Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-26 / 227. szám
1987. szeptember 26., szombat 5 LÉPÉSPRÓBÁK EGYMÁS FELE A népi mitologizmus költője Az irodalmi köztudat máig úgy tartja számon, hogy Petőfi és Arany nemcsaik népi szemléletükkel és stílül sukkal hoztak áttörést a múlt század közepén költészetünkben, hanem azzal is, hogy — néhány kortársukkal együtt — származásúkra nézve is népiek voltak, s mélyről küzdötték fel magukat. Van sok igazság ebben a nézetben, de mégis, a mélységnek, a nyomornak olyan sokféle fokozata van, szinte az abszolút nulla pontig, amilyenekről Petőfi és kortársai még nem is hozhattak hírt. Egészen a két világháború közötti korszakig kellett várni arra, hogy olyan néprétegekből is kiemelkedhessenek néhányon, amelyek számára még az elemi szintű írni-olvasni tudás sem volt magától értetődő. A népi írók mozgalma, az irántuk megnyilvánuló érdeklődés, a növekvő értelmiségi felelősségérzet nemcsak a művészi híradások számát, hanem a híradókét is szaporította. Közéjük tartozott az 1987. szeptember 24-én született Sinka István is. Nagyszalontán látta meg a napvilágot, s ősei talán évszázadokra visz- szamenően pásztorok voltak. A tehetséges gyerek csak elemi iskolába járhatott, s hiába bízott tehetségében, a nehéz paraszti, majd pásztormunka lett az életformája. Autodidaktáinak kellett lennie olyan körülmények között, amelyek semmi lehetőséget nem adtak az önképzésre. Az édesanyjától kapott Biblia, a kisbárányért cserébe vásárolt Petőfi- kötet, majd később Tolsztoj művei voltak a tanítói. A Magyar Falu című néplap tehetségkutató pályázatára küldte be verseit, s így jelent meg először 1932-ben — 35 évesen — Féja Géza felfedezettjeként. A következő esztendőben aztán első könyvét is kézbeveheti. A Himnuszok Kelet kapujában a szeghalmi Péter András Gimnázium kiadásában jelent meg. Ettől kezdve költői útja viszonylag egyenes volt, de sohsem könnyű. 35—40 évesen már nem volt energiája ahhoz, hogy bepótolja mindazokat a hiányosságokat, amelyék műveltségében voltak. Tehetsége sokkal nagyobb volt annál, hogysem elhallgasson, így csak egyetlen járható út maradt: a népköltészeté, a népi költészeté ösztönös tehetsége számára. Vannak, akik felróják neki, s ezzel magyarázzák művészi egyenetlenségeit csakúgy, mint világnézetipolitikai tévedéseit. Erénye az a fölismerés, hogy csak saját élményvilágát és ezt is csak az élményvilággal legközvetlenebbül összeforrott művészi eszközökkel kell megjelenítenie. Szinte egyetlen, de tudatosan, felelősséggel vállalt témája így lett az elesett, megnyomorított szegény nép sorsa, amely számára csak a kisgyermekkora óta ismert népköltészet formáinak segítségével volt megközelíthető, de e formák kiválasztása, alkalmazása művészi tudatosságra vall. Újszerű és másokat is ösztönző hatású pedig azért lehetett mindez, mert a népköltészetnek a látomá- sosabb, mifcikusább sajátosságait emelte be a műköltészetbe, azokat a tendenciákat, amelyeket hol népi szűrrealizmusnak, hol népi mi- tologizmusnak szöktünk nevezni. Bonyolultabb a helyzet, ha nem a formakincset, hanem azt a világképet vizsgáljak, amely e népréteget és művészetét jellemzi, s amelyből Sinka is építkezett. Ha babonás, mitikus elemekről van szó, Sinka csak kritikusan azonosul ezzel a világképpel. De ha a történelem, a társadalom kérdéseiről van szó, nem képes erre a kritikára. S ez a korlátja. A huszadik század rendkívül bonyolult A kaposvári Megyei Kórház belgyógyászati osztályán kibővítették a koronáriaőrzőt. A már meglevő hat hely mellé még hatot építettek egy korábbi kórterem átalakítása révén. A szívbetegek itt juthatnak gyors és hatékony orvosi segítséghez. 21. Esdeklésére Ábrahám ekép- pen felelt: „Jusson eszedbe, hogy elvetted javaidat életedben, Lázár pedig hasonlóképpen a rosszakat; ő tehát most itten vigasztalódik, te pedig gyöt- rődöl”. És ki ne tudná. Krisztusban kedves híveim, folytatja egy kis szünet után. lehiggadva, hogy a gazdagok miképpen vették el (és kiktől!) javaikat, hogy mennyi gonoszságot, bűnt takar a patyolat és a bíbor öltözet, és mennyi Lázár éhezik a mindennap dúsan lakmáro- zók miatt. .. mindnyájan tudjuk ezt, de sokan közülünk úgy tesznek, mintha nem tudnák. Képmutatók ők, mint ama farizeusok, akik szeretik a fő helyeket a lakomákon, és az első székeket a templomban, és a köszöntéseket a piacon, s hasonlatosak a fehérre meszelt sírokhoz, melyek kívülről ékesnek látszanak az emberek előtt, belül pedig tele vannak holtak csontjaival és minden undoksággal. Az első padokban ideges mocorgás, szokatlan zajok; fényesre kopaszodott koponyák forognak, evikkeres szemek sziráznak, egy ősz hajú matróna fölkel a helyéről, sértődött gőggel térdet hajt és nagy szoknyasuhogással elindul a kijárat felé. „Maga megőrült?”, robbant be a szobájába Rumi esperes céklaszínű arccal, „a hívek föl vannak háborodva a mai prédikációja miatt!”. „Elhiszem, feleli nyugodt hangon, de alig bírja megállná, hogy ne figyelmeztesse principálisát, hogy máskor kopogjon, mielőtt belép a szobájába. Elhiszem, ismétli enyhe gúnnyal, hogy bizonyos hívek, ahelyett, hogy magukba szállnának és mea- kulpázva bánnák bűneiket, felháborodnak. Ez persze könnyebb, mint önmagukkal szembenézni és bűneiket töredelmesen megváltani.” „Miféle bűnökről hadovái itt össze-vissza... Azt mondta nekik, hogy olyanok, mint a fehérre meszelt sír... és belül tele vannak mindenféle undoksággal . ..” „A fötisztelendő esperes úr is tudja, hogy Krisztus urunk szólott így a képmutató farizeusokról, írástudókról Szent Máté evangélista szerint”. „Maga nem méltó módon és megfelelő szövegkörnyezetben idézte a szent szavakat ...” „Kétségtelen mondhattam volna még ezt is: „Jaj nektek, képmutató, írástudók és farizeusok! Kik bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt, mert ti nem mentek be, és a befelé menőket sem hagyjátok bejutni, jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Mert megeszitek az özvegyek házát, hosszú imádságokat mondván; ezért súlyosabb ítélet alá estek . ..” Tudtam, hogy az esperes úr nem vesz részt a nagymisén — teszi hozzá —, az utóbbiakat ezért mellőztem. (Folytatjuk.) viszonyai kozott, s éppen a harmincas évek irodalmi és politikai életébe bekapcsolódva, a minden politikai és elméleti iskolázottság nélküli költő elvesztette tájékozódási képességét. Az általa és néprétege által élt anakronisztikusán primitív életforma világképét közvetlenül próbálta illeszteni a fővárosi értelmiség sokarcú és ellentmondásos világképeihez, s ez törvényszerűen kudarchoz vezetett. Ezért Sinka első pályaszakaszában is akkor igazán jelentős és eredeti, amikor az emlékeit írja, s az emlékidézéssel vádol. Ha közvetlenül próbál vádolni, mondandója gyakran eltorzul. Sinka István végül ismételten felismerte tehetségének természetét, és az 1945 utáni időszákban már következetesen ragaszkodott hozzá. Költészetének lényege továbbra is az emlékidézés, s amikor új témaköröket, új motívumokat épít be, akkor azok is illeszkednek ahhoz a népi és mitikus világhoz, amely saját anyanyelve. Sinka indulása megkésett volt, de sanyarúnak nevezhető 1948 utáni sorsa is. Verseskönyve 1943 után csak 1964-ben jelent meg, s élete végén is Inkább csönd vette körül, mint érdeklődés. Pedig 1945 utáni munkássága is jelentős, sakkal jelentősebb, mint az a köztudatban él. A költőtársaik azonban tudják ezt. Sinka István költészete fellépése óta folyamatosan él és hat. Vasy Géza Iránytű a címe a Móra könyvkiadó új sorozatának, melynek első kötetét dr. Lux Elvira, az ismert szexuál- pszichológus írta. Az előszóból kitűnik, hogy a szerkesztők célja: egyfajta segédanyag nyújtása az „eszmél- kedő fiatalok”, a kamaszok számára. „Az élet labirintusában nehéz tájékozódni — írják. Sorozatunknak éppen ezért az a célja, hogy — képletesen — iránytűt adjon a kíváncsiak kezébe, segítsen eligazodni a világ a társadalom, az erkölcs, a művészet, az önmegismerés különböző kérdéseiben. Az iránytű persze csak a továbbhaladás helyes irányát muta'tja, az útra kinek-kinek magának kell rátalálnia, azt végigjárnia.” Nem tartottam még kezemben ennyire közvetlen hangon írott felvilágosító könyvet. Lux Elvira nyíltan, baráti hangon beszél a serdülőkhöz a szervi átalakulásról, azaz a biomorfózisról; s a lélektani átlényegülésről, felvillantva egy-egy jellemző kamaszkori érzelmi és szexuális problémát. Külön fejezet foglalkozik a legbensőbb érzéssel, a szerelemmel. Mi is valójában a szerelem? „Lehet, hogy megfejtése örök titok marad. Sokat tudunk róla, mégis keveset. Tudjuk, hogy a legszebb, legérdekesebb, legbol- dogítóbb, legfájdalmasabb, legizgatóbb és legfelemelőbb érzelem. S mennyi „leg”-et lehetne még elmondani róA Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat szeptemberi számának lírai rovatában Csorba Győző, Vasadi Péter és Darvasi László versei olvashatók. Folytatódik Sándor Iván Leperegnek a nyolcvanas évek című esszéregényének közlése. A szépprózai rovat Kaszás Máté elbeszéléseivel egészül ki. la!" — olvashatjuk a szerző véleményét. A fejezetet tanulmányozva nemcsak az első randevú emléknyomokból összegyúrt képe, az első csók íze idéző- dik fel bennünk, hanem ennél jóval több: megjelenik a szeretett lény alakja is. aki barát, feleség, anya és hitves egy személyben. Beszédkultúránk oly jellemző vonásáról, az elszegé- nyesedő szókincsünkről is szól a szexuálpszichológus. A szépirodalom lelket melegítő, embert formáló erejére hívja fel figyelmünket, amikor ezt írja: „Az ifjúság mindig hajlamos volt a költőiságre. a lelkesedésre, s szép érzéseinek a másikra vetítésével élte meg a szerelmet. Ideái és ideáljai elsősorban a saját fantáziájában születtek. Ezek a fantáziák viszont olyan ismereteken alapultak, amelyeket az ifjú mesékből, versekből, regényekből, olvasmányokból merített és formált át a saját képére és hasonlatosságára." A Szomolányi Karola rajzaival illusztrált, Shakespeare, Vörösmarty. Juhász Gyula és Fodor András verssoraival színesített értékes könyvet nemcsak a fiataloknak ajánlhatjuk. Szülők, nagyszülők is kezükbe vehetik. hiszen egykor ők is — igaz más módon — de átélték a „lépéspróbák" megannyi izgalmát. És ma ők segítik a fiatalokat a felnőtté válás útján. Lőrincz Sándor A tanulmány—kritika-rovatban Koczkás Sándor ír Nemes Nagy Ágnes költészetéről. Csuhái István az Újvidéken élő Balázs Attila új regényét, Károlyi Csaba és Tóth Károly pedig Vasadi Péter, illetve Albert Zsuzsa verseskötetét elemzi. A szám érdekessége, hogy összeállítást közöl a József Attila Kör tervezett folyóiratának anyagából. Üj folyóiratot is terveznek A Jelenkor szeptemberi száma BESZÉLGETÉS ESZTERGÁLYOS CECÍLIÁVAL Könyörgés az Úrnak békéért Az elmúlt években nem láttuk annyit Esztergályos Cecíliát a mozikban, mint annak előtte. Nem jelenti ez azt, hogy jogunk lett volna megfeledkezni róla, hiszen több ízben is hallatott magáról. Gyerekeknek készített előadást, hallottuk lemezen, amelyen a Pastorál együttes kísérte, és olvastuk Adj békét uram! címmel önéletrajzi ihletésű könyvét. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy egy neves riporter beszélgetéseiből összeállított könyvben is szerepel a vele készített interjú, rádöbbenünk: szinte minden fontosat tudunk már Esztergályos Cecíliáról. — Jaj, csak azt a könyvet ne említse, arról hallani sem akarok! — vesai át a szót. — Miért nem akar hallani róla, hiszen zseniális kérdéseket tett föl önnek Fride- rikusz Sándor. — Igen, de másként került a könyvbe, mint ahogy megegyeztünk, hol kell változtatni, aztán maradt a régiben. — Ezt én le js írhatom, hogy nem úgy jelent meg, ahogy megbeszélték? — Nyugodtan, mert valóban így volt. — Akkor beszéljünk inkább az ön könyvéről. Azzal bizonyára minden rendben ment; ha jól tudom, nagy sikere is volt a könyvpiacon. — Valóban. Negyven ezer és harminchárom ezer példányban jelent meg két kiadásban. Jó ideje már sehol sem lehet kapni. — Akkor hamarosan várható a harmadik kiadás? — Nemrég fölhívtam a kiadót. de egy kimért modorú hölgy arról tájékoztatott, hogy nincs kereslet a könyvem iránt. Igaz, a könyv- kereskedők az ellenkezőjét állítják, s magam is erről győződtem meg, ám ha így látják az illetékesek, akkor nincs mit tenni. — A közelmúlt kiadói gyakorlatában bevált, hogy a hasonló könyveket magánkiadásban jelentetik meg. Erre nem gondolt? — Nem gondoltam rá komolyan soha, mert nem értek hozzá. Biztosan nagyon sokat kellene menni utána, s arra én képtelen vagyok. — Annyira elfoglalt? — Mostanában nem. Az elmúlt két hétben például végig otthon voltam. — Talán amiatt van ez. hoigy az utóbbi évek magyar filmjeiben egy-két valóban tehetséges színésznő eléli a levegőt a többiek elől? — Kikre gondol? — Ugyan .. . Mindketten ugyanazokat a magyar filmeket nézzük, azt hiszem. — Valóban sok színésznő kevesebbszer jut szóhoz. Ez csak azért rossz például az én esetemben, mert ma még el tudok játszani egy harmincéves nőt, de öt-tíz év múlva már nem. Természetesen ezt a f ilmrendezők nem veszik figyelembe. — Simó Sándor kivétel, hiszen a napokban bemutatott új filmjében, az Isten veletek, barátaim című Ter- sánszky-átdolgozásban önt választotta főszereplővé. — örültem is neki, és igyekeztem jól megoldani a feladatot. Tetszett a film hangulata, jól éreztem magam a forgatáson is. — Ez érződött az alakításon. Kiérlelt és hiteles volt. A néző alig tudja elképzelni, hogy másra is oszthatta volna ezt a szerepet a rendező, mint Esztergályos Cecíliára. — Jaj, ezt akár le is írhatná ! — mondja a művésznő. Ebben aztán meg is egyeztünk. Varga István
