Somogyi Néplap, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-16 / 114. szám
1987. május 16., szombat 5 MAGÉRT Y LÁNY Dipolország és lakói TÍZ MAGÉRT EGY LÁNY — Fiam, te puskázol! Kiestél a versenyből — hangzik a tanár szigorú ítélete, miközben zord tekintettel kiveszi a padba rejtett papírlapot. Komótosan széthajtja, majd pillantása lassan megenyhül. Bemagolha- tatlan paragrafusok, ésszel meg nem érthető képletek helyett csupán ennyi áll ákombákom betűkkel az apró cetlin: „Hi-hi-hi, ez nem puska." A csel sikerült. A felügyelő többé nem gyanakszik a három bolondos fiúra, aki most már nyugodt szívvel és biztos kézzel dugja a padba a „puskát". S hogy mindez hasznosítható is, azt bizonyítja, hogy a puskakiállításon két „alkotással” is szerepelt a kis csapat, és egyik írásukkal elnyerték a második helyezést. — Inkább magot adtak volna, mint ezüstöt — sóElbizonytalanodunk Böszörményi Géza új filmje láttán. Pedig a Laurában megtalálhatjuk mindazt, ami a jó filmekhez manapság szükséges. A jelenről van szó benne, a magyar valóságról, amelyben a Básti Juli megformálta naiv Laura is él. Méghozzá eszményi környezetben, Reviczky Gábor által kissé bugyutára formált levéltáros férjével, akit a megannyi tudományos munka súlya kínoz. A nagyon magas helyen dolgozó anyós pedig — ha akadna probléma — mindazt elsimítaná. Laura mégis megunja ezt a fajta életet, s kitörési vágya kivált megerősödik, amidőn feltűnik diákéveiből Zsiráf, a rockzenész Zsiráf — Dörner György — Laurában látja a nagy üzletet, az új arcot és hangot, amellyel át lehet törni honi könnyűzenénk álmatag korlátáit. Eddig ez egy viszonylagosan izgalmas filmtörténet lehetne, szövődhetne szerelem a két régi osztálytárs között, még az sem lenne baj, hogy feltűnik egy „egyetemista kinézetű” csóró fiúcska, akit erősnek mondott — vagy hazudott, a filmből nem derül ki — érzelmeivel hatalmába keríti az érett nőt. Mindez elég lenne egy filmhez, ám Böszörményi Géza belekever egy másik szálat is. Mintha valami láthatatlan erő kötelezné, azt súgván, hogy jó-jó, rendben a mai téma, de kis sztori kívánkozna még bele történelmi félmúltunkból. S a rendező ennek a sugallatnak is megfelel. Dicséretére legyen mondva, hogy az ötvenes évek mostanság sokat látott mozzanatai mellett is egy olyanhoz nyúl, amely mindeddig nemcsak feldolgozatlan, de említetten is maradt. Nevezetesen a recski táborról van szó, amelyben Varga főorvos, Zbigniew Zapasiewicz, is sínylődött. Akit most nyugdíjazni akarnak, holott még az új eredmények iránt rendkívül nyitott, fogékony elme, a józan ész diktálná is hogy maradjon, ám „fémről” szóltak, hogy másnak kell a főorvosi hely. A történet természetesen olyan hitelesnek hangzik, hogy azonnal kivívja megkülönböztetett figyelmünket. Igen ám, csakhogy ez már megint egy másik film kellene, hogy hajt Horváth Gábor, a díjnyertes ötlet atyja. Kesergésre azonban nincs idő. Üjabb próba következő. A szerelem '87 fotópályázat határideje hamarosan lejár, s még egyetlen képük sincs. Hiába, nem könnyű ez a feladat egy olyan csapatnak, amely csupa fiúból áll. Mégsem fotózhatják le együtt Zsókai Ákost és Késik Gábort. Nincs más hátra, lányokat kelt keresni. Ez azonban újabb magokba kerül, s méghozzá nem is kevésbe. Ingyen semmit sem adnak még egy olyan demokratikus államban sem, mint Dipolország. A diákpolitikusok országos találkozóján, Gödöllőn a magok