Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-29 / 203. szám
8 Somogyi Néplap 1987. augusztus 29., szombat / m ? j IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS ZENÉBEN ÉLEK Beszélgetés Csenki Imrével Csenki Imre leikészülten várt lakásán, több kötetnyi dokumentumot rakva ki az asztalra. A múltat! Még alig váltottunk néhány szót, és ő kérdés nélkül elmondta a számára legfontosabbat. — Az élet utolsó szakaszában a vetés beérett. A sors egy csodálatos unokával ajándékozott meg, 18 éves, és ezekben a napokban vették fel a Zeneakadémiára. Most úgy érzem, korán meghalt fiam helyébe lépett az unokám; van már utódom! Így kezdődött csaknem kétórás beszélgetésem Csenki Imrével, aki nemrég töltötte be életének 75. esztendejét. Derűs, átlátszóan tiszta és mégis robosztus egyéniség; akiből sugárzik az életerő, a közvetlenség. Püspökladányból indult el. Már kisfiúként kitűnő zongorista volt, és a tanára beajánlotta Bartók Bélához. Édesapjától — tanító volt — elsajátította a zene szerete- tét és ismeretét. Korán taníttatni kezdték Debrecenben a zeneiskolában. Az apa úgy vélekedett: „Legyen, fiam, a kezedben biztos kenyér”. így a négy polgári után beiratkozott a debreceni tanítóképzőbe. Csak ezután juthatott el a zeneművészeti főiskolára, ahová már végzett tanárként újra visz- szakerült — most már tanítani. — Ott alapítottam az első énekkart a Debreceni Kollégiumi Kórust. Több mint száz koncertet adtunk társadalmi munkában. 1948-ban az első nemzetközi munkáskó- rus-versenyen mi nyertük el az első díjat idehaza. Mi utaztunk elsőként kórusszereplésekre Svájcba. Huszonnégy évesen eljut Chicagóba is, és a „yenkik” ott akarták tartani. „Nagy pénzt kaptam volna tőlük” — meséli, én azonban any- nyira magyar vagyok. Chicago helyett Mezőtúrt választottam. Az Állami Népi Együttes énekkórusának megszervezésére 1950-ben szólították fel Budapestre. Az idő szava szerint ő is oda ment, ahová rendelték. Akkor került oda Rábai Miklós és Gulyás László is. — Növendékeket neveltem, és tanítottam a személyes példámmal. Csenki Imre belevetette magát a munkába. Volt olyan idő, hogy egyidejűleg 12 kórust vezetett. Archívumából egy Kodály-ajánlást vett elő. „Csenki Imre hosz- szú karvezető pályáján számos emlékezetes előadással MAGYAR FELVILÁGOSODÁS A parasztlakásban még a tisztaszoba berendezése is csak olcsó fenyődeszka. A polgárháztartásba már a kor nemzetközi stílusirányzatait is ismerő helyi asztalosmesterek berendezései kerülnek (de különbözik egymástól például egy kecskeméti csizmadia vagy egy bártfai kereskedő lakása). A kúriai kisnemes biedermeyer garnitúrát rendel, s egy főúri família kastélyában európai ízlésű szalonok sorát találhatjuk. Sokat elárulnak gazdáikról a lakásfelszerelési tárgyak, étkészletek, konyhai eszközök. Jellegzetes korképet advatigényétől. E viselet megkülönböztetett módon paraszti, provinciális. Ez jellegzetesen kelet-európai jelenség. Mint ahogy a vagyon fogalmának értelmezése is más a kor Európájában. Amikor Angliában vagy német földön egy berendezett házat kapott hozományba a férjhezmenő lány, akkor Magyarországon a bútort még nagyobb értéknek tartották, mint a házat. S értelemszerűen a hozomány is kelengyeládát, szobabútort tartalmazott. Ám a vagyon mértéke egészen az ipari forradalom koráig a föld volt. A felvilágosodás korának nak a viseletek. A 17. században még a nemesség öltözete is speciális magyar divattüneteket mutat. A 18. században már a nemesség és a polgárság nyugati divat szerint öltözik. A parasztok ünneplője lokális: mintákban, színekben, díszítményekben, s elszakad a társadalom többi rétegének dikönyvtári irodalma van. Megannyi mű foglalkozik az eszmék magyarországi áramlásával, hatásával is. E kiállítás a mindennapok kultúrájának felvonultatásával a korszak profánabb, hétköznapibb, s talán emberibb megközelitését adja. Kádár Márta írta be a nevét...” — olvasom Kodály sorait. Azután lemezek. A Cigányrapszódiák. Népdalok. Külföldön publikálták őket. Van vagy tíz ilyen lemeze. És az itthoniak. Büszke valamennyire. Amerikában, Ausztráliában és persze Magyarországon adták ki szerzeményeit. A Régiposta utcában levő lakásán relikviák — egy életpálya dokumentumai. Oklevelek, fényképek, naplók. Két érdekes oklevéi: a Párizsi Folklór Nagydíja (1956). És egy másik Lenin- grádból. Anekdotázik és mesél. A Bajusz debreceni bemutatójáról, arról, miként gyűjtötte öccsével a cigányfolklórt. Nincs vége történeteinek. Hogy milyen is lehetett a magyar falu, a város és a főúri lakóhely a török kiűzése, a Rákóczi-szabadság- harc leverése után, a magyar felvilágosodás 1730-tól 1830-ig tágan értelmezett évszázadában, arra a Magyar Néprajzi Múzeum formabontó kiállításán kaphatunk választ. Kultúra és társadalom a felvilágosodás korában Magyarországon címmel a korabeli életmódot, viseletét, munkakörülményeket, a mindennapok kultúráját mutatják be. Az egy évig látogatható tárlat nem a megszokott nosztalgikus, idilli, boldogságtudatot sugalló múltidézéssel, hanem a mindennapi életet a gondolkodásváltozással szembesítve vonultatja föl anyagát. Sajátos rendi társadalom képét vázolja fel a kiállítás, amelyben anyagi javaikban, jogviszonyaikban, szubkultúrájukban egymástól élesen elkülönülő népességcsoportok élnek. Az első három terem — s ez a kiállítás attrakciója is — a 18— 19. századi magyar falut, várost és kastélyt állítja a vizsgálódás középpontjába. A további termek az eszmetörténeti előképekkel, a hitvilággal, a közgondolkodással, a könyvtárüggyel, az oktatással, a tudománnyal, a művészetekkel, a színházzal, a képzőművészetekkel, az irodalommal, a nemzeti nyelv megteremtésével foglalkoznak. Némiképpen hagyományos módon, más összefügSokoldalúságát, tevékenységét évtizedek zenei munkáját zavarba ejtően így fogalmazza meg: — Én muzsikus voltam, muzsikus vagyok. Hol zongorista, hol népdalgyűjtő, hol zenepedagógus, hol karmester. És a hátralevő néhány esztendő is zenével fog már eltelni életemben. Búvárként merül alá, kutat, keresgél a múltban. Nehéz korszakokról mesél. — Hogy mi jelentette a csúcsot az életemben? — ízlelgeti a kérdést. — Akkor, ott, a nagy siker a kezdeteknél, a kollégiumi kórussal a Zeneakadémián, amikor Orosz bácsi, a portás odajött, és azt mondta, 30 év alatt, mióta ő ott dolgozik, nem volt ekkora tombolás. Aztán Debrecenben, a Jézus és a kufárok bemutatója. Majd Párizsban a már említett nagydíjas koncertünk az Állami Népi Együttessel, amikor a L’Umanite „Éljen Magyarország” címmel tiszteletünkre magyar nyelvű vezércikket publikált... Sz. B. gésekből ismert tényekkel. Ám e részben is, mint az előzőekben, szinte teljesen ismeretlen anyagból. Hiszen dr. Hoffmann Tamás, a rendező, a Néprajzi Múzeum kollekcióját kiegészítve a jelenleg kiállításon nem szereplő, raktárban őrzött műtárgyak közül válogatott a fővárosi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, egyházi gyűjtemények anyagából. E száz év társadalmi megosztottságát anyagi és hétköznapi, környezeti kultúrájában tárja elénk a kiállítás. Hiszen a lakáskultúra, a háztartás, az öltözék magán viseli a kor jellegzetességeit. Szirmay Endre* OLSZTYN A gótikus várablakok alatt mereng a szláv-prusz gránitszobor, kőarcán beszédes fényű por, mely belepte a rokkant kőfalat, a toronyban Kopernikusz töpreng — keresztes lovagok közelednek, s hogy útját állják a vad seregnek, a kőzáportól a völgy is megremeg; a Lyna vize holtakat görget, a várvédők elszántan küzdenek, féltett otthonuk bevehetetlen — a vér vörösre festi a földet — s kopernikuszi láng-szellemet táplálja a sereg — rendületlen. Á gdanski partokon Száll a szél a Balti-tenger felett, felhőket űz a nyüzsgő partok felé, játékos arcuk tükre — emlékezet. Szabad homlokán Helsinki fénye villog, kékellő szeme a Névát tükrözi, a zöldesszürke víz ismer minden titkot; a tajték álmok ezüstjét göngyöli — mit ölel a mélység, mit röptét a sirály? — a partok zöldjét friss zápor öntözi. Őrt áll a Kárpátok árnyéka lenn, messze, tereli tovább zajló tengerek álmát, a dana-szél most sem ügyel a neszre; a Duna-táj érti a titkok üzenetét, a szabad szárnyalást, a szélfútta zenét, amit ma zúgott nekünk a balti szél. * Két vers a lengyel útinaplóból Bizottságosdi Végre megalakult a Bizottságok Munkáját Véleményező Bizottság. Én lettem az elnöke. Mindkettő fölöttébb időszerű volt már. Mert ugye, annyi a bizottság, hogy kell egy szerv, amelyik ellenőrzi, koordinálja a munkájukat. Aztán meg az is tarthatatlan állapot volt, hogy minden kollégának volt már bizottsága az osztályon, csak nekem nem. Miért pont én legyek bizottságtalan? Néhány rosszindulatú egyén már azt kezdte el híresztel- ni, hogy alacsonyabb beosztásba helyeznek, merthogy nekem még egy albizottság se jutott. Most aztán törül- gethetik a szemüket: az enyém a legfontosabb bizottság. No persze, nincsenek véletlenek. Ezt nem én találtam ki, a szemináriumon tanították. Állítólag Marx mondta, de lehet, hogy ő is hallotta valamelyik bizottsági ülésen. Szóval nincsenek véletlenek. Én se véletlenül kerültem a bizottságom élére. Én fontos ember vagyok. No nem annyira fontos, mint mondjuk az Országos Főbizottság elnöke, de majdnem. Mondjuk így: középfontos. Mindenesetre fontosabb, mint a többi bizottságé. Különben versenyben állunk (ülünk) a' kollégákkal. Van, akinek már két bizottsága is van. A Kikericsnek három, de ebből kettő albizottság. Rajtam kívül ő a legbefolyásosabb ember, mert az egész családja támogatja. A felesége is alapított egy lakóhelyi bizottságot, az apósa a Vadászklub titkára, az anyósa a Kötögető Vénasszonyok Egyesületének a pénztárosa (szabad lábon védekezik), a lánya a Csinibabák háziasszonya, a fia pedig a nagyfőnökkel horgászik Siófokon. Nem könnyű ezzel lépést tartani, kérem. Az én anyósom például kerek perec kijelentette, hogy nyúltenyésztést nem vállal. Jó, azt átvette a feleségem, ez lett az ő harmadik bizottsága. Az apósom golfbizottságot akar. Most aztán kilincselhetek, mire építenek neki egy golfpályát. A fiamnak fölajánlottam a Füstmentes Előszoba mozgalmat. Azóta a konyhában pipázik. ! Higgyék el, nem könnyű az életem. Egyik bizottsági ülésről rohanok a másikra. Beszámolók, hozzászólások, szavazások ... A múltkor egy békegyűlésen véletlenül a Nyúltenyésztési Szakbizottságra - írt hozzászólásomat mondtam el. Jó, senki se vette észre. Megszavazták a javaslatomat is, hogy jövőre még több nyulat kell exportálni ... Igaz, ami igaz, ezt is csak békében lehet megvalósítani. De ki fog nyulat tenyészteni, amikor mindenki ott ül a bizottsági ülésen? ' A múltkor egyidőben három bizottsági ülésre voltam hivatalos. A Méhész-, a Szarvasmarha-tenyésztő és a Kismamákat Segélyező Bizottságéra. Pendliztem, kérem. Az egyiken meghallgattam a beszámolót, a másikon a hozzászólásokat, a harmadikon megszavaztam a határozatot. Az egyik pofa azt mondta, hogy ha sűrű ráccsal vesszük körül a kalodát, a dolgozók bejárhatnak ugyan, de az anya nem tud kiszabadulni. Még ilyen pofátlanságot! Ez szociálpolitika? Azonnal fölpattantam, és a szocialista humanitás jegyében tiltakoztam a kismamák fogva tartása ellen. Egyben a középhatóság nevében bejelentettem azt is, hogy az ilyen szadista hajlamú egyénnek nincs helye a Kismamákat Segélyező Bizottságban. Hirtelen kavarodás támadt. Már-már meg akartak lincselni, mire odasúgta az egyik kolléga: „Te hülye, ez a méhészbizottság! Az anyanevelésről van szó...” Rendben van, de hát az általános rendező elvek szerint mégis csak igazam van, hiszen én vagyok a Bizottságok Munkáját Véleményező Bizottság elnöke... Amint látják, nem is olyan veszélytelen foglalkozás ez. Álló- és ülőképesség kell hozzá, és főleg hit. Óriási hit. Hinnem kell abban, hogy fontos vagyok. Meg abban is, hogy az én bizottságaim minden társadalmi gondot megoldanak. Hiszek is benne. Sőt még azt is elhiszem, hogy egyszer majd valaki elolvassa és végrehajtja a határozataimat. E nélkül nem lehetnék ilyen fontos ember ... T. Ágoston László
