Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-29 / 177. szám

2 Somogyi Néplap 1987. július 29., szerda Dr. Mahathir Mohamad keddi programja Gennagyij Geraszirnov szóvivő tájékoztatója / / / LÁTOGATÁS VIDÉKÉN (Folytatás az 1. oldalról) Kedden a magyar és a mailaysiai vezetők és sza/k- értőik partnertárgyalásakon találkoztak. Az eszmecseré­ken értékelték a kétoldalú kapcsolatok eddigi eredmé­nyeit és tárgyaltak az együttműködés továbbfej­lesztésének lehetőségeiről. Kapolyi László ipari mi­niszter az Ipari Miniszté­riumban megbeszélést foly­tatott Lim Keng Yaik alap- és nyersanyagipari minisz­terrel, valamint Paduka Ra- fidah Aziz kereskedelmi és ipari miniszterasszonnyal. Megtárgyalták az ipari együttműködés fejlesztésé­nek lehetőségeit, többek kö­zött a vasúti, közúti, vízi közlekedésben, szállításiban, földigázvezetékrendszer lé­tesítésében. az energiater­melésben, a helyi nyers­anyagra épülő feldolgozó- iparban, a gépipariban és a távközlésiben. Lim Keng Yaik ellátogatott Angyal­földre, a Ganz Danubiusba is, aihol Angyal Ádám ve­zérigazgató kíséretében is­merkedett a vállalat tevé­kenységével'. A malaysiai kormánykül­döttség tagjaként hazánkba Ausztria az üldözöttekkel való szolidaritás jegyében emlékezik majd meg az or­szág náci megszállásának 50. évfordulójáról — jelentette ki tegnap Franz Vranitzky kancellár. A kormány azna­pi ülésén elfogadta az 1988- as emlékév programját. Ál­lami költséggel renoválják a zsidó felekezet templomát, az öregek otthonát és zsidó múzeumot állítanak fel. A szocialista-konzervatív ko­alíciós kormány nyilatkoza­tot ad majd ki az évforduló alkalmából, és ösztönzi a leg- újabbkori osztrák történelem tanulságainak elemzését, fel­dolgozását az irodalomban, a művészetekben, a tömegtájé­koztatásban, az oktatásban. A kormány mindezt nem tekin­ti pusztán az állam feladatá­nak, hanem felhívja a tár­sadalom szervezeteit: kapcso­lódjanak be a megemlékezé­sekbe — hangoztatta a kan­cellár. A kormány döntésének egyik indítója az a nemzet­közi vita, amely Kurt Wald­heim államelnök háborús múltjával, s általában az 1938-ban a náci Németország által megszállt Ausztria és népe háborús szerepével, e múlt tanulságainak feldolgo­zásával kapcsolatban kibon­takozott '•— mutatnak rá megfigyelők. A náci meg­szállás előtt és alatt zsidó, antifasiszta osztrákok tíz­es tízezrei kényszerültek emigrációba, akik közül so­kan máig nehezményezik, hogy a felszabadult ország nem tett semmit értük, s még hazatérésüket sem ösz­tönözte. érkezett Paduka Rafidah Aziz malaysiai kereskedel­mi és ipari nviniszterasszony és kísérete látogatásit tett a Magyar Kereskedelmi Ka­marában, ahol találkozott Lörincze Péter főtitkárral. Áttekintették a két ország eddig kialakult gazdasági kapcsolatait és megállapí­tották, hogy ezek intenzí­vebbé tételéhez nagyiban hozzájárulhat a vállalatok és a cégek közvetlen kap­csolatfelvétele. A megbeszé­lések során szóba került magyar technológia átadása a malaysiai kis- és közép­üzemek számára, továbbá magyar vállalatok részvéte­le a délkelet-ázsiai ország infrastruktúrájának fejlesz­tésében is. A megbeszélésen részt vett Nawawi Mat Awin, a Nemzetközi Keres­kedelmi és Iparkamara el­nöke, valamint főtitkára, Mohamad Ramli Hushari is. Tan Sri Hashim Mohd Ali tábornok, hadseregparancs- nok Reményi Gyula . altá- barnoknak, az MN vezérka­ri főnöke első helyettesének a társaságában a szentend­rei Kossuth Lajos Katonai Főiskolára látogatott. Tájé­koztatót hallgatott meg a katonai tanintézet felada­Kína fiatal tiszteket fog külföldi országokba küldeni, hogy ottani katonai akadémi­ákon szerezzenek képesítést — jelentette az Űj Kína hír- ügynökség a kínai honvédel­mi minisztérium külügyi osztályának egy meg nem nevezett magas rangú tiszt­ségviselőjére hivatkozva. „Ez újabb fontos lépés a népi felszabadító hadsereg külföldi kapcsolataiban” — tette hozzá. A tisztségviselő nem közölte, hogy az idén beinduló külföl­di képzési program keretében Dr. Mahathir Mohamad cs felesége Esztergom neveze­tességeivel ismerkedett tatról, eredményeiről, majd a korszerű tisztképzést se­gítő kiképzési objektumokat keresett fel. Az Építésügyi és Város­fejlesztési Minisztériumban Somogyi László miniszter megbeszélést folytatott Sa- my Vellu malaysiai köz- munkaügyi miniszterrel. Át­tekintették a magyar építő­ipar exportlehetőségeit, el­sősorban a mélyépítés, az út- és kórházépítés lehető­ségeit Law Hieng Ding tudomá­nyos, technológiai és kör­nyezetvédelmi miniszterhe­lyettes a TESCO-iban meg­beszélést folytatott Székács Imre vezérigazgatóival a két ország közötti műszaki-tu­dományos kapcsolatok bőví­téséről. Este dr. Mahathir Moha­mad és kísérete Grósz Ká­roly miniszterelnök társasá­gában megtekintette a KISZ Központi Művészegyüttesé­nek műsorát, az együttes székhazában. Ott volt Vár- konyi Péter, Baranyi Gyula és Zaiinal Abidin bin Mokh- •tar. mely országokba küldenek tiszteket. Megállapította ugyanakkor, hogy a kínai hadsereg fej­lesztette együttműködését a szocialista országok fegyve­res erővel, köztük a KNDK, Románia és Jugoszlávia fegy­veres erőivel, s szoros kapcso­latban áll a pakisztáni és a thaiföldi hadsereggel. A kí­nai tisztségviselő kitért arra is, hogy Jang Sang-kunnak, a Központi Katonai Bizott­ság alelnökének személyében a közelmúltban magas rangú kínai katonai vezető járt az Egyesült Államokban és Ka­nadában. Mathias Rust, a fiatal nyu­gatnémet pilóta ügyének vizsgálata hamarosan befe­jeződik és a nyomozás anya­gát átadják az ügyészségnek, majd a bíróságnak. A szov­jet törvények értelmében a vizsgálat lezárása után egy hónapon belül ki kell tűzni a bírósági tárgyalás időpont­ját — jelentette be a szov­jet külügyminisztérium szo­kásos keddi tájékoztatóján Gennagyij Geraszirnov szó­vivő. Megítélése szerint nem várható, hogy a tárgyalásig szabadon bocsátják a fiatal­embert. A bírósági tárgyalá­son Geraszirnov szerint a legfőbb vádpont várhatóan a szovjet államhatár meg­sértése lesz, de az ügyészi döntéstől függően akár a moszkvai polgárok életének veszélyeztetésével is vádol­hatják. Kérdésre válaszolva Shultz amerikai külügyminiszter és Dubinyin szovjet nagykövet találkozója kapcsán elmond­ta, hogy Washingtonban a közvetlen szovjet—amerikai kapcsolatok keretében foly­tatnak megbeszéléseket a genfi tárgyalások menetéről és a két ország külügymi­nisztereinek találkozójáról. Gennagyij Geraszirnov a sajtótájékoztatón bejelentet­te, hogy Andronyik Petrosz- janc, illetőleg Richard Ken­nedy vezetésével Moszkvá­ban hétfőn megkezdődött az atomfegyverek elterjeszté­sének megakadályozásával foglalkozó rendszeres szov­jet—amerikai konzultációk 9. fordulója. E tárgyalások célja a beható véleménycse­re a kérdéskörről, és közös lépések kidolgozása az atomsorompó-egyezmény­ben foglaltak megszilárdítá­sa érdekében. Navigációs hiba Irak tegnap délelőtt az ország légterében lelőtt egy betévedt szíxiai vadászgépet. A pilóta sértetlenül földet ért és őrizetbe vették az ira­ki hatóságok. Egy bagdadi szóvivő szerint Irak tiltakoz­ni fog az Arab Ligánál lég­tere megsértése miatt. Szíria a nap folyamán megerősítette repülőgépe le- lövését, hozzátéve, hogy a MÍG—21-es vadászgép piló­tája gyakorlórepülés közben navigációs hibát követett el, s emiatt került az iraki lég­térbe. Szíria egyúttal ma­gyarázatot követel Bagdad­tól a gép elleni akció miatt: Damaszkusz szerint szó sem lehetett semmiféle támadó szándék feltételezéséről. Az incidens aligha javít a két szomszédos arab állam amúgy is feszült viszonyán. egyik elöntött negyede látha- megsériilték és tizennégyen (Telefotó: AP—MTI—KS) Súlyos árvíz pusztít Dél-Koreában. A képen: a főváros, Szöul tó. A természeti csapás során 28 személy meghalt, harmincán eltűntek Emlékév Kínai katonatisztek Ausztriában külföldi akadémiákon A bécsi utóórtekezleten résztvevő szovjet küldöttség a múlt hét végén kiegészí­tést tett az emberiességi együttműködésről Moszk­vában tartandó tanácskozás összehívására előterjesztett javaslatához — közölte a szovjet külügyminisztérium képviselője. Ennek értelmé­ben a szovjet fél a tanács­kozás szervezésében és lebo­nyolításában figyelembe ve­szi a helsinki folyamatban kialakult gyakorlatot, így biztosítják az emberi jogok­kal foglalkozó nemzetközi szervezetek és magánszemé­lyek részvételét is. A ta­nácskozás plenáris ülése nyi­tott lesz a nemzetközi köz­vélemény és a sajtó képvi­selői előtt. Pekingben augusztus 7-én kezdődik a határkérdésekről folytatott szovjet—kínai tár­gyalások második fordulója — jelentette be Geraszirnov. A szóvivő nyilatkozatban foglalkozott az iraki—iráni háború ügyében hozott ENSZ—BT határozat megva­lósításával. Ebben hangsú­lyozta: a gyakorlati előrelé­péshez megteremtett feltéte­lek ellenére a térségben nem enyhül a feszültség, mert az amerikai fél — „létfontos­ságú érdekeire” hivatkozva — megpróbálja ellenőrzése alá vonni a stratégiai fon­tosságú térséget. A jelenlegi erőfitogtatás a Perzsa (Arab) -öbölben nyilvánvalóan el­lentétben áll a Biztonsági Tanács határozatával, amely a legmesszebbmenőbb ön­mérsékletre bármilyen, a konfliktus kiszélítésére irá­nyuló lépéstől való tartózko­dásra szólítja fel az érde­kelteket. Geraszirnov leszögezte, hogy a BT-határozat szigo­rú betartása minden ENSZ- tagállamra vonatkozik, de különösen a Biztonsági Ta­nács tagjaira. Megerősítet­te: országa mindent meg fog tenni a határozat megvalósí­tása érdekében és ennek kapcsán közölte, hogy Juílij Voroncov első külügyminisz­ter-helyettes a közeljövőben ismét Bagdadba és Teherán­ba látogat. Gennagyij Geraszirnov tá­jékoztatóján kitért azokra a pakisztáni vádaskodásokra is, amelyek szerint a Szov­jetunió áll a pakisztáni za­vargások mögött. A szóvivő rámutatott: a fegyveres ak­ciók elszaporodásának, a ter­rorizmus fokozódásának okai a pakisztáni belpoliti­kai helyzet kiéleződésében keresendők. Sajnálattal álla­pította meg, hogy a szovjet­ellenes kampányba még az államfő is bekapcsolódott. Colomból kérdőjelek Elhallgatnak-e végre a fegyverek? Sikerre vezethet-e a Sri Lankán évek óta tartó nemzetiségi—etnikai harcok lezárására kidolgozott leg­újabb indítvány? Lehet-e megegyezésre jutni a kisebb­ségi tamil és a többségi szin- galéz lakosság sokezer áldo­zatot követelő küzdelmében? Napok óta ezek a kérdések tartják izgalomban a fontos stratégiai ponton fekvő dél­ázsiai szigetország, a hajdani Ceylon lakóit, de aligha túl­zás kijelenteni, hogy a ren­dezési terv esetleges elfoga­dása a tágabb régióban is kedvező folyamatokat indít­hatna el. A Sri Lanka-i polgárhábo­rú ugyanis régóta nemzetkö­zi jelentőségre tett szert, kü­lönösen a szomszédos Indiá­ban tekintették szinte „bel­politikai” kérdésnek. S ez ért­hető is, hiszen az ottani sok milliós tamil népesség saját ügyének érezte, képes-e Rad- zsiv Gandhi kormányzata közvetíteni a véres, terror­merényletekkel és tisztogató hadműveletekkel tarkított, elhúzódó konfliktusban. Ügy tűnik, végül valóban a hat­hatós indiai közvetítés volt az, amely kimozdította a holtpontról a krízist. Áttörés­ről, teljes sikerről persze ko­rai lenne beszélni, hiszen az érintettek közül jó néhányan még mindig ellenzik a meg­állapodástervezetet, amelyet a colombói kormány a hét elején fogadott el, s amely gyakorlatilag korlátozott autonómiát biztosítana a ta- I mii lakosságnak. A rendőrség könnygázzal és gumilövedékekkel tartóztatja fel a tüntetőket, köztük a képen látható buddhista szerzeteseket Ráadásul az ellenzők kö­zött szerepel a legradikáli­sabb tamil gerillaszervezet vezetője, s ez nem sok jót ígér a továbbiakra nézve. He­ves ellentüntetésekre került sor szingaléz és muzulmán csoportok részéről is, akik ne­hezményezik a tamiloknak gyújtott „túlzott engedmé­nyeket”. S ez arra utal, hogy valószínűleg számítani kell az erőszak új meg új fellán­golására a brit birodalom hajdani gyöngyszemének tartott „tea-szigeten”. Mégis, ezzel együtt is biztató, hogy legalább az első, valóban re­ményt kínáló rendezési jelek feltűntek a horizonton. A béketerv aláírására Co- lombóba hivatalos az indiai miniszterelnök is. Üj-Delhi- ben ennek kapcsán nem mu­lasztják el megjegyezni, hogy egy Sri Lanka-i diplomáciai siker már csak azért is je­lentős fejlemény lenne, mi­vel — több helyi választási vereség és kormányzati bot­rány után — Radzsiv Gan­dhit számos támadás érte pártján belül és ellenzéki személyek részéről egyaránt. Igaz, a colombói megegyezés körül még túl sok a kérdő­jel ahhoz, hogy előre lehes­sen inni a medve bőrére ... Sz. G. I Időszerű kérdésekről

Next

/
Oldalképek
Tartalom