Somogyi Néplap, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-17 / 219. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A XLIII. évfolyam, 219. sióm Ara: 1,80 Ft 1987. szeptember 17., csütörtök Megkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka A Magyar Népköztársaság törvényhozó testületé szerdán a Parlamentben megkezdte őszi ülésszakát. A padsorokban foglalt helyet Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP főtitkára és Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke. Az őszi ülésszakot Sarlós István, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. Javaslatára a testület elfogadta az ülésszak tárgysorozatát: 1. A Minisztertanács elnökének előterjesztése a kormány munkaprogramjáról. 2. Az általános forgalmi adóról és a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvényjavaslatok tárgyalása. A KORMÁNY MUNKAPROGRAMJA A tárgysorozatnak megfelelően Grósz Károly, a kormány elnöke emelkedett szólásra: Tisztelt Országgyűlés! Először nyílik alkalmam e történelmi falak között a képviselőkhöz és a tömegtájékoztatás segítségével honfitársaimhoz is szólni — mondotta a Minisztertanács elnöke. — Nem tagadom, hogy hat rám a hely szelleme és az alkalom ünnepélyessége. A kötelességtudat viszont arra int, hogy kerüljem a pátoszt, a nagy szavakat, és fegyelmezetten koncentráljak a rám bízott feladatra, amelyhez jobban illik a kemény, de őszinte szó, az igazság kimondása, mint az emelkedett hang. Szeretném megköszönni az Országgyűlés nyári ülésszakán irántam kinyilvánított bizalmukat. Egyhangú szavazatukkal megtiszteltek, ugyanakkor súlyos kötelezettségeket róttak rám és rajtam keresztül a kormányra. Tudatában vagyok annak, hogy az a helyzet, amelyben most élünk és dolgozunk, mindnyájunktól elvi szilárdságot, következetességet, nyíltságot és megújulási képességet követel. Meggyőződésem, hogy pártunk XIII. kongresszusának szellemében, közös összefogással képesek leszünk kivezetni az országot a jelenlegi nehéz helyzetből, és megteremtjük a kibontakozáshoz szükséges feltételeket. Az elmúlt két és fél hónap alatt többen megkérdezték: a Minisztertanács új elnöke megválasztásakor miért nem hirdetett* új kormányprogramot? A válasz az, hogy a kormánynak a parlament által jóváhagyott programja van, az országnak pedig törvénybe iktatott ötéves terve. Az ugyan sajnos valószínűnek látszik, hogy a bennük szereplő mértékeket nem érjük el, de a kitűzött stratégiai irányok ma is érvényesek. Ezért új program helyett most egy olyan dokumentumra van szükség, amely irányt ad a kormányzati cselekvéshez, és a Központi Bizottság július 2-ai állásfoglalásából kiindulva elősegíti a gazdaság stabilizálását, megalapozza a kibontakozást. Ilyen munkaprogram elkészítésére kapott megbízást a kormány, és ennek megfelelő javaslatot terjeszt most jóváhagyásra az Országgyűlés elé. A munkaprogram és a szóbeli kiegészítés nem öleli fel a kormány egész tevékenységét, mindenekelőtt a gazdálkodás és az irányítás kérdéseivel foglalkozik, mivel kiigazításra e területeken van szükség. A vitában sokan feltették azt a kérdést, hogy feladatainkat hány éven belül látjuk megoldhatónak? Voltak, akik a pontos határidőt sürgették. A stabilizálást már az idén megkezdtük, a következő években folytatjuk — bizonyára még a következő ötéves tervben is —, s a kibontakozás feltételeit megteremtve akkor lépünk tovább, amikor a kedvező változások nyomán — hangsúlyozom: nem célként, hanem következményként — gazdasági növekedésünk megélénkül, egyensúlyi zavaraink megszűnnek és ez lehetővé teszi az életkörülmények érezhető javítását is. Az is fontos, hogy munkaprogramunkba már a stabilizációs szakaszban beépüljenek olyan elemek, amelyek a hosszú távú fejlődés céljait szolgálják. Sokan kifogásolták, hogy a munkaprogram nem jelöl meg konkrét, számszerű célokat. Ennek az a magyarázata, hogy a kormány nem tud és nem is akar a vállalatok, szövetkezetek helyett programot adni. A kormánynak az a feladata, hogy jelölje meg a fő irányokat és az áltála befolyásolható köz- gazdasági környezet alakításával segítse az alkalmazkodásra képes üzemeket. A kormány munkaprogramja nem tűzheti ki célul valamennyi felhalmozódott feszültség feloldását. De azt igen, hogy segítse az új világgazdasági helyzethez való igazodást, elhárítsa a fejlett országoktól való nagyobb lemaradás veszélyét és állást foglaljon a már korábban elhatározott gazdasági és társadalmi reformfolyamatok felgyorsítása mellett. A Központi Bizottság tavaly novemberi és ez év júliusi határozata — melyre a kormány munkaprogramja épül — folytatása és egyben megújítása annak a merész és előremutató politikának, amely kivezette az országot az 1956-os tragédiából, létrehozta a szocialista mező- gazdaságot, meghirdette és bevezette a gazdasági reformot és rátért a szocialista demokrácia kibontakoztatásának útjára. Égető szükségünk van most arra, hogy a politikának ezt •a szellemiségét kövessük, hogy hasonló nyíltsággal nézzünk szembe a gazdaságban és a politikai intézmény- rendszerben felhalmozódott gondokkal, és ugyanolyan határozottsággal cselekedjünk, mint az említett nagy fordulatok időszakában — hangsúlyozta Grósz Károly. — Ez a határozottság szükséges ahhoz, hogy leküzdj ük a gazdasági nehézségeket, úrrá legyünk a társadalom és intézményei működési zavarain, hogy cselekvőén lépjünk fel az ideológiai élet elszürkülésével, a társadalom politizáló rétegeinek elbizonytalanodásával szemben. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt két évet együtt tekintve a nemzeti jövedelem egy százalékkal csökkent, miközben a belföldi felhasználás ugyanennyivel nőtt. A konvertibilis valutában fennálló bruttó adósság- állományunk 16 milliárd dollárra emelkedett. A nettó adósság elérte a 9,3 milliárd dollárt, ami a tőkés devizában elszámolt egyévi teljes exportunk kétszeresét teszi ki. A nettó kamatterhek 1986-ban meghaladták a 800 millió dollárt. — Az időközben meghozott széles körű intézkedések hatására a kedvezőtlen tendenciák 1987-ben némiképp lelassultak, de a javulás kisebb a szükségesnél — hangsúlyozta. — A változtatásokat tehát az élet kényszeríti ránk. Ha ma késlekednénk, az holnap és holnapután sokkal súlyosabb következményekkel járna. Tisztelt Országgyűlés! Milyen politikai helyzetben kell megtalálnunk a kivezető utat? Hazánkban a dolgozó, alkotó emberek döntő többsége a szocializmus keretein belül keresi a kibontakozást, elismeri az elmúlt négy évtized eredményeit, vágyik a boldogabb jövőre és számol a nemzetközi realitásokkal. Saját maga és családja gyarapodásáért, szocialista céljainkért akar dolgozni, cselekedni, alkotni, de igényli a világos útmutatást és a döntésekben való érdemi részvételt. őszinteséget, a célok egyértelmű megfogalmazását, gyorsabb döntéshozatalt, azok következetesebb végrehajtását és felelősség-vállalást követel az állami vezetéstől. Elvárja, hogy a társadalmi életben tapasztalható nem kívánatos jelenségek ellen határozottabban lépjünk fel. Ez az igény a munkaprogram tervezetének vitája során is erőteljesen megnyilvánult, és egybeesik a kormány szándékaival. Ugyanakkor azt is érzékeljük, hogy a politikai hangulat, a társadalmi közérzet érezhetően rosszabb, mint néhány évvel ezelőtt. Rosz- szabb annál is, mint ahogy azt az átlagos színvonalon élő állampolgár helyzete indokolná. Társadalmunkban a szélsőséges nézetek is felerősödtek. Egyik feltűnő ellentmondásunk — mondotta a továbbiakban —, hogy bár csaknem két évtizede élünk a reform szellemében, az élet számos területén még mindig erős a konzervativizmus. Jelen van a változás igénye, de ellenállás tapasztalható mindenfajta komolyabb változással szemben. Mindebből levonhatjuk azt a következtetést: a gazdasági kibontakozás érdekében nemcsak a termelésben, hanem a politikai közéletben i-s változást kell elérnünk. Tisztelt Országgyűlés! Ma a közvéleményt legjobban az foglalkoztatja, hogy képesek leszünk-e a gazdálkodás folyamatait a kívánatos irányban magváltoztatni, hogy milyen módszerekkel kerekedhetünk felül gondjainkon? Amire készülünk, hogy megállítsuk az adósság növekedését és közben korszerűsítsük gazdaságunkat úgy, hogy ennek terhei csak elviselhető mértékben háruljanak a lakosságra, az sokak szerint szinte lehetetlen vállalkozás. A kormány meggyőződése, hogy több éves következetes, fegyelmezett, végiggondolt gazdálkodással céljaink megvalósíthatók. Ehhez azonban módosítani kell felfogásunkat, át kell csoportosítani eszközeinket, újra kell gondolni törekvéseinket, hatékonyabban, lényegesen több értéket teremtve kell dolgoznunk. Rendre, fegyelemre, és ami ennek alapjául szolgál: a teljesítmény-elv maradéktalan érvényesítésére van szükség mindenütt. A stabilizációs szakaszban a gazdasági növekedés ütemét azoknak az eredményeknek kell meghatározniuk, amelyeket a szerkezetátalakításban, a hatékonyság és az egyensúly javításában elérünk. E szakaszban a megtermelt jövedelemnek tartósan meg kell haladnia a belföldi felhasználást. A megnövekedett adósságterhek az évi megtermelt jövedelem 3— 4 százalékának megfelelő kiviteli többlet elérését teszik szükségessé. Joggal tehetik szóvá, hogy ez a korábbi korlátozó gazdaságpolitika folytatása, s hogyan lesz ebből kibontakozás? Azt válaszoljuk erre, hogy igen, ez korlátozás, de szelektíven fogjuk alkalmazni. Olyan gazdasági környezetet és feltételeket akarunk létrehozni, amelyben a kollektívák, a vállalatok és egyének valós teljesítményük arányában jutnak jövedelemhez. Ugyancsak előnyben részesítjük a legjobb műszaki eredmények alkalmazását, a kölcsönös érdekeket szolgáló nemzetközi együttműködést, a termelést segítő infrastrukturális területek fejlesztését. A gazdaságos export dinamikus növelésére törekszünk, biztosítva hozzá a szükséges importot. Mindezt szem előtt tartva, a kormány azt a célt tűzi maga elé, hogy mérsékli, majd megállítja az adósság- növekedést, megőrzi az ország fizetőképességét; mindent megtesz, hogy a vállalatok, intézmények és az egyének növelhessék teljesítményeiket, a termelés szelektíven bővüljön, emelkedjen a magas műszaki színvonalú termékek aránya; hogy bontakozzanak kr az érdekeltségi és piaci mechanizmusok, hatékonyabb legyen a kormányzati irányítás, korszerűsödjön a nép- gazdasági tervezés és mérséklődjenek a legsúlyosabb társadalmi, szociális feszültségek. Tisztelt Országgyűlés! Joggal vethető fel a kérdés: mire alapozza a kormány a jövőbe vetett bizakodást, mire építi a programban megfogalmazott céljai megvalósítását? Erre azt a választ adjuk, hogy nagyok a kihasználatlan tartalékaink. Az egyik az emberi tényezőkben és a itermelés fejlesztésében, hatékonyságának növelésében rejlik. A másik tartalékunk a nemzetközi gazdasági munka- megosztásban rejlő lehetőségek jobb kihasználása. Önök is mondhatják: ezt már régen hirdetjük, ebben semmi új nincs. Igaz! Az új abban van, hogy most korábbi elhatározásainkat végrehajtjuk, a meglevő tartalékokat — amilyen .gyorsan csak lehet — felszabadítjuk. Akkor is, ha egyesek, kisebb társadalmi csoportok átmenetileg nehezebb körülmények közé kerülnek. S akkor is, ha ez helyi konfliktusokkal jár együtt. Tisztában vagyunk vele: minden intézkedésünk mellé nem tudjuk az egész társadalmat felsorakoztatni. De hisszük, hogy a felelősen gondolkodó, józan, a jövőért felelősséget érző többséget igen. — Belső tartalékaink között kiemelt hely illeti meg a tudást, a munka erkölcsöt és -kultúrát, az irányítás és vezetés színvonalát — hangsúlyozta a kormány elnöke. A továbbiakban kiemelte: (Folytatás a 2. oldalon.) PARLAMENTI TUDÓSÍTÓNK JELENTI Jövőbe mutató elöntés előtt Történelmi léptékkel mérve is jelentős az országgyűlés tegnapi ülésszaka. Nemcsak azért, mert az itt születő döntések hosszú időre meghatározzák társadalmigazdasági fejlődésünket; azért is, mert e lépések előkészítése során a képviselői munka és felelősségvállalás új minősége bontakozott ki. Olyan helyzetben kell most igent vagy nemet mondani, amikor a hosszabb távú társadalmi és a pillanatnyi egyéni érdekek távol kerültek egymástól, amikor a lehetőségek és kényszerűségek olykor egymásnak is ellentmondó sorával kell számolni. A legnagyobb dilemma, hogy miközben a gazdasági nehézségek egyre sürgetőbbé tesznek egyes gazdaság- irányítási lépéseket, a nehézségekből fakadó forráshiány nem teszi lehetővé a kedvezőtlen hatások kivédését. Ez rontja a változások társadalmi fogadtatását is. A képviselők zöme határozottan igyekszik kiállni a különféle lakossági terhek enyhítése érdekében, épp azért, hogy nyugodt lelkiismerettel voksolhasson az előrevivő utat mutató kormány- program mellett. Bánffy György budapesti képviselő például írásos javaslatában indítványozta, hogy a gyerekek neveléséhez a családok kapjanak évi 12 ezer forint adókedvezményt. Az indítványt valamennyi parlamenti bizottság támogatta, miközben a kormány képviselői elsősorban azt hangsúlyozták, hogy a költségvetés ezzel kapcsolatos kiadásait csak másoktól lehet elvonni.-- Arra kértek, fogadjam el a kompromisszumot, amely szerint az általam javasolt kedvezmény csak a három-, illetve többgyerekes családokat érintené. Elmondták, hogy az eredeti indítvány évi 6 milliárd forintba kerülne. — Meggyőzték? — Nem győztek meg, hiszen tudomásom szerint a rosszul dolgozó, veszteséges vállalatok dotálására fordított összeg máig is nagyobb. Mégis úgy látom: e helyzetben már az is nagy eredmény, ha a nagycsaládosok gondjain sikerül enyhíteni. Egyébként még mindig reménykedem, hogy a végleges döntés előtt sikerül keresztülvinnem az eredeti javaslatot. Ha mégsem, bízom benne: a kormányprogram végrehajtásának jövő évi áttekintése során már mód nyílik arra, hogy az adókedvezményt a kétgyerekesekre is kiterjesszék. — A népgazdasági ágak és rétegek tucatnyi gondja közülépp a családoké mellett állt ki? — Nem vagyok közgazdász vagy mérnök. Így olyan gondokon próbálok segíteni, amelyeket át tudok tekinteni. Erre késztet emberi és művészi felelősségem is. — A legpozitívabbnak azt érzem, hogy már nemcsak meglátjuk az ellentmondásokat, s nemcsak beszélünk a megújulás szükségességéről, hanem megpróbálunk cselekedni is — mondta dr. Borsos Sándor somogyi képviselő. y Tény, hogy minden reformnak kezdetben a negatívumai kerülnek nagyító alá. Kivált, amikor olyan kényszerlépésekről van szó, amelyeknek kapcsán nem a jó és jobb, hanem a rossz és kevésbé rossz lehetőségek közül kell választani. Most nem lehetett volna olyan programot kidolgozni, amellyel mindenki elégedett lenne. Sokaknak keserű pirula ez. Az orvos is igyekszik a kezeléssel minél kevésbé kínozni betegét, ám nem mondhat le a fájdalmas injekcióról sem, ha csak attól remélhető gyógyulás; ha a kellemesebb gyógymód csak elodázná a bajt. Meggyőződésem, hogy az alapbetegségeket kell kezelni a népgazdaságban is. Ha ugyanis csak a tüneteket enyhítjük, később már nagyon drága lenne a kezelés és kisebb a gyógyulási esély. Ügy érzem, a ma elénk tárt kormányprogram kellően megalapozott és alkalmas a társadalmi, gazdasági megújulás felgyorsítására. Bíró Ferenc
