Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-05 / 104. szám

A Gorbacsov házaspárral a moszkvai Nagyszínházban Somogyi Néplap 1987. május 5., ke Genfi remények Thatcher asszony választási esélyei Nakasione amerikai útjának szerény mérlege Az érdekellentétek túlságosan nagyok Iraki— szíriai találkozó A kuvaiti Al-Kabasz cí­mű lap hétfőn megerősítette, hogy április végén titkos ta­lálkozóra ikerült sor két régi ellenfél, Szaddám Húszéin iraki elnök és Háfez Asszad szíriai államfő között. A hírt először az amerikai Newsweek jelentette Ezer Weizman izraeli tárca nél­küli miniszterre hivatkozva. Ha igaznak bizonyul, akkor ez lehet az utóbbi évek leg­meghatározóbb eseménye a Közel-Keleten. Húszéin iraki elnök és Há­fez Asszad szíriai államfő megbékélése nemcsak a Kö­zel-Kelet általános helyzetét változtatná meg gyökeresen, hanem mélyreható követ­kezményekkel járhat az ira­ki—iráni háború alakulására is. Mérsékelt lelkesedés a szerény eredmények láttán — így összegezhető a tokiói reagálás Nakaszone Jaszuhi- ro japán miniszterelnök wa­shingtoni tárgyalásaira. A második világháború óta a japán—amerikai viszony gazdasági téren soha nem volt ilyen feszült s ezen ér­demben az sem tudott vál­toztatni, hogy a japán kor­mányfő a múlt héten szemé­lyes jó barátjával, Ronald Reagan amerikai elnökkel vitatta meg az ügyet. Az érdekellentétek ugyan­is túlságosan nagyok ahhoz, hogy csúcstalálkozókkal el lehetne simítani őket. Mi­közben Nakaszone hatalom­ra kerülése óta Japán kivi­teli többlete a négyszeresére nőtt, addig az Egyesült Ál­lamok passzívuma ezalatt a háromszorosára duzzadt. Ma már Washington minden há­rom dollárnyi adósságából egy Tokióé. Nem szabad azonban fi­gyelmen kívül hagyni, hogy az amerikai ipari tőke még ma is jelentős szerepet ját­szik a japán exportágazatok­ban, így azokban is, ame­lyek ellen Washington a leginkább hadakozik. Mint ahogy az sem hagyható szá­mításon kívüli, hogy Japán az exporttöbbletével kiter­melt dollárjainak jelentős hányadát a washingtoni kor­mány által kibocsátott köt­vények felvásárlására for­dítja, azaz pénzzel támogat­ja az amerikai költségvetést. A tárgyálásókról szóló saj­tójelentések alapján úgy. tű­nik, hogy Washington és Tokió az ellentétekre csák átmeneti megoldást keresett. Nakaszone „importintézke­dések vészhelyzetben” né­ven egymilliárd dolláros csomagtervet vitt magával. holott a távol-keleti sziget- ország aktívuma áz Egyesült Államokkal szemben csak­nem 60 milliárd dollár. Töb­bet és mást azonban nem ígérhetett, mivel a tokiói parlament felsőháza még nem szentesítette az idei költségvetést. Ezt a kormány által, javasolt forgalmi adó bevezetése következtében kipattant országos vita miatt több mint egyhónapos ké­séssel csak a közelmúltban fogadta el az alsóház. Na­kaszone így konkrét ígérete­ket alig tehetett. Azért se, mert ígéretei teljesítésére az október végén lejáró mandátuma miatt már nyil­ván nem lenne módja. Wa­shington számára ezért se érhet Nakaszone szava any- nyit, mint két évvel ezelőtt. Tokiói vezető gazdasági körök üdvözölték a dollárár- folyam stabilitásának elő­mozdítására tett ígéretet, vi­szont élesen elítélték Naka­szone azon utalásszerű meg­jegyzését, hogy a rizsimport kérdését ismét meg kell vizsgálni. Pedig a japán rizspiac megnyitása évi 25 milliárd dollár bevételhez juttathatná az amerikai ter­melőket, aminek azonban gátat szab az 1,7 millió ja­pán rizstermesztő érdekeit védő importtilalom. Az érde­mi megoldást az jelentené, ha az Egyesült Államok csatlakozna olyan gigászi programokhoz, mint például az Oszaka melletti új nem­zetközi repülőtér építése, vagy négy mesterséges sziget létrehozása a tokiói öbölben. A legtöbbet ígérő pedig az amerikai vadászbombázók új nemzedékének rendszerbe állítása lenne, ami önmagá­ban 7 milliárd dollárra! csökkentené a japán aktí­vumot. Thatcher asszony nemrégi­ben tett moszkvai látogatá­sának sikere sem. A