Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-12 / 215. szám
4 Somogyi Néplap 1987. szeptember 12., szombat Kaposvári történetek Május 1. utca 12: lakógyűlés 15 év után Tűzoltás — ígérettől A „hab” hatvanmillióba kerülne Azt még a legfelkészültebbek sem tudnák megmondani, hogy a kaposvári Ingatlankezelő Vállalat és a városi tanács miért szervezte csütörtökön két órára az IKV klubjába — majd a lakók a helyszínen értesültek róla. hogy az éttermébe — a Május 1. u. 12. sok mindent megért lakóinak a lakógyűlését. A munkaügyi rendelkezések ugyanis előírják, hogy csak munkaidő befejeztével tarthatók ilyen jellegű tájékoztatók, találkozók. Ez meg is hozta az „eredményét": a háziak egyötöde jelent csak meg. Előző mondataimra pillantva, a lakó, a lakógyűlés szó ismételgetését látom, ám bevallom, zavarban vagyok: ugyanis ismételgetésnél több ezen a találkozón sem történt. A tanács igazgatási és műszaki osztályainak vezetői biztosították jóindulatukról a lakókat, ám az oly sürgető gázbekötésről, felújításról nem tudtak semmiféle „nóvumot" mondani. Akik a cirkalmas ügyet nem ismernék, azoknak röviden annyit: a főutcának ez a legrosszabb helyzetben lévő háza. Felújítása negyedszázada késlekedik, ugyan bizonyos elengedhetetlen barkácsolásokat az illetékesek elvégeztek (villany- és vízhálózat rekonstrukciók). ám a tört sorsú ház lakói ma éppúgy kiáltanak segítségért, mint 25 éve. A felújítás pedig, ahogy most mind a tanács, mind az IKV illetékesének szavából kivettük, egyelőre meg- mondhatatlan évig elmarad. Mi az hát. ami most a csütörtöki megbeszélésen a kedélyeket leginkább borzolta? Nyilván azon kívül, hogy megoldással nem kecsegtették a lakókat, a különböző álláspontok még inkább csak megzavarták őket. Az egyik legésszerűbb javaslattal jeles gimnáziumunk szigoráról ismert matematikatanára — a ház lakója — állt elő. Szerinte ebben a helyzetben nincs az a városi tanács, amely olyan légies álmokat dédelgetne, hogy 50—60 millióért újítsa föl ezt az 52 lakásos házat. Ennyiből még a mai áron is föl kell építeni egy 50 lakásos, kétszobás épületet. Gázt kellene bekötni, elvégezni a legszükségesebb állagmegóvó kőművesmunkákat és az elhalaszthatatlan javításokat. A vita itt vett fordulatot. A ház legidősebb lakója — aki hozzátette: bízik benne, hogy megéri a teljes rekonstrukciót — fölvetette, miért pont ennél a háznál kell olcsójánoskodni, tehát nem a szóban forgó összegből felújítani. A magas labdát könnyű volt leütni. Az IKV-nek például erre az évre már nincsen egyetlen forintja sem lakásfelújításra. A tanács gazdálkodási összege 500 millió forinttal lesz kevesebb. A Május 1. utca amúgy is borsos felújítása, átrendezése ráadásul egy nehéz gazdasági helyzetben fejeződik be, amikor már szinte képtelenség tartani az árakat, biztosítani ezekre a forintokat. A lakók tehát hallgatták és megpróbálták megnyerni a maguk kis csatáit, ám rögtön hozzátehetjük, ez sem sikerült. Az őszi évszak ugyanis előrevetíti a fűtésgondokat, ez pedig szén, olaj- vagy faszállítással jár. ám a sétálóutcába közismerten tilos behajtani. A tanács műszaki osztályvezetője a gondokat mérlegelve biztosította a lakókat, hogy megengedik ugyan a szállítójár- műveknek á bejárást, ha ők is biztosítva látják: nem piszkítják össze, nem teszik tönkre a szép kövezetei. Ezért a lakók, — minthogy nem ők az olaj- és szénfuvarosok —. nem tudtak kezességet vállalni. Továbbra is megoldatlan a szemétszállítás, a liftműködtetés-biz- tonsága. Amiben ígéretet kaptak, a televízió adásának vételi lehetősége hamarosan javul.. . Nem látszik azonban a a kép — s egyúttal egyre távolibbnak tűnik a kézzelfogható válaszadás — a szerencsétlen sorsú ház jövőjé-. ről. Ígéretek — mint ezelőtt — most is elhangzottak. Ám a jelenlevők tapasztalhatták az ittlévő illetékesek sem tudnak többet mondani, mint amit 25 éve: ..a ház műszaki állapota megérett a felújításra". Békés József Kutya a jégveremben Régi lapokat böngészve egy 1914-ben megjelent hirdetésre lettem figyelmes. Így szólt: Eltévedett egy Dongó névre hallgató tapsifülű eb. Azonkívül, hogy ért a nevére, a nyakszífára akasztott billogra a H. K. 1914. monogram van vésve. Megtalálóját gazdag jutalomban részesítem. Hagelman Károly könyves." A hirdetés nem keltett volna bennem olyan nagy érdeklődést, ha nem egy híres ember tulajdona lett volna a Dongó. Mivel azonban a Hagelman név egy évszázadig fogalom volt Kaposváron, igyekeztem megismerni a történetét. Nem lehet pontosan megállapítani, hogy mikor került a család Kaposvárra. Annyi bizonyos, hogy a későbbi neves papír- és könyvesboltot 1816-ban alapította Hagelman Péter. Száz évig ez volt az egyetlen kultúr- cikk áruda Kaposváron. Jól ment az üzlet, ezt bizonyít' ja, hogy 1848-ban a legjobb adófizetők között emlegették a Hagelman könyvest. Rokonságban a Haidekker szappanossal, csinos kis vagyonkára tettek szert, övék volt a városkörnyék parcelláinak egyötöd része. A dinasztia második tagja, Hagelman Károly továbbfejlesztette az üzletet. 1867-ben megalapította Kaposvár első könyvnyomdáját, és társtulajdonosként Roboz Istvánnal együtt adták ki a Somogy című lapot. 1860-ban városbíró volt, később pedig Deák-párti képviselőként aktív szerepet vállalt a város vezetésében. Fia, ifj. Hagelman Károly nem kevesebb becsvággyal haladt apja nyomdokain. (Képünk őt mutatja — po- harazgatás közben.) Névjegyén ez állt: „Könyvárus, nyomdatulajdonos és birtokos”. Az. ipartestület szervezésében és irányításában vállalt jelentős szerepet. Üzletében a girardi kalapoktól a sorsjegyig mindent árusított, de a lapkiadás volt a szívügye. Nemegyszer ráment erre a könyvesbolt évi jövedelme. A rövid ideig élő Somogy Kaposvár című lapot egymaga írta és szerkesztette. Megírta ebben azt a „nevezetes" eseményt is, amelynek címe így hangzott: „Egy ló eltévelyedett . . Ugyanebben pedig nemeslel- kűen felszólította a kaposvári közönséget, hogy: „Akinek valami aja baja van, az ésak forduljon bizalommal becses lapomhoz. Az iskolák évzáró ünnepélyein minden évben eisza- valta, hogy: „Tekintsük Ágnliát. A tenger hullámzik, az ipar virágzik... Részt vett a somogyi főurak vadászatain, mindent és mindenkit megverselt. Rímekbe szedte a „Pityó”-beli híres lakomákat és spriccerezése- ket. Évtizedekig ő volt a város legnépszerűbb alkalmi tósztolója. Nagy buzgalmában nem vette észre, hogy egyre sokasodnak feje felett az eladósodás viharfelhői. Abban az évben, amikor eltűnt a kutyája, elárverezték minden vagyonát. Ä város negyedik leggazdagabb embere koldusbotra jutott. A százéves Hagelman-boltot is bezárták- Ö maga 1927-ig tengette életét, mint a vagyonos Haidekker család pártfogoltja. Nem olyan régen, amikor a Fenyvesi-féle könyvkereskedés régi épületét bontották, a pincében egy jókora jégverem boltíves maradványaira bukkantak. Üres volt, csak a bejárat előtt feküdt félig a földbe süllyedve egy jókora kutya csontváza. Megismertem. A nyaka körül egy bádoglemezen a H. K. 1914. monogram. Megkerült hát a Dongó! Lévai József 10. Zsirka József tűnődve nézett maga elé. — Elhiszem, hogy a sze- nyéri plébános jó ember volt — mondta. — Bár én eddig, magán kívül, tisztelendő úr, csak Rumi-féle papokkal találkoztam. De elhiszem, hogy az a plébános megpártolta a szegényeket, mert maga, aki ezt állítja, szintén megpártolta. Nincs okom kételkedni a szavában ... — Magára terítette •kiskabátját, mint mindenkor, ha elhagyta a cellát. (Bármikor kimehettek innét.) A folyosóról, az udvarról asz- szonyi hangok hallatszottak, gyülekeztek a látogatók. Zsikra József az ajtóból visszafordult, s ezt mondta: — Mondja, tisztelendő úr, mi lett volna magából, ha egy Rumi-féle lakja a falujuk parókiáját? — Paraszt — felelte Simon József. — Mint az apám. Ledőlt a priccsre, szeme a pókhálós mennyezeten. Megint Szenyér .. > A szenyéri templomudvar, a sírkeresztek, apja fekete ruhája, fehér inggallérja, de már elmosódottan, tompuló világosságban ... Aztán a marcali parókia. A kongó, rideg folyosók, Rumi léptei. A káplánszobában öreg bőrdivány, fotelek, kerek barna asztal, hamutartóval. Jó kis szoba (élete első szobája, sokat álmodozott róla a szemináriumban), csak kissé barátságtalan. Ide-oda tologatja a bútorokat, néhány olcsó, színes szőnyeget vásárol, édesanyja hímzett párnáival, térítőivel, s néhány berámá- zott családi fényképpel teszi otthonossá a lakását. A szú- vas, öreg könyvespolcon elhelyezi kedves köteteit, s elhatározza, hogy első fizetéséből gyarapítani fogja gyűjteményét. Szent Ágoston, Szent Tamás, Kempis Tamás, Prohászka Ottokár egy- egy díszesen kötött műve mellett szemináriumi tankönyvei sorakoznak és Jókai regényei. Szent Tamás Skolasztikáját és Prohászka atya Diadalmas világnézetét jutalomként kapta kitűnő tanulmányi eredményéért a szemináriumban. Prohászkával mostanában kezdett ismerkedni, s már a hangvételét, a stílusát is meghökkentően szokatlannak érezte. Óriási műveltsége, csillogó okossága lebilincselően hat rá, az ő írásai mellett minden egyházi munka nehézkesnek, ásatagnak tetszik. A legkedvesebb regényírója Jókai. Felsős gimnazista korában János atya szerzett neki egy- egy jobb módú tanítványt az alsóbb osztályokból, s az instruálásért kapott pénz egy részét mindig „Jókaiba'’ fektette. Pihenteti, elandalítja. Feledteti (legalábbis ideiglenesen) nyomasztó gondolatait, feloldja az oly gyakori feszültséget, szorongást benne, önfeledt gyerekként merül el a mesében, együtt érez az igazságért, haladásért szenvedni, halni kész eszményi férfifőszereplőkkel, Vonzódik hozzájuk, mint Krisztus vértanúihoz, a szentekhez (vajon Rumi esperes mikor olvasott utoljára Jókait, és olvas-e valamit egyáltalán?); amikor csak teheti, virágot tesz az íróasztalára, a János atyától kapott kis ezüstfeszület mellé; különösen a réteken, dűlőutak mentén, jó szagú akácosokban termett virágot szereti; délutánonként, ha ideje engedi, nagy sétákat tesz a határban és mindig akad valahol egy csokorra való vadvirág; a séták... a sétái... „vásárolj magadnak egy jó erős sétabotot, és sétálj sokat”, tanácsolta János atya „felüdül a test és a lélek a szabadban; no meg arra is jó ám a séta, hogy a lelki- pásztor a híveivel találkozzék. elbeszélgessen velük . . ." Rendszerint kora délután sétál egy-két órát, néha, hogyha nincs más elfoglaltsága, és kedvező az időjárás, többet is; kezdetben kissé szokatlan a vasalt végű kam- pósbot, túlságosan nagynak, nehézkesnek tetszik, diákos, fürge járását komótossá, papossá szelídíti; amerre elhalad, felhangzik a „dicsértessék", kezdetben ez is szokatlan, de jóleső érzés (az öreg szenyéri plébános úrra gondol, s önkéntelenül az ő hanglejtésével mondja a „mindörökké”-t; (a tanultab- bak. a diákfélék „laudétur"- ral köszönnek, hangsúlyozva „nadrágos” voltukat nekik János atya könnyed, elegáns „in e ternum’-jával felel. Mindjárt az első sétáján odaszaladt hozzá egy fiatal- asszony; „dicsértessék”, hadarja a lélegzetet kapkadva. Mielőtt megakadályozhatná, elkapja a kezét és megcsókolja. „Mit csinál, jóasz- szony?!" kiált felháborodva, és pipacspiros arccal, zavartan néz a menyecskére, aki a nyers hangtól megütődve áll előtte. „Ne haragudjon", dadogja ő erre elszorult torokkal, mert rádöbben, hogy itt ez a szokás, a papnak kezet kell csókolni. Sajnálja, hogy úgy ráijesztett a fiatal- asszonyra, de a dühe sehogy sem akar csillapodni („vajon mit szól ehhez az Ürjé- zus?”) (Folytatjuk.) Autófosztogatók a bíróság előtt Megerősítették az elsőfokú ítéletet Jó lenne kitalálni valami biztonságos védekezési módszert az autófosztogatók ellen. Ügy látszik, őket az sem zavarja, hogy sokat akarnak markolni, de általában keveset fognak. Tavaly göngyölített fel a rendőrség egy fosztogatási ügyet, és az idén — várhatóan októberben — újabb hasonló bűnügyet' tárgyal a Kaposvári Városi Bíróság. A tavalyi fosztogatók tetteit augusztusban tárgyalta másodfokon a megyei bíróság. Erre az „újabb menetre" azért volt szükség, mert az elítéltek közül többen enyhítésért fellebbeztek. Márta András kaposvári lakos sokallta a 3 év 2 hónapi börtönbüntetést és a közügyektől való 4 éves eltiltást, s a szintén kaposvári fiatalkorú Mészáros István ugyancsak enyhíttetni szerette volna 2 év 2 hónapi büntetését, valamint a közügyektől való 3 éves eltiltását. Pedig éppen ez a két fiatalember volt a „feje" annak a tíztagú társaságnak, amely 1985 novembere és 1986 júniusa között a megye több településén fosztogatta az autókat. Fosztogatta — kívánkozik ide minduntalan a szó, pedig valósághűbb, hogy: rongálta. A feltört személy- gépkocsik legtöbbjében ugyanis semmilyen értékesebb holmit nem találtak a tettesek. Többnyire 3 forint •készpénztől 200 forint értékű tárgyig terjedt a „zsákmányuk” értéke, ám sok kocsiban még ennyi sem volt. Nagyobb bosszúságot okoztak a sorozatos autózár- és ablakrongálások, mint az eltulajdonítások. Ám a bűn útjára tévedt csapat makacsul próbálkozott. : A feltört kocsikból elvittek kesztyűket, öngyújtókat, cigarettákat, magnókazetákat, készpénzeket, napszemüvegesei és más apróbb holmit. Időnként zsebszámológép is akadt. A csoport jellemzője, hogy csupa fiatalból áll. 15—23 év a tettesek életkora. Van