Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-28 / 176. szám
Somogyi Néplap 1987. július 28., kedd SPORT Kupán túl... Módosították a sorsolást A Dráva csoport ligaértekezlete Vasárnap késő este befejeződött a nyár legrangosabb somogyi labdarúgó-eseménye, a siófoki Siotour-kupa nemzetközi labdarúgó-torna. A több ezer szurkoló a mérkőzéseken jól szórakozott, s a találkozók színvonalára — összességében — nem lehetett panasz. Az együttesek fölkészülését, a kísérletezést, az új játékosok csapatba illesztését és a csapatjáték gördülékenyebbé tételét jól szolgálta. A pénteki nyitó összecsapás iramára nagymértékben rányomta bélyegét a nyomasztó hőség és az a tény, hogy az élvonal újonca, a Kaposvári Rákóczi talán túlzottan is tisztelte nevesebb, rutinosabb ellenfelét, a Pécsi MSC-t. A kaposvári együttes már korántsem volt ennyire tisztelettudó a jugoszláv Zel- jeznicsar elleni vasárnapi összecapáson. Az iram és a színvonal ekkor sem „verte az eget”, de a lelkesen, olykor ötletesen futballozó zöldfehérek bizonyították, hogy csapatuk nem esélytelenül pályázik a bentmaradásra az NB I-ben. A másik somogyi együttes, a Siófoki Bányász — talán elTotónyeremények A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a totó 30. játékhetén 13 plusz 1 talála- tos szelvény 795 darab volt — nyereményük egyenként 6571 forint. A 351 darab 13 találatos szelvényre egyenként 4438 forintot fizetnek. A 12 találatos (22 916 db) 148, a 11 találatos (198 442 db) 43 forintot ér. A 10 találatos szelvények nyereményösszege a 20 forintot nem érte el, a nyereményalapja a 11 találatos szelvények között került felosztásra. A Rákóczi a Zeljeznicsar kapuját rohamozza mondható, hogy már nem meglepetésként — újra kellemes perceket szerzett szurkolóinak. Mind szombaton a Zeljeznicsar elleni, mind a vasárnapi PMSC elleni találkozón kulturált, magas színvonalú játékot mutatott, s igazán jó iramú, színvonalas mérkőzéseken érte el döntetlenjeit. Ügy, hogy mindkét találkozón a Bányász állt közelebb a győzelemhez. A hétvégén három napot együtt töltöttek a Siófoki és a Rákóczi játékosai, vezetői. Továbbra sem szűntek meg a találgatások arról, hogy vajon a Bányászból valóban nem fog-e erősíteni a Rákóczi. Az átigazolási „titkokról” Illés János ügyvezető elnököt kérdeztük. Elmondta: — Boda és Szfijcz esetleges átigazolásáról szó esett. Budának érvényes szerződése van hozzánk, ettől függetlenül még lehetséges, hogy távozik. Szajcz hozzánk hétfő délelőttig nem írt alá, legjobb tudomásom szerint, a Rákóczi újból tárgyalt vele. Hogy mire jutottak, egyelőre nem lehet tudni. Kovács László kapus és Pardavi Károly továbbra sem írt alá szerződést, velük sem tudjuk, hogy mi lesz. Az viszont már biztos, hogy Nagy Mihály az ajkai Hungalu, Árky Lajos a Békéscsaba játékosa, mindkettőért 500-500 ezer forintot kaptunk. Lezártnak tekinthető három erősítésünk ügye is. Szabó Lászlóért a Tatabányának 600, Borostyán Mihályért a Vasasnak 900, Holp Tiborért nevelési költség címén a DUSE-nak 85 ezer forintot fizettünk. Gy. L. Tegnap Kaposváron az NB III Dráva csoport csapatainak képviselői részvételével ligaértekezletet tartattak. Dr. Csanda István, a csoport versenybizottságának elnöke értékelte az 1986/87-es évet. Hangsúlyozta, hogy a színvonal a korábbi évekhez hasonló, bár a támadójáték minősége gyengébb • volt. A csoport bajnoka, a Mohács elbukott az osztályozón. Ennek okát a mohácsi szakosztálynak kell megkeresnie. A versenybizottság elnöke eLmondta azt is, hogy romlott a fegyelmi helyzet. Labdarúgók, edzők és sportvezetők nem uralkodnak indulataikon. A múlt évihez viszonyítva kétszeresére nőtt a kiállítások száma. Az ifjúsági csapatoknál is egyre gyakoribb a sportszerűtlenség. S az edzők és vezetők ezt eltűrik. A versenybizottság elnöke az edzők szakmai munkáját — a többi csoporttal összehasonlítva — jónak mondta, de hangsúlyozta, hogy az utánpótlás kérdésében jócskán van javítanivaló. Az NB III -as versenyeztetésben ugyanis a fő feladat a tehetségek fölfelé áramoltatása. Ezután az 1987/88-as bajnokság került napirendre. A kiírásban egy lényeges változás van az előző évihez képest: a nevezési díjat tízezer forintról tizenötezerre emelték föl. A vitás kérdésekben továbbra is a labdarúgó-szövetség által kijelölt versenybizottság donit. A csapatok képviselőinek kérésére megváltoztatták néhány találkozó időpontját. Az első fordulóra nem augusztus 23-án, hanem 22-én kerül sor. Változtak a Somogy megyei csapatok mérkőzéseinek időpontjai is. Szeptember 9-én, szerdán lesz a Csurgó—Marcali, 19-én, szombaton a MÁV NTE— Táncsics, október 24-én, szombaton a MÁV NTE— Marcali találkozó. November 15-re, szombatra hozták előre a PBTC—Táncsics mérkőzést. Sellyén szeptember 23-án, szerdán 15 órakor a felnőttel egyidöben játszik a marcali ifjúsági csapat. Motocross CSB Kaposvári győzelem Az 1987. évi országos mo- tocross-csapatbajnokság első fordulójára került sor vasárnap Veszprémben a helyi Spartacus SE rendezésében. Az ország valamennyi szakosztályának versenyzői részt vettek a küzdelemben. A tavalyi csapatbajnok, a Kiskunlacházi SE és a második helyezett Honvéd Petőfi SE volt a Volán-Surján SE legnagyobb ellenfele. Németh Kornél, Borka János, Solymosi Géza és Siklósi Attila kimagasló teljesítménnyel megnyerte a versenyt. A csapatverseny végeredménye: 1. Volán-Surján SE, 2. Kiskunlaaháza, 3. Honvéd Petőfi SE. A csapatbajnokság következő fordulóira augusztus 2-án Győnben, majd október 4-én Kaposváron kerül sor. Nemzetközi mérkőzés Csurgó—Dőlni Nemei 2-1 (1-0) Csurgó, 800 néző. V.: Szabó L. Csurgó: Belovári — Tóth P., C. Kovács, Kovács J., Beke — Bódis, Puskás (Kiss), Posta (Tóth iF.), Novák (Vékony) — Bántó, Hosszú. Edző: Készéi Ferenc. Az első félidő utolsó percében a tizenhatos oldalvonaláról Bódis talált a hálóba. 1-0. A második félidő elején tovább növelte előnyét a hazai csapat. Posta fejelt nyolc méterről a kapu bal sarkába. 2-0. A 71. percben . Ludvik 17 méteres bombája vágódott a hálóba. 2-1. Tíz perccel a befejezés előtt Bódis tizenegyest hibázott. A két mérkőzés tapasztalata alapján a csehszlovákok megérdemelten nyertek az összesítésben 4-2-re. A hazai csapat legjobbjai: Pósta, Bódis, Bántó. Kiállítva Kadlecek a 76. percben utánrúgásért. Kiss Béla Az eső nőm tudta olmosnl Jól sikerült verseny Ádándon Üjra — ezúttal másodízben — bőgtek fel az autómotorok az alig néhány hónapja létesült rallicross-ver- senypályán Ádándon. A helyi Berzsenyi Közművelődési Egyesület autósszakoszitálya az ádándi szakmunkásképző intézettel a Magyar Autó- Motor Szövetséggel és siófoki, valamint környékbeli üzemek, gazdálkodó szervek segítségével rendezte meg a Balaton-kupa rallicross verseny második fordulóját, amely egyben az országos bajnokság 3. fordulója is volt. A program már szombaton este megkezdődött. A- MAMSZ felkérésére — és az Ibusz támogatásával — a verseny résztvevői közül huszonötén ültek autóba, s végighajtottak Siófok utcáin. A rendkívüli érdeklődést jelzi, hogy a közönséget még a vasárnap reggeli és délutáni eső sem tudta elriasztani; mintegy négyezren voltak kíváncsiak az ádándi erőpróbára. A versenypályát az eső ellenére megfelelő úton meg lehetett közelíteni, ennek is köszönhető, hogy autókkal volt tele a pálya környéke. A szombati és vasárnapi gépátvétel során 32 gépkocsit találtak alkalmasnak az indulásra, közülük három Csehszlovákiából érkezett. Ott voltak a nézők között azok az osztrák versenyzők is, akik a július 5-i erőpróbán tartottak bemutatót. Ezen a versenyen sem indulhattak azonban, mert az osztrák szövetség nem adott rajtengedélyt — azzal az indokkal, hogy az ádándi pálya és a verseny nem szerepel a nemzetközi pálya- és versenylistáin. Ez persze nem meglepő, hiszen a létesítmény alig néhány hónapja készült. A kötelező edzések vasárnap reggel egy kiadós eső után kezdődtek. 11 órára a pálya talaja egészen kiváló minőségűre száradt. Ügy látszott, hogy az ideális talajon magas színvonalú versengés lesz. Délben megkezdődtek a selejtezők, de a 4. futamot már a versenyzők nem tudták befejezni, mert félhő árasztotta el a pályát. Több mint egyórás kényszerszünet után az országos bajnokság 4 élvonalbeli versenyzője tartott terepszemlét, s titkos szavazással úgy döntött, hogy a síkossá váló pályán is folytatni lehet a versenyt. így a 4. futammal folytatódott a küzdelem, a nézők pedig a végig szemerkélő esőben gépkocsijukból kettes sorban elhelyezkedve, „tető alól” figyelték az eseményeket. A csúszós, sáros talajú pályán egyetlen autó sem állt fejre, de megcsúszások és koccanások — személyi sérülés nélkül — előfordultak. A selejtezők után kialakult a különböző döntők mezőnye. A „C” döntőben Gelencsér Tibor (Bp. Áfor SE) bizonyult a legjobbnak, a „B” döntőben a csehszlovák Basta győzött, s ezáltal az „A” döntőbe került. A legjobbak mezőnyében hatan rajtoltak. Orosz Sáridor ragyogóan kezdett, de az első kanyar utáni tülekedésből már Pék László került ki győztesen, s előnyét végig megtartva elsőként haladt át a célvonalon. A végeredmény: 1. Pék László (Bauxitbányász) Skoda 130 RS, 2. Machácek (csehszlovák) Skoda 120 LS, 3. Orosz (Szolnoki ÁB) 1500, 4. Basta (csehszlovák) Skoda 120 LS, 5.Lipták (Tszker) Lada 1500, 6. Agg (Szolnoki ÁB) Lada 1500. Hat somogyi versenyző is rajthoz állt, de közülük egynek sem termett babér. A júliusi futam során 5. helyen végzett ádándi Uracs István, aki a Zamárdi Petőfi színeiben versenyez, hiába készítette föl barátaival autóját, a sáros talajra alkalmas gumikkal nem rendelkezett, így ezúttal meg kellett elégednie a 25. hellyel. Színén a nem megfelelő gumik miatt (is) Kiss Péter (Kaposvár, Áfor) a 13., ifj. Tóth János (Zamárdi a 20., Póré János (Kaposvár, Áfor) a 24., Illés István (Kaposvár, Áfor) a 27. lett. A zamárdi Szántó Géza műszaki hiba miatt volt kénytelen előbb búcsút venni a versenytől. A két forduló alapján az összesítésben a Balaton-kupa végeredménye: 1. Orosz Sándor (ÁB SE Szolnok), 2. Pék László (Tapolcai Bauxitbányász), 3. Gerencsér Tibor (Bp. Áfor SE). A verseny végén Pollák Tibor, az ádándi Berzsenyi Közművelődési Egyesület elnöke így foglalta össze röviden a tapasztalatokat és a feladatokat: — A két verseny bármennyire is jól sikerült, a továbblépéshez még rengeteg a feladat. Gy.L. Július 20—29. között rendezik Balatonfüreden a 420-as osztályú vitorlás hajók világbajnokságát Rácz Judit mesterhármasa Hét első hely a pécsieknek A vasárnap befejeződött MHSZ megyei lövészversenyen nagyon jól szerepeltek a pécsi vendégek. Ezt az eredmények is bizonyítják. Győztesek: légpuska, serdülő lány: Kovács (MHSZ Pécs), serdülő fiú: Kieszer (MHSZ Pécs), ifjúsági leány: Rácz (MHSZ Pécs), ifjúsági fiú: Harmati (MHSZ Pécs). Standard puska 60 lövéses, fekvő: ifjúsági lány: Rácz (MHSZ Pécs), ifjúsági fiú: Harmati (MHSZ Pécs), junior: Farkas (MHSZ Kapos- plast). 3x20 összetett ifjúsági lény: Rácz (MHSZ Pécs), ifjúsági fiú: Bíró (MHSZ Ka- posplast). Kisöbű sportpuska 3x20 összetett: junior fiú: Farkas (MHSZ Kaposplast). XXIII. úttörő-olimpia Országos sakkdöntő Somogy sakktörténetében először megyénkben Csurgón került sor július 20—27. között az úttörő-olimpia országos sakkdöntőjére. A verseny sportszerű keretek közt a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium kollégiumában zajlott le. A megyénket képviselő játékosok a várakozásnak megfelelően szerepeltek, a fiúk első csapatától azonban jobb eredményt vártunk. A gyengébb szereplés oka elsősorban d rutinhiány volt. Az úttörőknél csoportonként 44, a kisdobosoknál 22 induló volt nemenként. A verseny első helyezettjei korcsoportonként és a somogyi versenyzők eredményei : Úttörő lányok: 1. Grábics Mónika (Bp.) 8, ... Ligeti Éva 5,5 ponttal 18., Jászberényi Ágnes 5, Gadányi Anita 3, Bukovics Bernadett 2,5 pont. Kisdobos lányok: 1. Hej; czeg Szilvia (Veszprém) 9' pont, ... Flórián Csilla 5 ponttal 14., Salekovics Anett 4 pont. Lánycsapatverseny: 1. Budapest 21,5 pont, . .. Somogy I. csapat 15,5 ponttal 11. Űttörő fiúk: 1. Izsák Gyula (Pest m.) 8 pont, ... Molnár Aurél 5,5 ponttal 18., Léhmann Zoltán 4, Flórián Csaba 2, Rónay András 3,5 pont. Kisdobos fiúk: 1. Gyimesi Zoltán (Bács-Kiskun m.) 9 pont, ... Suskó László 4,5 ponttal a 14., Dóczi Balázs 4 pont. Fiúcsapatverseny: 1. Bács- Kiskun megye 21,5 pont,... Somogy I. csapata 14 pont, Somogy II. csapata 9,5 pont. Dr. Illés Attila Könnyűbúvár-OB Ifjúságiak a dobogón Dunaújvárosban rendezték meg az uszonyos és búvárúszóik magyar bajnokságát. Az MHSZ kaposvári köny- nyűbú várklub ja fiatal sportollókkal vett részt a felnőtt- versenyen. Az ifjúsági korú Füzesi Tibor két számban is dobogóra léphetett, s Koczka Anita is szerzett egy harmadik helyet, petőfalvi Tímeát eredményei alapján jelölték a szeptemberben Palma de Mallorcán sorra kerülő fel- nőtt-Európa-bajnokságra utazó keretbe. Az eredmények. Nők, 50 m, 100 m és 400 m búvárúszás, illetve 1500 m uszonyosúszás: 3., 4., 5. és 6. Koczka. 800 m búvár- és 1500 m uszonyosúszás: 4. Petőfalvi (1500 m- en új országos serdüilőcsúcs- csal). Férfiak: 400, 800 és 1500 m uszonyosúszás: 4., 4. és 3. Szabó. 50, 100, 400 és 800 m búvárúszás: 4., 6., 3. és 2. Füzesi. 4x200 m'női váltó: 4. MHSZ Kaposvár (Koczka, Füzesi Tibor Vígh, Papp, Petőfalvi). 4x100 m női váltó: 4. MHSZ Kaposvár (Koczka, Tamás, Papp, Petőfalvi). 4x200 m férfiváltó: 2. MHSZ Kaposvár (Szabó, Füzesi, Földvári, Kakstedter). 4x100 m férfiváltó: 3. MHSZ Kaposvár (Szabó, Füzesi, Földvári, Kakstedter). •