Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-03 / 233. szám
8 Somogyi Néplap 1987. október 3., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS HÁROM MINIATŰR Kérdés Mint egy elhasznált mozijegyet, úgy tépdessük szét a szavakat és szűnünk meg beszélni Megbeszélni sem tudunk, mert nincs időnk vagy sok a lejáratott annyiszó. Szóval annyi, na-és, meg- minden. Hömpölyög belőlünk az izé, a tudod-ez-a-dolog, a téma, a „hosszú” és a többi kukába való félmondat, nyegle szószörny. Villamoson, buszon, süppedő plüssben, idegenszagú albérletben. félbemaradt egyetemmel, ránk nem hasonlító. de ránk tukmált gyerekkel, egy izzadt rock and roll után, alatt, előtt és mindig, ha zörömböl a tévé, a számítógép, a video, megszöknek tőlünk a szavak. Tátotunk, hörgünk, kurjantunk, nyöszörgünk, és belilul a fejünk, ököl csattan felkiáltójelek helyett, a retorika érdekében még biztosítótűt is szúrunk az orgánumunkba. Próbálkozunk, de belénk szorul az igyekezet, az igeidőzet. Ragozunk val-vel, de nincs nak-nek. Csak a kérdés bunyog belőlünk, ha mégis szót értünk: ÉS AKKOR MI VAN? Körülvesznek a hirdetések Negyvenéves, elvált, mind- egy-kinek-a-hibájából, valaki ragadja már meg az alkalmat! Nyugdíjas keresi magasabb nyugdíjas magányát. Kutyasétáltatást veszettségre vállal elszakadt póráz. Többszemélyes fagylalt. Helló, Leó! Minden dobozban egy szakács van elrejtve: aki megtalálja, és beküldi a szakács anyajegyét, az sorsoláson vesz részt. Minden boldog nyertes kezet szoríthat a centrumhetekkel. Nyugodtan megboldogulhat, ha ügyvédi munkaközösségünkre bízza magát! Fiatalok, MÁV a VÁR! Hello, Leó! Sziti grill, drill! Dómusz, glóbusz, ibusz, turiszt. Proper, prognózis, pro primo, pro se- cundo, pro sztata. Skála kópé, su-su a bűvös sugár. Lassacskán világosodik a művelt nép emblémája; a kultúra odamondva. A bőrünk fénylik • A bőrünk fénylik, néha elkel rajta egy kis púder. A szemhéjon démonian sugárzik a lila vagy a zöld festék. Van borotválkozás előtti, utáni, sőt közbeni krém is. A fiúk különbül ragyognak egy-egy aluljáróban, mint a lányok. Fürdősók, habok, masszázsok, szaunapartik, fogyókúrás teák, testépítő szalonok, autogén foglalkozások, önvédelmi tanfolyamok és szoláriumok. Minden van, amitől fényesebbek lehetünk, minden rendelkezésünkre áll, ami elnyeli fáradt mozdulatainkat és egymásért kapaszkodó szavainkat. Ilyen fényes társaság nem volt eddig. Csupa épek vagyunk! Nekünk például semmi sem drágább, mint a személyi számmal ellátott, nyilvántartott önmagunk. Nem is csoda, hogy körülöttünk jobbra-balra kidőlnek az ellenfeleink, és bedőlnek a kételkedők. Szüléink vagy resaketeg szenilissé válnak vagy csak egyszerűen egyik napról a másikra elhunyt áldozatokká. Legföljebb annyira telik nekünk, hogy lélekben adózzunk, a többi kell az otépére, a gépkocsi befizetésére vagy az új konyhabútorra. Utolérhetetlenek vagyunk! Mi ugyanis azt tudjuk pontosan fölmérni és értékelni, ami van. persze másnak, önmagunkkal szembeni igényünk így válik fölöslegessé és haszontalanná. A bőrünk fénylik, de talán nem is ez a legfontosabb. Mi olyan remekül szabottak vagyunk, hogy bármelyik peroben előléphetnénk egy reklámfilmből; frissen vigyorgó marionettként. Vagyunk, ilyen fénylő bőrrel, ilyen jólápoltan a társadalom új pillérei. Meg kell felelnünk a hétköznapok ravasz elvárásainak, tehát nem lehetünk kicsinyesek. Nem lehet drága sem anya, se apa, sem gyerek, se nevelés, sem barát, se élet. Mint régen a ridegtar- tású marhák, közös gyerekeinket kicsapjuk a napköziotthon mezejére ... és bőrünk, amire hajdan olyan büszkék voltunk, hogy fénylett. végül lassan elszürkül. Szűcs Mariann Az Eszterházy-kastély Villogó csúcsokon Szabó Magda születésnapjára nemezpapucsot, hogy egy röpke órára megismerkedjenek a mesepalotával és egy kicsit érezzék a genius iocit, a hely szellemét is ... Bessenyei György jelen volt a Rohan herceg tiszteletére rendezett ünnepélyen, Eszterházán. Meg is örökítette az Eszterházi vígasságok című írásában: „Mind királyunk, mind nemzetünk dicsősége kívánta Eszterhá- za magát csudává tegye..." Lapozzuk föl a Rados Jenő professzor Magyar kastélyok című művét, abban meg azt olvashatjuk, hogy a fertődi Eszterházy-kastély az általános építéstörténet egyik legnagyobb alkotása. Az építéstörténetére vonatkozó adatok hosszú ideig csak feltevésekre szorítkoztak. Az 1954-ig elzárt levéltári adatok szabaddá tétele után azonban nyilvánvaló, hogy 1720 júliusában bízta meg Esterházy József gróf Anton Erhard Martinellit a Sopron megyei Süttörön épülő udvarháza terveinek elkészítésével, valamint az építkezés vezetésével. A bécsi építész három hónap alatt fölépítette a mai kastély elődjét, a tornyos, a Sala Terrenán és az emeleti dísztermen kívül még húsz szobából álló kastélyt. Rajta kívül később még Jacoby Miklós, Johann Ferdinand Mödlhammer és Melchior Hefele vett részt a kastély teljes felépítésében ... Mindent összevetve: erre Eszterházy Miklós — akit pompakedvelő vagy fényes jelzővel illettek — ízlése nyomta rá bélyegét. A kastélyt királyi pompával készítették el. A hozzá tartozó kert pedig a világon egyedülálló volt. A szabályos sorokban ültetett fasorok között 164 narancsfa illatozott. A lombok közé rejtve meseszerű épületek álltak: a Nap, a Diana, a Fortuna és a Vénusz templom, a Narancs- és a Madárház, a kínai táncház, a marionett-színház. Természetesen mindegyiket káprázatos pompával rendezték be. Körülöttük szökőkutak százai csobogtak. És ott volt a Komédia-ház. amelyben Haydn vezényelte az olasz operatársulat előadásait. Esterházy Fényes Miklós 1790-ben bekövetkezett halála vetett véget az Ester- házy-vígasságoknak. Miklós fia és unokája nem érezték jól magukat „a tűzijáték módjára elobbanó káprázat- ban”. Visszatértek Kismartonba. Ez a korszak már a takarékosságot és józanságot parancsoló II. József, majd a francia forradalom kora. Az Esterházy család az időszerűtlenné vált kastélyt sorsára hagyta; a romlást betetőzte a II. világháború. A beszakadt tetőkön évekig befolyt az eső, a hóié, a freskókat lemosta a víz. A helyreállítási munkák 1957 nyarán kezdődtek Rados Jenő professzor, majd Varga István Ybl-díjas építész tervei alapján. Joseph Haydn halálának 150. évfordulójára elkészült a díszudvar. Egy időben a Televízió és a Nemzetközi Hangversenyiroda itt rendezte az Interfórumot. Zenei táborok színhelye ma is a kastély, de leginkább az idegenforgalom szolgálatában áll: egy letűnt világ pompájáról ad számot napjaink vándorainak. Imre Béla Valami furcsa tapintatból nőknél el szokás hallgatni életkorukat. Pedig — ha például művész az illető vagy más módon vesz részt a közéletben — a pálya adatai mint tények olykor nemzettudatunk részévé válnak. „Egy ember élete sosem egy ember élete, mindig egy országé, egy világé, egy korszaké is” —■ írta Szabó Magda, kiváló írónk, aki most tölti be hetvenedik életévét, alkotóereje teljében, villogó csúcsokon. S korántsem az öregség villogó csúcsain látjuk őt, ahogyan műfordításait összegyűjtő kötetcíme sugallja. Mi lehet ennek a testilelki magamegőrzésnek a titka? Egyfelől nyilván biológiai adottság ebben a „vékony, komoly, kun ősapától keleti arcot örökölt” asz- szonyban; családi örökség. De aki élete s művei hátterében „gályarabbal, krónikaíró iskolaalapítóval” büsz- kélkedhetik, az a megpróbáltatások, szenvedések leküzdésére tudatosan is készülődött. Szabó Magda a felszabadulás után költőként indult. Álom és való küzdelme zajlott változatos formavilágú verseiben. „Üveg kell. Nincsen ablak. Mászom. Üvegezek” — sorolja hirtelen rászakadó tennivalóit az egyéni és országos méretű újjáépítés sodrában. Költőből regény- és drámaíró lesz, de alapvetően azonos marad önmagával. A lírikusként túlságosan kívülről figyelő egyéniség, a szerepversek eltávolító öniróniája ezeken az új területeken nagy hatással kamatozik. Szabó Magda is voltaképp a maga család- történetét, saját tapasztalatait költi át regényekké, amelyeknek címét hosszú volna fölsorolni. Erőteljes, különös, fogyatékosságaikban is olykor szeretni való hősnők sorát alkotja meg — a Disznótor Kémery Paulájától szentpáli Encsy Eszteren, a Lendvay Színház Kossuth-díjas tagján át {Az őz), a Pilátus Izájáig, A Da- naida Csándy Katalinjáig — és mondhatnék tovább, kiki a tetszése szerint. Az egyéni kiemelés önkénye folytán hadd helyeződjék az életmű csúcsára az 1977-es Régimódi történet, amelyben Szabó Magda, tán a hódító dokumentarizmus hatására is, fölerősítette a benne mindig is föllelhető tényművészeti mozzanatokat, családja tanulságos történetét örökítve meg, később színpadon is. „Mindig érdekeltek a történelmi alaphelyzetek, a magyar események sajátságos interferenciái, a századok egymásra rímelése azonos szituációban” — írta Szabó Magda, s ez a vallomás már drámaművészetének legjavához, történelmi színműveihez ad kulcsot. Különösen a magyar államiság első századainak egyéni és nemzeti próbatételeit ábrázolta mai történéssor izgalmával — s olykor vitathatóan mai nyelvezettel: fő mondanivalója a kompromisszum, a megegyezés morális értékelése. Megmutatja: az üres és öncélú hősködés helyetti egyezkedés gyakorta sokkal magasabb erkölcsi minőség. Legpompásabb szín játéka, a Kiálts, város.', ez a Debrecen történelméhez kötődő példázat is voltaképpen erről szól. Vallásossága kitetszik az életműből, sehol sem zabolázva életörömét és -szere- tetét. Ha szabad így mondani: korszerű ez a vallásosság. Talán önvallomásként is értelmezhető a Disznótor egyik mondata: „az ember nem Istennel akar tárgyalni” a templomban, „hanem önmagával”. Istennek Szabó Magda az ötletszerűségét, meghökkentő voltát hangsúlyozza ugyanitt — eltérve merev, régimódi fölfogásoktól. Kőháti Zsolt Állok a fertődi Eszterházy-kastély kovácsoltvas kapuja — Magyarország legszebb kapuja — előtt, amelyet 1769-ben Karl Johann Franke készített. (58 mázsa súlyú, 12 láb széles és 22 láb magas.) Mögöttem az árnyas parkolóban külföldi rendszámú buszok várakoznak. Francia, német és angol szót jut fülemhez, én pedig a latin mondást mormolom: Sic transit glória mundi. Valóban így múlik el a világ dicsősége. Előttem ez a mesepalota egykoron Közép-Európa előkelőségeinek találkozóhelye volt. Rohan Guemené herceg bécsi francia követ tiszteletére rendeztek itt vigasságot. Ő mondta: „Eszterházán Versailles-ra találtam.” Ugyancsak 1773-ban az egykori díszteremben maga Mária Terézia is eljárta a francia négyest... Hol vannak már a hercegek, királyok, császárok? A turisták pedig felhúzzák lábukra a Jasper Gyula Hétköznapi este Vörösek a hámló falak némák a szemétdombi verebek bennern is valami mezei béke halkan ciripel. Kopottan lépkednek bennem a hallgatag komor utasok kertajtók csapódnak s a szél felkapja a kajaillatot. Lobogó nyári este szegények olcsó pihenője tüzesre izzik a fényben a táj most majdnem mindenki hazatalál. Most majdnem mindenki leveti mint elhasznált göncöt a napot és gőzölgő fazékból az asszony elé tálalja a holnapot. Erőt gyűjt szívja magába az asszonyi szót gyermeki szemek tiszta tója dúdolgat hozzá biztatót. S aztán az újság apróhirdetés vezércikk mi újság kint a nagyvilágban míg izmaiban apró rándulással feloldódnak a görcsök. Hosszan ásít kimegy a házból a csillagszemek rápislantanak nyújtózik és gondolja a Jóska nem jött zsugapartira. Beandalog ágyba küldi a holnapi nap sóhajt mély csend és sötét van. Régi idők mesepalotái
