Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-13 / 241. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLIII. évfolyam, 241. szám Ara: 1,80 Ft '1987. október 13., kedd Rokonszenv és üzlet tJj kormányfő, új feladatok, új találkozások — e há- i'om vonás jellemezte Grósz Károly NSZK-beli látogatását. S a kérdés most nyilvánvalóan így hangzik': miként illeszkedik be ez a négynapos tárgyalássorozat abba a megújulási programba, amelynek megvalósításában nagy szerepet játszik miniszterelnökünk. Elöljáróban leszögezhetjük, hogy ez az utazás nagyon tanulságos volt éppen most, s a küldöttség élményeit két szó jellemzi: rokonszenv és biztatás. Ezzel találkozott az NSZK-ban. Rendkívül barátságos volt a fogadtatás, és nem az egyébként is kötelező formalitások — katonai díszelgés, ünnepi vacsorák — nyomták rá bélyegüket, hanem a hol komoly, hol könnyed emberi hang, az őszinteség. Nemcsak elmondta mindenki — pártállásra való tekintet nélkül —, hogy nagy figyelemmel kísérik a magyar fejleményeket, és (talán nem teljesen ideillő szóval kifejezve) drukkolnak is nekünk, hanem látszott: így éreznek. Grósz Károly a repülőgépen elhangzott- interjúban ehhez a témakörhöz hozzáfűzte: az NSZK-ban azt is nagyra becsülik, ahogyan mi a nemzetiségekkel bánunk. A vártnál többször és erőteljesebben emelték ezt ki, — aminek egyébként közvetlen magyarázata azokban a vitákban rejlik, amelyet az NSZK folytat erről más országokkal. A látogatásnak nemcsak barátságos gesztusok kölcsönöztek jó hangulatot, hanem a kézzelfogható eredmények is. Szóljunk mindenekelőtt az egymilliárd márkás kölcsönszerződésről, amely egyértelműen az NSZK támogatási szándékának tekinthető: hozzá akarnak járulni megújulási programunknak (és ezzel az új miniszterelnök munkájának) a sikeréhez. E jószándék azonban nem változtat egy kemény tényen: bank kötött szerződést bankkal, és a bizalom mellett, — mely szerint fel tudjuk majd céltudatosan használni a pénzt, — ott rejlik az a határozott reményük, igényük, hogy a nyugatnémet vállalatok is profitáljanak majd az ebitől származó lehetőségekből, a megújult magyar iparral szaporodó kooperációk során. Az igen szoros időbeosztást követelő tárgyalás fő tanulságát a helyszínen járt krónikás úgy vonhaná meg, hogy a partnerek nem érzelgős személyek, hanem racionálisan gondolkodó politikusok és ha ilyen hangsúlyozottan barátságosak, és együttműködésre készek, ez azt jelenti, hogy a jövőre vonatkozóan is látnak fantáziát Magyarországban. Feltételezik, hogy le tudjuk gyűrni nehézségeinket. A tapasztalatnak azonban van még egy tanulsága: Magyar- ország és az NSZK kapcsolatai nem függetlenek a világ- helyzettől, csak akkor fejlődhetnek kellő hatékonysággal, ha kedvezőek a nemzetközi körülmények. S ez most így van: a nagyhatalmak javuló, talán éppenséggel megújuló viszonya lehetővé teszi, meg is kívánja, hogy a kisebb országok is új alapokra helyezzék együttműködésüket. Erejükhöz mérten járuljanak hozzá a nemzetközi légkör javításához. Ez a négy nap megmutatta: Budapest és Bonn kész ezt a hivatást teljesíteni. Tatár Imre Kádár János a történelmi Kínával ismerkedett Megkezdődtek a hivatalos magyar—kínai tárgyalások Csao Ce-jang, kínai államfő, a KKP KB megbízott főtitkára a hivatalos tárgyalások megkezdése előtt fogadja Kádár Jánost, az MSZMP KB főtitkárát A kínai—magyar barátság megalapozói között tartjuk önt számon — mondotta Csao Ce-jang, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának megbízott főtitkára, az államtanács elnöke Kádár Jánosnak hétfőn délelőtt Pekingben, amikor az Országos Népi Gyűlés házának keleti nagytermében megkezdődtek a két tárgyalócsoport hivatalos megbeszélései. A Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára — aki Csao Ce-jang meghívására tartózkodik hivatalos, baráti látogatáson Kínában —, előbb szűk körben találkozott vendéglátójával, s ezt követően — a tervezettnél majd háromnegyed órával később — ült asztalhoz a két tárgyaló- csoport. A magyar delegációt Kádár János vezette, tagja volt többek között Óvári Miklós, az MSZMP PB tagja, a KB titkára, Kótai Géza, az MSZMP KB tagja, a KB külügyi osztályának vezetője, dr. Med- gyessy Péter, az MSZMP KB tagja, pénzügyminiszter, a Magyar—Kínai Tudományos Kormányközi Vegyesbizottság társelnöke, és Iván László, a Magyar Népköztársaság pekingi nagykövete. A kínai tárgyalócsoport élén Csao Ce-jang állt, s többek között tagja volt Tien Csi-jün, a KKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, az államtanács elnökhelyettese, Csu Liang, a KKP KB tagja, a KB külügyi osztályának vezetője, Liu Ji, a KKP KB póttagja, kereskedelmi miniszter, a Kínai—Magyar Gazdasági, Kereskedelmi és Műszakitudományos Együttműködési Bizottság társelnöke, és Li Su-cseng, a KKP KB póttagja, a külügyi osztály helyettes vezetője. A szűk körű megbeszélésen áttekintették a kétoldalú párt- és államközi kapcsolatok fejlődését, s véleményt cseréltek a két országban megvalósuló reformfolyamat menetéről. Csao Ce-jang részletes tájékoztatást adott a Kínai Kommunista Párt közelgő 13. kongresszusának előkészületeiről. Az MTI tudósítóinak értesülése szerint a szűk körű megbeszélést követő plenáris tárgyaláson Csao Ce-jang meleg szavakkal emlékezett vissza budapesti tárgyalásaira, amelynek tapasztalatait igen nagyra értékelte a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága is. Kádár János pekingi útja lehetőséget teremt az ígéretes párbeszéd folytatására — jelentette ki Csao Ce-jang, aki elismeréssel szólt a magyar gazdaság megújítását célzó reformokról. Kínában nagy figyelemmel kísérték Kádár Jánosnak a magyar parlament őszi ülésszakán elmondott beszédét, s nagyon fontosnak tartják az általa összegzett, megszívlelendő tanulságokat. Bizonyosak vagyunk abban — tette hozzá —, hogy a. Magyar Népköztársaság megbirkózik időleges nehézségeivel, s a reformutat járva előbbre jut. Csao Ce-jang örvendetes tényként nyugtázta a kínai—magyar kapcsolatokban az utóbbi időben bekövetkezett változásokat. — Látogatásunk — mutatott rá Kádár János — hangsúlyozottan politikai jellegű. Genscher és Dobrinyin egybehangzó megállapítása; % Lehetőség van a megállapodásra Megvan a reális lehetőség arra, hogy jövőre létrejöhessen a megállapodás a vegyi fegyverek világméretű tilalmáról. Ezt állapított® meg egybehangzóan hétfői találkozóján Dans-Dietrich Genscher nyugatnémet alkancel- lár, külügyminiszter és Ana- tolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára, a KB Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának vezetője. Dobrinyin jelenleg a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) meghívására tartózkodik az NSZK-ban. A napokban beható véleménycserét folytatott Helmut Kohl kancellárral is, és előadást tartott az SPD Friedrich Ebert- alapítványának rendezésében. A bonni államférfi ismét kiemelte a nyugatnémet— szovjet kapcsolatok központi jelentőségét az NSZK kormányának szempontjából, s hangsúlyozta: a kétoldalú konzultációk tervezett rendszeresítése jól szolgálja majd az NSZK és a Szovjetunió kapcsolatainak további megszilárdítását. Kapcsolataink már rendezettek, s éppen Csa Ce-jang budapesti látogatásával jutottak új fejlődési szakaszba. A továbblépéshez szilárd és jó alapjaink vannak. Az MSZMP főtitkára a kapcsolatok fejlesztésében alapvető kérdésként említette azt, hogy mindkét országban szocialista építés folyik, — lehet mondani: történelmileg azonos kérdések megoldásán fáradozunk. Együttműködésünket — nem utolsó sorban — meghatározza az a tény is, hogy a szocializmus építésének jelenlegi szakaszában mindkét országnak rendkívül bonyolult kérdésekre kell megtalálnia a megfelelő válaszokat. A gazdaságban is rendszeres, folyamatos, tervszerű kontaktusokra törekszünk, sőt, a kettőt jóformán azonos értékűnek tekintjük. További erőfeszítéseket kell tennünk a még feltáratlan lehetőségek kiaknázására. Kádár János kifejezte azt a meggyőződését, hogy újabb megbeszélései hatékonyan járulnak majd hozzá a két nép hagyományos barátságának erősödéséhez, hiszen ebben történelmi lemaradást kell behoznunk. Hétfőn, pekingi tartózkodásának harmadik napján Kádár János a történelmi Kínával is ismerkedett: ellátogatott a híres Kínai Nagy Falhoz. A több mint hatezer kilométer hosszú építmény egy részét Pekingtől északra, Pataiingnál tekintette meg. Az MSZMP főtitkára és kísérete az esti órákban műsoros esten vett részt: a magyar vendégek a hagyományos kínai dal- és táncművészet legszebb darabjaiból kaptak ízelítőt. * * * A kínai központi lapok, köztük a Zsenmin Zsipao, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának lapja, hétfői számukban vezető helyen számolnak be arról a díszvacsoráról, amelyet vasárnap Csao Ce-jang, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának megbízott főtitkára, az államtanács elnöke adott a Kínában tartózkodó Kádár János és kísérete tiszteletére. (Folytatás a 2. oldalon.) Grósz Károly vezetésével Küldöttség utazott Moszkvába a KGST ülésszakára Grósz Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökének vezetésével hétfőn küldöttség utazott Moszkvába, a KGST 43., (rendkívüli) ülésszakára, amelyet október 13-án és 14-én rendeznek meg. A delegáció tagjai: Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyettes, Németh Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, valamint Tétényi Pál, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke. A küldöttséghez Moszkvában csatlakozik Marjai József miniszterelnök-helyettes. hazánk állandó KGST-képviselője, valamint Bartha Ferenc miniszterhelyettes. a Minisztertanács Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkárságának vezetője. A delegáció búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Horváth István miniszterelnök-helyettes, jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete is. Hétfőn délután a Moszkvába érkezett magyar küldöttséget Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és több más szovjet vezető üdvözölte a vnukovoi repülőtéren. Megjelent Vja- cseszlav Szicsov, a KGST titkára. Ott volt Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete. * * * Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese és Alekszej Antonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a magyar— szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság társelnökei hétfőn találkozót 'tartottak Moszkvában. l.ios* Károly vezetésével küldöttség utazott Moszkvába, a KC.Sr 43. (rendkívüli) ülésszakára. A képen: a küldöttség búcsúztatása a Ferihegyi repülőtéren Elnöki beiktatás Egyiptomban Hoszni Mubarak hétfőn az egyiptomi parlamentben az alkotmánynak megfelelően esküt tett, s ezzel formailag is megkezdődött második, hat évre szóló elnöki megbízatása. Mubarakot a törvényhozás ez év júliusában — egyedüli jelöltként — javasolta államfőnek az újabb mandátumra. Ezt a múlt hét hétfőjén referendum szentesítette, ahol a résztvevők 97 százaléka szavazott bizalmat számára. Magyar—máltai parlamenti megbeszélés az Országházban Hétfőn délelőtt az Or- szágházban hivatalos megbeszélést folytatott a magyar Országgyűlés meghívására hazánkban tartózkodó máltai parlamenti küldöttség és a magyar tárgyalócsoport. A magyar képviselők Sarlós Istvánnak, az Országgyűlés elnökének vezetésével ültek tárgyalóasztalhoz; a máltai delegációt Jimmy Farrugia, a Máltai Köztársaság törvényhozó testületének elnöke vezette. A magyar és a máltai képviselők tájékoztatták egymást munkájukról, a két törvényhozó testület működésének tapasztalatairól, a két ország választási rendszerének egyező és eltérő vonásairól. A kétoldalú kapcsolatokat érintve egyetértettek abban, hogy Magyarország és Málta gazdasága számos együttműködési lehetőséget kínál. A máltai parlament elnöke kifejtette, hogy a kormányzati szervek között már kialakult kapcsolatok elsősorban az eddig kiaknázatlan lehetőségek feltárását célozták; az együttműködés konkrét területeit szakemberekből álló küldöttségek szintjén kívánatos tovább vizsgálni. Kölcsönösen bővíthetőnek mondották a kereskedelmi forgalmat, s közös vállalatok alapításáról is véleményt cseréltek. Sarlós István elsősorban a magyar mikroelektronikai iparban, a gyógyszer- és autóbuszgyártásban, a vízkutató berendezések előállításában, valamint a különböző élelmiszerek feldolgozásában rejlő lehetőségekre hívta fel a figyelmet. Mindkét fél szükségesnek ítélte az idegenforgalom kölcsönös fejlesztését. A világpolitikai helyzetet elemezve a tárgyalócsoportok egyetértettek abban, hogy a nemzetközi kérdések megoldásában, a feszültségek csökkentésében egyetlen ország véleménye sem nélkülözhető. Ugyancsak egyezően értékelték a Szovjetunió és az Egyesült Államok között a fegyverzetkorlátozásról létrejött elvi megállapodást, konkrét hatásának megítélésében azonban a vélemények eltértek egymástól. Jimmy Farrugia máltai látogatásra hívta meg Sarlós Istvánt és a magyar parlamenti küldöttséget. A nap folyamán a máltai delegáció megkgy.orúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Az Országgyűlés elnöke délben ebédet adott a vendégek tiszteletére a Parlament Gobelin-termében.