mimisz- terainök tárgyalásait, az „egész nyugati szövetségi rendszer nevében” folytatott megbeszéléseit a szovjet fő­városban. a brit tömegkom­munikáció fényes eredmény­ként könyvelte el, s ez nem kis mértékben lendített a konzervatívok esélyein. Sajátos helyzetben van végül a brit politikai palet­ta harmadik főszereplője, a szociáldemokraták és liberá­lisok által alkotott Pártszö­vetség (Alliance), ök a „két nagy” mellett — helyeseb­ben között — a középréteg megnyeréséért szállnak csa­tába, s a jelek szerint vá­lasztási kilátásaik határozot­tan javultak az elmúlt hó­napokban. Egyes becslések szerint ákáir meg is előzhe­tik az imigyen harmadik hélyre visszaszoruló Mun­káspártot, gyökeresen új erőviszonyokat teremtve ez­zel a brit .szigetország évti­zedek óta politikai váltó- gazdálkodásra berendezke­dett közéletében. Fogadni már lehet k.. Egyelőre * azonban még nem a választási helyezések latolgatása van napirenden, hanem inkább a voksolás kiírása vagy esetleges elha­lasztása keilt izgalmakat. A tory kormányfő elvileg jövő júniusig kell, hogy felosz­lassa a parlamentet, de semmi nem gátolja, hogy egy jóval korábbi időpont mel­lett döntsön. Akadtak szak­értők, akik már most má­jusra számítottak, s a mi­niszterelnök nem egy híve is a miinél gyorsabb válasz­tási erőpróba mellett kar­doskodott. Legutóbbi nyilat­kozatai alapján Thatcher hajlik e sürgetés elfogadá­sára. Legvalószínűbbnek mégis az tűnik, hogy a miniszter- elnök, megvárva a május 7-én esedékes részleges hely- hatósági választások ered­ményeit, csak azok tudatá­ban határoz — vélhetőleg május 10-én — a jelenlegi „dátum-csatában”. Május alighanem már nem jöhet szóba, annál többször jósol­nák mostanában egy június Ilii vagy egy június 18-i időpontot. Ez épp a fejlett tőkés államok Velencében tartandó szokásos évi csúcs- értekezletét követné, már­pedig az ismét alkalmat nyújt majd Thatcher asz- szonynak á sikeres közsze­rep] ésire. S ha mégsem válnak be e jóslatok? Akkor (a nyári szabadsáig-hónapok gyakor­latilag kiesnek) marad az ősz, vagy a jövő tavasz, ám erre biztos kevesebben fo­gadnak manapság Albion- ban, mint a „biztos tipp- nék” számító júniusra. Mert­hogy — a brit szokásokat ismerve tán mondani is fe­lesleges — a szavazás idő­pontjára ugyanúgy fel lehet tenni néhány fontat a lon­doni fagadóirodákban, mint a hétvégi agárverseny győz­tes kutyájára vagy a ked­velt, s ugyancsak június 18-án esedékes ascati derby nyertes lovára... Szegő Gábor Duisburgban befejeződött a nyugatnémet zöldek kongresszu­sa. A képen: a pártelnökség megválasztott szóvivői (balról jobbra) Jutta Ditfurth, Christian Schmidt és Regina Michalik. (Tetlefoto — AP—MTI—KS) Közelebb kerül-e egymás­hoz a két nagyhatalom állás­pontja napjaink legsúlyo­sabb, a fegyverkezéssel és leszereléssel összefüggő kér­déseiben? Sikerül-e megtalál­ni azt a 'legkisebb közös ne­vezőt, ami bármilyen meg­egyezés alapfeltétele? Megte. remtődnek-e az újabb szov­jet—amerikai csúcstalálkozó feltételei? E kérdések jó részé­re (a sort természetesen még hosszan folytathatnánk) ma­napság Genf ben keresik a vá­laszt, abban a svájci konfe­renciavárosban, ahol ma is­mét tárgyalóasztalhoz ülnek a Moszkvából és Washington­ból érkezett tárgyalódelegáci­ók, hogy folytassák a hadá­szati és űrfegyverekről folyó megbeszéléseket. Az újabb genfi menet elő­estéjévi meglehetősen óvatos, tartózkodó, de a korábbiaknál talán derűlátóbb hangulat jellemezte a légkört. Ebben oroszlánrésze volt azoknak a szovjet javaslatoknak, ame­lyek az elmúlt hetekben egy mindkét fél részére elfogad­ható kompromisszum kialakí- tását célozták, s amelyek mindenekelőtt a közép- és rö­vid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolását hoz­ták elérhető közelségbe kon­tinensünkön. Ehhez képest a most kez­dődő újabb forduló kemé­nyebb diót jelent, mivel — míg az eurorakéták ügyében legalább körvonalazódni lát­szanak már egy esetleges egyezmény keretéi — addig a stratégiai fegyverek, s első­sorban az űrvédelmi tervek­ben egyelőre sokkal távolab­binak látszik bármiféle meg­állapodás. Csakhogy a politi­kára éppúgy érvényes a „minden mindennel össze­függ” elv, mint mondjuk a filozófiára, így kétségtelen, hogy a Pershingek és SS—20- asok felszámolása ügyében elért ’ vélemény-közeledés megkönnyítené e másik gen­fi tárgyalási fórum résztve­vőinek munkáját is. A túlzott optimizmus elke­rülésére tanácsos talán meg­ismételni: reményekről, kí­vánságokról ejthetünk csupán szót Genf kapcsán, hiszen számtalan ellentét, érdeküt­közés akadályozza egyelőre a megállapodást, kezdve az SDI problémakörétől a NATO-szövetségesek szem­pontjáig vagy. az ellertórzés még tisztázatlan feltételéig. Mégis tény, hogy a megbeszé­lések folytatódása, a párhu­zamos tárgyalási csatornák megléte esélyt, remélhetőleg jól kihasználható esélyt kí­nál a két nagyhatalomnak. Ha ehhez a szót értés szán­déka, az elengedhetetlen po­litikai akarat is csatlakozik, akkor a világ talán megin­dulhat egy biztonságosabb jövő felé vezető úton. Sz. G. Várni a törvényesen elő­írt legkésőbbi időpontig, s kitölteni a tory kabinet ren­delkezésére álló teljes kor­mányzati periódust? Vagy épp ellenkezőleg, a lehető leghamarabb urnákhoz szó­lítani a brit választópolgá­rokat? Esetleg keresni egy közbülső, kompromisszumos dátumot, amely ilyen vagy olyan megfontolásból a leg­jobb eredményt ígéri That­cher asszony és csapata szá­mára? Folyik a helyezkedés Ügy tűnik, pillanatnyilag ezek a lehetőségek állnak az immár nyolc esztendeje ha­talmon lévő, de reményei szerint mandátumát másod­ízben is meghosszabbítani képes Konzervatív Párt irá­nyítói előtt. A kérdés egye­lőre még nyitott, döntés — legalábbis nyilvánosságra hozott döntés — még nem született, ám egyértelmű, hogy a kulisszák mögött már teljes erővel folyik a választási helyezkedés, s a szembenálló pártok igyekez­nek a lehető legkedvezőbb startpozíciót elfoglalni a nagy versenyfutáshoz. Pillanatnyilag a tartós el­lenzékbe szorult Munkás­párt helyzete tűnik a legne­hezebbnek. Alig néhány hó­napja (nagyjából ez év ele­jéig) a Labour közmegítélé­se kivételesen bíztatónak látszott. 44 éves, energikus vezetőjük, Neil Kinnock si­kerrel tisztította meg a pár­tot a középrétegeket elriasz­tó szélsőséges irányzatok képviselőitől, s jónéhány közvéleménykutatási intézet felmérése azt tükrözte, hogy — kihasználva mindenek­előtt a munkanélküliség kel­tette, • változatlanul feszítő, társadalmi elégedetlenséget — reális esélyük nyílik a hatalom visszaszerzésére. Nem sakkal később azon­ban fordult a kocka. Mind Atomfegyver-ellenes tünte­tés egy támaszpontnál A riválisok vezetői, balról-jobbra: David Owen (Szociálde­mokrata Párt), David Steel (Liberális Párt) és Neil Kinnock (Munkáspárt) szusán meghirdetett anti­nukleär is program. A La­bour ugyanis célul tűzte ki — választási győzelme ese­tén — az önálló brit atom­ütőerő felszámolását, sőt az amerikai atamtöltetű raké­ták eltávolítását is Nagy- Briitainniából. Előfordulhat, hogy ezek az elképzelések (bár a NATO-kötelékek la­zítása persze fel sem me­rült) túl radikálisnak, meg­ái apazatl'annak hatnak a brit állampolgárók többsége szemében — se véleményt a toryk nyilvánvalóan mesz- szemenően ki is használják. S ha már a külpolitiká­nál és a katonapolitikánál tartunk, nem feledhető több vizsgálat jelezte a kor­mánypárt sorainak megszi­lárdulását, a toryk önbizal­mának visszatértét, s egy­ben Kinnockék visszacsú- szását. A háttérben rejlő Okok sokrétűek. Egyrészt érezteti hatását a konzerva­tívok néhány szempontból sikeresnek tűnő gazdaságpo­litikája, a gyorsuló növeke­dés, a tudatosan összeállí­tott, már a választásokra kacsintó költségvetési terve­zet, a leszorított infláció. „Nukleáris öngól" Másrészt bizonyos főkig „öngólt” jelentett a Mun­káspárt legutóbbi kongrasz-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom