Somogyi Néplap, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-03 / 233. szám
1987. október 3., szombat Somogyi Néplap 7 KÖZELKÉPEK Ahol Patkót megfogták ÖZVEGYEK FALUJA Gyöngyös szegénylegénye „Pirított macskaszőr, aprított lóköröm, ez az öreg titka. Csodásember, régi varázstudó pásztoremberek közül való - súgta oda a kiállításon a nézelő- dőknek egy másik pásztor. „Azért tudja kezes jószággá változtatni a nyolcmázsás bikát, azért térdel le előtte a tehén, s egy ostorcsattantással három almát kettészel” . . . Létezik ilyen? Ennek eredtem nyomába Gyöngyöspusztára, Tóth Imréhez. A nyírni öreg-hegy felett őszi délután aránylik. A fehér és fekete szőlőszemek már mézédesek, a tőkék között húsosán sárgállik vagy vörösen horgasodik a paprika. Érett a szilva, barna termése alatt szinte roskadozik a karcsú naspolyafa. A látóhatár kékes dombvonulat, mögötte a bábonymegyeri határ. — Arrafelé, már a bábonyi részen, van egy szép szál fenyőfa — mondja az elöljáró, Pető Lajos. — A régi öregek mesélték, hogy ott fogták meg Patkó Bandit, a betyárt. Volt Nyimben egy uraság, Kovács Sámuelnek hívták, és ez valahogy megtudta, hogy hol tanyáznak a szegénylegények. Elüzent a pandúrokért. Persze, a betyárok nem adták meg magukat; lőttek. Aki tudott, menekült. A Bandi meg sebet kapott a harcban, tehetetlenné vált, megfogták. Bevitték Bábony- ba, a község tömlöcébe, ahol szenvedett keservesen. A kisbíró, egy Dobos nevű szegényember táplálta, vigasztalta, titokban még egy kis szíverősítőt is beadott neki. Jó tettért jót várj, mondta Patkó Bandi. Van két szalmakazal a nyimi határban (pontosan elmagyarázta melyik dűlőben), azokat vedd meg, bármi áron. A kisbíró szót fogadott, megvette a két kazlat. Fogatot is fogadott, mert mint mondtam, szegény ember volt. Egy szó, mint száz, a legenda szerint (mert nem biztos, hogy igaz ez a történet) mindegyik kazalban talált egy rézüstöt, színültig tele aranypénzzel, ékszerrel... öreg pince-présház (vastag ajtaját talán még az 1848-as szabadságharc előtt készítette egy nyimi asztalos), paradicsomi környezet, homályba boruló ősi falu. A párafosz- lány-koszorúzta templomtorony alatt rendezett porták sorakoznak, az udvarok tele virággal, lombbal. Szépséges, nyugalmas, szívderítőén családias hangulatú település. Ilyen faluról álmodik panellakásban a harminc-negyven éve városba szakadt fiú, miután a gmk-ban is elvégezte már a munkát és a tv-híra- dó közben elaludt. Általában ilyen helyen laknak az elma- gányosodott, ritkán látogatott édesanyák, akik távoli gyerekeiktől dísztáviratot kapnak névnapjukra és üdvözlőlapot karácsonyra (akik ha nagyritkán mégis csak vendégül láthatjuk gyerekeiket, unokáikat, csodálatos módon mindig meg tudják pakolni mindenféle földi jóval a Zsiguli csomagtartóját). Olyan ez a falu, mint a legtöbb somogyi kis település, amelyeket mostanában „aprófalvaknak”, „társközségeknek” szoktunk nevezni, és nosztalgikus sóhajokkal bu- songunk elhagyatottságukon. — A mi falunknak sem volt sok szerencséje a történelemben, de azért még létezünk, igaz, kissé öregesen — mondja az elöljáró. — El- hagyatottságról pedig ne essék több szó, mert olyan öregek azért mégsem vagyunk, hogy elhagyjuk magunkat, s szerintem ez a legfontosabb. Negyvenöt előtt a közeli puszták, tanyák lakóival együtt körülbelül négy- százötvenen tudták magukat nyimieknek, s tulajdonképpen most sem vagyunk sokkal kevesebben. Háromszáz- hetvenöten vagyunk. Persze, még a számok is becsapják néha az embert. Mert ugye, a továbblépéshez fiatalokra, gyerekekre van szüksége egy településnek, s nálunk éppen az a baj. hogy belőlük van kevés. Azt is lehetne mondani. hogy Nvim az özvegyek faluja; legalább ötven özvegvasszony. özvegyember (ötvenkettőtől kilencvenkét évesig! tölti itt nanííöt köztük a legtöbben egyedül lakják a régi házat. Főként asz- szonyok. Most azt is mondhatnám, szerencsére, mert az asszonynép jobban ellátja magát, mint a férfi, jobban bírja az özvegyi állapotot. Az is szerencse, hogy eddig még egyetlen ház sem maradt az enyészetre, mint sok más eldugott kis településen. Az elvándorlók helyébe mindig jött valaki, a megüresedett házra mindig akadt vevő, olyan is (igaz, csak egy), aki nagyvárosból költözött ide, mert megunta a lármát, a tülekedést. Az elvándorlás az ötvenes-hatvanas években kezdődött. Először a tehetősebbek építettek házat közelebb a Balatonhoz, aztán ment a szegényebbje is, hogy az iparban, az üdültetésben próbáljon szerencsét. Hatvankilenc óta közigazgatásilag Ságvárhoz tartozunk, 71-ben a tsz-ek is egyesültek. Az iskolában először a felső tagozat szűnt meg, majd a nyolcvanas évek elején az alsó tagozat is Ság- várra került. Azért múlt ki az iskolánk, mert a falu már nem tudott 16 alsótagozatos gyereket kiállítani. És azóta tanítója sincs Nyimnek, s bizony, ez igen nagy baj. A tanítók (mert régebben ketten voltak) nemcsak az iskolában, hanem kinn a faluban, a felnőttek körében is jelen voltak, hatottak. Ök tartották, hogy úgy mondjam, a lelket a közösségben ... Az iskola, a hozzá tartozó szolgálati lakással, most már magánkézben van. Az egykori reformáfus iskolát pedig nemrég — egy pályázat révén — igen szép faluházzá alakították át. Itt van a könyvtár is, amelyet Nyim utolsó tanítója, Gergelics Istvánná vezet. Sajnos, ő sem lakik már Nyimen, Ság- várról jár át a könyvtári órákra. Boltja, kocsmája, kultúrháza is van a falunak. — A reggeli busszal a község lakosságának hetvenöt százaléka elutazik, hogy késő délután vagy este térjen vissza — mondja Pető Lajos. — Utaznak az óvodások, az iskolások, a munkabíró férfiak, asszonyok; marad a boltos, a postás és az öregek. Egy évig még utazik az elöljáró is — teszi hozzá mosolyogva. Az elöljáró jókötésű, középtermetű férfi, közel a hatvanhoz. Több mint harminc éve afféle mindenese a falunak. Népfrontelnökként kezdte a tisztségviselést, folytatta párttitkárként; de közben volt tanácselnök-, illetve tsz-elnökhelyettes, a ságvári tanácsban vb-tag, a Antalffy Gyula neve nem ismeretlen. Az idősebb korosztály emlékszik A Himalájától a Balatonig, illetve az így utaztunk hajdanában című könyvére. Ismerős művelődéstörténeti munkái közül A reformkori magyar városrajzok című mű is.. Munkásságából nekünk, somogyiaknak a Balaton védelmében írt cikkei, tanulmányai a legemlékezetesebbek. A Magyar Nemzet nyugalmazott olvasószerkesztője 75. születésnapjára készül. — Két évtized alatt több mint háromszáz cikket írt a Balatonról. Hogyan kezdődött kapcsolata a tóval? — Huszonnégy éves koromban ..találkoztunk” először, én akkor Bajcsy-Zsi- linszkv Endre hetilapjának, a Szabadságnak voltam a munkatársa, mint vidékre .iáró riporter Bajcsy a zalai parton, Pálkövén bérelt egy községi pártvezetésben vezetőségi tag (jelenleg is az) stb., és most nyimi elöljáró. Tulajdonképpen mindig is az volt. Bármilyen tisztséget viselt, mindenkor Nyimet képviselte, és mindig társadalmi munkában végezte a tisztségeivel járó feladatokat. Közben, természetesen, kenyeret is keresett. Brigádvezetőként vagy magtárosként a tsz-ben. És volt ideje a háztáji gazdaságra is. Állatokat tartott, szőlőt művelt, zöldséget, gyümölcsöt termesztett. Pincéjében fehér- és vörösbor. Szívében jókedv, bizakodás — Nem kell azért ezt a falut még elsiratni — mondja. — Akad még itt életerő! Ahol ilyen faluházat építenek ... Ahol a környéken először kapnak játszóteret a gyerekek... Az a pár szem gyerek ... Ahol sosem kell kétszer mondani az embereknek, hogy tegyenek valamit a közösségért. Tudja, ez az a híres falu. ahol nemcsak nőnapot tart a lakosság, hanem férfinapot is. Az asz- szonyok ötlete volt. Ha nőnap van, legyen férfinap is, mondták. És ez is egy lehetőség összegyűlni, együtt lenni a faluházban, szólni egymáshoz ... Aztán van ám itt még fiatal erő is! Az utódom a párttitkári tisztségben fiatal szakember, és itt lakik az Álló-tanyán. Főállattenyésztő a tsz-ben. és szereti a falut. A ságvári pártvezetőség titkára hófúvásban is kijön előadást tartani, olyan jól érzi magát minálunk. Aztán hamarosan a fiam is befejezi a főiskolát Kecskeméten . . . Talán neki sem közömbös, hogy mi lesz a szülőfaluiéval ... Az öreg-hegyen sok elvándorolt nyimi családnak van még parcellája. A pincét, a présházat nem adták el. Visszajárnak szőlőt művelni, szüretelni, s itt, a pinceszeren összetalálkozik az egykori őslakos ivadéka a bevándorolt fiával, lányával. Besötétedik. Rajtunk kívül már senki sincs a hegyen. Serceg a gyertya, csillan a lopó; a sarokban öreg, behe- mót prés szunnyad. — A 92 éves mamánk azt mondja, hogy ezt a prést az ő apja legénykorában kisebbre vette, mert túlságosan nagy volt... Hát ez legalább 130 év. Vagy még több. A tetőrésen benéző őszi este csillagokat dob a boroskorsóba. Szapudi András kis telket, arra szeretett volna nyaralót építeni. Felhívták a figyelmét egy szemesi, tornácos kis zsellérházra. Ez annyira megtetszett neki, hogy annak a pontos mását építtette föl Pálkövén. Amikor közösen mentünk el megnézni Szemesen a házacskát, akkor ragadott meg a vidék, különösen Szemes kertművészete. Egy 1943-ban megjelent könyvem — A honi utazás históriája című — honoráriumából vettem egy telket az akkor Hunyadi-telepnek nevezett részen. — Mi indította arra. hogy szót emeljen a Balatonért? — 1974-ben részt vettem Siófokon egy népfronttanácskozáson. ahol tekintélyes társadalmi erőket mozgattak meg az ügy érdekében. Akkor már harminc éve. hogy napról napra tapasztaltam a tó vízminőségének romlását. A fő gond egyébként ma is — Fele se igaz — mosolyog huncutul az öreg pásztor. — Máskor is szokták a vásárba’ szédíteni a népeket ... Legyint a szóbeszédre, de én nem hiszek neki. Nem azért, mintha hinnék a csodákban, mintha szeretném, hogy most, de azonnal, nekem is bemutasson valami varázsosságot. Hanem amiatt, ahogy mondja: ugyanis boton ül a pásztor. Kevesen láttak ilyet. Maga alá támasztja a furkót, azon ül órák hosszat. Ennek a végén nem fázik föl, nem kell nehéz széket sem hurcolnia, ha pihenni akar. Most éppen farag. Szilvafából pipafejet. — Nem, mégiscsak mindent tud? — kötekedem vele. — Csak annyit, amennyit egy pásztornak tudnia kell. — Mi a pásztor tudománya? Mennyi idő alatt lehet azt kitanulni? — Csupán egy élet kell hozzá. Hetvenhárom éves vagyok, de már több mint ötvenet állathajtással töltöttem. Apám juhászember volt, ő volt az én iskolám. Együtt őrizte a birkát az idősebb Kapolival is. Ö mondogatta: ha nagy a leaz, ami akkoriban volt: a fejlesztés üteme elmaradt a forgalom mögött. Tavaly javulni látszott a helyzet, ez a gyorsuló vízcserének, a szennyvizek más vízgyűjtőkbe terelésének és nem utolsósorban a Kis-Balaton visz- szaállításának köszönhető. Az idén azonban nyilvánvalóvá vált: a víz minőségét legfőképpen a fürdőzőktől kell félteni. — Az üdülők száma az idén elérte az 1990-re tervezettet. Miben látja a megoldás módját, hiszen a tavat nem lehet elzárni a vendégek elől? — Már az 1979-ben kormányhatározattá vált rendezési terv is előírja a lezárt partszakaszok felszabadítását. Jó harminc évvel ezelőtt még végig tudtam sétálni Lellétől Szárszóig a part mentén Azóta körülbelül húsz vállalat zárta le szögelő meg jó a kutya, akkor jó sora van a pásztornak. Van ideje mindenre. Kitanulni az állatgyógyítást, a madárhangot, a faragást, az ételfőzést, sőt némely be- tyárságot is. A pásztornak két igen jó segítője van. Az egyik a kutya — én kettőt tartok —, a másik pedig a tarisznya. Abba’ sok jó társ akad. Élelem, bizsók, só, víz, kötél, tűzszerszám. Más nagyon nem is kell. Ezzel akármilyen vadonban meg kell élnie a pásztornak. Tóth Imre gyönyörű vadonban él. Somogy legszebb részén, a Zselic előszobájában, annak tölgyfutotta lankáján, Gyöngyösön. Mikében született 1914-ben, egy ug- rásnyira csak innen, de már „körbejárta" a megyét a tehenek nyomában. A világháború szörnyű évadja után Alsótapaszdra tért vissza, ott megnősült. — Azóta alig mozdultam ki innen. Volt munka itt mindig. A kőkúti tsz-nek lettem tagja, s még az állatgondozást is fölcseréltem kapálásra. Hogy milyen téesz volt egy darabig, arra jó példa: ott annak idején any- nyit kerestem, mint itt. Tóth Imre újra fölül a botjára: gesdróttal a partot, így eltűntek a szépen gondozott sétányok, helyettük „Privát” feliratú táblák éktelenkednek. Ha fel lehetne gyorsítani a partfelszabadítást, hosz- szabb lenne az a terület, amit igénybe vehetnének a fürdőzők. Természetesen távol tartani senkit sem lehet a tótól, de a növekedés ütemét lehet csökkenteni. Ehhez kitűnő segítséget adhatna Somogy nagy kincse, a táskái hévíz. Ez a víz két évtizede buzog anélkül, hogy kihasználták volna. Kis költséggel megépülhetne ott egy nyitott vizű strand. így a hűvösebb nyári időben is biztosítva lenne a fürdési lehetőség. Nem beszélve arról, hogy ez tavasszal és ősszel is hasznosítható volna, hiszen a másik gond a száznapos szezon. a tó rövid idejű kihasználtsága. A legújabb olaj-, földgáz- és hidrolóaiai vizsgálatok szerint is a Balatonhoz közel egyedül Táska kénes ezt a feladatot megoldani hiszen itt a kutakból háromezer liter 70 fokos víz folvik neropriWént. Balogh P. Ferenc — Faragcsálok én mindenfélét. Vitték is volna ide-oda, de nem engedtem. A pásztor ezt nem művészetből, kiállításra csinálja, hanem szüksége van rá. Ostornyélre éppúgy, mint sótartóra, virágkaróra vagy pipára. Ha meglátok egy-egy jó gyümölcságat vagy fadarabot, elteszem. Azt akarom én kihozni ebből, hogy igaz szívből szeretek faragni, de csak közepesen tudok. Volt két nagybátyám, nem is laktak messze innen, pásztorok. Varga János meg György. Ök, állítom, tudtak olyan szépen faragni, mint a fiatalabb Kapoli. Méltatlanul elfeledték őket, s kézen-kö- zön tűnt el az összes faragásuk. Ha egyszer azonban Bakházán jár, menjen be a néném házához. Van ott egy olyan gyönyörű kendőtartó, hogy annak híre van. Nyugdíjasként dolgozik Tóth Imre a hedrehelyi té- eszben. Most újra visszafordult a szövetkezet a hagyományos, legeltető marhatartáshoz. Ehhez kívánva sem lehetett volna nála jobb pásztort találni. Imre bácsival könnyű volt egyezséget kötni, hiszen neki élete a puszta meg a pásztorkodás. (Mikor kifelé tartottunk Gyöngyösre, a főállattenyésztő szilárd hittel állította: jó pásztor nélkül nincs legeltető tartás. A jó pásztor pedig ritka, akár a fehér holló. Imre bácsi lottótalálat nekik.) Nem volt nehéz kicsalní Imre bácsitól néhány fogását. A látszatra megfékezhe- tetlen bika szinte odadörzsö- lőzködött hozzá, a kolomp- hordó tehén a kezéből evett. — Szeretni kell az állatot, ennyi az egész — mondja. Az öreg szegénylegény végigmutat a tájon, ö csak a gulyát számolja, az éveket nem. Ősi tölgyeknek még az águk is láthatott betyárt. A combnyi vastag akácost már ő ültette, hogy könnyítse a tehenek őrzését. Idenőtt, tartozéka és kincse a pusztának. Vele majd jókora darab hasad ki a mező vagyonából. Békés József A balatoni kapcsolat tornácon kezdődött
