Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS 8_________________________________________________________Somogyi Néplap _____________________________ 1987. május 16., szombat V asarely Múzeui nyílt Budapesten Május 8-án nyílt meg Bu­dapesten, az óbudai Zichy- kastély e célra átalakított egyik szárnyában a Vasarely Múzeum és Ailapítvány. Vasarely, mint Vásárhelyi Győző pécsi születésű grafi­kusművész 1930-ban, 22 éve­sen hagyta el Magyarorszá­got. Párizsba ment, ahol rek­lámgrafikusként tevékenyke­dett. Miközben tanulmányo­kat készített egy soha meg nem valósult szabadiskola tanmenete számára. Rajzai a geometrikus absztrakció je­gyében születnek. Feltűnnek közismert témái, a zebrák, a vona láb rá zolá sok. Cirkusz 1946 Ám amikor a világhír szárnyra kapta, Vasarely nem maradt meg elit mű­vésznek, művészetét a min­dennapi élet céljainak szol­gálatába állította. Amikor a szülőhazából ér­kezik kérés, soha sem ta­gadja meg; Pécsnek, szülő­városának műzeumnyi alko­tást adományozott, saját és felesége, Claire Vasarely, valamint képzőművész bará­tainak munkáiból. A győri színház külső díszítését, a Déli pályaudvar plasztiká­ját, a herendi porcelángyár párizsi kiállításának véd­nökségét és plakátját — mind ajándékul adta. Jelen­tősen támogatta a budapesti b. Gyarmati László CIRKUSZ (A King Crimson együttes zenéjének hallgatása közben) visító trombitaszóló fújtja a CSENDET torkára tekerve kígyózó láthatatlan húsát őrült szorítása az ÁLDOZAT nyakára dermed üveges szemmel Porondra rogy kígyónyelvsziszegés siklik kétágú hazug pult alatt kimért becsület Porondszélen, félhomályégésben igaz-szép szeretők sze­retkeznek vadul felgyűlt szerelemmel, majd elcsituilt-ha- bos vágyuk fényében kupoláig zengenek lírai hegedű-- hangok. Két szívverés közti döbbenetben visítva csatta- nik egy szétpattant húr. Fények kihunynak, majd új ref­lektor gyúl. Kimeszeltképű bohócok jönnek, s játszunk egyre csak tovább. G. Szabó László A nagy parázna asszony És szólt az angyal: „Jöjj,'megmutatom a Nagy Parázna Asszony kárhozatját, kivel királyok ingerük mutatják s ki ül a pusztán rőt vadállaton!” És nézte őt, a mindig áhított ős Meztelent — széttárt bíbor palástját, szépségét, melyért próféták gyalázták és homlokát, hol neve áll: Titok. Kezében serleg színig telve kéjjel ittasan jár ibolyaszeme széjjel — s e mámorért szűz ifjak vére vádol... János megborzadt búsan, egyedül — ám hétszer boldog, ki megrészegül paráznasága százszor szent borától... a Trapézon leng bohócruhában bebiztosítva halálra a hallgatás aranyát bőszen ítéli vezeklésre görcsszorításba fagy habzó-néma szájjal a SZERETET bevérzik s lehull a porba fűtek spiráljaiba Júdás-szó-folyó villog feli büszkén ártatlantekintetűek hada bohócvigyorral gumihálófonadékkal életveszély ellen Nemzeti Színház felépítését. Felajánlotta közreműködését a battonyai gyerekváros dí­szítésében. (Más kérdés, hogy erre az illetékesek nem tartottak igényt.) Különben is támogat min­den humánus kezdeménye­zést. Mint írja; „műveimnek körülbelül egynegyede az eredetiekből és a kiadvá­nyokból adomány formájá­ban a kevés anyagi lehető­séggel rendelkező múzeumok és közösségek tulajdonába kerül. Háborúellenes, fajgyű­lölet-ellenes, éhségellenes, gyermekvédő és bizonyos politikai egyesületeké lesz ... a mindenféle ajándékokról, és adakozásokról nem is be­szélve ...” Néhány éve a Szépművé­szeti Múzeumban láthatta a hazai közönség azokat a Vasarely-műveket, amelye­ket budapesti alapítványá­nak adományozott. Elsőül egy délfrancia kö­zépkori kastélyt hozatott rendbe, és rendezett be di­daktikus múzeummá. Az épületben 350 alkotása lát­ható, de mivel annyi képet bemutatni kicsi a falfelület, bemutatógépek, presentiorok segítenek. 1976-ban — pécsi múzeu­mával egyidőben — nyílt meg Aix-en-Provencei-i ala­pítványa, műhelyekkel, elő­adótermeikkel, kiállítási ré­szekkel, Vasarely tervei és elképzelései szerint. 1977: a Vasarely Center megnyitása New York-ban. 1981: a Vasarely Kulturális Központ megnyitása Osló­ban. Budapesti Alapítványának saját életművét tartalmazó részét, 400 művet 1982-ben ajándékozta Magyarország­nak. Ebben fiatalkori akadé­mikus rajzai, grafikai tanul­mányai, reklámgrafikái, kü­lönböző korszakainak (Bel- le-Isle, Denfert, Kristály, Kinetikus stb.) produktumai, a plasztikai ABC, a színes város teória dokumentumai szerepelnek. „Az a törekvés vezetett — nyilatkozta, amikor há­rom éve a francia Nemzeti Érdemrend parancsnoki fo­kozataival tüntették ki élet­művéért —, hogy egy abc-t teremtsek a festészet szá­mára ... ez az abc lehetővé teszi, hogy integrációs kap­csolatot teremtsünk a festé­szet és az építőművészet kö­zött ... Ez szerintem paran­csoló szükségesség is, hiszen a városokban mindenütt el- burjánoztak a sivár, egy­hangú lakótelepek. Aix-en- Provence-ban működő ala­pítványom célja éppen az, Helios 1959 Vega — Sakk 1968—69 Zebrák 1939—60 hogy példákat mutassak és tanácsot adjak arra, hogyan lehet a különböző környeze­teknek megfelelően kihasz­nálni a színek és formák nyújtotta lehetőségeket, vál­tozatosabbakká, esztétiku- sabbakká tenni a lakótele­peket, hogy kellemesebb környezetet biztosítsanak az ott lakó embereknek. Nem­csak geometriai formákat lehet felhasználni erre. A variációk szinte kimeríthe­tetlen lehetőségét nyújtják a különböző népek folklórjai­nak elemei.” Idézet egy Vasarelyvel ké­szített interjúból: „Budapesti Alapítványom első akciója annak bizonyí­tása lesz, hogy a világ szá­mos új lakótelepe lehetett volna emberibb, sokkal szebb, látványosabb, ha az esztétikát ízléssel és szere­tettel alkalmazták volna. Példánkkal befolyásolni óhajtjuk mindazokat, akik az elkövetkezendő építkezé­sekben valamilyen szerepet játszanak. S lényege: már a kezdeteknél kell beavatkoz­ni, és nem utána, amikor a baj már megtörtént. Az Ala­pítvány célja lesz az is, hogy a század eleje óta megindult újításokat megismertesse, és alkalmazza, egyesítve a múlt állandó értékeit a jelen fel­fedezéseivel.” Kádár Márta Tóth-Máthé Miklós Joghurt és fekvőtámasz Szűcs mindig joghurttal kezdte a napot, és a folyta­tás sem volt sokkal zsíro­sabb. Főzelék, saláta, gyü­mölcs, főtt tojás, és csak nagy ritkán egy kevés hús. Nem vastagabb a levélpapír­nál. — Könnyű koszt a hosszú élet titka — mondogatta az ismerőseinek —, no és ter­mészetesen sok mozgás. Nem szabad elrenyhülni. Ennek bizonyításául min­den reggel ötven fekvőtá­maszt csinált, esténként meg többször is körbeloholta a lakótelepet. — Látod, fiacskám... — mondta Molnárné a férjé­nek, amint hazafelé tartot­tak éppen, és ellihegett előt­tük Szűcs —, ezen az embe­ren nincs egy deka fölösleg, pedig egykorú lehet veled, de most is olyan, mint egy nyurga kamasz. Példát ve­hetnél róla. — Példát...? Én? — bá­mult az asszonyra Molnár, aki mintha csak Szűcs elde­formálódott, messzire rikító ellenpárja lett volna. Jog­hurtot legfeljebb a tévében látott, ha reklámozták, és mozgásban sem volt különö­sebben igényes. Beérte azzal, hogy járt. Nála a nap hat pár debrecenivel indult, és hasonlóan folytatódott. Leg­szívesebben csülköt evett volna csülökkel, és az esti köröket csak söröskorsókban számolta. — Igen, te, példát... — vágott vissza élesen az asz- szony —, mert ha továbbra is annyit zabálsz és fekszel, ez a Szűcs évtizedekkel, fog túlélni téged. Már most is csak csodálkozni tudok, hogy eddig még nem ütött meg a guta! Molnár elnézően legyin­tett, és ezzel a maga részé­ről befejezettnek tekintette az ügyet. De nem így azasz- szony. Másnap este a nyol­cadik rántott szeletnél, amit Molnár tányérjába kotort, újra kezdte Szűcsöt meg a hosszú életet. — Legalább ne a vacsorá­nál — méltatlankodott Mol­nár —, így teljesen elmegy az étvágyam... — Csak menjen — mond­ta az asszony —, te már ed­dig is annyit faltál össze,, hogy ha életed végéig kop­lalnál, meg sem éreznéd. Egyik este, amikor renge­teg kilóit hazafelé cipelve szuszogott Molnár, kis híján összeütközött Szűccsel, aki a szokásos köreit rótta. — Nem tud vigyázni? Vagy alszik is ilyenkor? — Elnézést... — torpant meg Szűcs meglazítva a szemüvegét —, valóban fi­gyelmetlen voltam. De tud­ja, uram, rajongok a verse­kért, és ilyenkor memorizá­lom a kedvenceimet. Most éppen Petrarca szonettjeit... Bocsánat, igazán nagyon saj­nálom ... Molnár röhögve mesélte ai otthon az asszonynak, hogy ez a Szűcs egy emele­tes barom. Futkározás köz­ben szaval. — Finom lólekre vall... — mondta az asszony. — Te is inkább verseket olvasnál vacsora helyett, de én már abban is kételkedem, hogy egyáltalán tudsz még olvas­ni. Látod ez a Szűcs ... — Elég! — mordult rá Molnár. — Torkig vagyok azzal az alakkal. Ha még egyszer kiejted a nevét, es­küszöm, agyoncsaplak! — Irigy vagy rá — kiál­totta diadalmasan Molnárné —, mert érzed, hogy túl fog élni! Te már régen a föld alatt leszed, amikor ő még délcegen futja a köröket. És ötven fekvőtámaszt csinál majd akkor is! — Ezt meg honnan tudod — nézett rá Molnár —, tán ott strázsáksz, amikor csinál­ja? — Azt nem, de az egész lakótelep tudja, hogy Szűcs minden reggel ötven fekvő­támaszt csinál. Ez igen! Lá­tod, ez egy férfi! Fogalmam sincs, miért nem nősült meg. Bezzeg az ő feleségének nem kellene fél napokat a kony­hában büdösödnie. Ha téged megüt a guta, ki fogok vele kezdeni. Molnár aznap nehezen aludt el. Gyűlölte Szűcsöt, az asszonyt, az egész világot. Másnap egész nap rossz­kedvű volt, és este a ven­déglőben legalább hat korsó sörrel többet ivott a szoká­sos adagjánál. Nehézkesen fújtatott hazafelé, ’ és már messziről észrevette Szűcsöt, ahogy kocogva közeledett. Megállt, bevárta, és amikor el akart iramodni mellette, megfogta a karját. — Mondja csak, igaz, hogy maga ötven fekvőtámaszt csinál! reggelenként? — Igaz... — mondta Szűcs, és közben helybenfu- tást végzett, hogy a társalgás alatt se essen ki a ritmus­ból! — Ezt én nem hiszem — mondta Molnár —, ilyet ne­kem ne akarjon bemesél- ni... Már maga sem mai gyerek... — De kéremt... — mond­ta sértődötten Szűcs —, én nem szolgáltam arra rá, hogy meghazudtoljon. Ha akarja tudni, ötven fekvőtá­masz csak a napi adagom, sokszor megcsináltam már a dupláját is. — Hiszem, ha látom... — mondta Molnár. Szűcs úgy állt ott, mint akit igazságtalanul felképei­tek. Először szó nélkül to­vább akart futni, de aztán meggondolta magát, és leve­tette a melegítő felsőt. — Jó ... Akkor hát figyel­jen ... És számoljon ... Fekvőállásba helyezkedett, és elkezdte a gyakorlatot. És mert nem bízott túlságosan Molnárban, attól tartva, hogy megpróbál csalni, hangosan számolta is a fekvőtámaszo­Dariusz Eldugult a kád, és a víz elárasztotta az egész fürdő­szobát, ezért Agnieszka és Adam hívtak egy szerelőt. A szerelő ki is jött. — Mindjárt meglátjuk, hol a baj! — bemászott a kád alá, valamit kopácsolt, és nagyokat fújtatott. — No! — és kimászott. — Kész! Bezsebelte a járandóságát, és elment. Most már rendesen lefolyt a viz, csak éppen a kád kez­dett el mozogni. Adam leguggolt, és felhá­borodva kiabálta: — A gazfickó! Leszerelte a lábait... Mit volt mit tenni, hívni kellett egy másik mestert. Ki is jött nyomban. Bemászott a kád alá, Ag­nieszka és Adam pedig ár­gus szemekkel figyelték. Elmesélték neki, hogyan jártak, és addig nem enged­ték távozni, amíg alaposan át nem vizsgálták a fürdő­szobát. A mester jókedvűen vihogott, és szívélyes búcsút vett. Kedves, kulturált em­ber! A biztonság kedvéért újból körülnéztek a fürdő­szobában. Minden a helyén volt. Az előszobában érte őket a meglepetés. — Leszerelte a gázkonvek­tort! — jajdult fel Adam. Kénytelenek voltak megint hívni valakit. Agnieszka most már egész idő alatt a mester sarkában járt, Adam pedig föl-alá sé­tált a lakásban, és állandó felügyelete alatt tartotta az egész berendezést. Azért, hogy megmagyarázza furcsa viselkedését a szerelőnek, töviről-hegyire elmesélte ne­ki az egész históriát. — Ja, kérem! — csóválta meg a fejét a mester. — Ilyenek az emberek! Mit le­het tenni? Föltette az új gázkonvek­tort, köszönt és elment. Adam, azért hogy megbi­zonyosodjék róla, valóban minden rendben van-e, még egyszer tüzetesen végigtapo­gatta az előszobát, a fürdő­szobát, a vécét, a konyhát és a két szobát. — No végre! — szakadt fel belőle a megkönnyebbü­lés. — Nincs semmi baj! Semmit sem vitt el. Agni­eszka, hallod, semmi sem hiányzik! Agnieszka, hol vagy? Agnieszka!!! Fordította: Adamecz Kálmán kát. Molnár ott tornyosult fe­lette, és meredten, bámulta. „Bezzeg a Szűcs”... — ju­tottak eszébe az asszony sza­vai, és egyre inkább elhatal­masodott rajta a düh. Vala­mi iszonytató igazságtalan­ságot látott abban a lehető­ségben, hogy ez az egyszál- bélű, nyiszlett kis fráter csak úgy egyszerűen .túlélhesse őt. — Így könnyű ... — mond­ta rekedten, majd szép las­san, ahogy otthon a kanapé­ra, rátelepedett Szűcs nya­kára, a száznegyven kilójá­val. — Na most folytassa, ha tudja ... Talán negyedóráig üldö­gélhetett ott, elszívott két cigarettát, kicsit szunyókált is, majd szokatlanul frissen, elégedetten tápászkodott fel. — És még ez akart engem túlélni... — nézett vissza —, ez a joghurtot szürcsölő keszeg kis könyvkukac ... Na, jól néztem volna ki!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom