Somogyi Néplap, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-03 / 259. szám

1987. november 3., kedd Somogyi Néplap 9 Október és az átalakítás: a forradalom folytatódik (Folytatás a 8. oldalról.) Tehát minden mutató — — a gazdasági, politikai, társadalmi mutatók — te­kintetében azt láthatjuk, hogy a mai világban min­denütt igazolódik az a meg­állapítás, amelyet Lenin az egyik legalapvetőbbnek tar­tott a marxizmusban, azaz: a történelmi cselekvés meg­alapozottságával együtt nö­vekedni fog azoknak az em­bereknek a tömege, akik­nek ezt a cselekvést vég­hez kell vinniük. Ez pedig a társadalmi haladás s egy­ben a béke legmegbízha­tóbb jele és legerősebb té­nyezője. Valóban, napjaink nagy­sága és újdonsága ^ abban mutatkozik meg, hogy a né­pek -mind nyilvánvalóbban és mind nyíltabban a törté­nelem előterébe lépnek. Olyan helyzetbe kerültek már, hogy kikényszeríthe­tik, hogy ne csak végső so­ron, hanem közvetlenül szá­moljanak velük. Ezzel együtt egy új igazság is ki­világlik: a történelem moz­gására a XX. és a XXI. század mezsgyéjén mind jellemzőbbé válik az ál­landó választás. A válasz­tás helyessége pedig attól függ, hogy miként és meny­nyire veszik figyelembe a milliók, százmilliók érdekeit és szándékait. Á biztonság távlatai Ebből fakad a politiku­sok felelőssége is. A politi­ka ugyanis csak akkor le­het reális, ha figyelembe veszi az idők ezen új vo­nását: ma az emberi ténye­ző nem az embertömegek életének és tevékenységé­nek, valamint szándékainak közvetett és többé-kevésbé esetleges eredményeként kerül a politika szintjére. Az emberi tényező közvet­lenül betör a világ dolgai közé. Ennek megértése nél­kül, másként fogalmazva, az olyan új gondolkodásmód nélkül, amely a ma reali­tásain és a népek akaratán nyugszik, a politika belátha­tatlan, a saját ország és más országok számára is kockázatos rögtönzéssé vá­lik. Ilyen politikának nincs tartós alapja. Ezek alapozzák meg de­rűlátásunkat az átfogó nem­zetközi biztonsági rendszer megteremtésének távlatait illetően. Teljesen log’ikusan kap­csolódik ehhez a védelem kérdésében elfoglalt állás­pontunk. Amíg fennáll a háború veszélye, amíg a társadalmi revans a Nyugat stratégiájának és katonai programjainak talpköve, to­vábbra is minden szüksége­set megteszünk azért, hogy a védelmi képességet olyan szinten tartsuk,, amely ki zárja, hogy az imperializ­mus katonai fölénybe kerül jön a szocializmussal szem­ben. A kommunista mozgalom Elvtársak! Ezekben ;:z ünnepi napokban méltó­képpen emlékezünk meg a nemzetközi kommunista mozgalom eredményeiről. A nemzetközi ösztönző erejét most is őrző októberi for­radalom a forrása e mozga­lom életerejének. A nem­zetközi kommunista moz­galom az egyes országok ta­laján fejlődik, de a kom­munistáknak bármely nem­zethez tartozzanak és bár­mely országban dolgozzanak is, van egy közös vonásuk. Ez pedig a jobb, a kom­munista társadalom eszméi iránti odaadás, hűség a dolgozókhoz s elsősorban a munkásosztályhoz, az d alapvető érdekeiért, a bé­kéért és a demokráciáért vívott harc. Gondolom, hogy évfordu­lónkon méltó módon kell tjiegemlekeznünk a harma­dik, a Kommunista Interna- cionáléról is. Még hátra van a róla szóló teljes . igazság helyreállítása, hiteles és teljes történetének megírá­sa. Mozgalmunk nagy múlt­jának része a Komintern bármilyen fogyatékosságok és tévedések is voltak te­vékenységében, bármilyen keserű az emlékezés törté­nelmének bizonyos szaka­szaira. Az október által életre hívott Komintern nemcsak az internacibnalizmus és a forradalmi testvériség is­kolája volt. Az internacio­nalizmust a dolgozók érde­keiért, a népek és a nem zetiségek társadalmi hala­dásáért - vívott küzdelem gyakorlati fegyverévé tet­te. Soraiból a XX. század igazi lovagjainak csapat) került ki, a kötelesség és a becsület, a nagy távlatok, a tántoríthatatlan bátorság embereinek csapata, olya­noké, akiknek fájt a világ kizsákmányolt millióinak sorsa, akik meghallották e milliók hívó szavát és akik harcba szólították őket. A kommunisták elsőként fújtak riadót a fasizmus veszélye láttán, elsőként vették föl ellene a harcot és elsőként váltak áldoza­taivá. Ok voltak az elsők, akik a világ különböző sar­kaiból érkezve, Spanyolor­szágban fegyverrel szálltak szembe a fasizmussal. El­sőként emelték föl az ellen­állás zászlaját népeik sza­badsága és nemzeti méltó­sága nevében. És éppen a kommunistáké, mindenek­előtt a szovjet kommunis­táké volt a döntő hozzájá­rulás a II. világháborúban a fasizmus megsemmisítésé­hez. A kommunisták most is ugyanolyan határozottság gal és bátorsággal állnak a reakció és a népbutítás el­len folyó harc első sorai­ban. A legendás hősiesség és az odaadás emberei ők. Nemcsak egyesek, hanem százezrek vannak, akiket egy akarat, vasfegyelem és kérlelhetetlen elvhűsés szervez és tömörít egység­be. A Komintern, a Tájékoz­tató Iroda, sőt a kötele­ző döntéseket hozó nem­zetközi tanácskozások idő­szaka elmúlt. De a nem­zetközi kommunista mozga­lom él. A pártok teljesen és visszavonhatatlanul önál­lóvá váltak. Mi már a XX. kongresszuson szóltunk er­ről. Igaz, hogy nem rögtön szabadultunk meg a régi be­idegződésektől. Mára azon­ban ez már megváltozha­tatlan realitássá vált. Ebben az értelemben az SZKP XXVII. kongresszusa vég­legesen és megfordithatat- lanul szintén mérföldkővé vált. Ügy vélem, hogy az átalakítás során a testvér- pártokhoz fűződő kapcso­latainkban ezt a gyakor­latban bizonyítottuk be. A nemzetközi kommunis­ta mozgalom fordulópont előtt áll, ugyanúgy, mint a világ fejlődése és az öt mozgató erők. A kommunis­ta pártok a századfordulón mélyreható változások kö­zepette keresik új helyüket. Internacionalista mozgal­muk megújul, és a bizalom, az egyenjogúság és az őszin­te szolidaritás ugyancsak megújuló normái iránti tisz­telet forrasztja egybe. Ez a mozgalom nyitott a párbe­széd, az együttműködés, a közös tevékenység, a többi forradalmi, demokratikus és haladó erővel való szö­vetség előtt. Az SZKP-nak nincsenek kétségei a kommunista moz­galom jövőjét illetően: a mozgalom a kapitalizmus al­ternatívájának hordozója, a békéért, a függetlenségért és országuk haladásáért, a föld valamennyi népének barát- ságáért-degbátrabban és leg­következetesebben harcolók serege. Elvtársak! A világtörténe­lemnek a nagy október utá­ni legfontosabb mérföldkö­ve: a szocialista világrend- szer megjelenése. Immár négy évtizede, hogy a szo­cializmus számos nép közös sorsává, korunk civilizáció­jának meghatározó tényező­jévé vált. Együttes cselekvéssel Pártunk, a szovjet nép nagyra értékeli a barátaival való együttes cselekvés lehe­tőségét, akik — csakúgy, mint mi — már több évtize­de viselik az állami felelős­séget a szocializmusért, a szocializmus előrehaladá­sáért. Minden egyes szocia­lista ország sok érdekes és hasznos tapasztalatot halmo­zott fel a szociális, gazdasá­gi és ideológiai feladatok megoldása, az új élet építése során. A szocialista rendszernek, a gyakorlat által ellenőrzött útkeresése, összegyűjtött ta­pasztalatai az emberiség egé­sze számára jelentősek. A szocialista rendszer fel­kínálta a világnak válaszait az emberi lét alapvető kér­déseire, bizonyította huma­nista és közösségi értékeit, középpontban a dolgozó em­berrel. A szocialista rendszer a méltóságnak, az ország gazdájának érzetét oltja ß dolgozó emberbe, szociális biztonságot és a jövőbe ve­tett hitet ad neki. Teret nyit a tudás megszerzése és a kultúra előtt, megteremti a feltételeket az egyéni képes­ségek és adottságok kibon­takoztatásához. A szocialista országok né­pei által elért vívmányok közös büszkeségünk tárgyai. Annál is inkább, mert sok éves gyümölcsöző együttmű­ködés eredményei ezek, párt- és társadalmi szervezetek, termelő kollektívák, alkotó szövetségek és kulturális in­tézmények érintkezéseinek, családi és személyes kapcso­latoknak, sok ezer ember együttes munkájának és ta­nulásának, soha korábban nem látott szélességű és nyíltságú, valóban testvéri együttműködésének gyü­mölcsei. A megtett út végéről sok minden jobban látszik. Ma­ga az élet helyesbítette a szocializmusra való áttérés törvényszerűségeiről és üte­méről, a szocializmusnak a világban játszott szerepéről kialakított elképzeléseinket. Távolról sem gondoljuk, hogy valamehnyi, a világban végbemenő progresszív vál­tozás feltétlenül csak a szo­cializmushoz kötődik. De az, ahogyan az egész emberiség számára legfontosabb kérdé­sek felvetődnek, s ahogyan a megoldási módozatok fel­kutatása folyik, megerősíti a világban végbemenő haladás és a szocializmus mint vi­lágméretű erő közötti elvá­laszthatatlan kapcsolatot. Ez a kapcsolat különösen jól látható az atomkatasztrófa megakadályozásáért folyta­tott harcban és a nemzetkö­zi erőviszonyokban, amelyek lehetővé teszik a különböző népeknek, hogy nagy siker­rel védjék meg az általuk választott társadalmi-politi­kai utat. A felhalmozott tapasztalat révén jobban építhetők a szocialista országok közötti kölcsönös kapcsolatok az ál­talánosan elismert elvek alapján. Ezek: a feltétlen és teljes egyenlőség; a kormá- hyon lévő párt felelőssége a dolgok alakulááért saját ál­lamában s népének hazafi­am szolgálata; gondoskodás a szocializmus közös ügyéről. Ilyen elv: egymás tisztele­te, a komoly hozzáállás a barátok által elért vívmá­nyokhoz és kipróbált tapasz­talatokhoz, az önkéntes, sok­rétű együttműködés. Ilyen elv: a békés egymás mellett élés elveinek szigorú tiszte­letben tartása. Ezen alapul a szocialista internacionaliz­mus gyakorlata is. Testvéri barátságban A szocializmus világa nap­jainkban a maga teljes nem­zeti és szociális sokféleségé­ben áll előttünk. És ez jó és hasznos is. Meggyőződ­tünk arról, hogy az egység korántsem jelent azonossá­got, egyöntetűséget. Meg­győződtünk arról is, hogy a szocializmusnak nincs és nem is lehet semmiféle olyan „modellje”, amelyhez min­denkinek fel kellene zárkóz- hia. A szocializmus fejlődésé­nek kritériuma a különböző szakaszokban és országok­ban: a tényleges sikerek ösz- szessége és minősége a tár­sadalomnak a dolgozók érde­keinek megfelelő átalakítá­sában. Tudjuk, hogy milyen ká­rokat okozhat, ha meggyön­gülnek az internacionalista alapok a szocialista országok kölcsönös viszonyaiban, ha a nemzetközi tevékenység­ben eltérnek a kölcsönös elő­nyök és a kölcsönös segít­ségnyújtás elvétől, és figyel­men kívül hagyják a szocia­lizmus általános érdekeit. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy az utóbbi időben a dinamizmus teret nyert és javultak az összes szocialis­ta országokhoz fűződő kap­csolataink. S természetesen még gyümölcsözőbbé, még gyakorlatiasabbá vált az együttműködés a Varsói Szerződés és a KGST kere­tein belül, ami egyébként semmiképpen sem jelenti résztvevőik elvi elkülönülé­sét a többi szocialista or­szágtól. A XXVII. kongresszus pontosan meghatározta az SZKP álláspontját: a politi­kában és az egyes szocialis­ta országokkal való együtt­működés összes többi szférá­jában az a meghatározó, ami biztosítja a kölcsönös érde­kek összeegyeztetését a szo­cializmusnak mint egésznek az érdekeivel. A szocialista országokhoz fűződő barátság erősítése és a sokoldalú együttműködés fejlesztése — ez a Szovjetunió nemzetkö­zi politikájának legfőbb prioritása. Kedves elvtársak! Tisztelt külföldi vendégek! Eredményeinket s elvein­ket a kommunista eszmék éltető ereje ösztönözte és ösztönzi. Ezeket az eszméket írtuk a forradalom zászlajá­ra, ezek vezették harcra és termelési sikerekre az em­berek millióit, akik szentül hittek bennük, s életük cél­jának és értelmének tekin­tették őket. A nép munkája és harca, a szabadon választott cél el­érése iránti határtalan eltö­kéltsége, öröme és szenve­dése — mindez testet öltött napjaink szocializmusában, amely a forradalmi átalakí­tás útján halad. S ebben van október ereje, a forra­dalom ereje, amely tovább folytatódik. Élcsapatunk: a lenini párt E hetven esztendő során mindvégig a szovjet nép élén állott kipróbált élcsa­pata: a lenini párt. A párt és a forradalom, a párt és október elválaszthatatlanok! A marxista—leninista el­mélettel felvértezett párt nélkül nem győzött volna a szocialista forradalom. A párt nélkül, amely megta­nulta az új társadalom épí­tését, nem lett volna szocia­lizmus, nem létezne a mi nagyszerű államunk. Nem létezne az az alap sem, ame­lyen most van folyamatban a társadalmi élet minden szférájának megújítása, az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének felgyorsítása. Az idő azt követeli, hogy a párt az új körülmények kö­zött is a forradalmi megúju­lás élén haladjon, kitartóan és következetesen növelje politikájának hatékonyságát, fejlessze a demokratizálást a társadalmi élet minden vonatkozásában és minden szintjén. A párt szerepének növe­lése — törvényszerű folya­mat. Ezt a szerepet azonban a legkevésbé sem a szavak és a formális beidegződések határozzák meg. E szerep az elemzések és értékelések mélységében, a politika át­gondoltságában, a cselekvé­sek határozottságában, vala­mint a rész és az egész, a személyes és a társadalmi, a pillanatnyi és a hosszú távú dolgok összeegyeztetésének képességében rejlik. Ez a párt minden szerve­zete és minden egyes kom­munista számára fokozot­tabb felelősséget jelent a társadalom ügyeinek alaku­lása iránt. Pártunk közel húszmillió kommunistát — országunk felnőtt lakosságának egyti- zedét — tömöríti. Hatalmas erő ez! A párt hatóereje, az átalakításra gyakorolt befo­lyása azonban még nincs teljes mértékben kihasznál­va. A XIX. országos párt­konferencia előkészületei és lebonyolítása komoly ösz­tönzést kell adjon e bonyo­lult és fáradságos munka ja­vításához. A mi kezünkben van a nagy forradalom ügye, a le­nini ügy sorsa. Ismét járat­lan úton haladunk; ez kü­lönleges felelősséget ró a pártra, s mindannyiunkra. Lenin szavaival élve: „... a íöri'adalom ideje a cselek­vés,'a felülről és alulról való cselekvés ideje”. Ez az új típusú párt hagyományos jellemzője, legelső lépéseitől kezdve. S ez követelmény a szovjet társadalom élcsapa­tával szemben a szocializ­mus fejlődésének jelenlegi bonyolult, de sajátos, újsze­rűségében is lelkesítő szaka­szában. Elvtársak! Az emberiség igazi történelmének küszö­bét lépte át 1917-ben. Ugyan­akkor az elmúlt hetven év, a gazdasági megrázkódtatá­sok és társadalmi katakliz­mák, amelyek a fasizmushoz, a második világháborúhoz, a „hidegháborúhoz”, a fegy­verkezési hajszához, a ter­monukleáris katasztrófa fe­nyegetéséhez * és a globális válságokhoz vezettek, azt bizonyítják, hogy az előtör­ténet még mindig szívósan fogvatartja az emberiség je­lentős részét. S mégis, azt az időszakot, amelyben élünk, a XXI. század küszö­bét, bátran nevezhetjük kü­lönlegesnek mind a földünk lakói előtt álló társadalmi változások, mind pedig a feladatok átfogó volta te­kintetében. Ma látjuk: az emberiség nincs arra ítéltetve, hogy örökké úgy éljen, ahogy 1917 októberéig élt. A szo­cializmus hatalmas, növek­vő, fejlődő valósággá vált. Éppen október, éppen a szo­cializmus mutatja az embe­riség számára a jövőbe ve­zető utakat s a valódi em­beri kapcsolatok új érté­keit. önzés helyett: kollek­tivizmus. Kizsákmányolás és elnyomás helyett: szabadság és egyenlőség. A kisebbség önkénye he­lyett: valódi népi hatalom. A társadalmi erők, ösztönös és kegyetlen játéka helyett: az értelem és a humanizmus növekvő szerepe. Az elnyo­más, viszály és háborúk he­lyett: az emberiség összefo­gása és béke. A jelenlegi nemzedékek — s nemcsak a mi orszá­gunkban — felelősek a ci­vilizáció sorsáért és magá­ért az életért a földön. Vé­gül is tőlük függ: az embe­riség történelmének új év­ezrede az emberiség törté­nelmének tragikus epilógu­sává vagy lelkesítő jövője kezdetévé válik-e majd. Egy új világ felé A XXI. század kezdetéig mindössze alig több mint 13 év van hátra. Népünk és az egész haladó emberiség 2017-ben • a nagy október századik évfordulóját ün­nepli. Milyen lesz a világ, amikor forradalmunk átlépi első századát, milyen lesz a szocializmus, milyen érett­ségi fokot ér el az országok és népek világméretű kö­zössége? Nem fogunk talál­gatni. De kötelesek vagyunk emlékeztetni arra, hogy ép­pen ma teremtjük meg a jövő alapjait. A mi kötelességünk: meg­őrizni utánozhatatlan civili­zációnkat, magát az életet a földön, elérni az értelem győzelmét az atomfegyverek értelmetlensége fölött, meg­teremteni az ember és az emberiség sokoldalú és sza­bad fejlődésének minden fel­tételét. Látjuk a határtalan fejlő­dés lehetőségét, megértjük, hogy ezt nem könnyű bizto­sítani. De ez nem riaszt el bennünket; éppen ellenkező­leg: lelkesít, mivel magas emberi értékekkel és mély értelemmel tölti meg az életet! A régi világot visszavon­hatatlanul magunk mögött hagytuk 1917 októberében. Egy új világ felé haladunk: a kommunizmus világa felé. Erről az útról soha nem té­rünk le! (Folytatás a 10. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom