Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-31 / 257. szám
I Somogyi Néplap 1987. október 31., szombat író és közéleti ember 75 éve született Boldizsár Iván Boldizsár Iván október 30-án töltötte be 75. életévét. Kovács Imre, Szabó Zoltán falukutató, valóságföltáró, politizáló társaságából indult. Ifjúkori írásaiknak egy része botrányokat keltett, de ugyanakkor népszerűségük is nőtt, s mikor létrehozták a Szolgálat és írás munkaközösséget, laza szervezettségben próbálták eszméiket közölni a haladó, részben népi értelmiséggel. Boldizsár Iván is cikkek, tanulmányok egész sorával jelentkezett, s bár ezek máig a Horthy-korszak nyomorúságos állapotainak művészileg is megformált, de abszolúte hiteles dokumentumai máig sincsenek összegyűjtve — sőt e falukutató csoportosulás története sincs megírva —, hacsak Boldizsár be nem fejezi ezzel kapcsolatos emlékezéseit. Ha ugyan hozzájut! Mert ötvenéve folyvást munkálkodik, s mindmáig ugyanazoknak az eszméknek — a szabadság, a népiség, a haza, a haladás, a reform, a kultúra — jegyében. Nemcsak falukutató volt: a földreform, a szövetkezés, a szomszéd népekkel való megbékélés és barátság, az antifasizmus bátor harcosa, szerkesztő, publicista, szépíró, krónikás, hanem- a hazai német- és náciellenes küzdelemnek halálokkal is szembenéző résztvevője. De mit számított ez később ! Tán valamelyes megbecsültséget, védelmet, ugyanakkor gyanakvást is hozott rá, hiszen nem szerették, aki önálló gondolkodásról tett tanúbizonyságot. De azért szerkeszthetett, lehetősége volt valamelyes európaiságot, magasabb színvonalat képviselni és a magyar kultúra folytonosságát érzékeltetni, s mindebben, bár sokszor bizánci formalizmus kereteiben is, a béke ügyéért harcolni. Az ellen- forradalom után pedig épp ennek a kultúrának meg a békének első számú nagykövete, úgy is mint a PEN feje s a New Hungarian Quarterly évtizedek óta fő- szerkesztője. Mindez nem „nobile officium”, dísztagság, akár csak (az egyetlen író-képviselőként) parlamenti jelenléte sem — aktivitás, konkrét békeszolgálat, éspedig nem szólamokban, azok egyeztetésével, közelítésével, amelyhez műveltség, nyelvtudás, jó modor, baráti gesztusok, humor és emberség mind-mind hasznos eszköz. Közben készül, épül életművének összkiadása, s ahogy új meg új kötetei megjelennek, elcsodálkozhat az olvasó, hogy mi minden volt-van a tarsolyában. A múltkor irodalmunk és közéletünk „nagy öregjeként” aposztrofáltam. Nem tetszett neki, s igaza volt. Hogy lenne az „öreg” — még ha „nagy” is —, akinél alig akad tevékenyebb, hatóbb magyar író s közéleti férfiú. Kristó. Nagy István %V íw •;/ t " , / IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS KIÁLLÍTÁS A KIEGYEZÉSRŐL Százhúsz évvel ezelőtt zajlott az az országra szóló káprázatos ünnepség, amelyen I. Ferenc Józsefet és feleségét, Erzsébetet a budai Várban a Nagyboldogasszony (ma Mátyási-templomban Magyarország és társországai királyává és királynőjévé koronázták. Betetőzése volt ez a ceremónia az 1867-es országgyűlés által elfogadott kiegyezési törvénynek. Ez a százhúsz esztendős évforduló adja az apropóját a Magyar Történeti Múzeum Kiegyezés címet viselő kiállításának, amelyen dokumentumok, újságcikkek, levelek, fotók, rajzok, metszetek, festmények és korabeli használati tárgyak, öltözékek, enteriőrök idézik történelmünk e sokat vitatott eredményét. A december végéig nyitva tartó tárlat a szabadságharc bukásától, Haynau rémuralmának hónapjaitól vezeti végig a látogatót, a „boldog békeidőkig”, a kiegyezés utáni gazdasági föllendülésig. És illusztrálásul egy hirdetmény Haynau aláírásával 1849 júliusából, egy „Hadiszék elé idéző rendelet”, egy elfogatási parancs. Az aradi vértanúk, Bat- thány Lajos és a forradalom több vezető politikusának kivégzéséről tudósító fényképek, rajzok, levelek ... Haynau rémuralmát a Bach-rendszer kilencéves BOLDIZSÁR IVÁN A Kim-játék a Dzsungel könyvének rokona. Maga Kim indiai kisfiú volt, any- nyi idős, mint mi, amikor a róla elnevezett fiújátékot játszottuk: tizenkét-tizenhá- rom éves. Éles szemű, gyors mozgású, szilaj fiú volt, kiváltképpen kitűnt jó megfigyelőképességével. Tetszett nekem Kim, csak azt nem értettem meg soha, hogy hindú gyerek létére mikép- ken került az angolok közé a dzsungelháborúban? A Kim-játék különben nem függött össze az indiai kisfiú történetével. Csak olyan jó megfigyelőnek kellett hozzá lenni, mint Kimnek. Téli játék volt. Nem hó kellett hozzá, hanem a külső hideg, amely beparancsolta cserkészrajunkat a fűtött tanterembe. Nyáron kinn ficánkoltunk az udvaron, a réten, a hárs-hegyi vén fák alatt is néha. De téli délutánokon behúzódtunk a dzsungelnek kinevezett tanterembe. Felforgattuk az osztálytermet, nehezen tudtunk mozogni a ferdén és keresztben összetolt padok között. így képzeltük magunkat a vad, a félelmetes és kifürkészhetetlen őserdőbe. Itt játszottuk a Kimet. Rajvezetőnk kirakott egy tisztásra a pad-őserdőben mindenféle apró tárgyat, ka- catot, bicskát, tollat, törött ceruzát és annak hegyét is, színesiróndobozt, letört szákorszaka követte — miközben nem szűnt meg a nemzeti ellenállás —, majd a Schmerling nevével jelzett provizórium idején további elnyomás. A kiegyezéshez vezető közvetlen események sorozatát Deák 1865-ös, a Pesti Naplóban megjelent húsvéti cikke indította meg. Kijelentette: „Készek leszünk mindenkor törvényszabta útján saját törvényeinket a birodalom biztonságával összhangba hozni”. Nemsokkal később Apponyi György gróf bécsi újságja ismertetett egy kiegyezési cikket. Az időközben kitört porosz—osztrák háború, az osztrákok könnigrätzi veresége siettette a kiegyezést 1867 februárjában az uralkodó kinevezte a magyar kormányt, és a parlamentben a közös ügyek megvitatására is sor került. A szavazás előtti napon jelent meg Kossuth „Cassandra- levele”, amelyben tiltakozott a kiegyezés ellen. Az eredményeket azonban már nem állíthatta meg.- Heves parlamenti viták után az ország- gyűlés nagy többséggel megjelen, a magyarokat kedvelő Erzsébet királyné asztala, kerevetje, néhány személyes tárgya és arcmása — kapcsolódnak a kiegyezést megpecsételő ünnepséget idéző látványhoz. S egy íróasztal, amelyről megtudjuk: emel- let készítette el a kiegyezési törvényjavaslatot Horváth Boldizsár igazságügyminiszter. K. M. szavazta a kiegyezési törvénycikket, amely a Habs- burg-birodalmat dualista (kétközpontú) állammá formálta.' Liszt Koronázási miséjének kottája, Székely Bertalannak a koronázásról készült vázlata, Majláth György- né csipkés, gyöngyös ruhája, amelyben a koronázáson volt KIM-JÁTÉK lat a papírkosár kiszáradt nádjából, nyakkendőt, cipőmadzagot, a latinkönyv egyik lapját, fényképet, levelet, üres papírt is, hogy nehezebb legyen. Mindezt számba vette rajvezetőnk, Kálmán, akit a nyolcadik osztály lomnici csúcsának magasságában tiszteltünk. Azóta sem tiszteltem soha senkit úgy, mint akkor ti- zenkét-tizenhárom éves fővel és szívvel Kálmánt. Kálmán letakarta a kirakott tárgyakat zsebkendőjével, mi körülálltuk; vigyázz, kész rajt!-ra Kálmán lekapta a kendőt és három percig nézhettük a tárgyakat, mint Kim, az őserdők fia a hindú lázadók felszerelését, amikor az angoloknak kémkedett. Kálmánnak stopperórája volt, irgalmatlanul letakarta újra, és mi, usgyi! Vissza a fészeknek, erdei rejtekhelynek, csalitnak elképzelt padokba. Öt perc alatt le kellett írni, mi mindent láttunk. Hosszú betegségből lábadoztam akkor. Nehézkesen mozogtam, futásban, fogócskában, számháborúban lemaradtam. Rettenetesen megfeszítettem szememet, agyamat, összepréseltem a szemhéjam mögé a véremet: nyerni akartam. Minden tárgyat leírtam, tudtam, hogy minden tárgyat, pedig húsz darab volt. Kálmán beszedte a cédulákat. „Holnap eredményt hirdetek!” — jelentette ki. Alig vacsoráztam. Álmomban hiúzzal harcoltam, mint Kim, fára másztam, mint Kim, mindent jól megfigyeltem, mint Kim. És dicséretet kaptam, mint