Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-22 / 223. szám

2 Somogyi Néplap 1987. szeptember 22., kedd Történelmi szerződés REAGAN BESZÉDE AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉSEN Sevardnadze szovjet külügyminiszter kuvaiti kollégájával — aki az Arab Liga küldöttségét vezette — a konfliktus mielőbbi rendezésének esélyeiről tárgyalt Moszkvában. ,.Örömmel töltenek el ben­nünket a kelet—nyugati kapcsolatokban, különösen a szovjet—amerikai kapcsola­tokban mutatkozó új távla­tok” — jelentette ki Reagan amerikai elnök az ENSZ közgyűlésének 42. üléssza­kán elmondott beszédében. Az amerikai elnök azt mon­dotta, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok „el­ső ízben állapodott meg elv­ben egy valóban történelmi jelentőségű szerződésről, amely a nukleáris fegyverek egy teljes osztályát számol­ja fel”. Ugyancsak megál­lapodtunk abban, hogy meg­növeljük diplomáciai erőfe­szítéseinket a kölcsönös ér­dekű kérdések valamennyi területén” — hangoztatta Reagan, kijelentve: ezt szol­gálja majd Shultz külügy­miniszter októberi moszkvai látogatása. „Én is találko­Csaknem minden jelentős hírügynökség viszonylag nagy terjedelemben foglalkozott egy Managuából keltezett hírrel. Eszerint Sergio Ra­mirez nicaraguai alelnök bejelentette, hogy újra meg­jelenhet a La Prensa című napilap, amit október else­jén már kézbe vehetnek az olvasók. Jogos a kérdés: miért keltett nemzetközi figyelmet egy olyan jelentés, ami — legalábbis az első pillantás­ra — még a nicaraguai belpolitika viszonylatában sem tűnik igazán szenzá­ciósnak. Mindenekelőtt azt kell tudnunk, hogy a La Prensa a sandinista forradalom földijén ellenzéki orgánum­nak, társtulajdonosa, Violeta „Igazán együttérzünk Önökkel, ezért hoztunk vala­mit, hogy legyen min rá- gódniok” — mondotta az egykori újságíró, ma szovjet szóvivő, Gennagyif Geraszi- mov. A megjegyzés szóvivők és újságírók évődésóben mem volt szokatlan, a hely annál inkább: a szovjet szóvivő ugyanis az amerikai külügy­minisztérium sajtótermében mondta ezt, a pódiumon áll­va amerikai kollégájával, Charles Redmannal. A „valami, amin el lehet rágódni” az az önmagában nagy horderejű bejelentés volt, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok teljes körű tárgyalásokat kezd a nukleáris fegyverkísérletek­ről. Csakhogy az újságírók nem erre számítottak. Ekkor már javában csütörtök dél­után volt, dél óta jó ideig a minisztérium kapujánál ácsorogva várták, hogy Edu­ard. Sevardnadze mikor tá­vozik az épületből, s már túl kellett volna lenniük George Shultz sajtókonferen­ciáján is, tudniuk kellett vol­na, mivel végződött a két külügyminiszter harmadik napja tartó tanácskozása. A bejelentés — amelynek két bekezdését egyébként a két szóvivő egymást váltva ol­vasta fel — ehhez képest va­lóban csak „valami” volt. Amit a hírekre váró új­ságírók ekkor csak sejtet­tek, az csupán másnap de­rült ki: a miniszterek azért lépték jóval túl az eszmecse­re tervezett idejét, mert si­került megoldandók néhány fontos kérdést, s nem akar­ták félbehagyni a munkát, amíg meg nem született az eredmény, az elvi megállapo­dás arról, hogy a Szovjet­unió és az Egyesült Államok várhatóan még az idén alá­zom az idén ősszel Gorba­csov főtitkárral” — mondot­ta egyebek között. „Továbbra is vannak né­zeteltéréseink s ezek min­den valószínűség szerint mindig is fennmaradnak. De ez különös felelőssé­get jelent számunkra: meg kell találnunk a reális mó­dozatait annak, hogy na­gyobb stabilitást teremtsünk egymással folytatott verse­nyünkben és konstruktív példát nyújtsunk a világ­nak az egymás közötti kap­csolatok értékéről, megmu­tassuk, milyen lehetőségek vannak a politikai problé­mák békés megoldására.” Reagen félórás beszédé­nek csaknem egyharmadát szentelte ennek a kérdés­nek, s bár állásfoglalásának hangvétele mérsékeltebb volt, mint korábban, to­vábbra is igyekezett feltéte­Barrios Chamorro asszony pedig ellenzéki személyiség­nek számít. Akikor most miért az en­gedélyezés? 1987. augusztus 7-én a közép-amerikai ál­lamfők fontos megállapodást írtak alá. Ennek jegyében Nicaragua is kötelezte ma­gát — á többiekkel együtt — hogy lépéseket tesz a belső feszültségek csökken­tésére, a nemzetközi köz- megegyezés irányába. A La Prensa újraengedélyezése az augusztusi megállapodás szellemében született dön­tés. Minden éremnek két ol­dala van. A folyamat Nica­raguában is akkor folyta­tódhat, ha a közeledési szán­dék kölcsönös. Ha Chamor­ro asszony és köre él, de nem visszaél a lehetőséggel. írja a ’megállapodást; a köze­pes és rövidebb hatótávol­ságú rakéták teljes felszá­molásáról. Azóta sok min­den kiderült arról, mi tör­tént három nap és három éjszaka a washingtoni kül- ügymiiniszté'ilium legfelsőbb emeletein, a (különböző ta- nácstenmékben és dolgozó­szobáikban. Nem is vitás, a mostani miniszteri találkozót gondo­san előkészítették. Nemcsak a leszerelés kérdéseivel fog­lalkozó genfi küldöttségék jöttek pontos és egyeztetett listával, hanem a többi nagy témakörről: a kétoldalú kap­csolatok kérdéseiről, a nemzetközi válságokról, a humanitárius és emberi jogi kérdésekről is gondosan ta­nácskoztak előzőleg szakér­tői szinten. S amikor a kedd reggeli négyszemközti meg­beszélés után besereglettek a résztvevők a plenáris ülés előtti kézfogásra, mindkét részről több tucatnyi vezető szakértő állt készenlétben, hogy a miniszterek elvi uta­sítása alapján nekikezdjen a munkának. Miközben aznap este Shultz és Sevardnadze ké­nyelmesen vacsorázott a washingtoni haditengerésze­ti támaszpont parancsnok­ságának jachtján — miért, miért nem, a flotta állomá­nyában a kis hajó „Bárka” minősítéssel szerepel, s ez gondot ás okozott a vendég­látónak, elvégre agy külügy­miniszteri vacsora színhelye miként lehet egy „bárka”? —, a leszerelési szakértők szerényebb menüvel érték be. Viktor Karpov és Paul Nitze vezetésével késő estig ülésezték. Hamar kiderült, melyek azok a csomópon­tok, amelyek megoldásra várnak: alapvetően a nyu­gatnémet tulajdonban levő leket szabni a szovjet—ame­rikai kapcsolatok javításá­hoz. Megismételte például azt a követelését, hogy a Szovjetunió haladéktalanul vonja ki fegyveres erőit Af­ganisztánból és „nyújtson segítséget a berlini faL eltá­volításához”. Szerinte a Szovejtuniónak „konstruktí­vabb magtartást kell tanú­sítania a regionális válsá­gok megoldásának elősegí­tésében” Reagan azt mondotta, hogy az Egyesült Államok „érdekelt a Szovjetunióban végbemenő változások sike­rében” és „reméli, hogy ez magában foglalja egy olyan külpolitika megvalósítását, amely tiszteletben tartja rnás népek szabadságát és függetlenségét”. Nem ha­gyott azonban kétséget az iránt, hogy Washington folytatni akarja mindenfaj­ta olyan mozgalom támoga­tását, amely szemben áll a Szovjetunióval és a szocia­lizmussal. „Nyomást fejtünk ki az igazi demokrácia ér­dekében, azoknak támoga­tásával, akik harcolnak ér­te. A szabadság Nicaraguá­ban, Afganisztánban, Ango­láiban, Kelet-Európábán, Dél-Afrikába, Vagy bárhol a világon nem csupán bel- ügy” — jelentette ki sajátos érveléssel Reagan. Az amerikai elnök ismét leszögezte, hogy nem haj­landó feladni űrfegyverke­zési programját. Szerinte en­nek célja, hogy „a. tamadó fegyverekről a védelemre helyezze a hangsúlyt és végső soron elavulttá tegye a ballisztikus rakétákat’'. „A hadászati védelmi kez­deményezés nagymértékben javította a leszerelés pers­pektíváit” — jelentette ki. Védelmébe vette a Perzsa (Arab)-öböl térségében vég­rehajtott amerikai flotta- összpontosítást. Felszólította a Szovjetuniót, hogy „segít­se” elő a rendezést. Pershingek amerikai robba­nófejeinek kérdését kell tisztázni, s végső-, formába kell önteni azt, mit tekinte­nek a felek a robbanófejék megsemmisítésének. Ezen túlmenően bizonyos ellenőr­zési kérdéseket kellett még legalább elvben tisztázni ah­hoz, hogy a megállapodás nehezén túljussanak. Az az amerikai javaslat ugyanis, amelyet a szerződésről a mi­niszteri tanácskozás előtt egy nappal nyújtották 'be Geníben, hetven oldalas — a szovjet fél kérte néhány részlet tisztázását, az ame­rikaiak viszont a „megsem­misítés” szovjet elképzelése­it akarták pontosan körülha­tárolva láitni. A szakértőik másnap is ezekről a témákról vitáztak, miközben a külügyminiszte­rek a regionális .problémák kérdéseivel foglalkoztak, mindenekelőtt az Irak és Irán közötti háború és az afganisztáni helyzet kérdé­seivel, ez utóbbiról Shultz szerint „igen biztató” lég­köriben. Az elhatározás a harmadik nap reggelén született — azon a napon, amely tulaj­donképpen már inkább csak formális találkozóknak lett volna szentelve: összesen két és fél órányi négyszem­közti és telje® ülés szerepelt a tervben. A miniszterek azonban úgy érezték, meg­van a lehetőség arra, hogy ne maradjanak meg az álta­lánosságoknál, hanem ér­demben tudjanak cseleked­ni, s úgy döntöttek, hogy nekigyürkőznek a munká­lnák. „Itt az ideje, hogy 'be­takarítsuk a termést” — mondotta még előző nap a szovjet külügyminiszter ame­rikai kollégájának és Shultz egyetértett vele. Az amerikai külügyminisz­Sosincs­vége háború Korunk „hétéves hábo­rúja” e napokban lendül át nyolcadik esztendejébe anélkül, hogy a végét lát­nánk. E tekintetben nem hozott lényeges változást az ENSZ főtitkárának, Perez de Cuellarnak a két hadviselő fél fővárosában, Teheránban és Bagdadban tett mostani látogatása sem. A főtitkár nem 'kapott egyértelmű vá­laszt a Biztonsági Tanács jú­lius 20-án hozott tűzszüneti felhívására. Mi több, nem valósult meg a BT-nek az az óhaja sem, hogy a főtit­kár békemissziója alatt a fe­lek tartózkodjanak a katonai cselekményektől. A Perzsa- (Arab)-öbölben folytatódtak a hajók elleni támadások, s a frontvonal szárazföldi sza­kaszán is dúltak a harcok. Irak elvben elfogadta a BT említett, 598-as számú határozatát, de az iráni ve­zetés változatlanul ragaszko­dik ama követeléséhez, hogy a testület előbb ítélje el Irakot, mint agresszort. Ez persze kizárja a kompro­misszumot, mert nem való­színű, hogy a BT mind az öt állandó tagja ebben a kér­désben egyetértésre jutna. Meglepetést őkozott az is, hogy a tűzszüneti felhívást egyik állandó tag sem vé­tózta meg. Fontos nemzet­közi problémák tárgyalása­kor korábban ez nemigen for­dult elő a BT gyakorlatá­ban. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy ki az agresszor és ki az áldozat ebben az áldatlan háborúban, elég ba­jos egyértelműen válaszolni rá. Már csak azért is, mert az 1979 őszén kitört hábo­rú kezdetét a két fél kü­lönböző dátumhoz köti. Bag­dad szerint szeptember 4-én vette kezdetét, amikor az tér dolgozószobája ettől kezdve kisebb átjáróhézzá változott. A miniszterek egy- egy magasrangú közremű­ködőivel — szovjet részről ez Besszmertnih külügyminisz­ter-,helyettes, amerikai rész­ről Frank Carlucci nemzet­biztonsági tanácsadó volt — sorra hívták be a szakibi­zottságok, munkacsoportok vezetőit a részletek tisztázá­sára. Az idő nagyon gyorsan elment: fél három tájiban éb­redtek rá arra, hogy már ré­gen várnak rájuk az újság­írók, s hagy alaposan meg is éheztek. Szendvicseket hoz­tak a miniszteri dolgozó­szobába, és a szakértők seb­tében kijelölt munkaszobái­ba, s dolgoztak tovább. Felmerült a javaslat: az eredményekről adjanak ki közös közleményt — ez nem szerepelt az eredeti tervben. Ehhez azonban Shultznalk az elnök jóváhagyása kellett. Reagan nem volt Washing­tonban, Philadelphiában vett részt az alkotmány ju­bileumának ünnepségein és egy politikai ebéden. Mikor visszaért és tudomást szer­zett a fejleményekről, java­solta: a miniszterek együtt menjenek át a Fehér Házba megbeszélésre. Shultz dolgo­zószobájából a lift egyene­sen lemegy a garázsba — a két miniszter észrevétlenül jutott ki az épületből, s ugyanúgy tért vissza, immár az amerikai elnök egyetérté­sével. Kálenc és fél óra telt el azóta, hogy Sevardnadze be­lépett az épületbe, amikor a szovjet külügyminiszter végre megjelent a kijáratnál. „Holnap mindent megtud­nak" — mindössze ennyit mondott. Azóta valóba megtudták, mire kellett ilyen hosszan várni. Ha a tárgyalások ezután is úgy alakulnak, mint ebben a há­rom napbam, a világ rövide­sen búcsút mondhat több­ezer nukleáris robbanófej­nek, rakétának. K. Cs. iráni tüzérség elkezde lőni az iraki határ menti városokat. Teherán Viszont azt állítja, hogy a háború szeptember 22-én kezdődött, amikoris iraki csapatok nyomultak be iráni területre. Az Iránban akkor győzött — síita ágú — iszlám forra­dalom nem rejtette véka alá, hogy önmaga exportját tekinti céljának. A világi Baath-párt uralta iraki rend­szer — számolván azzal, hogy lakossága fele a síita szektá­ihoz tartozik — fenyegetve érezte magát, s ez vezetett a fegyveres konfliktushoz. Kezdetben Irak gyors kato­nai sikereket ért el, s több­száz négyzetkilométernyi irá­ni területet szállt meg. 1981 őszétől kezdve azonban a sorozatos iráni ellentámadá­sok nyomán az iraki csapa­tok kiszorultak az elfoglalt területekről, s azóta a front­vonal nagyjából a két or­szág határán állapodott meg. Idővel Bagdad felismerte, hogy 14 millió lakosú orszá­ga katonailag nem kereked­het felül a 40 milliós Irán­nal szemben, s ezért több­ször békét javasolt ellen­felének. Am Teherán nem hajlandó kompromisszum­ra: a ■ békéért cserébe Irak megbélyegzését, a bagdadi kormányzat megdöntését, és hatalmas összegű háborús jóvátételt követel. Irak 1984- től ellenfele gazdasági kime­rítésére törekedett, s légiere­jével támadni kezdte az irá­ni kőolajlétesítményeket és az olajat szállító hajókat, tekintet nélkül lobogójukra. Ezt a módszert Irán is át­vette, s célba vette az Ira- kot támogató Kuvait hajóit Is. Ekkor lépett színre az Egyesült Államok, amely a hajózás szabadsága és Ká­váit védelme címén hatal­mas hadiflottát vezényelt az Öbölbe és környékére, las­— Hazaérkezett a pápa. Az Egyesült Államokban és Ka­nadában tett 11 napos láto­gatása végeztével hétfőn reg­gel hazaérkezett Rómába II. János Pál pápa. — Eanes pártja fennmarad. Á Demokratikus Megújulás Pártja, a PRD, kétnapos or­szágos vezetői értekezletén úgy döntött, hogy a júliusi parlamenti választásokon el­szenvedett kudarc ellenére tovább folytatja a politikai tevékenységét. — Gyakorlórepülés közben hétfőn délelőtt Luxorban le­zuhant egy egyiptomi A— 300-as légibusz. öttagú sze­mélyzete életét vesztette. A repülőgépen nem voltak uta­sok. Az első vizsgálati ada­tok szerint a pilóta a leszál­lásból való azonnali új start közben, műszaki hiba miatt, nem tudta ismét kiemelni a gépet a süllyedésből. Az óri­ásgép túlszaladt a pályán, és sok navigációs berendezést összetörve végül a repülőtér melletti sivatagba zuhant. A Kairótól 720 kilométernyire lévő Luxor repülőterét az idén minősítették át nemzet­közivé. sacskán öt NATO-ország ha­dihajói csatlakoztak az ame­rikai flottához.. Az Egyesült Államok saját lobogója alatt közlekedteti a kuvaiti tartályhajókat, s hadihajói­val biztosítja be- és kijutá­sukat az öbölbe. Eddig — az iráni fél tartózkodása kö­vetkeztében — nem került sor nagyobb incidensre, vagy iráni—amerikai katonai összecsapásra, de ennek ve­szélye nőttön-nő. Egy re­gionálisnak indult háború azon' az úton van, hogy külföldi intervenció nyomán nemzetközivé válhat. A Szovjetunió, amely ér­dekelt abban, hogy déli ha­tárai szomszédságában bé­ke honoljék, kezdettől fogva az 'iraki—iráni konfliktus tárgyalások útján történő rendezéséért szállt síkra. Ennek jegyében javasolta nemrég, hogy valamennyi külföldi hadihajó tartsa ma­gát távol az Öböltől. Wa­shington és szövetségesei azonban éppenhogy növelik ottani katonai jelenlétüket. Nem törődvén azzal, hogy ez növeli a robbanás kockáza­tát. Mit tehet a Biztonsági Ta­nács, ha Teherán továbbra 'is „köti az ebet a karához?” Az USA már jelezte, kérni fogja a BT összehívását avé­gett, hogy rendeljen el szank­ciókat a tűzszünetet elutasító Irán ellen. Fegyvereladási embargóra és gazdasági rendszabályokra gondol­nak Washingtonban. Nem va­lószínű, hogy a BT állandó tagjai, amelyek közül egye­sek egyik vagy másik had­viselő — esetleg mindkettő — fegyverszállítói, ebben a kérdésben egyetértésre jut­nak. Ez esetben pedig a bé­keremények kiindulási — nulla — pontjukra süllyed­nek vissza. • — Konferencia új fegyver- rendszerekről. Hétfőn Wies- badenben nemzetközi érte­kezlet kezdődött az Egyesült Államok, az NSZK, Nagy- Britannia, Írország és Hol­landia katonai szakértőinek és fegyvergyártóinak részvé­telével. A négy napig tartó konferencián az ezredforduló fegyverrendszereinek előké­szítéséről tárgyalnak. — Hirohito kórházba vonul. Hirohito japán császár teg­nap délután hozzájárult ah­hoz, hogy ma megoperálják feltételezett részleges bélel­záródásra visszavezethető emésztési zavarainak orvos­lása érdekében. Az alkot­mány értelmében kórházi ápolásának idejére a trón­örökös veszi át a császártól az államügyekből reá háruló teendőket. — Harmincöt gépkocsi egymásba rohant tegnap a belga—luxemburgi határ kö­zelében, a Luxemburgba na­ponta dolgozni járóktól zsú­folt, ködbeborult autópályán — jelenti az MTI tudósítója. Néhány kocsit két kamion teljesen összezúzott. Több autó kigyulladt. Két ember életét vesztette, tizenöten megsérültek. Hír Managuából t Három nap története Pálfi Viktor HÍREK

Next

/
Oldalképek
Tartalom