mindennél többet érnek. Akinek sok volt, mindent megvehetett, csak egyet nem: pontokat. Ezért a harminc csapat három-három tagú „legénységének" keményen meg kellett dolgoznia. A talegyen. Böszörményi pedig azon fáradozik, hogy a múlt máig ható tragédiáit a jelen problémái mellé állítsa, sőt ahol lehet: egymásból eredeztesse, ám ezt végigvinni nem tudja. Mintha Böszörményit is elérte volna az a hiba, amelybe az ismert anyagi nehézségek miatt kévés filmet rendező alkotók kerülni szoktak: mikor szóhoz jutnak, igyekeznek minden beléjük rekedt kérdést kibeszélni, vászonra vinni. Így aztán gyakran zsúfolttá, nehezen követhetővé válik a film. Sajnos erre jó példa a Laura is. Enyhén szólva groteszk a jelenet, melyben Zsiráf és stábja a hajdani recski tábor helyén egy új videoclip forgatásába kezd, s a tánlálkozóra a három elődöntő legeredményesebb résztvevőit hívták meg, köztük a kaposvári Munkácsy gimnázium III C osztályának képviselőit. A kezdetekre Horváth Gábor emlékszik. — Az egyik szünetben Zetz József tanár úr odajött hozzánk, s megkérdezte, nem volna-e kedvünk a vetélkedőhöz. Mi udvariasan próbáltunk meghátrálni, mire azonban becsöngettek, a tanár úr lelkesedése ránk is átragadt. Igent mondtunk, erre ő megnyugodva közölte, hogy a jelentkezési lapunkat már reggel elküldte. Azóta sok élményben volt részünk. A selejtezők során — melyekről bizoyítványt is kaptak — rengeteg érdekes feladatot kellett megoldani. Készítettek képzelt riportot, felkutatták iskolájuk tehetséges diákjait, karikatúra- és versmondó-pályázatot hirdettek, tartottak • osztályfőcoslánykák csíkos szoknyában táncolnak a legújabb 'sláger ütemére. Mindazonáltal didaktikusnak is hat az ellenpontozás: az emlékeit ugyanitt kereső Varga doktor. Nehezen sikeredik a történet megoldása is. Laura szakít férjével, ám anyagilag függetleníteni nem tudja magát. Következésképp egy ugyancsak groteszk ötlethez kénytelen folyamodni. A műemlék jellegű kastélyból leválasztat magának egy csinos kis fertályt, ahol kislányával szándékozik majd új életet kezdeni. A sürgőforgó munkások nagy igyekezetére azonban éppen úgy nincs gyakorlatias magyarázat, mint arra, hogy milyen lesz mjd ez az új élet. Varga István nöki órát az új oktatási törvényről, leveleztek más iskolákkal, és még felsorolni is sok lenne, mi minden szerepelt a versenykiírásban. Az elvégzett feladatokat a verseny szervezői, a KISZ KB és a Művelődési Minisztérium értékelte. — Bíztunk benne, hogy eljutunk Gödöllőre, mégis nagyon elkeseredtünk, amikor odaértünk — szól közbe Zsó- k&i Ákos. A Dipol Magazin közölte azt a tizenhat feladatot, amelyet a háromnapos találkozón meg kell oldani. Első nekifutásra ez olyan soknak és nehéznek látszott, hogy már arra gondoltunk, inkább hazamegyütik, mintsem szégyenben maradjunk, ha az utolsó helyen végzünk. — Egy munkácsys azonban soha nem adja fel — mondja Zetz József. — Lelket öntöttem beléjük, s végül az ötödik helyen végeztünk. — Lehetett volna ez sokkal jobb is, ha sikerül több nézőt vásárolnunk — méltatlankodik még most is az egyik Ákos. — A pódiumbemutatóra ötven fizetett néző közül kellett minél többet megszerezni. Kicsit azonban későn kaptunk észbe, és addigra már mindenki elfogyott. — A jövendőmondásnál már éberebbek voltunk — fordul felém Gábor. A századvég iskoláját kellett papírra álmodtatni fizetett rajzolókkal. Mi az elején tíz magért kölcsönöztünk egy lányt, később azonban már negyven magra emelkedett az óradíja. Az utolsó nap a megmaradt magokat pontokra lehetett váltani. Az első nap még azt ígérték, tíz magért kapunk egy pontot. Az inflálódás azonban Di- polországot sem kímélte, s harmadnapra már huszonöt magot kóstált egy pont. — Ezzel is sokat vesztettünk, de jövőre már okosabbak leszünk — fogadko- zik Ákos. — Addig nem nyugszunk, míg „miniszterek” nem leszünk. A kormányszék mindig a győztes csapat tagjainak jár. Kívánjuk, hogy jövőre ott ülhessenek! Horváth Éva HATVAN ÉVE FARAG öreglakon él és dolgozik Jancsekity János fafaragó, a Népművészet mestere. Hatvan éve farag, míves dobozait. tálasait országszerte ismerik. Nagy sikerrel mutatkozott be Budapesten a Tavaszi Fesztivál idején a somogyi napokon a Mátyáspincében rendezett kiállításon. Maga számára díszes bútorokat is készített, szívesen farag saját tervezésű sakkfigurákat. Fotó: Gyertyás László FILMJEGYZET Történelmi koktél videoclippel RÁDIÓJEGYZET Mennyit ér a műveltség? A vacsora utáni esti tíz percben nem sok reménye lehetett Pethö Tibor jegyzetírónak, hogy kérdésére, Mennyit ér a műveltség? — kimerítő és főképp olyan választ adhat, amitől egy csapásra megváltozik rosszul működő értékrendünkben a tudás becsülete. Benne van a levegőben — mondjuk olyanról, amiről már tudjuk, hogy nemcsak beszélünk róla, hanem hamarosan be is fog következni. Pethő Tibor szerda esti rádiójegyzete érvelőn és figyelmet érdemlően szólt arról, hogy a tudás, az ismeret fontos érték és érdek egyénnek, társadalomnak egyaránt. A rádió nemcsak közvetlen módon igyekszik hallgatóit meggyőzni a műveltség gyarapításának szükségességéről, hanem számtalan módon hívja föl rá a figyelmet. És egyre gyakrabban hangzanak el olyan tudósítások, riportok. amelyek már bizonyító erővel támasztják alá életünk minden területén, hogy. a nagyobb szakmai tudással előállított termék utat tör a piacon. Mondhatunk sok más példát is, amelyekről épp a rádió emlékezik meg. A szellemi élet területéről épp úgy merítenek vonzó eseteket, mint a mezőgazdaság, az ipar közvetlen hasznot mutató új kezdeményezéseiről. Az utóbbi években sok szó esett a közélet minden szintjén a tudás megbecsülésének fontosságáról. Ha iskolai közösségben beszéltek róla, akkor a tanulás presztízse fokozásának pedagógiai feladatai mellett az is megfogalmazódott, hogy az elismerésben is van bőven tennivalónk. Az utóbbi időben — s ez már ígéretes fejlődést jelent — fölgyorsult ez a folyamat. Az értelmiség közérzete — épp az értéktorzulás következtében — is jelezte, hogy halaszthatatlan a tudás megbecsülésének érvényre juttatása. Láttunk a televízióban, hallottunk a rádióban nyilatkozókat. akiknél a pálya- módosításban nagy szerepet játszott a tudás megbecsülésének hiánya. Már-már panaszáradattá duzzadt olykor, az ügyeskedők pedig ebben is megtalálták a maguk „igazát". Nem egyszer hallottam magam is olyan okfejtést, hogy mit ismerünk el produktív munkának és mit nem. Bár akkor is sokan hangoztatták, hogy a tanulás olyan „beruházás", ami ha tudássá válik, akkor gazdaságos is. Fontos népgazdasági érdek fűződik a szellemi beruházások sikeres megvalósításához — erről ma már meggyőző tapasztalatok szólnak. A műveltség tehát nem ünneplőruha, hanem hétköznapi igény, szükséglet. A rádiót hallgatva — s most nemcsak Pethő Tibor jegyzetére utalok, hiszen a tudás felértékelődésének most már folyamatosan tanúi lehetünk — és a körülöttünk változó életből tapasztalatokat merítve optimista vagyok. Már nemcsak beszélünk a tudás nagyobb megbecsülésének szükségességéről, hanem eredmények is igazolják a költő hétköznapokra utaló gondolatát: a műveltség nem ünneplőruha. Igaz, még nem mindenki gondolkodik így, az értékrend azonban lassan helyre kell hogy álljon. Horányi Barna Hajnali szél A füredi Jókai körről „A kötet címét tekintsük jelképnek — írja az antológia egyik szerzője, Kellei György, a balatonfüredi Jókai kör elnöke — a hajnal (a kiadvány címében) közös szándékaink kezdetét jelenti. A balatoni szél, majd messzire viszi városunk hírét.” Nos, ha nem is a balatoni szél, hanem a posta hozta át a somogyi partra a fürediek irodalmi antológiáját, örömmel lapoztunk bele. Mindenek előtt jólesett a kötetet kézbe venni, mert ízléses, szép kiállításban jelentette meg a veszprémi Pannon Nyomda, s az esztétikus külső mögött esztétikai szempontból nem kevésbé színvonalas a tartalom. Versek és prózai írások olvashatók a kötetben (sokkal több vers, mint próza), kilenc szerző — Bodosi György, Fehér Csaba, Gaál Antal, Kellei György, Kemény Géza, Kondor Ilona, Móczár Albert, Németh István, Szabó Anikó — munkáiból válogattak a szerkesztők, a füredi Jókai kör tagjai. A „nagy magyar mesemondó”, „a nemzet vigasztalója a szabadságharc bukása után”, mint ismeretes, kedvelte a Balatont (több regényében helyszínül is választotta tavunk környékét, legalábbis egy-egy epizód erejéig), és Füreden villát épített magának. Az északi parti település a múlt századi reformkorban már sok nyaraló vendéget vonzott. Főként a kis- és a középbirtokos nemesség körében volt népszerű, s a kor kitűnő literátorai, politikusai — Kisfaludy Sándor, Kossuth, Deák, Wesselényi, Vörösmarty stb. — jártak Füredre nyaralni, pihenni. Csokonai is ezen a tájon (és nem Szántódon) írta Tihanyi echohoz című költeményét. mely a nagy magyar poéta egyik legjelentősebb és legnépszerűbb verse. A reformkorban a haladó nemesség és a környékbeli jobbágyság összefogása eredményeként fölépült első kőszínház emléke is Füred kulturális hagyományait gazdagítja. Visz- szatérve Jókaira, a jeles író egyik Füredről írt cikkében a verselgető, „beszélyeket” írogató, s őt kéziratokkal elhalmozó helyi polgárokra célozva a következő megjegyzést tette: „Ragad itt a költészet mindenkire”. Az ironikus célzást megtoldotta elismerő megállapításaival is Füred művelt, könyvszerető lakóiról. A megújult Jókai kör egyre jelentősebb szerepet vállal a város kulturális életében; egyik feladatának a Jókai-kultusz ápolását tartja (ugyanakkor a város és városkörnyék egyéb irodalmi, művészeti emlékeit, hagyományait is kutatja, feleleveníti, megörökíti), s lehetőséget ad a helybeli és a környéki alkotók találkozóira, eszmecseréire. A kör több irodalmi estet rendezett már a városban az ország más vidékein élő írók, és természetesen a helybeli li- terátorok részvételével; erőfeszítéseik, rendezvényeik kedvezően hatottak a közvéleményre. A Hajnali szél című antológia a Jókai kör és a Városi Tanács egyetértésének, együttműködésének eredménye. Noha több kötetes költő és kezdő tollforgató egyaránt szerepel a könyvben, az írások színvonala szigorú szerkesztői mércére vall, s azt is bizonyítja, hogy a bemutatkozók semmiképpen sem érdemelnék meg Jókai ironikus megjegyzését. Sz. A.