Kim. Délután Kálmán kihirdette az eredményt. Második lettem. Az első Kristóf lett. Kristóf stramm fiú volt, legjobban futott az osztályban, remek cipője volt mindig. Apám megkérdezte egyszer, amikor beszámoltam Kristóf ügyességéről, hogy a gróf fia-e? Csakugyan az volt, de erre mi addig nem figyeltünk. Kristóf papája gróf volt, s hol miniszter, hol államtitkár, hol elnök itt vagy ott. Kristóf olyan volt, mint a többi fiú, nem látszott rajta, hogy gróf. Szorongattam Kálmánt, hogy csináljunk új Kim-já- tékot. Két hét múlva beleegyezett. Most már biztosra mentem. Otthon buzgón edzettem. Olvastam egyszer, hogy egy görög hős tehenet bírt vinni a vállán. Kisbor- jú korában emelte fel először, s ahogy az nőtt, úgy erősödött a görög is. Így kezdtem én is otthon tíz tárggyal, azután tizenöttel, hússzal, harminccal. Felvittem végül ötvenig. Megint második lettem. Pedig megszámoltam a kirakott holmikat, tudtam, hogy mindet leírtam. És megint Kristóf lett az első. Éjszaka sírtam. Azután még sokszor játszottunk. Lettem olykor harmadik, negyedik, legtöbbször második, de soha első Az első mindig Kristóf volt. A Kim-játék utáni éjszakai fiúsírások emlékét nem tudtam elfelejteni. Ügyetlen vagyok, bőgtem. Nem sikerül semmi. A hatvanas évek végén találkoztam Kálmánnal Brüsszelben, az uszodában. Régebben itthon is találkoztam vele a Lukácsban. Nem járt rendszeresen, a kabinja is másik emeleten volt. Ha megláttam a. vízben, kimentem. Ha a folyosón szembe jött velem, csak egy „szevasz, hogy vagy”-ra telt. A kabinostól hallottam, hogy ötvenhétben kiment. Most ott álltunk a brüsszeli uszoda közös zuhanyzójában. Ügy megörült nekem, hogy szívesen leültem vele egy padra. „Mint otthon a Lukácsban”, mondta. „Jársz még?” — kérdezte. „Mindennap.” „Itt én is. De ez nem az igazi.” „Nem.” Elmondta, hogy három gyereke van és már öt unokája. Képzeljem el, mind fiú. Nekem hat van, dicsekedtem, de csak egy a fiú. Egyszerre csak azt mondja: „Te, emlékszel még a Kim-játékra?” Jó meleg volt az uszoda fűtött folyosóján, de megborzongtam. Negyvennyolc év után! „Jó játék volt”, *1' - V '' '*! Bencze József Hiányod hallhatatlan Kifordult az eresz, a táj horizont-szíve néma. Vénhedett a kikelet. Föld alá szorul a nap. Rámerőszakolt hiányod hallhatatlan. Lélekszaggató boronák átkain átbiccen az őszi ég udvarok feszültségéből feloldva. Egri Béla Késő őszi nyár Lapít a köd a hajlaton, felhőfátyolban fut a nap, a dércsípte akácokon langy szél rozsdás levélbe kap. Tócsába esett ág körül képződött apró fodrokon a vízibolha is örül, mert futkározhat húsz fokon. Bebarnult a vadkörte is. Október vége fele jár, nem szól a tücsök és haris, így szép a késő őszi nyár. Berkenyét szed a fák alól pettyes fejkendős menyecske. Halkan dúdol, talán arról, több gyümölcs lesz, mint az este. Nagyanyó a tölgyest járja, gyűjti a gombát, mi maradt, a legtöbbjét megtalálja, púpozza a kis kosarat. „Játsszák talán az unokáid is?” „Nem ezt akartam én mondani, öregem. Hanem emlékszel, hogy te mindig második lettél?” „Nem mindig. Voltam harmadik és negyedik is.” „Jó, jó. De nagyon eszedben maradt!” „Látom, neked is, Kálmán.” „Igen. Már otthon akartam neked szólni róla. De mindig halogattam. Ügy örülök, hogy most összefutottunk. Mert, öregem, ne nevess ki, azóta is van egy kis lelki- ismeret-furdalásom! Tudod, itt a diaszpórában az ember két életet él. A másik az otthoni. Vagy az egyik. Különösen a fiatalságomat élem újra. Ha otthon maradtam volna, nem biztos, hogy elmondom. De most, amikor az unokáimmal játszom, egyre többször eszembe jut.” i „Micsoda?” „Te voltál az első a Kim- játékban. Mindig te voltál, amikor másodiknak hirdettelek ki. De muszáj volt Kristófból elsőt csinálnom. A papája miatt. Megértesz, ugye?” Nem, nem értettem meg Kálmánt. Akkor sem értettem, most Sem értem, sohasem fogom, nem is akarom. Éppoly kevéssé tudom megérteni, mint gyerekkoromban a kis indiai Kimet az angolok oldalán.
