Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-29 / 203. szám
1987. augusztus 29., szombat Somogyi Néplap m , í |sg í ggg§tgg|8g | if IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Az út menti nyárfák árnyai meghosszabbodtak, és mint forgó kerék küllőiről a fény, vetődtek hosszában, a patakparti fövenyre. A víz lassan, kis örvényeket képezve foly- dogált, megkerülve a kákatöveket, suhogó nádak torzsáit. Ezsiás egy kis földnyelven ült, amely a patak elágazásánál keskenyen nyúlt a szürkés vízbe. Szemben vele az öreg híd maradványai. Már csak a cölöpök árválkodtak a meder két oldalán, megváltozott színekkel jelezve a valamikori vízállást. Leszakította a lehajló fűz ágát, és belógatta a vízbe. Nézte, miként képez vonalat az enyhe sodrás, s a kis levelek, mint part felé vont hal uszonyai, mozogtak. Gyerekkorában sokat ült ezen a helyen, s tartotta bodzanyelű horgászbotját a víz fölé. A libatollal átszúrt parafadugó úszó minden rezdülése izgalmat hozott. S a sikert, ha a hajlított gombostűhorogról nem esett vissza a napsi. Aranyszínű oldalán a szivárvány színei csillantak. Ha sikerült fognia, nem vonta a többi keszeg, compó s törpeharcsa társaságába a fűzvessző kampós végére. Sajnálta átdöfni kopoltyúja alatt, száján kihúzni, s úgy lógatni füzérbe, egyként a sok közül. Ilyenkor felkerekedett, és a mellékág sekélyében keresett egy öblöt, a partoldalból kikapart agyaggal eltorlaszolta, és abba tette a halat. Sokáig nézte fickándozását, s mindenféle történetek jutottak eszébe. Aranyhal-cso- dahal. Teljesíti három kívánságát, és elgondolta, mik lennének azok. Felnézett. Tekintete az út és a várfal közötti lámpára tévedt, amely opálosan derengett. Azon a hűvös őszi estén idáig sétáltak. A lámpa fénykorén túl ott volt a sötétség, miként az élettől válik el a halál. Ügy várták ők is a holnapot. Miért kell mindig búcsúzni? Miért van az, hogy a szép pillanatot úgy szippantja fel az idő, mint kelő nap a párát... Megcsóválta fejét, tekintete újra a vízben sodródó kis levélkékre tévedt. Tehetne vele egyszer csodát az élet. Ha most felbukkanna a vízből a napsi, s azt mondana: „Emlékszem rád.” S mint a mesében: „Teljesítem egy kívánságod.” Mit mondana... Jobb hogy nincsenek csodák ... Felállt, a fűzvesszőt a vízbe .dobta, és nézte, mint úszik tovább, megpörrenve áramlatban... S ekkor, a lemenő nap sugarából font vékonyka aranyhíd előtt, egy tenyérnyi hal vetette fel magát. Csattant a vízen, farka szaporán verdesett, és a szélesedő, hintázó gyűrű jelezte, nemcsak a káprázat játszott vele. A napsi, mint harminc évvel ezelőtt... de hiába várt. Többet nem mutatkozott. Besötétedett. Lassan indult a parkoló felé. Az út s a várfal közötti lámpa fehér fénykúpjában nem volt semmi, csak az út széle, és poros fűszálak. Az armatúra körül szédült rovarok felhője kerengett. Nekiütődtek a műanyag testnek és rajta ragadtak, vagy koppanás után lehulltak. Behunyta szemét, és kinyújtotta kezét. — Csodatévő istenek, adjátok kezét, itt, ahol elváltunk. Nem akarom őt, csak érintését, s nem tovább míg egy mély sóhajtás elszáll ... — Uram, nem zavarom? — hallotta a szólítást összerezzent és csodálkoz va nézett a mellette álló nőre. — Ne haragudjon ... Megmutatná, hogy találok rá a Balaton felé vezető útra? Itt áll a kocsim a parkolóban, ezen a térképen sehogy se tudok eligazodni... Ezsiás figyelmesen megnézte az idegen kiejtéssel beszélőt, közben bólintott. A hasonlóság döbbenetes. A kissé duzzadt' ajak, a rövid haj hullámai, s színe aranya, mint a napsi csillanása a lenyugvó napsugárban ... — Talán megmutatná — folytatta a nő elbátortala- nodva. — Természetesen — kapott észbe Ezsiás. Megindultak a parkoló felé. Ott állt a fehér BMW, farán a D betűvel. — Üljünk be, rossz itt a világítás — mondta a nő, miközben a vezetőülésre telepedett. Előrehajolt, hogy a műszerfal fölül leemelje a nyitott autóatlaszt. Fehér blúza megfeszült a mellén, csuklóján megzörrentek az ezüstkarikák, és mozdulata nyomán idegen illat áradt. Ézsiásnak megremegett a gyomra. A nő mosolygott, és átadta a térképet. Gyorsan megtalálta az oldalt, amit keresett. Elmagyarázta, hogy jut ki a városból, s aztán merre. Ilyenkor már nincs forgalom, ezzel a géppel bő óra múlva a Plattensee partján van. — Szívesen elviszem — ajánlotta a nő, s miközben átvette az autóatlaszt, kezük összeért. Csak egy pillanat volt... — Én ide igyekszem, a falak közé — mutatott Ezsiás a mögöttük sötétlő várra, és kiszállt. — Sajnálom — mondta a nő, és kedvesen intett. — Jó utat! — Köszönöm a segítséget. Felbúgott a motor, és a gépkocsi lámpáinak vörös fényei távolodtak. A boltíves kapu visszhangozta lépteit. Tücskök ciripeltek, a tó felől békák muzsikája hallatszott. A denevérek alacsonyan szálltak, a várpark fái közt cikázva szedték zsákmányaikat. Sur- ranásuk, mint távoli idő üzenete. Bőregér — jutott eszébe a babona, s az undok szokás. Egyszer, kiterjesztett szárnynyal, ajtófélfára látta szegezve. A csdpzott kis állat feje lecsuklott, szürke volt, és semmi. Tényleg: mintegy egér, amit a természet megtréfált, és bőrszárnyakkal vert meg, amelyekből a vékony csontok úgy ütköznek elő, mint oszlásnak induló haltetemből a szálkák. Az ember vigyorogva mutatott rá. „Elűzi a gonoszt!” — mondta. Foghíja sötéten ásított szájában, miközben belökte a zörgő, üvegezett ajtót. Akkor szentségtelen gondolata támadt. S amikor egyedül maradt, vékony akácágat tört, lelevelezte és körbehajlította. A töviskoronát a töppedt tetem fejére helyezte, és elszaladt. Elszaladni, feladni. Miért nem ült be a kocsiba, és mondta: „Hölgyem, boldogan elkísérem”. Miért fordít hátat mostanában mindennek? Mire vár, hisz egy szép napon ott marad egyedül, a négy deszka között. Lehajtott fejjel ment fel a lépcsőn, a tornyot akarta látni. Azt, amelyikbe ezernyi név van karcolva, s nem látni belőle sehova. Hiába kergeti a múltat, eszével felfogta. Őrizget szentségként apró tárgyakat, ha más tenné, kinevetné. Naponta küszködik, fegyelmezi magát. Miként a fény nem képes árnyékát átlépni... — Mit nyavalyogsz, barátom? — hallotta, és maga előtt látta a szakállas vitézt. Vas ökle csípőjén, széles válla eltakarta a hulló csillagokat. Ezüstös szakállón megcsillant a holdsugár, és átható nevetése, mintha egy mély kútból hangzott volna. Ezsiás megrázta fejét. — Kérem, zárjuk a kapukat. Szíveskedjen a várat elhagyni — hallotta, most már egész tisztán, és azt is felfogta, hogy nem a vállas vitéz áll vele szemben, hanem a parkőr. Kezében szöges végű botja, és halvány fényű zseblámpa. — Igen, igen — mondta Ezsiás. — Csak egy pillanatot, ha még megenged ... Belépett a toronyba. Meggyújtott egy gyufát, és a rebbenő lángnál megtalálta a vésett nevet. „Grisel.” A szürkés vakolatból úgy látta elővillanni, miként a napsi teste csillant az aranyhíd előtt. Csanódy János Gólyanyár Aranysápadtan jön a nyár, viszi a felleget égmagas szelek szárnya, a meredek mennyboltozat, szinte szemmel sem érheted, de lenn meleg sugarakkal virul a nyárfa. Viszi a szél a zöld akác illatát, méhek zsonganak békességet, szántó-vető a végtelenség, csak a lovak kapják fel nyihogva fejüket, aki mögöttük: földre néz, homloka verejtéke elsistereg a forró sugarakban — napraforgó nyit teljes tányért, sárga szirmának aranykoronája merészen szembenéz. Jön a nyár, jön, jön, gyerekek, futó határ tüze remeg, magam is ingujjban várom hogy rámszakad az izzó ég alatt valami csoda-álom. Ábrahám Rafael grafikái Ábrahám Rafael grafikáit budapesti kiállítása után a japán főváros közönsége előtt is bemutatta. Képeinken: In memóriám A. Dürer I., In memóriám A. Dürer II. Szepesi Attila Bartók fonográfja rekedt hangon énekel valaki a kopott ládából a beomlott időből nevüket-vesztő völgyek énekelnek gyerekhang csendül Káma-parti tájról vénasszony fújja-hajlítgatja sípszó dudaszó verdes törtszárnyú madár rekedt hangon énekel valaki székely favágó arab koldus lidérclátó román öregember hangja hallik az elvásott tekercsről szólalna mintha ásvány-éjszakából partja-leomlott folyamok zúgása rekedt hangon énekel valaki rég szélbe oldott népek dallama éled rég szavuk vesztett férfiak asszonyok sejtjeinkben és álmainkban elrejtezők arcokba és falakba épült zenék támadnak újra napkelet felől rekedt hangon énekel énekel mintha sárkányok csontján galaxisfényben éjszaka mert övéit el nem engedi a föld temet és terem arcokat újra meg újra tavaszból sárból rekedt hangon énekel valaki a kopott ládából a beomlott időből békési kondás török csavargó és sárnál tavasznál sugarasabb az ének felfakad a rég betemetett forrós nevét a rejtező kimondja Szépen magyarul — szépen emberül Kemping Két évtizede még alig ismertük ezt a szót. Az átvételt követő időkben inkább arról vitatkoztunk, hogy az eredeti angolnak megfelelően (camping) vagy magyarosan írjuk-e (kemping). Hamar meghonosodott a nyelvünkben, és a nyelvhasználat eldöntötte a vitát. A kemping szó életrevalóságát bizonyítja az is, hogy hamarosan szócsaládot „alapított”. Képzett alakjai: kempingezik, kempingező, kempingezés. Szóösszetételekben viszont már igen gyakran fordul elő, akár idényben, akár máskor. A kempingezni szándékozó turista először a kempingirodába megy, ahol a kempingvezetőtől megtudja, hogy kemping sátorban vagy kempingházban tölti-e az éjszakát. Szó lehet arról is, hogy kempingágyat vési. igénybe. Étkezni általában a kempingétteremben vagy a kempingbüfében lehet. Feketét is ihatunk, ha nem hoztunk volna magunkkal kemping-kávéfőzőt. A kemping területén — kivéve az autóskempinget — kempingkerékpárral közlekedhetünk. Ha kellemes az idő, célszerű kempingnadrágot viselni. Természetesen ezeknek a kempingfelszereléseknek akkor sem változik meg a nevük, amikor már nem a kemping területén használjuk őket. Napozhatunk kempingnadrágban otthon is, bevásárolni is járhatunk kempingkerékpárral (-biciklivel). Ettől még nem leszünk kempinglakók. Vannak olyan emberek is, akik nem a hivatalosan engedélyezett és működő kempingekben szállnak meg, hanem — enyhén szólva — maguk gondoskodnak kempingről, így nem fizetnek kempingdijat. ök a zugkempingezők (alighanem a zugkereskedelem, azaz a nem engedélyezett kereskedelem mintájára alakult e kifejezés) vagy vadkempingezők. Akik a kempingben pihenni akarók nyugalmát zavarják, azok a kempingkalózok. Az állandóvá vált összetett szavakon kívül alkalmi kifejezések is találhatók. Csak néhányat említünk a sok közül: kempingszerelem (olyan szerelem, amely a kempingben szövődött), kempingbarátság (a kempingben kötött barátság), kempingbébi (a kempingben fogant gyermek), és ide tartoznak a különféle árucikkek többnyire gyorsan változó nevei is stb. A kempingidény elmúltával kempingzárás következik a hazai kempinghálózatban. S bizonyosak vagyunk benne, hogy a jövőben is tovább bővül majd a kemping m szócsaládja (még ha alkalmi" megfelelőkkel is). Napjainkban már egyáltalán nem vita tárgya, hogy ez a szó idegen-e vagy sem. Bárkit megkérdezhetünk, az utóbbi mellett fog dönteni. S igaza is van. Egyrészt azért, mert az idegenszerűséget már nem érezzük rajta, másrészt mert beilleszkedett nyelvünk rendszerébe, és szócsaládot is „alapított”. Jobbat nem tudunk helyette, s fölösleges volna' másikkal fölcserélni. Mizser Lajos Kirillovi vázlat. Mezey István rajza Kerék Imre Megfeszül halkan Amikor nincs mit mondani: megfeszül halkan a szonett, s magzatát nyögve nyomja ki (mintha egeret szül a hegy). S fölzeng a kórus: Mesteri! Végein ékes rím lebeg! (mintha ugrándozó maki függeszkedik a rács megett). S habár a forma shakespeare-i, de újdonúj a lendület! Nosza, hamar babért neki! — Kihegyezett ítészfülek onanizálnak élveteg: ez kell nekünk, ez már döfi!
