Somogyi Néplap, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-15 / 192. szám

Néplap 1987. augusztus 15., szombat AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAP]A A NYUGALOM SZIGETEI: A PARKOK Neves festőnk, Rippl-Ró- nai József elmélkedve tekint a kőszobrát körülvevő szö- kőkútra. Ám tükörképét nem látja: Jobb is: a zord idő ugyancsak megcsúfítot­ta méltóságos, nyugalmat árasztó alakját. A szökőkút víztükre helyett moszatos elszínesedett betonmeden­cében csordogál a víz. — Rendbe kellene hozni: nemcsak a medencét, a szobrot is — mondja Szabó Miklós István, a park őre. Megszokott helyéről, a stzélső pádról figyel. Ismeri a visszatérő vendégeket, tudja, melyik pad kié, és éber tekintettel vigyáz a zöld épségére. — Alacsony, kovácsoltvas kerítés kellene ide — mond­ja —, akkor nem taposnák le a füvet. Egy kis dróttal már bekerítettem, azóta ke­vesebben vágnak utat rajta. Inge alatt rejtőző zacskó­ból őszibarackot szed elő. Megkínál. — A park a közéletnek és a város népének is fontos terepe: meg kell becsülni. Eszünk. — Klikkel van a legtöbb gondja? — öregek, fiatalok egya ránt szemetelnek. A parkőr fiatal ember, de már 1968 óta — akkor rok­kantosították le — őrzi a vidéket, gondozza a szobrok környékét. — Szeretek a néppel bán­ni, szeretek köztük lenni. Ezért választottam ezt a foglalkozást. És a szabadsá­gért. Visszatérő vendégeink a nyugdíjasok. Mindnek megvan a törzshelye. Ha azt elfoglalják, leülnek másho­va. De mihelyt felszabadul a hely, ismét birtokukba ve­sztik a megszokott padot. Itt, a harmadikon — mutat egy árnyas helyre — tanyázik egy festőművészféle. Nagy ember lehet... látom rajta. Elköltözött a régi helyéről, mert ott megnyerték a fát, és nem ad már árnyékot. Mindennap pontosan há­rom órakor érkezik. Van egy nyolcvanéves néni, naponta jön etetni a galambokat. És a szerelmesek . ..! — Elcserélné a foglalko­zását másra? — Nem! — hangzik a ha­tározott válasz. — Sokat harcoltam érte és nagyon szeretem. Parkrendező asszonyok tisztítják a medencét körül­vevő virágos részt. Körülve­szik a galambok. — Mind ide járnak, az egész városból — mondja, és fürgén morzsolja a rek­lámszatyor tartalmát. — Kiszedem a kukákból a ke­iv '. %' .* ja ;' T:? • nyeret. Inkább ők egyék meg! Igaz, galambocskám? — szél utánam, stílusosan. Nagypapa egyengeti csöpp­nyi unokája lépéseit. Percek­re a város szívétől, ezen a kis zöld szigeten nyugalom honol. Piacnapokon megnő a Színház park forgalma. Meg­pakolt szatyrokkal igyekez­nek oda-vissza az emberek. A padok ilyenkor csak pár perces átmeneti pihenőül szolgálnak. — Hétszáz — mondja egy nagy, vörös kontyos asszony az alkalmi vevőnek. — A Nem az útviszonyok­nak megfelelő sebes­séggel vezette olasz gyártmányú, rendszám nél­küli gyermekkocsiját Ká­poszta Alajosné huszonnyolc éves gyed-alkalmazott. Jár­műve a zebrári |fölborult, és hathónapos Alajos Tádé ne­vű igyermeke keserves sziré­názásba kezdett. Az esetet az éppen arra járó Kolbász Dé­nes kisnyugdíjas jelentette a hatóságoknak. Az anyagi kár meghaladja a százhar­minc forintot. Személyi sérü­lés nem történt, így a men­tők és a itűzoltók beavatko­zás nélkül visszatérhettek ál­lomáshelyükre. \A rendőrség nagy erők bevonásával meg­kezdte ia nyomozást a fele­lősség megállapítására. Mindössze ennyit közöltek az újságok a 'tragédiáról. Mi időt és fáradságot nem kí­mélve feltártuk az eset társadalmi hátterét. Az előzmények a lakótelep ter­vezéséig vezethetők vissza. Káposzta Alajos fiatal építész tervezte húsz évvel ezelőtt a Karfiol utcai lakó­telepet. Széles utcákat, ha­talmas, zöld parkokat rajzolt az áttetsző pauszpapírra. Meg játszótereket zöld lom­bú fákkal, kis piros padok­kal, ahol a nagymamák kö- tögethetnek. A ilépcsők mellé gyerekkocsi-lejárót álmo­dott, a zebrához emelkedő— süllyedő útszegélyeket. . — 'Hülyeség! — mondta tömör egyszerűséggel a fő­nöke, Kolbász Dénes főter­vező. — Ez a lakótelep kö­zépkorú kádereknek készül. A játszótér helyére autópar­kolót építünk, a lépcsők he­lyére liftet. Tíz év múlva már senki se fog gyalog jár­ni. A felvonók a garázsokig járnak, és egy kis emelő- szerkezettel helyezzük át a kádereket a kocsiba. Vilá­gos? Hirini kell a jövőben, fiatalember! Külön építünk majd egy telepet a nyugdí­jasoknak, egyet meg a fia­tal házasoknak. Gyerekszo­ba nem szükséges, hiszen akkor már lombikban fo­lyik majd az emberiség új­ratermelése. )Tud követrti, fiam? T. Ágoston László Karambol — Hogyne, főnök ... foly­tatom a gondolatmenetét. A lombikból méretarányos, teljesen kifejlett példányok lépnek szírire ia társadalom igényeinek megfelelő szak- képzettséggel. E steril kör­nyezetben fogant egyedek nem ismerik majd a beteg­ségeket. így hát nirics szük­ség se óvodára, se iskolára, se orvosi rendelőre, se ... — Ügy van, fiam. Mi la­kóházakat építünk. A lép­csőre meg a liftre is csak azért kell pénzt pazarolnunk, mert nem vagyok biztos berine, hogy a lombikember­nek lesz-e szárnya? Evek jöttek, évek mentek, fölépült a lakótelep. Kide­rült, hogy a lombikbébi sok­ba kerül, maradt hát a ha­gyományos módszer. Mivel sok volt a lakásigénylő, ide költöztették a fiatal házaso­kat meg a nyugdíjasokat is. Kolbász Dénes nyugdíjas fő­tervező az ötödik emeleten kapott lakást, és naponta át­kozta a liftszerelőket, mert többnyire gyalog kellett le­ballagnia a lépcsőn, hogy el­sétálhasson a telep másik végében utólag épített kö­zértbe. Káposzta Alajos de­resedé halántékkal szánta rá magát a házasságra, s mivel már ő sem hitt a lombik­bébiben, maga gondoskodott a munkaerő-utánpótlásról, űk a második emeleten lak­tak. Még mindig csak osz­tályvezető-helyettes volt. Nem engedhette meg magá­riak, hogy háztartási alkal­mazottat meg nevelőnőt tart­son, így Amálkának szemé­lyesen kellett otthon marad­nia a kis Alajos Tádéval. Azon a bizoriyos napon éppen a közértbe igyekezett Amálka a csúszópénzen be­szerzett olasz gyermekkocsit tolva. Szembetalálkozott a folyosó másik végében lakó fiatalasszonnyal, aki már messziről integetett rieki, és fennszóval figyelmeztette: — Siess, Árnál, épp most érkezett tartós te) a közértbe! Ha ötödik sebességre kap­csolsz, talán még jut belőle neked is. Amálnak se kellett több, nekilódult. Aztán a zebránál megtörtént a baj. Leugratta járművét a járdáról, de a különlegesen edzett cső nem bírta tovább. Halk reccsenés- sel összecsuklott, s a földre csúsztatta a kis Alajos Tá­dét, aki elégedetlenül sziré­názni kezdett. Amálka ko­csishoz méltó káromkodásba tört ki, megemlegetve a jár­mű és a lakótelep tervezői­nek le- és felmenő rokonsá­gát. Éppen arra járt Kol­bász Dénes, aki személyes sértének értékelte az el­hangzottakat. Azonrial fel­hívta a rendőréget, védelmet és nyugdíjemelést kérve. Otthon aztán Káposzta Alajos is értesült a történ­tekről. Félórai mélabú után kijelentette, hogy levonja az eset tanulságait. Elválik Amálkától. Mégis csak disz- nóság, hogy ilyen illetlen szövegkörnyezetben emle­gessék az édesariyját. boltban hétezerért sem kap­ja meg... A bordó franciabársony zakón fürgén siklik a nap­barnította férfikéz. Öt nem lehet becsapni. Neki butik­ja van Budapesten és száz­ezreket keres. Legalábbis ezt állítja. Népes, tarka gyerek­had szaporázik utána. Nem tanácsos itt magányosnak lenni, főleg, ha nő az illető. A „butikos” sasszeme a vélt zsákmányra villan. Szaro­sabban szorítom a táskámat. Egyenruhás járőr közeledik. Ügyel a rendre, figyeli a padrangólókiat. Gera Katalin szobrászmű­vész szépséges leányalakja háborítatlanul pihen. Kapos­vár parkjai élnek. V. Ä. Jó formában A második Forma—1 Ma­gyar Nagydíj után mindenütt azt olvashatni, hogy világ- színvonalon rendezték meg a magyarok a század nagy őrületének újabb bemutató­ját. Nyilatkozza ezt világhí­rű autós szakember, ezen a véleményen van . a győztes, sőt ami ritkán fordul elő: még némelyik vesztes is megemlíti, hogy nem a szer­vezőkön múlt... Ilyenkor elégedetten húzhatjuk ki ma­gunkat, hiszen olyan kevés dologban adatik meg, hogy munkánkról hasonló vélemé nyékét kapjunk. A Forma—1 azonban tel­jesen más dolog, a Forma—1 nemzeti ügy. A nekibuzdu­lásból kivette részét a rádió is. Méghozzá derekasan. Csaknem egész napos közve­títéssel készült a stáb, több helyszínről, több riporter igyekezett a legfrissebb in­formációkat elmondani. Meglepő, hogy igyekezetük milyen sikerrel járt. Jó kap­csolatok kiépítésén és a ri­porteri leleményességtől füg­gött bizonyára, hogy példá­nak okáért minden autó ki­állítása után azonnal meg­tudhattuk, mi okozta a bajt. Külön érdekességet adott a maratoni közvetítésnek, hagy rengeteg háttérinformációt tudhattunk meg, ezek né­melykor már olyannyira „háttér” jellegűek voltak, hogy egy-egy istálló személy­zetéhez tartozónak érezhet­tük magunkat. A magas színvonalú ver­seny magas színvonalú szer­vezést igényel, így valószí­nűleg könnyebb dolga volt a stábnak is, hiszen jó „hozott” anyagból kellett gazdálkod­nia. Számomra nagyon érdekes volt a másnapi riport is, ami­kor a közvetítés résztvevői beszámoltak munkájukról, arról, hogy milyen műhely­titkok segítették őket. Jó öt­let volt az is, hogy amerikai tudósítónkat megkérték, szá­moljon be a Forma—1 otta­ni visszhangjáról. Megtud­hattuk, hogy azon az egy vasárnapon többször elhang­zott Magyarország neve az Amerikai Egyesült Államok­ban, mint máskor egész év­ben. Tehát hírünk öregbítő- dött a nagyvilágban. Magam nem tartozom az autók és az autóversenyek megszállottjai közé. Talán azért is tetszett a közvetítés, mert tudomásul vették a mű­sor készítői, 'hogy nem min­denki szakember, nem min­denki számára egyértelmű, hogy mit jelent a turbómeg­hajtás, s mi módon eshet ki egy csavar a kerékrögzítőből. S bizonyította a közvetítés: a televízióval is versenyez­het esetenként a rádió. A ké pi látvány hiányát gyors, ér­dekes információkkal, ripor­tokkal feledtetni lehet. S többet egy sportközvetítéstől nem is várhatunk. Varga István 100°|0 — politika és irodalom Az első jelentős magyar kommunista folyóirat megjelenésének 60. évfordulójára A magyar sajtó történeté­ben a 100u/o volt az első olyan politikai és kulturális folyóirat, amelyet a Kommu­nisták Magyarországi Pártja irányított, amely Magyaror­szágon hosszabb időn keresz­tül megjelenhetett, és tá­bort tudott maga köré tö­möríteni. Bonyolult korszak­ban indult útijára az illegá­lis KMP legális folyóirata hatvan évvel ezelőtt, 1927. augusztus 15-én. Európa- szerte a forradalmi hulláim apályának, a kapitalizmus viszonylagos stabilizációjá­nak ideje volt ez, Magyar- országon a Bethlen István minisiaterelnök nevével jel­zett konszolidáció időszaka. A rendszer viszonylagos li­beralizálódását felhasználva az emigráns írók egy részé visszatért Magyarországra, s a kulturális életben is erő­södött a baloldal befolyása. Ám a helyzet megítélése ellentmondásos volt: a hala­dó íróikban, még Móricz Zsigmondiban is illúziókat ébresztett a bethleni konszo­lidáció, a magyar kommu­nista párt stratégiai célkitű­zése viszont a proletárdikta­túra. azonnali kivívása volt. Változatlanul reálisnak llát­ta a forradalom gyors bekö­vetkezését, és ez a szövetsé­gi politika helytelen értel­mezését, így a nem kommu­nista írókkal; szembeni bi­zalmatlanságot is jelentette. Ez a szemlélet tükröződött a 100° o pártirény Másában is. Az évenként tízszer meg­jelenő 100% szerkesztője Ta­más Aladár kommunista író, szellemi irányítói pedig a Tanácsköztársaság bécsi emigrációba kényszerült ve­zetői voltak. Ez bonyolulttá tette a szerkesztői munkát. A lap indításának megbeszé­lése céljából Tamás Aladár dr. Lukács Hugónak, Ady egykori orvosának bécsi la­kásán találkozott Komor Im­rével, aki elvezette a szer­kesztőt Kun Bélához, s együtt mentek át egy kert- helyiségbe, ahol Landler Je­nő, Révai József, Lukács György és Lándor Béla ül­ték körül az asztalt. A párt vezetői úgy döntöt­tek, hogy .a többi kapcsolat­tól független, önálló vonal­nak kell az új, legális lapot Béccsel összekötni. Az ösz- szekötő Földes Pál lett, aki az osztrák fővárosban igen komoly állással rendelke­zett, egy textilgyár igazgató­jaként dolgozott. Később egy Bécsben élő író, Vajda Sán­dor vette át ezt a fontos fel­adatot. A kéziratok vaskos levelek formájában Szelényi István zeneszerző címére ér­keztek Becsből Budapestre! A folyóirat hasábjain kez­detben az irodalom és a mű­vészet több ága szerepelt, majd fokozatosan előtérbe kerültek a magyar és a nemzetközi munkásmozga­lom témái, a gyarmati kér­dés, a Szovjetunió helyzetét elemző cikkek, tanulmányok. A magyar munkásmozgalom ideológiai, eszmei, és kultu­rális nevelésével szinte fel­mérhetetlenül fontos szere­pet töltött be a 100% az ellenforradalmi Magyaror­szágon. Figyelemreméltó a lap el­ső munkatársainak névsora is: Nagy Lajos, Gergely Sán­dor, Gereblyés László, Schönstein Sándor, Erg Ágoston, Molnár Farkas, Dé- si Huber István, az emigrá­cióból Bolgár Elek, Lukács György, Révaii József. A 100% köre volt Magyaror­szágon időrendben az első kommunista írói csoporto­sulás. Műveikben a korabe­li magyar élet tényeinek kö­nyörtelen felmutatása, a va­lóság ábrázolása volt a leg­fontosabb. A megfogalmazás­nak természetesen alkal­mazkodnia kellett az akkori viszonyok lehetőségeihez. A Tanácsköztársaság jelentő­ségére például csak „virág­nyelven” lehetett célozni: „ ... A felületen persze ma is fennáll a társadalom régi hierarchiája, sőt szilárdabb­nak látszik, mint valaha volt. Ám a forradalmak és ellenforradalmak viharai közben fenekestül felforgat­ták a régi hierarchiáit. Ha a munkások, a parasztok, a kispolgárok visszavetődtek a régi társadalmi helyzetük­be (a legtöbbször a réginél rosszabb körülmények kö­zött), mégis a forradalmak és ellenforradalmak megráz­kódtatásai közepette állot­tak már máshol is. Nem ma­gától értetődő többé senki számára, hogy hova állítja a gazdasági és társadalmi törvények pillanatnyi tör­vényszerűsége . 'J A 100% főként a munkás- lapterjesztőkön keresztül jutott el a mozgalom részt­vevőihez, és fellendítette a szavalókórusok működését is. Három-három és fél ezer fiatal munkást mozgósított a szavalókórusokba a folyóirat, ennyi aktív harcost nyert meg a mozgalom a párt vagy a KIMSZ irányította legáli­san működő szárnyának. A viszonylagos nyugalom éveinek véget vetett az 1929. október 24-t New York-i tőzsdekrach, amellyel meg­kezdődött a világgazdasági válság. 1930 a nagy tömeg­megmozdulások és a megtor­lások éve. Nem is csodál­kozhatunk azon, hogy 1930. június végén a rendőrség letartóztatta Tamás Aladárt. Írók és értelmiségiek egy csoportja erkölcsi garanciát vállalt a szerkesztőért, és szabadon bocsátását követel­te. Köztük volt Kodolányi János, Illyés Gyula, Karin­thy Frigyes, József Attila, Külföldről tiltakozott Gor­kij, Andersen Nexő, Romain Rolland, Henri Barbusse, André Gide, Stefan Zweig és Ludwig Renn. Az ítélet kénytelen volt megállapítani, hogy a 100% „magas szín­vonalú, tárgyilagos szellemű lap”. A szerkesztőt felmen­tették, de a lapot — éppen háromévi működés után — 1930 augusztusában betilt Ot­tóik. Ma már nem mindenben értünk egyet a hatvan évvel ezelőtti folyóirat cikkeinek megállapításaival, de tiszte­lettel emlékezünk a lap kommunista eszmeiségért vívott harcára, a kortárs vi­lágirodalom értékeinek köz­vetítésében vállalt szerepére és a magyar nép sorsáért érzett felelősségére. Imre Erzsébet

Next

/
Oldalképek
Tartalom