Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-09 / 134. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Táncos Ferenc nemesvidi lakos május 22-én megje­lent észrevételére a következőkben válaszolok. A lakosságot érintő biztosítások közül a gépjármű felelősségbiztosítás és a CASCO-biztosítás a Hungária Biztosító hatáskörébe került. A múlt év július 6-ig kötött CASCO-biztosítások átkerültek fiozzá. Július 7-tői az Ál­lami Biztosító is köthet CASCO-biztosítást, és ezzel meg­szűnt az önkéntes lakossági biztosítók monopolhelyzete. Azt tapasztaljuk, hogy e döntés találkozott a lakosság egyetértésével. A mostani helyzetben mindenki maga vá­laszthatja meg biztosítóját. Ez történt Táncos Ferenc esetében is, ugyanis kérte biztosítási szervezőnket, hogy az Állami Bizositónál kössön részére önrész nélküli CASCO-biztosítást. így választott, mert korábbi kárren­dezésünkkel meg volt elégedve. A válasz megírása előtt megvizsgáltattam az ügyet, és furcsa dolog derült ki. Az történt ugyanis, hogy a Hun­gária Biztosító marcali fiókjának egy ' dolgozója április közepén felkereste Táncos Ferencet, és egy előre megírt újságcikket kívánt vele aláíratni. Erre ő nem volt haj­landó, de szóban hozzájárult a nevében való közléshez. Ezt o-z eljárást sportszerűtlennek tartjuk. Mi együttmű­ködésre törekszük, de nem vállalunk alárendelt szerepet. A biztosítottak nemcsak hozzánk, jönnek át, hanem tőlünk is átmennek a Hungária Biztosítóhoz. Ezt termé­szetesnek vesszük, és nem méltatlankodunk, nem zak­latjuk az ügyfeleket. Továbbra is szívesen fogadjuk a gépjármütulajdonosokat CASCO-biztosítás kötésére. Tisztelettel: Frankó László fiókigazgató az Állami Biztosító Marcali Fiókjának vezetője Ki tud többet a Szovjetunióról? Boglárlellei csapat képviseli Somogyot Somogyi Néplap XLIII. évfolyam, 134. szám 1987. június 9., kedd Megkezdődtek a szóbeli érettségik Harmincezren indultak a Ki tud többet a Szovjet­unióról vetélkedőn, amelyet a Magyar—Szovjet Baráti Társaság a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának tiszteletére hirdetett meg. Somogybán is sokan jelentkeztek erre a versenyre. Szombaton válla­lati döntőkön első helyet elért csapatok mérték • össze tudásukat Siófokon, a Gáz- és Olajszállító' Vállalat vízi sporttelepén. A televízió ismert szemé­lyisége, Endrei Judit vezet­te a mindvégig izgalmas, játékos, de cseppet sem könnyű szellemi összecsa­pást. A több órás küzdelem a Boglárlellei Mezőgazdasá­gi Kombinát csapatának győzelmével ért véget, ök Szakmai elégtelen Ha az állampolgár filléres holmit, például kerékpárkül­lőt szeretne vásárolni, azt gondolja: bemegy a szaküz­letbe, és pár perc múlva ke­zében van az áru. Ám ez el­képzelhetetlen Kaposváron, az Afly Endre utcai jármű­boltban ... Bemegy az állampolgár az üzletbe, megáll a pultnál és vár. A túloldalon egy férfi háttal támasztja a pultot. A vevő arrébb húzódik, hogy észrevegyék, de hiába. „Fő­nök, telefon!” — kiáltásra mozdul' meg a fönök,.tl vevő egyedül marad, vár. Türelme fogytán. Maga lép a pult mögé, válogatni kezd a kül­lők között. Nem leli az igazit, nem ez a szakmája. Átballag a pénztárhoz, ahol két hölgy beszélget. A vevő elmondja óhaját, de a hölgyek tanács­talanok. „Mit tudom én, ke­resd meg” — mondja az egyik a másiknak. Amaz megfogadja a tanácsot, veszi a fáradságot, átmegy a pult­hoz. Elővesz egy küllőt, a vevő kéri, hogy mérje le. Le­méri. A méret megfelelő. Tí­zet kér az állampolgár. „Ja, kér?” — kérdezi a rágógumis hölgy. A vevő kissé ideges, de ez sem zavarja az eladót. Elmegy a pénztárhoz, meg­beszéli, hogy valóban har­minc centis-e a harminc cen­tis. Az eszmecsere után visz- szajön a pulthoz, külön ké­résre szorítócsavart is ad a küllőkhöz. Az állampolgár tizenöt perc múlva kilép a boltból, nem gondol semmire, örül, hogy megszabadult a boltosoktól... B. P. F­képviselik majd Somogyot a további küzdelmeikben. A zsűri elnöke elégedetten szólt a csapatok fölkészülé­séről, szerepléséről. Rámu­tatott, hogy az idei verse­nyen igyekeztek „kitörni a lexikonból”, azaz számok úgyszólván nem is szerepel­tek a kérdésekben. A figyel­met ezúttal a Szovjetunió életére irányították azzal a céllal, hogy a verseny még közelebb hofcza egymáshoz a két népet. Az elismerés hangján beszélt a házigaz­da GOV MSZBT-tagcsoport- jánalk vendégszeretetéről, a vállalat szocialista brigád­tagjainak szerepéről. A ven­déglátók jóvoltából sétaha­józásra is lehetőség nyílt, amely hozzájárult a ver­senyzők barátságának kiala­kulásához. Somogyi * siker ' Krizsvciben Nagy sikert aratott a múlt hét végén Jugoszláviában Krizsvci városában a boglár­lellei áfész küldöttsége, amely a város háromnapos ünnepségsorozatán szerepelt. A hagyomány szerint Krizsv­ciben négyszáz éve békéitek meg egymással a korábban háromszázötven évig ellensé­geskedő állattenyésztők és bortermelők. A békekötés óta minden évben megünneplik a torzsalkodás befejeztét. Az idei ünnepen öt boglárilellei szakács főzött a helybeliek­nek és föllépett a Lelle tánc- együttes is a jugoszláviai vá­rosban. Az ajtó kísértetiesen meg- csikordul. Hat szempár sze- geződik a nyílásra, — Semmi, rossz a zár — sóhajt fel Galambos Attila, a kaposvári Kinizsi Pál Élel­miszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet végzős — soron következő, szóbeli érettségijére váró — növendéke. Mellette öt tár­A környezetvédelmi világ­napon adták át a környe­zetvédelmi okleveleket a megye vállalatainak. A SZOT titkársága által rend­szeresített Rendet, tisztasá­got. az üzemekben és kör. nyékén-mozgalomban elért legjobb vállalatok és intéz­mények közül az alábbiakat terjesztette Töl az SZMT: A Danuvia 4. sz. nagyatá­di gyárát kiemelve, hogy a szocialista brigádok nem­csak a saját, hanem a -város más intézményeinek környe­zetét szépítve 30 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. A gyár tavaly 1 millió forintot fordított a környezetvédelmi tervben meghatározott feladatok tel­jesítésére. A Keszthelyi Agrártudo­mányi Egyetem kaposvári állattenyésztési kara az el­múlt évek során nagy ösz- szeget fordított a környezet­kímélésre. Kutatásaik egyik kiemelkedő feladataként a baktérium alga, száras vizi- növényzet és vizi gerincte­len fauna tömegtermelését valósították meg, amellyel javítják az élő vizek minősé­gét, tisztaságát. A Böhönyei Állami Gaz­daság központjának, telep­helyeinek tisztasága, a védő és zöd növényzet kialakítá­sa követendő példa. sa lapozza a magyar iroda­lom tankönyvet. — Csak Madáchot ne húz­zam, meg á Bánk bánt! Ady és József Attila, az jöhet! — mondja és társai megerősí­tik óhajtását. A tegnap megkezdődött középiskolai szóbeli érettségi vizsgák ebben az intézmény­ben 120 szakmunkás- és A Csepel Művek Egyedi Gépgyár Kaposvári Nehéz­gépgyárában a technológiai folyamatok során keletkező magas zajszint csökkentésé­re zajvédő falat, a veszélyes hulladékok gyűjtésére köz­ponti lerakóhelyet építették. A Pamutfonóipari Válla­lat kaposvári gyárában pe­dig mintaszerűen foglalkoz­nak a környezetvédelemmel, munkájuk elismerése a most átvett oklevél. A fonyódi hajóállomás mólójáról vasárnap vízbe esett Orsós Sándorné pusz- ■taszentgyösgyi lakos. A men­tésére utána ugró Bogdán László 21 éves segédmunkás, somogyjádi lakos vízbe ful­ladt. Orsósáét a vízirendé- szet kimentette. Vízibicikliről esett a tóba és megfulladt ugyanezen a napon Cziráki Péter 11 éves kisfiú Balatonmárián. 'Bárány község belterüle­tén, szombaton hajnalban a hatos számú főútvonalon Szigetvár felé haladva Mol­nár Gyula 23 éves műszerész szigetvári lakos nem tartotta be a követési távolságot és apja Trabantjával nekiütkö­zött az előtte haladó Taro Tibor 20 éves gépkocsiveze­tő, kaposvári lakos által ve­zetett Ifa tehergépkocsinak. A Trabantban utasként tar­tózkodó Lango Erika 16 éves segédmunkás, mozsgói lakos a helyszínen meghalt. ' A gépkocsi vezetője és másik utasa, Tompa Mária 17 éves segédmunkás, szigetvári la­kos életveszélyes sérülést szenvedett. A Babócsa—Komlósd kö­zötti útszakaszon, vasárnap egy kanyarban t a megenge­dettnél nagyobb sebességgel hajtott személygépkocsijá­val Gulyás István 36 éves gépkocsivezető, barcsi lakos. Elvesztette uralmát a kocsi szakközépiskolás diáknak je­lentik a tanulmányi munkák befejezését. — Minden évben végig izgulom velük, ezeket a na­pokat — mohója Mákos Gyula, az iskola igazgatója. Idén új érettségi bizonyít­ványt kapnak a végzősök, amelyben rögzítették azt is, hogy mire jogosítja fel tu­lajdonosát a dokumentum. Eszerint a szakközépisko­lások • szakmunkásként he­lyezkedhetnek el, akárcsak a három évig itt tanuló szak­munkás társaik. A különb­ség csupán annyi, hogy az előbbiek bizonyítványa to­vábbtanulásra is lehetőséget biztosít. Ez évben tizennégy-» tanuló él ezzel a lehetőség­gel és nemcsak a szakmán belül, de katonai főiskolára, tanítóképzőbe és a színház- és filmművészeti főiskolára is jelentkezhetnek diákjaink. A munkalehetőség minden­ki számára biztosított, de a szakmunkástanulók előnyt élveznek majd az erkölcsi és anyagi megbecsülés tekinte­tében. A gyakorlati ismere­tek hasznossága még na­gyobb értéket képvisel a ter­melésben, mint a kevésbé konvertálható szellemi pro­fölött és az útpadkáról - az úttestre sodródva felborult. Súlyos sérüléseibe belehalt. A siófoki vasútállomáson hétfőn egy tolatómozdony hibás váltóállítás miatt egy üres szerelvénynek ütközött. A sínek ’mellett tartózkodó Titirik Lajos 57 éves segéd­munkás, bala tanszabadi la­kos a vonat alá esett és a helyszínen meghalt. Figyelmetlenül vezette se­gédmotorját vasárnap éjjel Kiskorpád—Kaposfő között Szőke Árpád 19 éves tanuló, kaposvári lakos és nekiütkö­zött az előtte haladó Horváth Ignác kaposfői lakos álltai hajtott, kivilágítatlan lovas- kocsinak. Szőke Árpád sú­lyosan megsérült. Bukósisak nélkül,, ittasan vezette segédmotorját — me­lyen szabálytalanul személyt is szállított — vasárnap Sza­bás és Kutas között Kovács László 18 éves segédmunkás, kisbajami lakos. A jármű az árokba borult és Kovács sú­lyosan megsérült. Vezetői engedély nélkül, ittasan közlekedett motorke­rékpárjával hétfőn a hajna­li órákban Kutas és Beleg között Vandzsia Károly 30 éves futó, kadarkúti lakos. Járművével árokba borult és az arra haladók hajnalban, eszméletlen, súlyosan sérült állapotban találtak rá. Tarka sorok Őszinte megszólítások Tisztelt ébrenlévők! * * * Tisztelt idefigyelők! • • * Tisztelt barátaim és el­lenségeim! • • • Tisztelt hallgatók és locsogok! • * • Tisztelt sportolók és futballisták! A hét vicce — Adj már tanácsot, Piriké! Holnapra beren­deltek a vezérigazgató­hoz — gyorsíráspróbára. — És miért van szük­séged tanácsra? — Nos, holnapig in­kább a gyorsírást gya­korol jam-e, vagy menjek el kozmetikushoz? Tiszta haszon — Valami jó is van ab­ban, ha valakinek adós­ságai vannak. — Ugyan mi? — Hát az, hogy min­dennap sok levelet ka­pok. Törzsasztalnál Ödön dicsekedve mesé­li a barátjának: — Az én feleségem mindent tud. — Az semmi — tódít- ja a barátja. — Az én feleségem mindent job­ban tud! Dupla — Tanú! Bizonyos ab­ban, hogy szombaton lát­ta a vádlottat a Bristol bárban ? — Hát persze, elnök úr .. duplán. Minden relatív A televízió-thűsorigaz- gató mérgelődik: — Szeretném tudni, miért panaszkodnak annyit az emberek amiatt, hogy ezt a filmet az idén már harmadszor ■mutattuk be... A mozi­ban három hónapig ját­szották, minden áldott nap! Unalmas — Mondd, Péter, hogy tetszik a szexuális isme­retek iskolai tantárgy? — Ó, apa, szörnyen unalmas! Elmélet, csupa elmélet... Akadály — A kártya azt mond­ja, hogy rövidesen meg­ismerkedik egy gazdag és jó állású, csinos bar­nával. — És összekerülünk? — ö el akarja magát venni, d» valami rossz ember ásé útjukba áll. — Biztosan á férierr ö mindenre képes! Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Telex: 13-360. Kiadja a Somogy Megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Telefon: 11-516. Postacím: Kaposvár, Pf.: 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János _ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbe- sitő postahivatalnál, a hírlap- kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Hirlapeiöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. 1900., közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft, negyedévre 129 Ft. félévre 258 Ft. ISSN 0133-0608 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igaigató Nagykőrösön állítják fel — a tanévzáráskor — Petőfi Sán­dor mellszobrát, amit a Százados úti művésztelepen készített Búza Barna szobrászművész Oklevél a legjobbaknak A környezetvédelmi munka elismerése duktum. V. A. Mentés közben fulladt a vízbe Öt halálos baleset

Next

/
Oldalképek
Tartalom