Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-27 / 150. szám
1987. június 27., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS IBM SS» ■ ■ Bili : Fülep Lajos leilei napjai A negyvenes évek második felében Fülep Lajos egyetemi katedrát és lakást kapott Budapesten. Viszont természetes igényeként jelentkezett, hogy a nyári időben a Balaton melletti pihenéssel frissítsgz föl magát. Ennek dokumentuma, hogy 1949. július 27-én arról értesítette Takáts Gyulát, beutalót kapott Balatonlellére, a Vass- penzíóba, s augusztus elején ott tölt el majd két hetet. Soraiból az is kiderült, hogy szándékában állt szeptember végéig a tó mellett maradni. Lellén túl még jó néhány tóparti települést szeretett volna felkeresni (többek között Keszthelyt, Füredet), Minderről azért számolt be ily részletesen, mert határozott óhaja volt Lellén vagy Fonyódon találkozni Takáts Gyulával. S Egry József közös meglátogatása ugyancsak szóba került. 1949. augusztus 1-jén Fülep Lajos megérkezett a Vass-penzióba, Hamar kiderült, hogy a körülmények számára nem a legkedvezőbben alakultak. Rossz volt a fogadtatás, csapnivalónak érezte az elhelyezést. Ezekről másnap már egy Ledéről címzett levelezőlapon tudósította Takátsot: ,,Lapom elküldése után megérkezett a »tudós«-nya- raltatás intézője és nyomban véget vetett annak az abszurd állapotnak, amibe itt betettek és használható, sőt jó szobát adott, amivel menekülésem sürgőssége megszűnt, sőt talán ki is töltöm itt a két hetet, amelyik után, ha csak lehet, átmennék a túlsó partra. Nem szűnt meg azonban kívánságom, hogy lássalak, nagyon örülnék is neki, ha módját ejtenéd. Van kedved átruccanj, vagy én menjek? S mikor? Most már van időd meglevelezni, és én bármelyik kombinációt szívesen elfogadom." Az utalások hátteréről tudnunk kell, hogy Takáts 1947 —49 között Kaposvár örök- befogadott költője volt, ideje java részét alkotással töltötte a Balaton mellett, leggyakrabban Fonyódon. Helyzetében viszont épp abban az időszakban következett változás; akkoriban nevezték ki megyei múzeumigazgatónak, amikor Fülep találkozni akart vele. Ez magyarázza, hogy az első két lap még az írónak volt címezve. A harmadik, amit Ledéről augusztus 27- én adott fel, már a múzeumigazgatónak szólt Kaposvárra. Ebben már olyan sorok vannak, amik bizonyítják, hogy a kezdeti kellemetlenségek után Fülep megszéret- te a Vass-penziót: ..Még mindig Ledén vagyok, s nyolc nap megszakítással ugyanabban a házban. Mivel a szabadságod kezdeteként jelzett elseje közeledik, közlöm, akkor még előreláthatólag itt leszek, s még utána is valameddig, tán nyolc-tíz napig is, de ha már át találtál menni Fonyódra, ne halaszd addigra jöveteledet, vagy adj hírt, hogy én mehessek, mert már nagyon szeretnélek látni. — Én itt általában a ház körül szoktam lenni, de megeshet, hogy kirándulok, ezért jó, ha jöveteledet előre jelzed, akár távirattal, akár telefonon”. Erre a lellei találkozóra valószínűleg nem került sor. Nem csupán a címzett emlékezett így. Megerősíti ezt egy három hónappal későbbi — már Budapestről keltezett — levél. Abban Fülep Lajos egy műtétről adott hírt, illetve arról, hogy Hévízre szándékozott utazni pár hétre. S még: „valahol, valamiképp találkoznunk kell’ — írta Takáts nak. A leilei napok vonatkozásában felderítésre vár az a kérdés, hogy a neves tudós csak pihenéssel vagy munkával is töltötte az időt. Mert az utóbbira is van utalás. Fodor András jegyezte fel naplójában (Ezer este Fülep Lajossal), hogy 1949. augusztus 9-én látogatta meg mesterét a Vass-penzióban. Megérkezése után rögtön a kertbe küldték, ahol Fülepet a nyugszékben egyenes derékkal ülve pillantotta meg, kezében az „elmaradhatatlan- nal": könyvvel. A beszélgetés a „tudósnyaraltatás” ellentmondásairól, kellemetlenségeiről folyt, amit azzal zártak, hogy mennyire esetleges volt a szeméyek kiválasztása. Jellemző, hogy a lellei penzióba akkor beutalt kollégái közül Fülep egyedül Szabolcsi Bencét tartotta érdemesnek egy kis beszélgetésre. Félreértés ne essék, ez nem csupán arra jelzés, hogy Fülep milyen tartózkodó és kritikus egyéniség volt. Ezen túl adalék a korhoz, a tudománnyal foglalkozó szakemberek kiválasztásához. Éles ítélet azokról, akik csak szavakban és külsőségekben voltak „tudósok”. Fülep tanítványát meghívta ebédre, s hogy evés közben miről esett szó, azt Fodor náfftójából tudjuk meg: ..Az asztalnál is igen érdekes, olykor kényes problémákat hánytorgattunk. Szóba került a nemrég Angliába visszautazott Colin Mason, akit ő a Zenei Szemle tavaly év végi Bartók-számában fedezett fel. Milyen remekül írt Bartók vonósnégyeseiről... És amit akkori első lelkesedése óta annyiszor elmondott: »-S hogy megtanulta ezt a tatár nyelvet!« Most az éppen érkező Szabolcsi Bencét kérdezi meg, mi a véleménye Masonról. — Nagyon jó — bólogat felénk.” A levelekből és feljegyzésekből arra következtethetünk, hogy Fülep Lajos a lel-i lei Vass-penzióban pihenő és alkotó napokat töltött. A kapcsolódási pontok és eredmények teljes körű feltárása további kutatás feladata. Laczkó András Rékassy Csaba kiállítása Rékassy- Csaba grafikusművész alkotásaiból a budapesti Ernst Múzeumban rendeztek kiállítást. Reprodukcióink a tárlat anyagából mutatnak be néhányat. Kemping (felül). Tisztelettel M. C. Escher úrnak (alul). A megfigyelő (jobbra). | i I; Az ételkiadó korlátján Etelka végigcsúsztatta a tálcát. A főzelékeknél megállt, és fölváltva hol a kínálatot, hol a feje fölött lógó árjegyzéket böngészte. Mögötte már többen toporogtak, az agresszívebbek már tálcájukon kopogtattak a villákkal. — No, mi lesz már? — méltatlankodott a sor végén egy férfihang. Etelka zavartan visszanézett, majd egy bágyadt krumplifőzeléket emelt ki. A legolcsóbbat, -mint évek óta mindig. Tálcájával a kezében, körülményesen levackolt egy üres asztalnál. Amint néhány kanál főzeléket lenyelt, egy velekorabeli férfi szusszant szembe az asztalhoz. Tálcáján alig fértek el a gőzölgő tányérok. Etelka szeme kikerekedett, és önkéntelenül ki- buggyadt belőle a kérdés: holott ő sosem szokott szóba állni senkivel: — Ezt mind maga akarja megenni? Itt és most? A férfi — kanállal a szájában — bólintott. — Ejnye, ejnye. Nem egészséges az ilyen sok étel a mi korunkban. — Ugyan — legyintett a másik, és a kezében levő kanállal gesztikulált. — Tudja, én inkább belefulladok a za- bálásba. de a fiaméknak nem hagyok semmit. Fölélem a kis vagyonkámat meg a nyugdíjamat, meg az összes ingóságomat eladom, de nekik nem adok egy petákot sem. Az én halálomra ők ne számítgassanak! — Nagyon haragudhat rájuk. Bezzeg én — sóhajtotta szomorkás mosollyal Etelka, s hogy a férfi önfeledten la- fatyolt tovább, meg se rezzenve az ő bejelentésétől, titokzatos képpel folytatta. — Az én fiam már négy évvel ezelőtt kiment Svédországba egy turistacsoporttal, és nem jött haza. Azt írta, hogy szerencsét próbál. Nekem ő a mindenem. Egyedül neveltem. Az apja már tíz éve meghalt; nincsen rajta kívül senkim. Mit gondol, hogyan lehetne hazajönnie? — Hát vonattal vagy repülővel. — De itthon megbüntetnék. Börtönbe kerülhet, merthogy csak úgy megszö-. kött az országból. Börtönbe az én fiam?! — Ezt meg honnan veszi? — rakosgatta át a tányérokat maga előtt a férfi. — Onnan, hogy írta. Kint az ismerősei mondták, hogy ha hazajön, megbüntetik. Etelka hálás kutyaszemekkel nézte a habzsoló férfit. Mégiscsak érdeklődik az ő nagy gondja iránt. Igazi úriember, még ha böfög is egyet-egyet. Az a jó, hogy ennyi év után beszélhet valakivel a fiáról. Etelka tétován forgatta a kanalát a bö- rösödő főzelékben. — No, és a fia haza akar jönni? — Szeretném, ha visszajönne! Olyan egyedül vagyok .. . Mit gondol, megbüntetnék, ha hazajönne? — Lehet, nem tudom. De a fia haza akar jönni? — Biztos — bólintott bizonytalanul az asszbny. — Csak hát írta, hogy az ismerősei figyelmeztették, ha hazajön, akkor baja esik, börtönbe kerül. A férfi élvezettel cuppog- tatta a csirkecsontot. Kezén .lassan végigcsordult a paprikás lé. Ahogy lerakta a csupasz csontot, szeme most találkozott először az asszonyéval. — Maga járt már a rendőrségen, hogy fni van ilyen esetben? — Nem. De a fiam . .. — No, a fia haza akar jönni? Etelka nem értette a férfi hirtelen haragját. — Haza akar, haza akar, hát persze, hogy szeretném, ha hazajönne. A férfi zsebkendőt kotort elő, miközben nagyokat szuszogott. Megtörölte a száját, majd komótosan fölállt. — No, ezt elpusztítottam! Magának pedig egyet tanácsolhatok. Üljön föl a vonatra, aztán menjen ki a fiához. Hozza haza! Minden jót! Etelka kapkodva kikotorta a maradék főzeléket a tányér aljáról. Igen, gondolta, érte kell mennem. Ez a lehető legjobb megoldás. Ha én érte megyek, akkor biztos, hogy nem eshet bántódása. Istenem de jó, hogy beszélhettem ezzel az úrral! Most már csak az kell, hogy a fiam írjon, hogy megírja a pontos címét... \ GYŐRI LÁSZLÓ TANÚ Jerzy Debski Szomszédok Egy fölnagyi tott szívdobogás veri a házat. Hallgatom. Betonfal dübög, föl-le, föl-le valami vad vérpercegés dobban bele a fülekbe. Nem is vad, nem vad, egy megfontolt nyugalmú szív jár körbe-körbe, hogy nem tudok aludni sem, csak forgolódom és fölkelek ebből a robajos betonból. Attól vad, hogy olyan szigorú konoksággai, keménységgel jön, jön a lépcsőkön lefelé, akár a gyilkos. És sehol egy másik fültanú. — Emlékszel, drágám? Ma egy hete költöztünk ide. — Tényleg ... Akkor kaptam hajba Cieciorkowával, azzal az őrült nőszeméllyel a mosókonyha kulcsa miatt! — Cieciorkowa? Az a boszorkány az első emeletről? — Nem. Bár az a másik is jó firma! Ö mondta rám, hogy ostoba liba. — No, és a Cieciorkowa? — Ö meg azt, hogy elhízott tehén. — A másodikról? — Nem a harmadikról. A másodikon az a hárpia lakik, aki ha meglát, mindig megjegyzi: „Mi van, te féleszű ? ” — Az a magas, vörös hajú? — Nem. Az a magas, vörös hajú csak úgy hív, hogy „repedtsarkú". — Persze, persze ... Akkor csak nem az, aki a múltkor lefelé rugdalt a lépcsőn? — Ugyan. A lépcsőről a vén banya rugdalt lefelé, aki állandóan úgy szólít, hogy „undok béka”, és a csimpánz mellett lakik, aki azt szokta mondogatni nekem, hogy „pápaszemes kígyó”. — Valami nem stimmel. A „pápaszemes kígyót” ugyanis az a szőke csitri hajtogatta a másik lépcsöházból. — Lehetetlen. Mert még nem volt alkalmam összebarátkozni a másik lépcsőház- beliekkel... Fordította: Adamecz Kálmán M 1 Szűcs Mariann ■V V
