Somogyi Néplap, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-18 / 168. szám
1987. július 18., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Vidám és jókedvű volt, amikor kilépett a gyárból. Akkor lássalak benneteket, amikor a hátam közepét, gondolta. És igaza is lett. Néhány villamosmegálilónyival tovább már kapott is egy szerelői állást, és az aranyos mester órabérben rögtön a dupláját ígérte annak, amit addig kapott. Megfogtam az isten lábát, gondolta: egy-két év alatt összedobom a dohányt a lakásra, és kinyalhatják a ... az üres tányéromat, nevetett vidáman. Hétfőn reggel három címet adott át a mester. — Járd körbe őket. így oszd be a munkádat — magyarázta. — És amikor vég- zel, gyere vissza. Ha borravalót kapsz, azt külön teszed, érted? Na, sok szerencsét. Az első héten nem is volt semmi baj. Jó ember a mester — magyarázta Fazekasnak, művész kollégájának. — Nem ellenőriz, és fizet, mint a köles. Dupláját keresem annak, amit a gyárban. Köteles Feri elemében volt. Gátlástalanul beszélt, és boldog-boldogtalannak fizetett, hogy ekkora szerencséje van. Csak azt felejtette el, amit elég halkan mondott a mestere: — Jegyezd meg, fiam, én csak a ledolgozott órákért fizetek. Bért is, adót is, biztosítást is. Hét végén már szűkösen volt pénz a zsebében, pedig izgalmas randevúra készülődött. Ügyfele éppen kiküldetésbe készülődött, és a felesége huncutkásan randevút beszélt meg vele. — Mester úr, estére komoly randevún van, szóval úgy érzem, hogy leesik valami, ezért szeretnék ... — Néhány százast? Hm ... — mosolygott a majszter. — Maga aranyos ember, hogy félszóból is ért. — Én értek, fiam, félszóból is, ha engem egy teljes szóból megértenek. Köteles Feri nem értette a mestere humorát. Átnedvesedett ingben rohant a randevúra. Ági, a fiatal asz- szonyika már ott volt. De nem egyedül. Sovány, lóképű, szakállas alak ült mellette. A Barátunk — mutatta be Ági a fickót, aki halkan mormogott valamit. Aztán rendelt, majd újra ren-* delt és fizetett. És várt. Várta, hogy a fickó lekopjon. Széles tenyerét izgatottan surrantotta Ági combjára. A lóképű rácsapott. — Hé, a menyasszonyom combjáról elviszed a patád, érted, vagy beverem a pofád! — Hogyhogy a menyasz- szonyod? — döbbent meg Köteles. — Csak addig, amíg a hülye férje nem jön rá, hogy neki már csak annyi a szerepe, hogy letejeljen, érted, hapsikám. Most pedig fizetsz egy rundót, és lelépsz, érted, ha nem akarod, hogy összeverjem a pofádat. Rendelt, fizetett és lelépett. Rohadt dög, gondolta, a férjével eltartatja magát, miközben kurválkodik. A napok napok után teltek, a hónapok is. Köteles iszonyatosan csalódottnak érezte magát. Hétről hétre kevesebb volt a borítékjában. Mi a fene ez? Nem ebben állapodtunk meg! — morfondírozott, aztán elszánta magát, és bement a mesterhez. Nem akart ő panaszkodni, csak egyszerűen meg akarta mondani, hogy számításai nem válnak be, és odébbáll. így is kezdődött. De a mester sokáig nem felelt egyetlen kérdésére sem. Még csak nem is mosolygott. Ráncos arcáról a mosoly árnyéka is elröppent. Gondterhelt volt. — Nézze, fiam, maga a legnagyobb csalódás nekem. A képe, a pofája tisztességes, ezért ígértem magának tisztességes bért. De azt mondtam, hogy én csak a ledolgozott órákért fizetek. Én nem gyár vagyok. — Hogyhogy nem gyár? — Ügy, hogy ott, ha dől-' gozik, ha nem, fizetnek. Telik az államkasszából. De nálam nem úgy van — dobta magasba mutatóujját. — Én megmondtam, hogy csak a ledolgozott órákért fizetek, persze tisztességesen, de a le nem dolgozottakért egy fityinget se, érti, fiam? — Hogy merészéi, maga rohadt... — Maszek, mondja csak ki — állt fel az-öreg mester. — Nézze, én nem hívtam magát, maga jött ide munkát keresni. Adtam is, tisztességes bért is ígértem, de előre közöltem, hogy csak a ledolgozott órákért. — Ledolgoztam — üvöltött Köteles ingerülten. A mester hunyorogva rápillantott, várt néhány pillanatot. — Le. Azt ki is fizettem. De — dobta magasba az ujját — Hegedűsekhez nyolc óra helyett tíz előtt érkezett, fél kettőkor már eljött, de a műhelyben csak négykor jelent meg. Nem kérdeztem hol volt, mert tudom, hogy nem mondja meg az igazat. Vagy fusizott, vagy lógott. Egyre megy. Én t lógásért nem fizetek. — Akkor nékem a tanácsnál volt dolgom. — Hol? — A Bertalan Lajos utcában. — Ott nincs is tanács! Hogy hol, kinél, kivel találkozott a Bertalan Lajos utcában, az a maga dolga, érti, de engem ne nézzen állam bácsinak se hülyének, hogy a sikeres vagy sikertelen randevú jaiért magas órabért is fizessek. Köteles elbambult. Fogalma sem volt arról, hogy a Bertalan Lajos utcában van-e tanács vagy sem, de az biztos, hogy a humoros dagi haverja hozott oda két nőt, délelőtt. Istentelenül unatkoztak mind a ketten. De ezért miért neki kell fizetni? Az úristenit ennek a rohadt világnak! Egy kis szórakoBÁBA MIHÁLY Meglepetés i ; I CIGANYALMANACH „Egyszer ölelj át egy Vitatott, sok indulatot, érveket és ellenérveket kavaró problémája napjainknak a oigányok helyzete. Rokon- szenvek és előítéletek, emberiességi szempontok és türelmetlenségek, idegenkedés és megismerni vágyás gomolyognak e körül a társadalomban. Az utóbbi esztendőkben örvendetes lendületet kapott pozitív változások — az Országos Cigánytanács megalakulása, a Romane Nyevipe, a cigányújság megjelenése stb. — eredményeként könyvelhetjük el ennek a kölcsönös megismerést szolgáló, elősegítő kötetnék, az „Egyszer ölelj át egy fát” című ci- gányalmanachnak a megjelenését is. A szerkesztő-összeállító Murányi Gábor lelkiismeretes munkáját dicséri, hogy a beválogatott szövegekkel — tanulmányokkal, interjúkkal, riportokkal, szociográfiai munkákkal és szépíró alkotásokkal — az almanach műfaji követelményeinek is megfelelve, több oldalról igyekszik megvilágítani a tulajdonképpeni tárgyat: a magyarországi cigányság múltját, jelenet, valamint sajátos — tehetséges és kiemelkedő cigány művészek által továbbfejlesztett — kulturális örökségét, hagyományait. A kötetet — épp sokszínűsége miatt — lehetetlen teljes mélységében bemutatni. Ezért meg kell elégednem a számomra legemlékezetesebb írások megemlítésével. Elsőül az egész kérdéskör megközelítéséhez, a helyes szemlélet kialakításához támpontot adó, a HNF főtitkárával, Pozsgay Imrével készült bevezető beszélgetésre hívom föl a figyelmet. A tanulmányok és interjúk sorából Csengey Dénesnek a cigány írók és költők magyar irodalomban elfoglalt helyéről, szerepéről elmélkedő dolgozatát, a Szentandrássy István képzőművésszel készült beszélgetést, és Kovács István Láthatatlan tömegsírok című, az európai cigányság II. világháborús irtásának adatszerűén, statisztikai pontossággal föltáró, tényszerűségében is megrázó erejű írását tartom — főként ismeretközlő jellege miatt — kiemelkedőnek. A változatos és gazdag szépirodalmi anyag Lakatos Menyhért és Osztojkán Béla regényrészleteiből, Balogh Attila és mások versein, Choli Waróczi József műfordításain át Szepesi József egészséges humorral fűszerezett, lírai hangvételű regényes szociográfiájáig terjed. Az olvasó figyelmébe ajánlom Lojko Lakatos József Tátosok című, eredeti írói tehetségről tanúskodó filmballadáját, Choli Daróczi József „Otthon” voltam Indiában című bensőséges útibeszámolóját és Szepesi József Balázs Jánosra, a salgótarjáni autodidakta cigány fes- főre-költőre kesernyés-szo- morúan visszaemlékező írását. A kötetet Péli Tamás, Péli Ildikó és Szentandrássy István cigány képzőművészek alkotásai, illusztrációi teszik teljessé. E. Sz, E. zásért is leveszik a sápot az embertől! Halántéka lüktetett. Arca kivörösödött, mint a pulyka feje, taraja. Hangja is olyan rikácsoló lett, mint a kappan pulykáé. — Maga, maga, becsapott engem, rohadt burzsuj! Érti? Azt ígérte, hogy tisztességes bért fizet, és most kiderül, hogy mindenért levon egy olyan összeget, hogy lassan nekem kell valamit tennem a borítékomba, hogy legyen benne néhány tízes. — Elég, fiatalember! — csapott a szerszámosasztailra a mester. — Itt az üres borítékja, itt a munkakönyvé, és menjen a fenébe! Azt hitte, hogy nálam is lóghat úgy és annyit, amennyit a gyárban, akkor tévedett. Ha nem tetszik magának, jelentsen fel. És akkor ón is feljelentem, hogy amikor Feketéék- hez kiküldtém, maga egy óra alatt végzett, de három órát számolt el, holott két óráig a szomszédban szöszmötölt, azt sem tudom, hogy mit csinált, mennyit kapott, vagy csak a szeretőjével töltött időt fizettette ki velem. Ha úgy gondolja, akkor pereljen, és majd behívatjuk azt az Ági asszonyt is, meg a szamszédnőjét. Ha maga nyeri meg a pert, és nekem kifizeti a két órára járó illetékemet, mert én fizetek adót, biztosítást magáért, akkor én is kifizetem magát. Tessék a munkakönyvé, és hordja el magát. Keressen egy gyárat, ahol mindent elnéznek magának, ahol hülyére lóghatja magát. -Mert nálam nem lehet! — Ezt megkeserüli — dobta magasba az öklét Köteles. — Mit mondtál, te szemét? — ugrott oda a mester, és vasmarkával megfogta rajta a bugyóreszt. — Fenyegetsz? Te? Te? Moslék! Engem, aki negyven esztendeje dolgozom tisztességgel, akinek ed7 dig semmiféle hatósággal nem volt dolga, és még te mersz engem fenyegetni, te szemét, aki miattad elvesztettem néhány régi ügyfelemet? Rázta, kegyetlenül rázta Kötelest. — Engedjen el, mert nem felelek magamért — sipította a fiú. — Persze, hogy nem felelsz! Te semmiért sem felelsz, te rohadék — üvöltötte a mester. — Ki innen! És csak a küszöbön kívül engedlek el. Mehetsz feljelenteni az úristenhez, érted! — lökte ki az ajtón. MAKAY IDA Kérdés alkonyatkor Figyelj, most. Válaszolj: Mi ez? A nap vége? — Már a világé? Nézd a fölizzó Napkerésztét: Végítélet? Alkonyparádé? Hallod a szüntelen dübörgést? Kő hull a köre? Vasra vas? Közeledik. Lobog az árnya. Apokalipszis?! — Űrlovas? BENKE LÁSZLÓ Egyedül 1. Lehet, hogy fölösleges lesz megtenni azt a néhány mozdulatot, ajtót kellene nyitni, mintha csöngettek volna, de ha senki sem áll kinn, a csalódás fájdalma nevetségessé tesz. Csak el ne felejtsem: a postás meg a szégyen ajtóról ajtóra jár s nem lehet tudni előre semmit. 2. Ha lehetne nem várni, csak elfogadni az egyedüllétet, megérteni először is a bűnöst kellene. Tettére a kiúttalanság vitte rá, bánta, hogy megszületett, s :nert képtelen volt együttélni gyöngeségeivel, késsel férkőzött emberi szívhez. Köteles Feri a falihoz tán- torodott. Kábulían állt néhány pillanatig. Iszonyatos csalódás érte. Iszonyatos meglepetés. Kezében összegyűrve szorongatta a munkakönyvét. 3. Egyedül vagy, barátom, meg én is egyedül vagyok. Összeröhögnek hátunk mögött az árnyak, váratlanul vállunkra ver s széthordja sóvárgásunk a szél. De csak hallgatunk. Várunk. Hallgatjuk lehallgatható életünk. Faházak. Mezey István rajza
