Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

1987. május 16., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Iby András A piros léggömb Egy piros léggömb hozta a tavaszt. Hozott zenét és zászlók lobogását, lila lángokként égbe lökte föl a kertekben az orgonák bugáját. Az aranyeső szikrázott a napban, az ég hullámzott kéken mint a tenger, májusfák törtek a magasba föl, s egy pillanatra boldog volt az ember. Mert gyermekek kacagtak fel a fényre, virágba bomlott sok gyümölcsfa ága, vígan csapongtak fecskeszárnyú percek, tavasz köszöntött az egész világra, és ilyenkor a gondok elcsitulnak... Ám szellőt sóhajtott a pillanat. A piros léggömb a magasba szökkent, és úgy repült el mint a gondolat. Hegyek lánya. Vörös Ferenc grafikája Közös dolgaink A Gondolat Kiadó sorosaidról A fellegek olyan alacso­nyan száMtak, hogy beléjük karcoltak a panelházak antennái. Szür­ke, szomorú volt a világ. Esős, nyirkos december. A park juharfái kopaszon ár­válkodtak. Az eső csendesen szemerkélt, bepermetezte az arcokat, felhajtott galléro­kat. Az emberek esernyők alá bújtak és fázósan siettek tova. Ézsiás a kanyargós úton sétált, lába alatt csikorgóit a kavics, keze felöltője ol­dalzsebében. s nem érezte a párás nyirkot ami körülvet­te, és behatolt gallérja mö­gé. A padot kereste, a májust, a szökőkút zizegő vízét s Grisel lábanyomát. Szélroham rázta az ága­kat, száraz levelek sodród­tak a szökőkút üres meden­céjébe. A pad ott állt, s tám­lájába karcolva esetlen szál­kás betűk, egy dátum, s ap­ró, sárga kavicsok a rögzí­tőcsavar mélyedésébe. Leült, kabátját fázósan összehúzta és szeme a víz­köpőfej üres csapjára tévedt. Aztán lehajolt, kavicsokat vett markába és csurgatta át tenyerébe, mint a kalász­ból sodort magot. A kis kö­vek egymáshoz ütődtek és a perregő víz hangját utánoz­ták. Kezdettől fogva tudták, el­jön az a nap, amikor válni kell. Készültek rá, mint öregember a halálra. Egy téli délutánon eluta­zott. A sarkon még vissza­fordult, intett, s eltűnt. Ézsi­ás recehártyájába bevéső­dött a kép, a távolodó alak. Csizmája sarkának koppa- nása úgy halt el, mint az utolsó sóhajtás. Azóta keresi, s várja mi­kor toppan elő az aranyeső bokor mögül, vakolatát vesz­tett sarok takarásából, fo­lyosó homályos zugából, va­lahonnan ... Hónapok múltak el és ő felköltözött a hegyre. Kopár bazaltok között vezetett az erdei csapás a kis házhoz, ahol élt. Itt volak a kövek és a vésői, s á kalapács. A bort olcsón adták a gazdák, s ő faragott. Minden kőbe egy Griselt. Egyszerre sosem faragta ki. Minden alak más és más vonását őrizte: S amikor egymás mellé rakta őket, csak ő tudta melyik őrzi ajkát, keze lágy vona­lát. Csodájára jártak az embe­rek, s mondogatták, ilyen szép szobrokat még kiállí­tásokon sem lehet látni. Az­tán jött egy ember, aki pénzt ajánlott egyikért. Ézsiás megrázta a fejét, mondta, nem eladók. Az em­ber értetlenül nézett rá. Ugyan, akkor minek faragja őket, hisz látszik, szegény, mint a templom egere. Ved­lett a nadrágja, folhátán folt kabátja és szakálla is őszül már, haja pedig lassan fe­hér. Ezek nem eladók, mondta röviden Ézsiás, mert a hold kövei. De ha akarja, farag neki majd egyszer, ha ráér. De most menjen, mert sok dolga van. Rövidszárú pipá­ját foga közé szorítva, to­vább rá se hederített, csak repkedtek keze nyomán a kőszilánkok. Az ember cso­dálkozva nézte, mint amikor szikrákat hány az esztergá­lyos vésője, úgy pattantak keze nyomán a csillogó szi­lánkok. A fehér váll úgy emelkedett ki a kőtömbből, mint Vénusz születésekor a tenger habjából. UJRÉKI CSABA KÖVEK Ez után még többen ke­resték fel Ézsiást a hegyen. S ő megengedte, hogy gyűjt­senek a csillámló kőszilán­kokból, de a szobrokat csak távolból csodálhatták. Ahogy múlt az idő mind szoborúbb lett, mert nem jött üzenet, s ő már az utol­só szobornál tartott. Ebbe faragta a szemet. Csodálatos türkizkék mélységet álmo­dott a kőbe, s amikor készen lett, kezét ölébe ejtette. Néz­te, és nem tudott betelni ve­le. A következő nap se jött levél. Fogta az öreg, szaka­dozott demizsont és elvonult a kert végébe, háttal a szob­roknak. Oda, ahol kezdődik az erdő. Leült egy magas fenyő tövébe, hátát a gyan­tás törzsnek vetette. A sa- vanykás, szinevesztett vörös bor bő patakokba folyt két­oldalt szakállán. A galagonyabokor mellől egy nyúl óvakodott élő, egyik füle lekonyult. Ézsiás előtt letelepedett, fényes orrocs­kája remegve, szimatolt a levegőbe. Ézsiás nem mozdult, csak ivott. És jött egy lány a szobrok felöl. Elnézést kért, hogy megzavarta a mestert, de ő mindent megadna egy szoborért. Nem semmi, bólintott Ézsiás. Miért ne ... végül is, nem jött levél. De amint hozzáért összerázkódott, mintha egy hüllő testét fog­ta volna. Hideg, nyálkás volt bőrének tapintása. Menj innen! Menj innen!! — kiáltotta magából kikel­ve, és felragadta a súlyos kőfejtő kalapácsot. A lány rémülten tűnt el a bokrok között, csak a nyúl ült nyu­godtan ép fülét billegetve. Átkozottak! — ordította Ézsiás, és neki esett a szob­roknak. Zuhantak az üté­sek, ércesen zendülve re­pedtek és dőltek talpazatuk­ról. Megdörrent az ég, hatal­masat villámlott. Fénye na­gyot lobbant és megeredt az eső. Ézsiás térdre roskadt a torzók előtt, vállát rázta a hangtalan zokogás. Reggel táviratot hozott a postás. Nem akart hinni a szemének. Átutazóban va­gyok, hétkor a hallban. Gri­sel. Belenézett repedezett tük­rébe. öreg arc tekintett visz- sza rá. Fogta pamacsát, és lassan szappanozni kezdte sza káliét. A szálloda halijában alig lézengtek. Folyóirattal a hó­na alatt a nagy üvegfal mel­lé telepedett. Kinézett. Aztán fehér kéz támasz­kodott az asztal lapjára, csuklóján ezüst karika, és egy jel, semmivel nem té­veszthető. Ott állt Grisel, arany színű haja keretezte arcát. Kissé előre hajolt, neve­tett. — Hogy vagy? — kér­dezte. Ézsiás kesernyésen elmo­solyodott. — Köszönöm — felelte. A lány leült, szemük ösz- szekapcsolódott. Nem érint­hették egymást. Csendesen beszélgettek. A férfi arcvo­násai kisimultak, az öregsé­get mintha egy láthatatlan kéz letörölte .volna. Mindent elmondtak, s hogy mit felejtettek ed, azt majd csak akkor tudják meg, ha egyedül maradtak. Semmi nem változott. A távolság marad. S hogy mi­kor újra, nem tudni. Most menni kell. Amikor kilépett a szálloda kapuján, arcába csapott a hűs esti szél, sirályok vijjog­tak feje felett. Elindult visz- sza a hegyre. M ég világos volt, ami­kor hazaért. A tor­zókhoz ment, figyel­mesen megvizsgálta őket. Ennek kezét, annak vállát és így tovább szedte össze a darabokat, aztán kötőanya­got habart. Besötétedett. Hatalmas máglyát rakott. A lángnyel­vek a fák fölé csaptak és bevilágították a környéket. Ézsiás dolgozni kezdett. Lassan, nagy gonddal rakta össze a szobrot. Az egyetlen egyet. Mire a tűz elhamvadt és a hajnal első sugarai megvilá­gították az ég alját, ott állt Grisel. Kőből rakva, har­mattól permetezve csillogott. Ézsiás nem vett többet vé­sőt a kezébe. Néha megállt a szobor előtt, és a távoli parik juharfáit kereste. „Örökzöld téma”, mond­hatnánk némi keserédes iró­niával a hivatalos stílusról, ha az élet és a megújulás friss zöldje helyett nem épp betonszürkében vagy málló rozsdafoltokkal pompázna a hivatali stílus. Sokat és sok­szor szóltunk már róla: egyik fő jellemzője éppen az, hogy nem az élet nyelvé­ből hajt ki, nem természete­sen fejlődik mindennapi be­szédünkből, gondolkozásunk­ból, hanem mint sápadt fa­gyöngy ül meg a nyelv ele­ven törzsén, sarjadó koroná­jában, elszíván egészséges nedveit. S nemcsak hogy nem szép, hanem legtöbb­ször már-már érthetetlen is. Ebbe persze gyakran bele­játszik valamely idegen nyelv bafolyása, a szó már megszületése pillanatában is gyakran művi: tojáshéj he­lyett a lombik üvegét hord­ja magán. Vajon ha magyar nyelv- érzékére hallgat, eszébe jut­hatott volna-e valakinek, hogy a kis vendéglő kapujá­ra ezt szögezze ki öles be­tűkkel: A kert üzemel. Ami magyarul azt akarta jelente­Aligha fejezhetné ki job­ban már nevében is a szer­kesztőbizottság szándékát egy útjára induló sorozat, mint a Gondolat Kiadóé. A „közös dolgaink” jelzői szer­kezet a közép-kelet-európai intellektus számára — lett légyen az magyar, román, szerb, vagy lengyel — a nemzeti függetlenségi törek­vések jelentkezésének kez­dete óta egyet jelent az et­nikai-territoriális különbsé­gek hangsúlyozásával, s ugyanakkor az egymásra­utaltságból fakadó szükség- szerűséggel, a kikerülhetet­len (még ha olykor keserve­sen is kényszerű) integráci­ós törekvésekkel. A népek e fél-európányi olvasztótengelyében a költő váteszi jóslata / „A harcot, amelyet őseink vívtak. / bé­kévé oldja az emléke­zés ...” /, úgy tetszik, egyre nehezebben akar beteljesed­ni. Pedig közös dolgaink rendezése apokalipszissel fe­nyegető korunkban minden­nél sürgetőbb lenne. S bár a herderi értelemben Közép- Európa kis népeit aligha sújthatja ma a megsemmi­sülés; a szülőhazájukon kí­vül élő nemzetiségeket reáli­san veszélyeztetheti az erő­szakos asszimiláció, az anya- nyelv és kultúra elvesztése. ni: „A kerthelyiség nyitva van, működik”. Az ige alapszava, az igen kiterjedt használatú, ma már nélkülözhetetlen üzem a Nyelvújítási Szótár szerint több mint százhúsz éve meg­született, az ,űz, hajt’ jelen­tésű német Betrieb kissé szolgai fordításából, mert hi­szen a magyar űz ige nem foglalja magában a német betrieben minden árnyala­tát, azt ugyanis, hogy ,sürög’, .szorgoskodik’, ami a .válla­lat’, ,gyár’, ,üzem' jelentésű Betrieb megszületését ma­gyarázza. (Különben a .szor­galom' jelentésű latin in- dustria lett az ,ipar’, .gyár­ipar’ alapja is a nyugati nyelvekben, ahogyan nálunk is az iparkodik igéből alkot­ták meg a nyelvújítók.) Vagyis a „milyen ipart űz?”, „milyen sportot űz?” kifeje­zés azt akarná jelenteni: .milyen iparban, sportban serénykedik, szorgoskodik?’. .Milyen ipart, sportot foly­tat, végez?’. (Az, hogy „az ipart űzi a nyersanyaggond [vagy a világverseny]” nyelvérzékünk számára még ma is inkább érthető és el­fogadható, mint az, hogy „X. Y. űzi az ipart”.) A hamis történelemmagya­rázók és elméletgyártók va­lóságos panamáját hozta életre a feszültségekkel teli, kiélezett időszak. Joggal hisszük, a Gondolat Kiadó e sorozatának köteteit for­gatva, hogy a marxista tör­ténettudomány kontinuitásá­ra figyelemmel, s a fent már idézett József Attila-i prófé­cia szellemében, a terhes múltat (és jelent) bevallva a közös európai jövőnek szer- kesztetnek majd e munkák. A Közös dolgaink sorozat eddig megjelent öt kötete közül kettő — Fried István: Kelet- és Közép-Európa kö­zött és Jászi Oszkár: A nem­zeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés — a három közös évszázad tör­ténelmének, politikumának, irodalmának és kultúrhistó- riájának átfogó, megalapo­zott képét adják. Petru Gro­za, a felszabadulás utáni de­mokratikus román kormány elnökének börtönnaplója (A börtön homályában) szemé­lyes fogantatású közösségi érdekű mű, amely saját né­pe felemelkedésének útjait keresve mérlegeli a szom­széd népek érdekeit is. A legutóbb napvilágot lá­tott két válogatás, Hajnal István: A Batthyány-kor­De talán még több a visz- szaélés újabban az üzemel igével; mint eredete is mu­tatja, elsősorban gyárak, vállalatok működésére vo­natkozik; s jegyezzük meg. az üzem-nek van másik je­lentése is nyelvünkben, gon­doljunk a „benzinüzemű motorok"-ra, a „gáz üzemű kazánok”-ra stb.; vagyis az üzem ,működés’-t is jelent. A gépgyár üzemel, de az már furcsa, ha egy meg­szüntetett iskoláról, színház­ról azt mondjuk, hogy „nem üzemel", pedig magam hal­lottam egy idegenvezetőtől a múzeum jellegű műemlék- templomról, hogy mint .templom „nem üzemel”. „A templom nem üzemel”, a Nyugati pályaudvaron azon­ban „az aluljáróban menet­jegypénztárak üzemelnek” (vagyis: működnek), s reg­gelente hallhatjuk a rádió­ban, hogy „A Vidám Park de. 10-től este 18 óráig rész­leges nyitva tartással üze­mel”. S újabban már a kis vendéglő kerthelyisége is. A táblát meglátva visszafor­dultam, mi mindent várhat még rám odabenn ebben a vendégé tóipari egységben, amitől elmenjen az étvá­gyam? Pedig Istók uccse, szeretem az árnyas, zöld vendéglőket, csak hát men­ten lelombozódom attól, ha üzemelnek. Szilágyi Ferenc mány külpolitikája, vala­mint Sziklay László össze­hasonlító irodalomtörténeti tanulmányának gyűjtemé­nye, az Együttélés és több­nyelvűség az irodalomban tematikája a korábbiaknál értelemszerűen szűkebb és egyben speciálisabb is. Hajnal István történész- professzor munkája 1952-ben készült el a Magyar Törté­nelmi Társulat Kossuth La­jos születésének 150. évfor­dulójára szerkesztendő em­lékkönyvbe. A korszakos ta­nulmány címe akkor: Kos­suth külpolitikája volt, de bizonyos politikai megfon­tolásoktól motiválva Hajnal műve kimaradt az Emlék­könyvből. Az 1957-es első kiadás már a mostani címen jelent meg, tulajdonképpen igazodva a történész kutatá­sainak eredményéhez, hiszen a professzor olyan következ­tetésekre jutott, hogy a ko­rábban Kossuthnak tulajdo­nított lépések vol taképpen az egész Batthyány-kormány tudtával végrehajtott akciók voltak. Az érdeklődő, ám tárgy­ban mégis csak laikus olva­sót izgalommal lepik meg Hajnal összefüggéseket fel­fedő megállapításai. Sziklay László közel har­minc év tanulmányait válo­gatta egybe Együttélés és többnyelvűség az irodalom­ban című kötetébe. Sziklay egyetemi professzorától, Eckhardt Sándortól indítva kezdte komparatisztikai ku­tatásait. de munkásságára nagy hatást gyakorolt minde­nek előtt Bartók népzenei- gyűjtőútjának eredménye, valamint Németh Lászlóé, aki mind egyértelműbben sürgette a szerb, a horváth, a cseh irodalom felé való nyitást. Sziklay László tudo­mányos kutatásainak egyik axiómája, alapvetése lehet­ne az a felismerés, hogy a soknemzetiségű együttélés mindaddig nem okozott fo­galomzavart, nem vált az egymásra fenekedés, az el­lenségeskedés forrásává, amíg az állam hivatalos nyelve a feudális hatalom (a királyi, fejedelmi udvar), vagy az egyház nyelve (la­tin, óegyházi szláv) volt. A „baj”, a „nemzeti ébredés” korában, a XVIII. század második felében kezdődött a „nyelvújítás”, az új „irodal­mi nyelv" megteremtésének idején — állapítja meg a professzor. Befejezésül álljon itt a kiadónak Sziklay kötetéhez írt ajánlása, amely a soro­zat egészére érvényes: „leg­főbb óhajunk: pontot tenni a nemzeti elfogultság, a na­cionalista gyűlölködés sajá­tos jelenségei után ...” Tódor János Nap. A Krónika-csoport kiállításáról Szépen magyarul — szépen emberül mm A kert üzemel MM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom