Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-03 / 79. szám

2 Somogyi Néplap 1987. április 3., péntek Gennagyij Geraszimov tájékoztatója Zavargás a fővárosban PLAKATHABORU Á pópa Chilében Új szintre emelkedett a párbeszéd A Szovjetunióban kedve­zően ítélik meg a brit mi­niszterelnök moszkvai tár­gyalásainak eredményeit — jelentette ki csütörtöki tá­jékoztatóján Gennagyij Ge­raszimov, a szovjet külügy­minisztérium információs főosztályának vezetője. A látogatás pozitívan hat a kétoldalú kapcsolatokra és a nemzetközi helyzetre. Üj szintre emelkedett a párbe­széd, a látogatás nyílt véle­ménycserét tett lehetővé. Moszkvában az a vélemény alakult ki, hogy Anglia na­gyobb szerepet játszhatna a jelentős nemzetközi kérdé­sek megoldásában — mon­dotta a szóvivő. Geraszimov utalt a iondo­ni politikát átható régimódi gondolkodásra, amely a „ha békét akarsz, készü!j a háborúra” elvre épül. Ki­fejtette, hogy a brit kor­mány fegyverzetellenőrzés­sel' összefüggő nézetei nem egyeznek meg a szovjet ál­lásponttal: míg Moszkva a nukleáris leszerelés mellett száll síkra, Margaret Thatcher szerint az atomfegyverek fel­számolása árt a stabilitásnak és veszélyesebbé teszi a vilá­got. A szóvivő elmondta, hogy a moszkvai tárgyalá­sokon egyetértés alakult ki a középhatótávolságú raké­ták ügyében — bár brit részről ez ügyben voltak fenntartások —, a vegyi­fegyverek vonatkozásában, a helsinki záróokmány meg­valósítását illetően és né­hány regionális kérdésben. Geraszimov bejelentette, hogy a Legfelsőbb Tanács Elnöksége csütörtökön politi­kai menedékjogot adott W. Roberts amerikai állampol­gárnak és nyugatnémet ál­lampolgárságú mennyasszo­nyának, P. Neumannak. Az illetők kérésüket azzal indo­kolták, hogy haladó nézeteik miatt üldözték őket. Roberts az amerikai hadsereg köte­lékében szolgált az NSZK- ban állomásozó csapatoknál. A szóvivő közlése szerint je­lenleg mindketten a Szov­jetunióban tartózkodnak. A szovjet külügyminiszté­rium szóvivője határozottan cáfolta azokat a híresztelé­seket, melyek szerint a Szovjetunió és Izrael között a közeljövőben küldöttség­cserére kerülne sor. Mind­össze arról van szó, hogy a tavaly Helsinkiben folyta­tott megbeszélések eredmé­nyeként a szovjet külügy­minisztérium konzuli fő­osztályának munkatársai Iz­raelbe utaznak az ott levő szovjet tulajdonú ingatlanok és szovjet állampolgárok ügyeinek rendezése céljából. Ez azonban nem kölcsönös­ségi alapon történik, mint­hogy a Szovjetunióban nem élnek izraeli útlevéllel ren­delkező állampolgárok és A Kvant folytatja útját Kísérletek a szovjet űrállomáson Nyolcadik hete tartózko­dik a két szovjet űrhajós, Jurij Romany enko és Alek- szandr Lavejkin a Mir űrál­lomás fedélzetén. A világűrben folytatott kí­sérletek keretében szerdán egyenetlenül felmelegített folyadékban áramlástani méréseket végeztek, majd csütörtökön az űrállomáson esedékes karbantartással és technológiai kísérletekkel foglalkoztak. Folytatódik a Kvant, az űrállomáshoz csatlakoztat­ható kiegészítő egység repü­lése. nincsenek izraeli tulajdonú ingatlanok sem. Ezért nem várnak izraeli küldöttséget a Szovjetunióba — tette hozzá Gennagyij Geraszimov. A zsidók világszövetségé­nek elnöke magánlátogatá­son volt a Szovjetunióban, nem igazak azok a hírek, hogy a szovjet külügymi­niszter fogadta őt — közölte Geraszimov, majd hozzátet­te: felvetődött annak kérdé­se, hogy a Szovjetunióból ki­vándorló zsidókat szállító repülőgépek ezentúl nem Bécsen, hanem Bukaresten keresztül repülnek majd. Az amerikai zsidó üzletembe­rek moszkvai tárgyalásairól szólva közölte, hogy azokon számos javaslat hangzott el amerikai és szovjet zsidó művészek vendégfellépései­vel, általában a kulturális együttműködéssel kapcsolat­ban. Az utóbbi időben egyes nyugati országok sajtójában olyan hírek, tudósításók je­lenitek meg, amelyek egye­bek között azt állítják, hogy „Jugoszláviában zűrzavar uralkodik”, továbbá, hogy „fenáll a társadalmi robba­nás veszélye”, s a „belgrádi kormány a katonaság beve­tésével fenyegeti a sztrájko- lókat”. A jugoszláv külügyi szóvivő csütörtöki sajtóérte­kezletén ezzel kapcsolatosan kijelentette: ’Aki jóindulatúan figyeli a jugoszláviai belpolitikai helyzet alakulását, nap-nap után meggyőződhet arról, hogy ezek a drámai és ri­asztó állítások minden ala­A pápai látogatás első nap­jának estéjén a belvárosban újabb zavargás támadt San­tiago de Chilében, s a rend­őrség ismét könnygáz és víz­ágyú bevetésével oszlatta szét a tüntetőket, akik kenye­ret, munkát, igazságot és sza­badságot követeltek. A katolikus egyházfő szer­dán érkezett Chilébe hatna­pos látogatásra, s csütörtökön találkozik négyszemközt Au- gusto Pinochet diktátorral. A pápa repülőtéri fogadá­sakor Pinochet beszédében úgy igyekezett beállítani a Chilében intézményesített terrort, mint a marxista ate­izmus elleni fellépést. A pá­pa azonban válaszában ke­rült minden olyan fordulatot, amit a diktátor érvelésének elfogadásaként lehetne értel­mezni. Még Chilébe tartva a pápa újságírók előtt diktatú­rának minősítette a chilei rendszert, és méltatta az el­lene küzdő chilei katolikus egyházat, amely nyíltan vé­delmébe veszi a diktatúra áldozatait. pót nélkülöznek. Jugoszláviá­ban senki sem (titkolja, hogy voltaik, vannak és lehetnek munkabeszüntetések. A sztrájkok a jugoszláv gazda­ság nehézségeinek leküzdé­sére foganatosított intézkedé­sek kísérő jelenségei, s az illetékes szervek minden egyes esetben a dolgozókkal közösen keresik és találják meg a megoldást a meg­szüntetésükre. Ügy látszik azonban, hogy Nyugaton egyeseknek ez nem felel meg, s a munkabeszünteté­seket arra használják fel, hogy drámai helyzetjelenté­seket írjanak, a válság el­mélyülésének látszatát kelt­sék. Jugoszláv cáfolat Nyugaton drámai helyzetről írnak Csütörtök esti kommentár Biztonság NATO módra „Megbízom az Egyesült Államok álláspontjában” — mondta Lord Carrington, a NATO főtitkára amerikai te­levíziós nyilatkozatában. A korábbi évek brit külügy­minisztere pont akkor tár­gyalt Washingtonban, ami­kor Margaret Thatcher Moszkvában. Az egybeesés lehet véletlen is, a leszere­lésről vallott nézetek egybe­esése már aligha. Lord Carrington fő mon­danivalója az volt amerikai politikusokkal, így Shultz külügyminiszterrel és Rea­gan elnökkel folytatott tár­gyalásain, hogy Európa nem tartaná szerencsésnek a föld­rész teljes atomfegyver­mentesítését. A dolog szép­séghibái közé tartozik, hogy az, amit Lord Carrington Európának nevez, az a mi szóhasználatunkban Nyugat- Európa, s a kontinensnek ebben a térségében is csak bizonyos érdekcsoportok és politikusok kívánják a nuk­leáris fegyverek megtartá­sát. A szocialista országok közössége — ét a nyugat­európai közvélemény jelen­tős része — már határozot­tan hitet tett az atomfegy­verektől mentes Európa esz­méje mellett, így Lord Car­rington megfogalmazásai egy kissé elnagyoltnak tűnnek. Amit a NATO főtitkára kíván, az a közepes hatótá­volságú nukleáris fegyverek­ről szóló esetleges megálla­podás feltételekhez kötése, az Egyesült Államok és a NATO számára pótlólagos rakétatelepítés „engedélye­zése”. Természetesen mind­ez a két nagyhatalom hadá­szati arzenáljának ötvenszá­zalékos csökkentése mellett — ami figyelmen kívül hagy­ná Nagy-Britannia és Fran­ciaország atomfegyvereit,- felértékelve ezzel a két or­szág politikai és katonai sú­lyát. Lord Carrington, akár­csak a szinte hajszálra ha­sonló véleményt hangoztató Margaret Thatcher azt hozta fel fő érvként, hogy a Szov­jetunió és a Varsói Szerző­dés jelentős fölényben van a hagyományos fegyverek te­kintetében, ezért a nyugat­európai NATO-országok nem nélkülözhetik nukleáris el­rettentő erejüket. Eltekintve attól, hogy a Varsói Szerződés szerint a két szövetségi rendszer fegy­veres ereje hozzávetőlegesen egyensúlyban van és a bu­dapesti felhívásban a szocia­lista országok már javasol­ták a hagyományos erők csökkentéséről folytatandó tárgyalások megkezdését, ez az érv teljesen hamis, hiszen gyakorlatilag a fegyverek ál­tal nyújtott „biztonságot” részesíti előnyben a fegyve­rek nélküli világ biztonságá­val szemben. Persze az okot nem nehéz kitalálni a Nyugat komoly gazdasági érdekeket lát a fegyverkezésben, s pozíciói­nak megőrzését, sőt, erősíté­sét reméli a katonai kiadá­sok folytonos növelésétől. A szocialista országok logikája alapvetően más, s a meg­egyezés nem pusztán a Var­sói Szerződés érSeke. Elég, ha megkérdezik erről az ut­cán az embereket London­ban, Brüsszelben vagy bár­hol máshol Nyugat-Európá- ban. H. G. Odesszába visszatért a humor Úgy tartják, egy odesz- szai nyaralásra még egy év múlva is emlékszik az ember. Ha viszont a hu­morfesztivál, a Jumorina idején fordult meg a város­ban, azt soha nem fogja elfelejteni — írja legújabb számában a MoszkovsZkije Novosztyi című szovjet hetilap. Odesszában az év 364 napján viccelnek, a 365. napon, azaz április elsején pedig a saját vic­ceiket figurázzák ki. Ez a helyi szdkás azon­ban nem teljesen folyto­nos. Tíz évvel ezelőtt ugyanis a város vezetői — nyilván nem humorérzé­küktől vezérelve — betil­tották az április elsejei humorizálást, s azóta nem rendezték meg a hagyo­mányosnak nevezhető Ju- morinát. Az okok vagy in­kább kifogásök lényege ez volt: „Odessza jelentős har­ci és munkahagyományok­kal rendelkezik, az ötéves terv nagy tervei nem en­gedik meg a vidámko­dást.”. A ma már inkább viccnek tűnő kijelentés után megszűnt a helyi lap szatirikus rovata, a ko­molyság jegyében íródott sok éven át minden újság­cikk. A város vezetése el­határozta: Odesszának új külsőit keLl adni, s ez végül is oda vezetett, hogy új kép nincs és a régiből is veszített a város. A vá­ros vezetői az odesszai pat­riotizmus megszüntetését hirdették, nem értve meg, hogy az odesszai, kijevi, tulai hazafiasság egyben a szovjet patriotizmust is je­lenti. Ebben az időszakban fordult elő, hogy elbocsá­tottak egy színházi rende­zőt, mert az előadás után kikísérte az utcára a kö­zönséget. „A rossz oktatói- nevelői munkáért, amely az előadás résztvevőinek utcai gitározása és ének­lése formájában fejeződött ki” — állt az indoklásban. Az idén azonban újra megrendezték Odesszában az április 1-i Jumorinátés ebből az alkalomból a Moszkovszkije Novosztyi az egykori szervezők és résztvevőik segítségével idé­zi fel a nem is oly régi időket. Egyikük szerint a Jumorina jelentőségét az adta, hogy bebizonyította: az emberek forgatókönyv nélkül is tudnak szórakoz­ni. vidámkod ni. Volt aki kost vezetett az utcán, sza­máron vagy éppen lovon közlekedett, a várost kü­lönféle humoros feliratok díszítették. Az eseményre eljöttek „tapasztalatcseré­re” Gabrovóból, a humor bolgár fővárosából is. Az idei április elsejét a „flúgos futam” nyitotta meg: ismert komikusak mellett látható volt a fel­vonuláson Odessza első taxija, vagy például egy kerekeken gördülő fürdő­kád. A programban szere­pelt breaktáncosok bemu­tatója, karikatúra-árverés és sók más vidám prog­ram. Ismét feltűntek a tréfás feláratok: „Csendet kérünk, operáció folyik” — olvashatták például a járókelők egy bank épüle­tén. Odesszában újra van Jumorina... D. S. PATACÓNIABAN Nem tudom, idén is el- árasztották-e a plakátok Buenos Aires utcáit, tereit, házfalait, történelmi emlék­műveit, mint tavaly ilyen­kor? Egy évvel ezelőtti uta­zásom épp a Malvin (Falk­land)-szigetek megszerzésé­ért indított felelőtlen argen­tin kaland negyedik évfor­dulójára esett, s a dátumot a politizálásnak ez a sajátos formája, a plakátháború tet­te emlékezetessé. A feliratok többsége büntetést, példás ítéletet követelt a szégyen- teljes háború irányítóira, a gyűlölt tábornokokra, akik az 1976 óta uralmon levő katonai junta terrorját a Malvin-szigetek „felszaba­dításával” szerették volna tisztára mosni, bocsánatos bűnné tenni. Ám azt az öt évvel ezelőtti háborút Nagy- Britannia nyerte, s a dicste­len argentin katonai kaland a tábornokok bukását hozta. Sajátos módon éppen a ve­reség segítette hozzá az ar­gentin társadalmat a kijóza­nodáshoz, a demokrácia helyreállításához. London és Buenos Aires vitája ezzel persze koránt­sem rendeződött. A latin­amerikai ország a Malvin- szigetekre ma sem tekint másként, mint a brit gyar­matbirodalom egykor csillo­gó koronájának egy letört darabkájára, amely jog sze­rint Argentínát illetné. Ám az 1983 végén hatalomra ke­rült polgári radikális Alfon- sint éppen az különbözteti meg a tábornokoktól, hogy ő nem akarja a hosszú múltra visszatekintő konfliktust a katonai megoldás felé terel­ni. Az viszont kétségtelen, hogy a kormányzásának fél­idején nemrég túljutott ál­lamfő működését közvetve ugyanúgy beárnyékolja a falklandi ügy újra és újra felbukkanó réme, mint elő­deiét. Legutóbb november­ben került a lapok címolda­lára a brit—argentin viszály­Alfonsin elnök nagyszabású terveket szeretne megvalósí­tani elnök eközben szeretne to­vábblépni másutt is a kor­szerű Argentínáról vallott eszméjének valóraváltásáért. A modern polgári demokrá­cia képe lebeg előtte, amely­hez elengedhetetlen az elbü- rokratizálódott intézmény- rendszer átszervezése. A törvényhozás elé került már az alkotmányreform amely magában foglalja a minisz­terelnöki tisztség létrehozá­sát is. Alfonsin nagyszabású terveit jól jellemzi a Pata- góniában létesítendő új fő­város gondolata. Mindezek gyakorlati megvalósításához elengedhetetlen a biztos par­lamenti többség, csakúgy, mint a társadalom támogatá­sa. Ezt most maga mögött tudhatja, annak ellenére, hogy az 1985 novemberi idő­szaki választások a kormány­zó radikális párt kisméretű visszaesését hozták. (Igaz, a fő vetélytárs, a peronizmus még több szavazatot veszí­tett.) A gazdasági erőpróba vi­szont még hátra van. A ha­gyományosan politikai szere­pet is játszó szakszervezet, a CGT partner is, ellenfél Tízezrek követelték a katonák megbüntetését kodás amiatt, hogy London 150 mérföldre terjesztette a Malvin-szigetek körüli kizá­rólag brit halászati felség­jogot. A hatvan esztendős Raul Alfonsin nem kis feladatot vállalt magára három évvel ezelőtt. Űj mederbe kívánta terelni a társadalom fejlő­dését, reményt és hitet akart ébreszteni mindazokban, akik belefásultak a megelő­ző évtizedek politikai és gaz­dasági anarchiájába, a pero­nista demagógia képviselői­nek és a katonáknak az ádáz versengésébe. S nem­csak helyreállt, meg is szi­lárdult a demokrácia Ar­gentínában. A kormány ké­pes voLt háttérbe szorítani az egyenruhásokat, még ha a visszavágás veszélye nem is múlt el véglegesen. Az ál­lamfő első számú jelszava változatlanul a nemzeti egy­ség helyreállítása — a de­mokrácia védelmében. A stabilitás letéteményese kétségkívül a gazdaság. En­nek érdekében első lépés­ként a korábbi rohanó inflá­ciót kellett megfékezni. Al­fonsin 1985-ben bevezetett „austral-terve” gyógyírként hatott, az új pénz, az austral azóta csak egyszer, tavaly augusztusban ingott meg. Az is lehet, a dolgok alakulásá­nak függvényében. Tény, hogy a múltban a szakszer­vezetek jobbára peronista befolyás alatt álltak, s ez napjainkra is alig változott. Alkalmankénti munkabe­szüntetéseik, béremelési kö­veteléseik jelzik az austral- tervvel szembeni fenntartá­saikat. A kormány és a szak- szervezetek vitájában so­vány vigasz, hogy az orszá­got sújtó gazdasági válság a közös ellenség, a katonák számláját terheli. Sőt, az sem feledteti a gondokat, hogy az argentinok a ma­guk egy főre jutó 3000 dol­láros nemzeti jövedelmével a fejlődő világ élvonalába tartoznak. A gazdasági mu­tatók ugyanis — hosszabb összehasonlításban — kiáb­rándíthatok: az egy főre ju­tó ipari termelés ma lénye­gesen alacsonyabb, mint másfél évtizeddel ezelőtt volt. A „túlfogyasztó” argenti­nok csak most döbbennek rá, hogy mennyi időt elfecséreli­tek. Kitörni a tespedtségből azonban egyre nehezebb, hi­szen az ország külföldi adós­ságállománya csaknem 50 milliárd dollárra növekedett. A magántőke pedig tovább­ra is bizalmatlan ... Seres Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom