenforradalmi iskolarendszer korlátain a feledhetetlen tanáregyéniség, H. Kovács Zoltán is, mikor a költő későbbi pályáját is megalapozva, elsőként hívta föl diákja, Fodor András figyelmét — 1943-ban — József Attila lírájára. A tudós-tanároknak köszönhetően az iskola már a két világháború között is hírnevet szerzett magas színvonalú tanulmányi, kulturális és sportmunkájával. Az itt működő énekkarban ismerkedett meg Kodály és Bárdos műveivel Olsvay Imre, aki tanára késztetésére Somogybán, osztálytársai szüleinél kezdte a népzenekutatást. Itt hallott először a baktériumokról Ráüss Károly a későbbi Kossuth-díjas mikrobiológus, s az itteni irodalomórákon kapott életre szóló útravalót Szász Imre József Attila-díjas fró. Az iskola a felszabadulás után megannyi átszervezés és oktatási reform buktatóin át is megőrizte rangját, s szerepét a város kulturális életében. Felsorolni is hosszú volna tanárok és diákok közös, s az intézmény nevét már az országhatáron túl is megismertető sikereit. A gimnázium 1969- ben lett UNESCO tagiskola, célul tűzve a népek közötti megértés, a béke ügyének szolgálatát. Diákjai méltóan képviselték hazánkat a Nemzetközi Ifjúsági Mozgalom (AIJ) által rendezett franciaországi táborozáson. Vagy említsük a Táncsics Globe című kiadványokat megjelentető angol műfordítói csoportot, mely későbbi kiváló nyelvészek pályáját alapozta meg. Az eredmények ellenére időnként tanárok és volt diákok körében is megfogalmazódott az aggályos kérdés: képes lesz-e tartani színvonalát az intézmény? — Minden generáció a maga iskoláját érzi a legjobbnak. — mondta Varga Sándor igazgató. — A tanárok a már megismert és megszeretett diákokat állítják példaként, míg a tanulók saját tanáraik varázsát érzik felülmúlhatatlannak. Ám közben változik a társadalom, s benne az iskola is tananyagával, követelményrendszerével, tanítási stílusával. Mások a tanárok és a diákok is. Biztosra veszem, hogy a most tanulók néhány év múlva a mai tanárokról mesélnek majd legendákat, s azt is, hogy a mai tanárbqsszantó csínytevők közül is kerülnek majd ki tudósok, művészek, akiket később bezzegkedve említ a tanári kar. A színvonal kapcsán nem szeretem az intézményeket szembeállító ha- sonlítgatást. Kivált hamis az ilyen megítétés, ha egyetlen év eredményeit veti egybe. Ha például az érettségi után kimarad az énekkarból a basszus szólam, a következő kórustalálkozón megállapítható a „visszaesés” ... Csak azokat az eredményeket tekinthetjük mórvadóaknak, amelyeket hosz- szú évekig meg tud őrzni az iskola. A Táncsics gimnázium esetében ilyen tartós mutató az egyetemre fölvett diákok — országosan is a jók között számontar- tott — 60—70 százalékos aránya. Pedig ez az iskola voltaképpen „hátrányba is hozza” tanulóit osztályzásának szigorával. Mégis az, hogy a második és a harmadik felvételi kísérletet is figyelembe véve már 90 százalék a továbbtanulók aránya, azt mutatja, hogy a jegy értékét a tudás garantálja. Az intézmény szellemiségének kezdettől meghatározó jegye volt a lokálpatriotizmus. — Az iskola tanárai, vezetői mindig aktív formálói voltak a város közéletének — mondja Varga Sándor. — Régen ez abból adódott, hogy Kaposvár egyetlen gimnáziuma volt, mely a szülőkön keresztül is sok szálon kapcsolódott az irányító intézményekhez. Idővel azután már az itt végzett diákok — had említsem csak Németh Istvánt, Kovács Sebestyént — gazdagították tovább ezt a szellemet úgy, hogy az mindig vissza is hatott az intézmény életére. Ilyen elődök után nem véletlen, hogy ma is kiemelkedő a gimnáziumunkban folyó honismereti munka. » u V R N T U S <■ y M K A S 1 I I! K V, | I KAPOSVARENSIS i *; ‘ <• A % S l\ S H i. r> A C T A s ' m r s T B j s i r t i >í ti o ANM MlXtrVXXt Nemcsak a korábbi, hanem a jelenlegi tanári karból is számosán országosan elismert szaktekintélyek. Kontra József Apá- czai-díjas itt volt diák, is három évtizede itt szólítja óráira a becsengetés. — Érdekes összehasonlításra nyílik alkalma a tanárnak, ha egy családból két-három nemzedéket is tanít. A 20—30 éves érettségi találkozókon gyakran megkérdezik tőlem, milyenek a mai diákok. Nos, úgy látom, jóval nehezebb a dolguk. Szinte állandósult a túlterhelés, ráadásul tőlünk csak azt várták, hogy „fölmondjuk” a leckét, a maiaknak összefüggéseket kell meglátniuk, érteniük. Nem voltam kiemelkedő tanuló, mert a biflázásnál szívesebben kérdeztem, sőt vitatkoztam. Talán ezért van, hogy olykor egy jó kérdésre, fölvetésre is adok ötöst. Szerencsére vannak is tanulók, akik úgy kérdeznek, hogy öröm tanítani. Magyar Ferenc testnevelő nyolc éve került ide egy budapesti középiskolából. — Meglepett az iskolához való erős kötődés, ami itt tanárt és diákot egyaránt jellemez. Az itt tanítókat például nem lehet magasabb fizetéssel máshová csalogatni, s a volt diákok egyre-másra térnek vissza kollégaként. Ügy érzem, ez a nyitja az itteni tantestület jó szellemének. Az idősebbek segítőén fogadják be az újakat, hiszen ismerik, szeretik őket. A fiatalok viszont a presztízsvesztés veszélye nélkül kérdezhetnek volt tanáraiktól, akiket kartársként is tisztelnék. Ezért nincs soha törés a tantestületben. Ha néhányan nyugdíjba vonulnak, addigra maguk nevelik ki azt, aki a helyükre áll. A gimnázium nemcsak a tárgyi tudás gyarapítására, hanem a tanuláson kívüli tehetséggondozásra is nagy figyelmet fordít. Kitűnő nevelési lehetőségeket kínál például híres diáklapjuk, a Voluntas, vagy a Táncsics Diákszínpad, amely az elmúlt öt évben kétszer is Kiváló Együttes címet szerzett. Egy sor mai kezdeményezésükben, kísérletükben már a jövő gimnáziuma körvonalazódik. Példa erre a két megyét átfogó, kísérletként indított speciális matematikai, valamint orosz és német nyelvi osztályunk, vagy az eredményes számítástechnikai képzés. Most egy számítógépes szak- tantermet kívánnak kialáktíani, mely akkor is kielégíti majd az igényeket, ha a számítástechnika már hivatalos tantárgy lesz. Fennállása óta több mint tízezren érettségiztek az intézményben, köztük későbbi kiemelkedő tudós-, művész- vagy politikus egyéniségek. Valamennyien szeretettel idézik föl emlékeiket, s tenni is készek az iskoláért. Az első hívó szóra jöttek — olykor fontos feladatokat elnapolva — most is, hogy részesei legyenek az évforduló megünneplésének. S nem volt köztük tudós miniszter vagy festőművész, csak öregdiákok voltaik. Merő Béla, az intézmény egyik korábbi igazgatója írta az 1973-as Táncsics Évkönyvben: „Hányán elmentek tanárok, s növendékek. Csak egy maradt kimeríthetetlen forrásként: az »öreg Iskola«. Igaz, megkopik, megszürkülnek a falak, de újra és újra megszépül, megfiatalodik, »Újra vet és arat«”. Bíró Ferenc
