Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-09 / 134. szám
1987. június 9., kedd 7 Somogyi Néplap Dönteni nehéz Több munkahelyi összeütközés — kevesebb jogvita Sohasem volt könnyű a munkaügyi döntőbizottságok dolga. E társadalmi megbízatást vállalóknak olykor a munkahely ellen kell dönteniük, ahonnan a "fizetésüket kapják. De az sem hálás feladat, ha saját munkatársuk ellen kell állást foglalniuk. A demokratizmus szélesedésével egyre több eltérő érdek kerül felszínre, s a viták eldöntésekor érzékelni kell a jogszabályok szellemét is. Elgondolkodtátó, hogy miközben az elmúlt öt évben nőtt a fegyelmi ügyek — és a munkahelyi összeütközések — száma, kevesebben fordultak a munkaügyi döntő- bizottsághoz. A megye mintegy 260 döntőbizottsága 1980- ban több mint 1800 esetben döntött, tavaly csak 1152 ügyben. Ennek egyik oka, hogy lényegesen képzettebbek a vállalati munkaügyi előadók, ritkábban követnek el jogi hibát. A dolgozók egy része viszont vita helyett veszi a kalapját. Aki mégsem hagyja az igazát, az leginkább a vezetők ajtaján kopogtat. Az ilyen megoldás- keresés mögötti, döntőbizottságokkal szembeni előítélet alaptalanságát jelzi, hogy tavaly például e bizottságok csak 605 esetten hagyták helyben a vállalati döntést, 305 alkalommal megváltoztatták, 242-szer pedig hatályon kívül helyezték A jó munkában nagy része volt a továbbképzéseknek, melyeken évente mintegy 200 döntőbizottsági tag vett részt. A gazdasági élet változásai gyorsabbak, mintsem azt a jogalkotás követni tudná. Jogszabályokban például nincs kellően tisztázva, hogy hova forduljon az a dolgozó, akinek az időközben fölszámolt vállalatával volt jogvitája. A Munka Törvénykönyvének előírásaival korábban visszaélhettek- a dolgozók. Ez főként azoknál volt jellemző, akik kitartóbbak voltak az „igazság keresésében”, mint a munkapad mellett. A jogszabály-módosításokban a Legfelsőbb Bí-' róság állásfoglalása szerint — érthetően — nagyobb hangsúlyt kap a vállalati érdek. S ez alapállás-változtatást követel a döntőbizottságoktól is. A munkafegyelem megsértőivel szemben például határozottabb fellépésre van szükség. A vállalatnak azonban nemcsak fegyelem- sértés, hanem átszervezés kapcsán is joga van felmondani. Ilyenkor a munkahelyi döntőbizottság nem vizsgálhatja, hogy célszerű volt-e az átszervezés. Nem hatálytalaníthatják a döntést méltányosságból sem. Helyes, hogy a vállalati hatékonyság növelése lett a fő rendező elv, de előfordulhatnak olyan esetek is, amikor egy több éve tisztességesen helytálló dolgozónak mondanak fel. Ilyenkor ésszerű volna, ha a vállalat ajánlólevéllel látná el azt a dolgozót, akinek munkája ellen nem volt kifogás? Kerekesné Györkös Katalin, a megyei munkajogi bizottság titkára azt mondta:a jó szakemberek nem szorulnak ilyen ajánlólevélre. Ha pedig általánossá válna ez a gyakorlat, félő, hogy a vállalatok szívesen földicsémék fegyelmezetlen dolgozójukat is, ha szabadulni akarnak tőle. Fontosabb, hogy —bár sok vállalat idei tervéten szerepel a leépítés, az átszervezés, de nem jelentik be lépésüket a megyei tanács munkaügyi osztályának. Ezzel a dolgozók több, az új rendelkezések adta lehetőségtől elesnek. Ebből is látszik, milyen nehéz döntések elé kerülnek a munkaügyi döntőbizottságok. Ott van a legkönnyebb dolguk, ahol színvonalas a vállalati irányítás. Bíró Ferenc DÁCIA A FŐNYEREMÉNY Bővítik a szolgáltatásaikat A takarékszövetkezetek az utóbbi években számos városban, sőt Budapesten is nyitottak fiókokat, miközben szélesítették szolgáltatásaik körét. — Menpyrre jellemzőeik ezek a változások Somogy- ra? — kérdeztük Nagy Dezsőnktől, a Mészöv takarékszövetkezeti titkárságának vezetőjétől. — Siófok kivételével megyénk valamennyi városában van már takarékszövetkezet — mondta —, s még ezen a nyáron létesítünk egyet itt is. Jelenleg 14 takarékszövetkezeti központ 56 kirendeltséggel és 33 betétgyűjtő pénztárral álla lakosság rendelkezésére. Tevékenységük legnagyobb része a betétgyűjtés és a hitelnyújtás, A pénzügyi kormányzat a közelmúltban növelte több betét- és hitelfajta kamatát. — Igen, erről részletes tájékoztatás jelent meg. Bizonyos, hogy a takarékszövetkezeteknél elhelyezett betétek alapján az idén a tavalyinál nagyobb kamatot- kap a lakosság. A betétállomány egyébként jelenleg mintegy 2 milliárd forint, és félmilliárd forintnyi kölcsönt tartunk nyilván. — Alakult ki verseny a pénzintézetek között a lakossági megtakarításokért ? — Folyik a verseny. A pénzintézeteken kívül gazdálkodó szervek is egyre jobban élnek a lehetőséggel, többen bocsátottak ki kötvényt. A szövetkezetek tagsági kölcsön formájában veszik igénybe a lakossági megtakarításokat, a betét kamatánál nagyobb osztalékkal. Takarékszövetkezeteink az idén minden 10. illetve 20 ezer forint betét után sorsjegyet adnak, 1988 februárjában 1 millió forint értékű nyereményt sorsolunk ki. A főnyeremény egy Dácia 1310 TLX típusú személygépkocsi lesz. — A bankrendszer átalakítása hogyan érintette a takarékszövetkezeteket? — A takarékszövetkezetek már korábban megkapták a banki státuszt, de eddig nem éltek a lehetőséggel. A kis méretek, az elaprózottság nem kedvezett a banki funkciók kiterjesztésének. Ezért döntöttek úgy, hogy az idén országos bankot hoznak létre részvénytársasági . formában. Ezzel megszűnnek az elaprózottságból származó hátrányok, felgyorsulhat a tőkeáramlás. V. Z. Újabb átépített szállodával gazdagodik a főváros. E hónapban már vendégeket fogad a margitszigeti Nagy Szálló. Új neve: Ramada Grand Hotel. Az átépítés során 134-ről 163- ra növelték a szobák számát, és több új vendéglátóhelyiséget létesítettek. Épült egy földalatti átjáró is — ez a Thermal Szállóval köti össze az épületet, hogy vendégei köny- nyebben igénybe vehessék a gyógyszolgáltatásokat MAI MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 és 5 órakor: A KICSI KOCSI LEGÚJABB KALANDJAI, este 7 órakor: A POSTAS MINDIG KÉTSZER CSENGET. I—II. (16), videomozi de. a órától nonstop I. terem: ÁTVERÉS, II. terem: ELLOPTAK A HANGOMAT. Szabad Ifjúság du. 5 órakor: FLASHDANCE, este 7 órakor: NAPLÓ GYERMEKEIMNEK (14). Rákóczi mozi du. 6 órakor: KOJAK BUDAPESTEN, Mozimúzeum du. fél 6 órakor: ELVARÁZSOLT DOLLAR, videomozi du. háromnegyed 6 órakor: ÁTVERÉS. Barcs este 8 órakor: I. BORISZ, I—II. Marcali este 7 órakor: EN A VÍZILOVAKKAL VAGYOK. BALATONI MOZIK MŰSORA más történetek. 10.05: Delta. 10.30: Mozgató. 10.35: Képújság. 16.43: Műsorismertetés. 16.50: Három nap tévéműsora. 16.55: Tízen túliak társasága. 17.35: Kalendárium 1987. 18.40: Mini-Stúdió ’87. 18.45: 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal. 19.10: Esti mese. 19.3Ö: Híradó. 20.05: Sógun. 20.55: Népzene zenekarra. 21.00: Stúdió ’87. 22.00: New York-i járat. 22.40: Híradó 3. Budapest 2 go-bongó Ausztria. 21.15: Tv- híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: AIDS. Utána: Hírek. Jugoszláv Tv 1 15.10: Magyar nyelvű tv-nap- ló. 15.30: Hírek. 15.40: Nyári délután. 17.10: Krónika. 17.30: Zmaj gyermekjátékai. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-ka- lendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Jakab üveges fiai és lányai. 21.00: Kontakt magazin. 21.15: Tv- napló. 22.35: Plusz műsor. 0.05: Hírek. Jugoszláv Tv 2 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészités. Í9.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Ablak a zenei műhelybe. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.00: Népi muzsika. 21.50: Muppet show. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek. 8.20: Társalgó. 9.44: Hajósok. 10.00: Hírek. 10.05: Örökbefogadás számítógéppel. 10.25: Éneklő ifjúság. 10.38: Verbunkosok, nóták. 11.31: Szeplőtlen Kelemen. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Klasszikusok délidőben. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarán szólva. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Élő világirodalom. 15.20: Johann Strauss műveiből. 16.00: Hírek. 16.05: A Nyitnikék postája. 17.00: Gömbvillámok vagy UFO-k? 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Betűtenger. 20.14: Örökzöld dallamok. 20.52: Lemezmúzeum. 21.30: Építészet ... és hagyomány. 22.00: Tíz perc külpolitika. 22.50: Vonzáskör. 23.00: Operaest. 24,00 : Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30—7.59: Reggeli zenés műsor. 6.05: Reggeli csúcs. 7.35: Slágerek mindenkinek. 8.00: Hírek. 8.05: Slágermúzeum. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek. 12.10: Fúvószene a Szovjetunióból. 12.28: Népdalkörök énekelnek. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: Iránytű. 15.05: Nagy Sándor brácsázik. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Csúcsforgalom. 17.30: Kamaszpanasz. 18.30: Talpalávaló. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Nyolc rádió nyolc dala. 20.30: Teljesítmények nyomában. 21.00: Hírek. 21.05: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai. 22.00: ..Megőrizni gyermekvoltomat”. 23.00: Hírek. 23.20: A mai dzsessz. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.05: Muzsikáló reggel. 8.12: Mozart: Titus. 10.38: Világhírű előadóművészek felvételeiből. 11.49: Zenekari muzsika. 12.30: VII. vonósnégyes. 13.00: Hírek. 13.05: A jégmező peremén. 13.56: Magyar zeneszerzők. 15.05: Carelli Gáborral. a rádiónapon. 15.25: Zenei tükör. 16.00: Bach-hangver- seny. 17.22: Zeneközeiben a magnósok. 19.00: Hírek. 19.35: A Délnémet Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 20.52: Cliff Richard összes felvétele. 22.00: Zenekari muzsika. 22.45: Az európai diszkók világa. Siófoki teremmozi 17.30 óra- ' kor: A KICSI KOCSI LEGÚJABB KALANDJAI, 19.30 órakor: BOMBAJÓ BOKSZOLŰ (14). Siófoki kertmozi 21 órakor: SEGÍTSÉG, FELSZARVAZTAK! (14). Balatonboglár 20 órakor: CSŐK, ANYU! (14). Balatonföldvár 20 órakor: ANNIE. Balatonlelle fedett kertmozi 21 órakor: ROCK RIÓBAN (16). Balatonfenyves fedett kertmozi 20.30 órakor: BA- NANHÉJKERINGO (14). Balatonszárszó fedett kertmozi 21 órakor: FOGADJUNK! (14). Balatonszemes fedett kertmozi 21 órakor: A TUAREG BOSZSZÜJA (14). Fonyód fedett kertmozi 20.30 órakor: TÁVOL AFRIKÁTÓL I—II. (14). Za- márdi fedett kertmozi 21 órakor: SZEPLEÁNYOK. Balatonmária 19.30 órakor: A SÁRKÁNY ÚTJA (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Tévétorna. 9.05: Görbe utak és 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Képújság. 18.05: Dél-alföldi magazin. 19.05: Autó-motorsport. 19.25: Tévétorna. 19.30: Angol nyelvlecke. 20.00: Liszt: Esz-dúr zongoraverseny. 20.25: Férfi-kosárlabda. 21.10: Híradó 2. 22.00: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: A 7. kontinens. 9130: ’ Angol nyelvlecke. 10.00: Iskola-tv. 10.30: Végállomás. 12.15: Emberek és sorsok, a Jangce mentén. 13.00: Hírek. 14.00: A három testőr fiai. Ki.20: Nicky trükkparádéja. 13 45: piros-fehér-piros. 18.00: osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-hír- adó 1. 20.15: AIDS. 21.15: Dallas. 22.00: Két ököl az égből. 23.25: Jason King. 0.15: Hírek. Osztrák Tv 2 17.00: A profik. 17.15: Iskola- tv. 17.30: Orientáció. 18.00: Forró borogatás — hideg zuhany. 18.30: Egy colt mindenesetre. 19.30: Tv-híradó 1. 20.15: CsenHÍREK Június 9 Kedd Félix A nap 4.48 órakor kél, s 20.39 órakor nyugszik, a hold 18.09 órakor kél, s 2.41 órakor nyugszik. Á várható időjárás Folytatódik a szokatlanul meleg, egyre fülledtebb idő. Az időnkénti erős íelhősödést sokfelé kíséri zápor, zivatar, egy-két helyen jégeső is. A nyugati délnyugati szél egyre élénkebb, a zivatarok környezetében átmenetileg viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 25 és 30 Celsius-fok között alakul. — Elhunyt Horváth Márton. Hosszú betegség után, életének 81. évében meghalt Horváth Márton, a munkás- mozgalom régi harcosa, a Szabad Nép egykori főszerkesztője. — Tizennégy tagú cigánytanács alakult Siófokon, melynek célja, feladata a cigánylakosság érdekképviselete, .társadalmi beilleszkedésének segítése. A tanács a Hazafias Népfront mozgalmi keretén telül működik, s először az oktatással, munkavállalással kapcsolatos gondokkal, lehetőségekkel foglalkozik. A tervek szerint később a cigánytanács önállóan működik, fórumokat, rendezvényeket tart a városban. — Sikeresen szerepeltek a kaposvári fiatalok a VIII. mezőkovácsházi nyári tár- sastáncversenyen. Nyolc helyezést szereztek. Első lett a Homyák Hajnalka és Budai Dániel páros. — Családi fesztivált rendeznek augusztus 29-én a Népsitadion szoborkertjében. Az egészséges életmóddal kapcsolatos programban az érdeklődők neves sportolókkal találkozhatnak, edzési és orvosi tanácsokat kaphatnak, valamint részt vehetnek egy családi mini vetélkedőn, játékos totón. — A Magyar Népköztársaság Csillagrendje kitüntetést adományozta az Elnöki Tanács Kiss István Kossuth-, SZOT-, Munkácsy-díjas szobrászművésznek, Kiváló művésznek, a Magyar Képzőművészeti Főiskola rektorának, kimagasló művészi munkássága elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából. A kitüntetést Varda György művelődési miniszterhelyettes tegnap adta át. — AUVIC ’87 címmel világcégek mutatják be termékeiket hétfőtől szombatig a Budapest Sportcsarnokban. A kiállításon a szórakoztatóelektronika legmodernebb hang- és képtechnikái berendezései láthatók. A rangos nemzetközi bemutatón felvonultatják idei modelljeiket-többet között a Sony, a Pioneer, a BASF, a JVC, az AIWA és a hazai gyártók is. — Felavatták Vük Karadzsics, a kétszáz éve született szerb író, filológus, néprajz- kutató, a szerb-horvát irodalmi nyelv megalapozójának szobrát, szombaton a budapesti Szarvas téren. Az ünnepségen Köpeczi Béla mű140 éve született Budán, és a Fejér megyei Velence községben halt meg Hauszmann Alajos építész, műegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. A budai Műegyetemen kezdte építészeti tanulmányait, melyeket 1866-tól a berlini akadémián folytatott. Hazatérése után, 1872-től a Műegyetemen oktatott, s kiterjedt szakirodalmi tevékenysége mellett nagy létszámú tervezőirodát is vezetett. Korábban tartózkodó reneszánsz stílusban tervezte épületeit, kihasználva a nyerstégla homlokzatok művészi lehetőségét (ezt tanúsítja például a korabeli József Műegyetemen 1873-ban létesített kiegészítő épülete, az 1882-ben átadott István, illetve Erzsébet kórház, a Törvényszéki Orvostani Intézet épülete), később azonban a kő architektúrára tért át. Stílusa mindinkább az újbarokk felé hajlott (városháza és színház Szombathelyen, a budapesti Igazságügyi Palota, a körúti New York-palota). Fő műve — a tökéletes koncepciójú Igazságügyi Palotán (1891—97 kívül — a Budai Vár Ybl Miklós által megkezdett kialakítása, és a dunai homlokzat önálló befejezése (1891—1903) volt. Nagyobb munkáiról (Vár, Igazságügyi Palota, a Műegyetem épületei) maga írt részletes ismertetéseket. — Tanácskupa honvédelmi versenyt rendezett az MHSZ kaposvári városi vezetősége a göllei tanáccsal és honvédelmi klubbal karöltve szombaton. A résztvevő 31 csapat közül a mernyei klub, a Volán, a kaposvári területi honvédelmi klub csapata végzett az első három helyen. Gyógyitó nyírfa Szibériai tudósok megállapították, hogy a téli nyírfarostból készített por gyorsítja a karcolások, vágások, sebek hegesedését. Nem kevésbé gyógyító hatású a nyírfa kérge. A belőle készített oldatok másfél-kétszeresére csökkentik a gyomor enyhébb megbetegedéseinek számát, a kéreg fenol anyagainak kivonatai pedig jó hatással vannak az erek falára, hasonló mértékben csökkerkik azok áteresztőképességét, mint az R-vitamin. — Eredeti formájában állítják helyre Pécs egyik legpatinásabb épületét a Zsol- nay — kerámiákkal díszítet — volt megyeházát. A Széchenyi téren álló, háromszög alakú épülettömböt 1897-ben emelték a városi takarék- pénztár számára. A napjavelődési miniszter is részt vett. Karadzsics életműve döntő szerepet játszott a szerb nép szellemi felszabadításában, ugyanakkor sok szál fűzte a magyar kulturális élethez is. — Egészségügyi spartakiádot rendeztek a hétvégén a fonyódligeti KISZ-táborban. Az egész napos programban sportrendezvények és gyalogtúra szerepelt. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: 11-510 ® inkban tanácsi intézmények irodaházaként működő épület csúcsdíszes kupoláját, a tamási rézműves mesterek készítették el. A palatetőt vörösrézlemezekkel cserélték ki, így az éppen olyan zöld patinát kap majd, mint a téren álló török dzsámi kupolája. A rekonstrukció 1989-ben fejeződik be. — A TIT Kaposvári Városi Szervezete az Uránia csillagvizsgáló területén kéthetes turnusokban orosz, német és angol nyelvből, kézműves, indián kunglu és logopédiai nyári napközis szaktábort szervez óvodás és általános iskolás gyerekek részére. Érdeklődni és jelentkezni a TIT- székházban lehet: Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. Telefon: 12-501. — Értesítjük iskolánk növendékeit, hogy a csurgói állami zeneiskola tanévzáró ünnepélyét 1987. június 10-én (szerdán) 13 órai kezdettel tartjuk a csurgói művelődési házban.