köztük, aki már máskor is szembetalálkozott a törvénynyel. Márta András pé.dául, aki az általános iskolát sem fejezte be, nem dolgozik sehol, és különös visszaesőnek számít. Néhány társuk valószínűleg nem mérlegelte eléggé tettének következményét. Mire gondolhatott például az a lány, aki a 3 forint „zsákmányra" lelt? Büszkeséget érzett? Örömet? Ezért érdemes volt megrongálni a gépkocsit? A csoport tagjai Kaposvár, Fonyód és Dombóvár gépkocsitulajdonosait bosz- szantották és károsították hónapokig. Időközben előfordult az is, hogy loptak egy bolt elől joghurtot, krémtúrót, egy áruházból pedig gombás sajtot. Sajátos elfoglaltság és sajátos önellátás .. . Az elsőfokú tárgyaláson a bíróság mérlegelte azt: ki hány alkalommal vett részt a sorozatos lopásokban, illetve ki áz, aki büntetett, illetve büntetlen előéletű. Ennek alapján szabta ki az ítéletet, amelyek általában 1 évtől 3 évig terjednek. Néhány fiatalkorú büntetésének a végrehajtását egy-két év próbaidőre felfüggesztették. A másodfokú tárgyaláson dr. Pap Árpád tanácsa néhány elítéltnél pontosította, hogy hány lopásban vett bizonyíthatóan részt, ám az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. K. Gy. PIACI KÖRKÉP Gyümölcsöző őszelő Egy 2,50-es tojást sem lehetett volna leejteni a tegnapi kaposvári hetipiacon. Roskadoztak az asztalok a paprikahegyek alatt, s a 8 forintos lscsóbavalótól a 20 ra tartott vastaghúsú fai'á- kig sokféle ár és minőség között válogathattunk. Magakellető még a 8—10-érl mért paradicsom egyetlen előnye, hogy paszírozni sem kell, adja á levét. Igaz viszont, hogy itt kínálták legszebb s legolcsóbb cseresznyepaprikát. 18 forint volt kilója, miközben a magánárusok 30-at is mondtak érte. 10 a fejeskáposzta ki lója, s ugyanennyit kóstált a saláta, mely most ismét felütötte a fejét. A vevőre várásban megfásult zöldbabért ugyanúgy 15 forintot kértek, mint egy bögrényi fejtettbabért. A burgonyatermelők már túlvannak az árreformon, a korábbi 6—8 helyett most 9—12 forintra tartották portékájukat. 14-ért fordult elő főző, 108-ért fokhagyma. Nem kaptak kapva a vásárlók a 40 forintos karfiolon. Megdrágult az uborka is. Már a salátának valóért is 12-őt fizettünk, hattal került többe az apró csemege. A tengeri csöve 3—5 forint. Nem voltak híján üzleti szellemnek a gombaárusok. 300 forintot próbáltak kipréselni az erszényekből a rókagombáért, 160-at a vargányáért. A gyümölcspiac nyálcsor- dító kínálatából is kiemelkedett a 40—50 forintos csemegeszőlő. A kocsisirmát és társait sem adták 30-on alul. Utóbbi áron fogyott az őszibarack java. Lőrinc még nem tett kárt a dinnyében. 3,60-ért mérték a Zöldértnél, 6-ért a magánárusoknál. Az év táján utolsó sárgadinnyéjét. 18-ért árulták. Makulátlan körtét 20-ért vehettünk. Ritka még a mosolygós <alma, annál több á mosolyt fakasztó 20 forint körüli ár. Szilvabefőzést csak az tervezzen, aki nagyobb összeghez jutott, a lekvárminőségűért is 15-öt kérnek. Gazdag volt az élőbaromfi-kínálat. 140-ért alkudoztak egy pecsenyecsirke-párra, s ugyanennyiért talált vevőt egy fazékérett tyúk. 180-ért pecsételődött meg a sorsa egy kiérdemesült kakasnak. A 8—10 forintos kerti csokrokat csak figyelmetlenségből vették meg. Méltóbb voll á Máriák köszöntésére a szálanként 18-ba kerülő szegfű és kardvirág. B. F.
