Somogyi Néplap, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-03 / 129. szám
4 Somogyi Néplap 1987. június 3., szerda „Artisták” a háztetőn Ácsok lesznek az NDK-ban Meglehetősen feltűnő az öltözetük: a fekete bársonyöltöny inkább báli ruhához hasonlít, mintsem ácsmundérhoz. A Sáév Április 4. utcai építkezésén a múlt hónap közepétől dolgoznak a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett fiatalok. Ácsok és kőművesek alkotják a csoportot, de a belvárosban csak az ácsok munkálkodnak. Az NDK-ban két évig tanulnak szakmát a fiatalok, Kaposvárra végzős diákok érkeztek. A Sáév korábban is fogadta a külföldről érkezett tanulókat, ennek fejében a megyeszékhelyről is utaznak külföldi tanulmányútra diákok. A német fiúk oktatója egy szakállas, kicsit pocakos fiatalember, Winfried Steinhöfel elmondta, hogy az itteni munka beletartozik a képzésbe, s ha a diákok hazaérkeznek, akkor tesznek majd szakmunkásvizsgát. A furcsa öltözet nem hagyott nyugodni; látta ezt rajtam az oktató is. — A ruhánkkal a hagyományokat szeretnénk őrizni. A régebbi öltözet egy kicsit más volt, kivált a mellény különbözik. Akkor a nyolc gomb a nyolcórás munkaidőnek felel meg, mostanában csupán hat gombot varrnak föl, dolgoznunk azonban ugyanannyit kell. Egy széles peremű, fekete kalap is tartozott az öltözethez, itt balesetveszélyes volna, helyette sisakot teszünk a fejünkre. A fiatalok a sorház egyik tömbjének tetőszerkezetét, fedélszékét építik. Ehhez hasonló magas házon nemigen dolgoztak még, az NDK-ban családi házak tetejére küldték őket. A munkafolyamatok egyébként ugyanazok, amelyeket az iskolában már begyakoroltak, csak a fagerendák vaskosabbak. Beszélgetés közén mindenfelől szállt a fűrészpor, a tanulók egy része nem hagyta abba a munkát. Szerszámaikat otthonról hozták, nem mintha itt nem volna mivel kalapálni, meg fűrészelni, de német iskolákban inkább a hagyományos kézi eszközök használatát tanítják. A fiúk mutattak egy jókora vésőt is, amelyhez bunkónak is beillő fakalapács tartozik. A kalapácshoz nehezen jutnak hozzá, legjobb, ha maguk készítik. A Sáév örömmel vette a német ipari tanulók jövetelét. Segít a-munkaerőgond- jain, és nem is akármilyen munkát végeznek. A németektől megszokott pontossággal állítják össze a tetőt, még a szöget is úgy verik a falba, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az építkezéseni dolgozó magyar ácsok is segítik a fiatalok munkáját, sokszor kézzel-lábbal magyarázzák a fogásokat. A kiküldetés június közepén jár le, addig van még mit csinálniuk a fiúknak. Hazautazás előtt számot adnak az elvégzett munkáról. Az építésvezető, a Sáév oktatási csoportvezetője és a diákok oktatója értékeli a munkát, s az érdemjegy természetesen beleszámít a végső osztályzatba. F. L. BENKE JÓZSEF Nemzetközi terrorizmus 11. A BAADER—MEINHOF CSOPORT A legkevésbé gyilkos, mégis az egyik legrettegettebb szervezet a Baader—Meinhof csoport. Igaz, az imperializmus, 4 kapitalizmus, a NATO, az Egyesült Államok, a fogyasztói társadalom embertelensége, a vietnami háború elleni tiltakozásban a csoport nem akármilyen névsorral dicsekedhet. Első áldozata, egy szolgálatot teljesítő rendőr meggyilkolásától (1971 novembere) 1981 végéig a halálos áldozatainak a száma 30 volt, ám a „minőség” olyan, amilyennel kevés terrorista banda dicsekedhet: Paul Blommqui.st amerikai vezérőrnagy, Andreas von Mirbach tábornok, katonai attasé, Günter von Drenkman, a nyugat-berlini bíróság elnöke, Siegfried Buback, az NSZK főállam- ügyésze, Jürgen Ponto bankár, a Dresdner Bank elnöke, Hans-Martin Schleyer iparmágnás, a nyugatnémet gyáriparosok szövetségének elnöke... Még az 1968-as nyugateurópai diáklázadások előtt történt, hogy Reza Pahlavi sah 1967. június 2-i nyugatberlini látogatása során az iráni diákok — a hazájukban uralkodó terror elleni — tüntetése során a rendőrség lelőtt egy német egyetemistát. A rendőrségi brutalitás elleni tiltakozásból jött létre a Bewegung 2. Juni (Június 2. Mozgalom). Tagjai a társadalmi problémák ellen is tüntettek. Ebben a felfordulásban találkozott először Andreas Baader, Gudrun Ennslin és Ulrike Meinhof. A banda nagy éve 1972 volt. Nyilvánosságra hozták a RAF dokumentumát „Hatvan üzenete a 60 milliónak” címmel. Ebben leírják, hogy a 60 főből álló csoport a 60 millió érdekében (és helyett) cselekszik, amikor a rendszer megdöntését tűzte ki célul, s akinek vagyonát, esetleg életét a forradalmi harc során veszély fenyegeti, magára vessen. Aztán egy frankfurti luxuslakásban a rendőrség elfogta Baadert és két „munkatársát”. 1972 végéig 64 RAF-tagot börtönöz- tek be. Ezzel a RAF, egyszerűbben a Baader—Meinhof banda „kemény magja” lakat alá került. Közben dr. Wolfgang Huber heidelbergi pszichiáter magánklinikáján újjászerveződött „a tőkés társadalom áldozataiból” a Baader-Meinhof csoport úgynevezett „második nemzedéke”. A doktor által létrehozott Szocialista Páciensek Kollektívájának tagjait Huber felesége tanította meg bombák gyártására. A második vonal létrehozásában szerepet játszott Klaus Croissant stuttgarti ügyvéd és Siegfried Haag heidelbergi jogász, mindketten az imperializmus elleni küzdelem élharcosai. 1975. február 27-én következett be a pszichiáter és az ügyvédek által összehozott második nemzedék nagy akciója: elrabolták a nyugatberlini CDU elnökét, P.eter Lorenzet. 3 nő és 2 férfi terroristáért cserébe azonban szabadon bocsátották. Április 24-én újabb nagy akció: elfoglalták az NSZK stockholmi nagykövetségét. Közben a rendőrség a Június 2. Mozgalmat felszámolta; helyette lépett felszínre 1975 márciusában a Forradalmi Sejtek nevű antiimperialista és cionizmusellenes szervezet. Ez 27 támadást vállalt magára egy évtized alatt. 1975. május 21-én végül is elkezdődött a Baader-Meinhof csoport pere. Ezt követően a meggyengült második nemzedék mellett (és helyett) kezdett formálódni a RAF harmadik nemzedéke: a legkorszerűbb technika birtokába jutva először rengeteg pénzt raboltak, majd megkezdték az alapító atyák (inkább alapító anyákat kellene mondani) kiszabadítását. Először csak tudtál akarták Egyszerű masinák korszerű üzemben A hajdani istálló jószerivel átalakult, csupán a hosz- szan elnyúló csarnok és a „háromhajós” beosztás emlékeztet a korábbi funkcióra. A lengyeltóti Somogy Népe Termelőszövetkezet ipari ágazata sok éves múltra tekint vissza, de csaknem fél évtizede a vezető szerepet a műanyaggyártás vette át. Kimustrált gépmonstrumon készítik a zöldségmosót. A fröccsöntőgép értékét vesztette, de úgy látszik, továbbra is használható. Legalábbis ki- sebb-nagyobb átalakításokkal és javításokkal. Az ipari főágazat régen meghonosodott termékei közé tartoznak a flakonok. Lengyeltótiban is fújnak zöld, ultradermes műanyag tubust, s itt készül a hipó literes doboza is. A flakonfúvás egyszerű művelet. A gépes, amelyekkel előállítják a műanyag dobozokat, kissé megöregedtek. A szövetkezet nemrég a már itt levő masinákhoz hasonló gépeket kapott. A berendezések ezzel nem korszerűsödtek, s talán még nagyobb gondot okoznak. Any- nyit azonban elértek, hogy valamivel többet gyárthatnak a flakonokból, s ez biztonságot is jelent. / A hipós és ultradermes tubusok előállításánál rengeteg hulladék képződik. Sajnos, nem csúcstechnológiáról van szó, viszont a gépek még üzemképesek: használni kell valamennyit. A hulladék legnagyobb része a sorjából adódott, de a gép beállításakor vagy meghibásodásakor is jó néhány féresikerült dobozt dobnak a „szemétbe”. A műanyaggyártók régóta küszködnek a feldolgozáskor megmaradó hulladékkal. Az értékes „szemetet” ledarálják, s amennyit lehet, bekevernek a későbbi termékekbe. Ezt azonban nem lehet vég nélkül csinálni. A megoldás a visszadolgozásban keresendő. Az NDK-ból érkezett gépsor- látszólag semmiben sem különbözik egy műanyag- gyártó sortól. Az extruder a garatba töltött anyagtól függően 30—50 kilogrammos óránkénti teljesítményre képes. A regranuláló gépsor a adni „létrejöttüket”: 1977. április 7-én meggyilkolták az NSZK főállamügyészét, dr. Siegfried Bubackot. A „népítélet” után a kancellár, Schmidt egyik tanácsadója, Jürgen Pqnto bankár következett. (A keresztlánya, Susanna Albrecht és terrorista társnője lőtte agyon.) Aztán Hanns-Martin Schleyer elrablása következett. A gyárosért 11 társukat kérték cserébe. Mialatt az alkudozások folytak, arab terroristák eltérítették 82 utassal és 5 tagú személyzettel a Lufthansa egyik Boeing—737 típusú gépét. Két színen folyt tehát az alku: a gép utasainak megmentéséért és Schleyer életéért. Ismeretes, hogy Szomália fővárosában 28 német katona megrohamozta a gépet és megölte a négy géprablót. Az emberrablók kivégezték Schleyert. Ekkor Baader, Ennslin, Raspe és Müller a börtönben öngyilkos lett. Az agytröszt távozásával jelentősen gyengült a RAF. Ott volt azonban a harmadik vonal. Ennek felszámolását 1978 szeptemberében kezdték meg. A mintegy 30 vezető és tag letartóztatásával a harmadik nemzedék is érzékeny veszteséget szenvedett, a Kroesen tábornok ellen 1981 szeptemberében elkövetett merénylet azonban azt mutatja, hogy még létezik. Akciói folytatódnak, mégpedig 3 fő irányban: a NATO katonai mechanizmusa változatlanul a legfőbb cél; fontos célpont továbbra is az igazságszolgáltatás, s újabban a hadiiparban érdekelt nagyvállalatok vezető mérnökei; szakemberei elleni támadás. (Folytatjuk.) ledarált hulladékot az eredeti alapanyaghoz hasonlóvá teszi, ezt azután teljes értékű alapanyagként használhatják fel. A lengyeltóti üzemben régóta csak gyarapodtak a hulladékkal teli zsákok. Az üzemben jókora hely volt, de így sem tudták hova rakni a több tonna ledarált műanyagot. Néhány zsákkal eladtak belőle, de az igazi megoldást a regranuláló üzembehelyezése jelentette. Elsőként a saját hulladékukat dolgozták vissza, s ezzel nemsokára végeznek. A berendezés többre képes: a jövőben bérmunkát is vállalnak, s az szintén hoz a konyhára. Az igazi nyereséget az adja, hogy saját hulladékukat sikerült eltüntetni az üzemből, mégpedig úgy, hogy közben majd félmilliós megtakarítást értek el. Dr. Falussy Lajos ipari főágazatvezető szerint ez később csak több lehet. Az előzővel egy időben másik berendezést is a termelésbe állítottak. A nyugatnémet zacskógyártó géppel egyszerű műveleteket lehet elvégezni, ám a számítógépes vezérlés nagy pontosságú, hibátlan üzemet biztosít. Mielőtt bárki fölöslegesnek vélné a külföldi masinát és az jutna eszébe, hogy a fólia ragasztását manuálisan is elvégezhetnék, annak figyelmébe ajánlom a törekvést, amely az utóbbi időben hazánkban is érezhető. A csomagolástechnika minőségjavítására gondolok. Nem mindegy, például, hogy köny- nyen gyűrődő papírba tesz- szük-e a csodaszép virágot vagy áttetsző műanyag fóliába. A nemrég felállított zacskógyártó az előbb említett virágkónusz gyártására is képes. Ez csupán az első lépés, mert ha a szükséges alkatrészek megérkeznek, sok más, hasznos csomagolóanyag hagyhatja el az üzemet. A szövetkezet vezetői helyesen döntöttek tehát, amikor megvásárolták a zacskógyártót. Az élelmiszeripari üzemek előbb-utóbb keresik majd ezt a fajta csomagolóanyagot. Faragó László — Sebességváltás Gyorsabban hajthatunk A gázpedált nyugodtan nyomhatjuk jobban, hadd pörögjön a motor. Megtehetjük, mert új rendelet született: június 1-jétől az autópályákon 120 kilométeres, az autóutakon 100 kilométeres óránkénti sebességgel száguldhatunk. Vegyük szemügyre a hazai gépkocsik állapotát! Annál is inkább, mert ez meghatározó a közlekedés következő időszakában. A személygépkocsi-állomány elöregedett, sok — mai mércével mérve — a korszerűtlen autó. A járművek átlagéletkora lassan megközelíti a tíz évet, s minden harmadik kocsi kétütemű. A mutatók javulásához csak akkor lenne reményünk, ha a mostaninál jóval több gépkocsi érkezne az országba s ezek az autók valamelyest kevesebb szennyezőanyagot bocsátanának ki, míg üzemanyag-fogyasztásuk lényegesen mértékletesebb lenne. A Közlekedési Minisztérium az év elején hozott rendeletet a közúti gépjárművek szennyeződés-kibocsátásáról. A végrehajtási utasítás késik, jó néhány megoldandó kérdés várat magára. Még a rendelet megalkotásakor döntöttek úgy, hogy a kibocsátott szennyeződés határait a honi gépkocsiállományhoz igazítva egy kicsit magasabbra emelik, mint a nyugati országokban. A közúti sebességhatárokat tizenkét évvel ezelőtt csökkentették. A hétfőtől érvényben levő módosítástól a szakemberek elsősorban autópályáink és az autóutak jobb kihasználását, a forgalom ütemesebb levezetését várják. A kormányhatározat része egy intézkedéssorozatnak, s a sebességhatárok visszaállításán kívül a vezetési kultúra hibáinak orvoslására is kiterjed. A visszaállított sebességhatárok szerint gyorsabban autózhatunk pédául Budapestről a Balaton-partra. Akadtak jó néhányan, akik eddig sem tartották be az előírásokat, és 100 kilométeren felüli sebességgel robogtak az autópályán. Hétfőtől legálisan is tiz—tizenöt perc előnyt szerezhetnek azokkal szemben, akiknek gépkocsija nem képes a nagyobb sebességre. A megnövekedett teljesítményigény viszont többlet energiát, néhány deciliterrel több benzint igényel. A légellenállás a sebesség négyzetével arányos, így nem csoda, hogy a megnövekedett munkamennyiség az ellenállások legyőzésére kell. A kétütemű gépek akkor üzemelnek hatékonyan, ha magas fordulatszámon dolgoznak. Ugyanakkor nem csökken a szennyeződés. Nem kötelező haladni az autós nagyobb sebességgel. A lehetőség elsősorban azoknak a gépjárműveknek lehetőség, amelyek huzamosabb ideig tudnak nagyobb sebességgel haladni, jó lenne, ha az autópályák nem eszeveszetten száguldó autókkal lennének teli, hanem meggondolt, kocsijuk erejét ismerő vezetőkkel. Az INKÖZ megbízásból ELADJA: Kaposváron, a Petőfi utca 62. III. Iph. III. emelet Z. szám alatti kétszobás, erkélyes, gázfűtéses, tehermentes, teljesen felújított, osztályon felüli minőségű, telefonnal és pincerekesszel rendelkező szövetkezeti lakást. Irányár mint tárgyalási alap: 950 000 Ft. Érdeklődni lehet: munkanapokon 8—16 óra között a 11-264-es számon telefonon és mindennap 17 óra után a 15-119-es sz. telefonon dr. Takács Lászlónál, illetve munkanapokon az INKÖZ kaposvári irodájában a 13-502-es telefonon és személyesen. Balatonföldváron, a Báthory u. 69. szám alatti 60%-os készültségi fokú 4 szobás + két félszobás, hallos, kétszintes, tetőtér-beépítéses, vízközeli, teljesen közművesített telken álló üdülő méltányos árért, azonnali birtokbavétellel. Irányár mint tárgyalási alap: 1 600 000 Ft. Érdeklődni a kaposvári INKÖZ-irodában '.ehet: személyesen és telefonon (13-502) munkanapokon. (93278)