Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-11 / 86. szám
1987. április 11., szombat 5 Történelmi társulati ülés Pécsett Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből A Somogyi Almanach ösz- szevont kötetében jelent meg Kanyar József Múzsáknak szentelt kies tartomány című kötete, amely tanulmányokat tartalmaz Somogy művelődéstörténetéből. A szerző előszavában ismerteti olvasóival a kötet három részének rövid tartalmát. Az elsőben megyerik központjának — Kaposvárnak — csaknem három évszázados művelődéstörténetét vázolta fel a mai tanulságok és lehetőségek felvillantásával. A második fejezetben a megye határain belül maradva azokat a százados levéltári zárakat nyitotta fel néhány történelmi dokumentumról, amelyék Somogy levelestárában évszázadokig el voltak zárva a nagyvilágtól. Ebben a részben többek között olvashatjuk Zrínyi Miklósnak 1660-ban a Zala—somogyi rendekhez írt levelét, Kisfaludy Sándor, Herman Ottó, Rippl-Rónai József ismeretlen leveleit, megismerkedhetünk a somogyi levéltár Berzsenyi dokumentumaival, valamint betekintést nyerhetünk Somogy vármegye könyvtárának és a dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakaiba. A harmadik részben a szerző a dél-dunántúli régió négy megyéjének középfokú oktatástörténetét írta meg, amelynek első változata a nemzetközi kultúrtörténeti szimpozion kőszegi ülésszakán hangzott el. Tegnap Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karán a magyar történelmi társulat dél- dunántúli csoportja beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlést tartott, amelynek első napirendi pontjaként Kanyar Józseif tanulmányikötetét vitatták meg. Elsőiként T. Mérey Klára, a történettudományok doktora értékelte a kötetet. Hangsúlyozta, hogy a tanulmányok túlmutatnak Somogy határain, hazánk története számára is új információikat adnak. Tüskés Tibor író felszólalásában főként a második — legterjedelmesebb — fejezet tartalmát ecsetelte. Kiemelte, hogy a szerző kutatásai során a jelennek szóló üzenetet keresi szellemi alapot teremtve például egy olyan jelentős társaságnak, mint a közelmúltban újjáalakult Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság. Aknai Tamás kandidátus hozzászólásában a kötetben szereplő Rippl-Ró- nai-leveleket emelte ki, amelyeknek közzététele a szerző oknyomozó tevékenységének köszönhető. Ezt követően Vonyó József, a társulat titkára beszámolt a MTT dél-dunántúli csoportjának elmúlt ötéves munkájáról, majd a társaság tagjai megválasztották az új vezetőséget. Örökös tiszteletbeli elnöknek nevezték ki dr. Kanyar Józsefet, elnök T. Mérey Klára lett. Ügyvezető alelnöknek Szita László kandidátust választották, titkárnak pedig Vonyó József egyetemi adjunktust. A társulat Somogy megyei alelnöki tisztét Szili Ferenc kandidátus tölti be. A társulat Somogy megyei titkárává Bősze Sándort, a levéltár munkatársát, a megyei tanári tagozat vezetőjévé pedig Reöthy Ferenc gimnáziumi tanárt választották. Népszerű a zenészképzés az Országos Szórakoztatózenei Központ Somogy Megyei Kirendeltségén. A könnyűzenei stúdió mintegy 70 hallgatója felkészülhet az elhelyezkedéshez szükséges kategóriavizsgákra. A legnépszerűbb gitár és dob szab mellett zongorát és éneket is tanulhatnak PEKAREK JÁNOS Messze még Ercsi Adonynál jött előre, karok alatt, vállak között átfurakodva. A busz zsúfolásig, talp talp mellett — hogy hogyan jutott mégis előbbre, rejtély. Az ötödik üléshez érve már fehérebb az arca, mint a füst verte hó kint a mezőn. — Engedjen előre — mondja, azaz hörgi inkább, formátlanról, gurgulázva engedve ki a hangokat. Szeplős. Előttünk idős hölgy ül, prémkucsmát egyensúlyozva a fején, gőgösen. Ezekre a bugyborékoló szavakra először feledkezik meg az ideális fejtartásról: hátrafordul. — Szóljanak a vezetőnek — parancsol rögtön, de őszinte ijedelemmel —, hiszen ez rosszul van! „Ez" valóban szánalmasan csüng a kapaszkodón. Most jó, hogy sokan vagyunk, legalább támasztja a tömeg, de csak sápad egyre jobban, és zihál: — Szívbeteg vagyok. — Mintha a szavak könnyít- hetnének rajta. A kucsmás hölgy újra és újra kiált, míg a kormány mögül bosszús basszus dörmögi hátra: — Ugyan mit tehetnék érte, asszonyom? Ha Ercsibe érünk, majd ott... Éppencsak elhagytuk Adonyt. Huszonkét kilométer van még előttünk. Állunk tanácstalanul, míg egy szalmaszőke, harminc körüli férfi föltalálja magát: határozottan talpra szólítja az ötödik ülésen rejtvényfejtésbe feledkezett kamaszt, leülteti, megtámasztja, elrendezgeti ültében pihegő védencét. Ebben a műveletben egyöntetűen aggódó pillantásokkal segítjük. A fiú, aki fölállt, esetlenül szorongatja tovább kezében az újságot és ceruzát, próbál állva fejteni. A kucsmás nő egyszerűen félretolja, s ültéből hátrafordulva, szakértő pillantással végigméri a beteget. Most van idő megnézni. Kopott kis fiatal nő, inkább még lány, madárcsontú kezét majd lehúzza az idomtalan, sokszor átfestett bőrtáska, amit rétikul helyett szorít féltőn vedlő gallérú télikabátjához. Vékony, rikító se-l lyemsál, kötött sapka, és az a rettenetesen fehér arc ... Szeme az ablaküvegre homályosul — ezt a határozott szőke óhajnak értelmezi, és rögtön intézkedik: — Nyissák ki azt az ablakot! — vezényel. Mindannyian hálásak vagyunk, hogy teszünk valamit. Most hát jön be a friss, hideg, tiszta levegő. Némán to- porgunk a beteg körül. Szorongunk. Mást nemigen tehetünk, mint részvevőén nézzük, és hallgatjuk el-elakadó szavait: éppen kórházba igyekszik, kivizsgálásra, de talán hosszabb gyógykezelés lesz belőle. Régi betegsége ez, eddig semmilyen gyógyszer nem segített. Talán majd most, Pesten. Pesten — ha odaér. Hiszen még Ercsitől is milyen messze vagyunk! Szőke utastársunk már teljesen a helyzet urának érzi magát, örülünk neki. Fölrakja az ütött-kopott táska- retikült a csomagtartóba. Más poggyász? Más poggyász nincs. És egyedül utazik. Erre a szőke kioldozza a selyemsálat, aztán végigkérdezi a közelben levőket: akad-e valakinél víz. Nem akad. Az első ülésről hátrafordul egy fiatal tűzoltó (térdét pokróc védi a hidegtől), hogy víz helyett jó lesz-e egy alma. Kotor máris, bő szatyrából elő- kerít egy fonnyadt, piros almát, s nyújtja készségesen. Betegünk — szánakozó, jóságos és zavart pillantások kereszttüzében — beleharap. Inkább az alma hasad magától, mintsem a fogak tépnek ki belőle: bizonytalan szélű kráter támad a gyümölcsben, mint mikor gyerek vájja bele gyenge fogait. Ott is marad a falat rágatlanul a szájban, lenyelni már nincs erő. Messze még Ercsi. Görcsösen szorongatja a megkezdett almát. Feje jobb- ra-balra billen tehetetlenül, a szeme csukva, iszonyú csendben, magányban viszi a busz közöttünk, kínkeserves lassúsággal. Van időnk alaposan megszemlélni egy mozdulatlanul gubbasztó varjút odakint, a zúzmarás ágak között: az előreszegezett csőrét, fényes farktollait, göcsörtös lábát — mindenhova néznénk inkább, csak jobbról az ötödik ülésre nem. Ott nincs rendben valami, kínosan, kínlódva nincs rendben, a szíve szabálytalan dobogásába feledkezve nincs rendben, halkan, lihegve, jelentéktelenül: nagyon nincs rendben. A kanyar után Ercsi. Az erélyes szőke a sofőrrel tárgyal. Megállunk a falu szélén: hosszú betonkerítés, nagy vaskapu, mellette fabódé, emberek. A szőke és a sofőr leszáll. A mozgolódásra fölélénkül kissé betegünk, tétován körülnéz. Még tanácstalanabbak vagyunk: most mi legyen? A szomszédjához fordul: — Ne haragúd-1 jón, suttogja, nem hittem volna, hogy rosszul leszek. — A szomszédja (gömbölyded fiatalasszony) igyekszik megnyugtatóan mosolyogni: — Hiszen nem is lehet azt kiszámítani, kedves. — A kedvességtől-e vagy hogy a faluban áll már a busz, kicsit erőre kap, föláll, fogja a táskáját, az ajtóhoz igyekszik. Támogatjuk kézről kézre. Azt mormolja: — Kibírom, csak víz legyen. — Megáll a lépcső tetején, az ajtó nyitva. Lengőkaros automata ajtó. A kucsmás nő kiált: — Fogják meg, kiesik! Alig tudjuk elkapni. Előbb a sofőr jön, egy pohár vízzel. Nem adja senkinek, maga itatja meg a fehérnél is fehérebb lányt, aki végképp elkészült erejével. Az elöl álló férfi félénken nyúl a pulzushoz, de megjön a szőke, és egyre erélyesebb: — Jöjjön, orvos várja! — Szinte leemeli a karjánál fogva, a másik oldalon a sofőr támogatja. Mindhárman eltűnnek a kerítés mögött. A kucsmás asszony diadalittasan, már-már önhitten körülnéz. A fiú, akit a szőke fölállított, suttyomban elrakja a keresztrejtvényt. Már hallatszik egy-két szó, amitől egyszeriben nagyon föltűnő lesz az eddigi csend. Várunk, kis megkönnyebbüléssel ugyan, de még mindig valami furcsa, kínos érzettel. Páran az óránkat nézzük. Üres a lány széke. Sokan és szorosan állunk, arra a szabad helyre mégsem akar leülni senki. Jön a vezető és a szőke. Mikor a sofőr kinyitja az ajtót, a másik visszalép, s egy almát dob a járdaszéli szemét- gyűjtőbe. Az almából csak egy harapás hiányzik. RÁDIÓSZEMLE Száguldás és szárnyalás A hét költője április havának közepén a rádióban: József Attila. A hónap tizenegyedik napján születésnapját ünnepeljük, s hogy valóban tudjuk is ünnepelni, verseivel kell, hogy találkozzunk. A rádió ezúttal nemcsak arról gondoskodott figyelmesen, hogy a szokásos három vers elhangozzék a különböző napszakokban, hanem szerdán Íróvá avatnak címmel József Attila pályájának indulásával is foglalkozott Z. Szalad Sándor műsorvezető segítségével. Kell a vers. Sose mondták, hogy nem kell, felesleges, mai divatos szóval: pótcselekvés, ha az ember néha olvasólámpája bűvkörében belefeledkezik a költői világba, hiszen ez a világ is világ, mégpedig olyan, hogy felfedezéséről senki sem mondhat le. Most, József Attila születésnapjának előestéjén a nyomdász e sorok fölé hajolva a szedőgép mellett is gondolhat rá. Verseinek sorai hessegethetik el szeméről az álmot, s hogy ne tévedjen el a keze, súgja a költő: Csak pontosan, szépen . . . Kell a vers, a szárnyalás. A száguldás mellett a szárnyalás. Az esti híradót hallgatva egyszerre száguld velem a világ és szárnyal képzeletem. A pécsi körzeti rádióműsorban a hírek előtt fölcsendül a kaposvári Vikár kórus fölvétele.' Megnyílik az énefchang előtt az egész környék, amelyet besugároz az adó. Kell a költészet, és kell a zene. Amint fölhangzik az Esti krónika ismert szignálja, a bemondó hangja máris Szegedre repít. A hír egy vagy két mondatnyi. Arról szól, hogy a Tisza-parti városban Szentgyörgyi Albert Társaság alakult. Máris „más vizeken járunk”, de alig hallom meg, mi következik a rádiós forgatókönyv szerint, mert emlékeimből előlép a tudós. Könyveinek gondolatait citálom, példaként áll előttem a tudós felelőssége, a tanulásra buzdító Nobel-dijas. Egymást kergetik a rádióban a hírek, elmerült állapotom kagylóhéján kopogtat a következő. Art Union néven új építőszövetkezet alakult a fővárosban. Figyelmemet a hírt kibontó riporternek sikerült fölkeltenie a té- ma_ iránt. „Építészetet szeretnénk csinálni.” — nyilatkozta a szövetkezet egyik tagja. Elképzeléseiket családi házak és kisebb lakótelepek tervezésében és építésében kívánják megvalósítani. Különbözni szeretnének a többi szövetkezettől abban, hogy vissza kívánják állítani a céhmesteri munka becsületét, szépségét és hasznosságát. Kell a vers és kell a zene, kell a szép. A murika szépsége, tiísztessége. A hogyanra is feleletet kaptunk: a Vikár kórustól, József Attilától, Szentgyörgyi Alberttól, az Art Unió-tói'.. . Horányi Barna Az iskolai könyvtárak Statisztaszerepben Az iskolai könyvtárak helyzete sajátos. Miközben egyre másra hallunk az oktatási rendszer korszerűsítésére irányuló javaslatokról, kevesebb szó esik a könyvtárakról. Valójában ma sincs tisztázva, hogy az iskolaügyhöz, vagy a könyvtárügyhöz tartoznak-e. Talán ebből is adódik, hogy a könyvtárak fejlesztéséről, szabályozásáról eddig csak irányelvek jelenték meg, illetve a közelmúltban egy fejlesztési útmutató. Az oktatás folyamatában igen fontos lenne a szerepük, hiszen évek óta figyelmeztető jelek érkeznek az iskolás korú nemzedék műveltségbeli hiányosságairól. Fontos lenne, hogy a pedagógusképző intézményekben tanulók is ismerjék és tanítóként a gyerekeket is megismertessék ezekkel a könyvtárakkal. A Kaposvári Tanítóképző Főiskola szakkollégiumi rendszerben 1978 óta képez könyvtárosokat. Méhesfalvi Józsefné dr. főiskolai adjunktus, a szakkollégium egyik Oktatója: — Somogybán hamar kiépült az iskolai könyvtárak hálózata. A demográfiai hullám miatt is azonban ma már egyre több könyvtári helyiségben tanítanak, így véleményem szerint alapvető funkciójuknak a könyvtárak nem tudnak megfelelni. Ehhez jön még az esetleges szakmai feltételek hiánya, és máris csak névleges könyvtárról beszélhetünk. Sokat számít persze a könyvtáros személye, példa erre a kaposvári Petőfi általános iskola könyvtára, ahol rossz körülmények között, de jó szellemű, lelkiismeretes munka folyik. Hallgatóink ezenkívül még a Toldi és a Zrínyi iskolában ismerkednek a gyakorlati tudnivalókkal. Az előbbiben kiemelkedő szerepe van a könyvtárnak, mert az ott folyó Oktatásban a tankönyv csak egy könyv a sok közül. A Zrínyiben kedvezőtlenebbek a körülmények, ennek ellenére jó alapozást kapnak a főiskolások. — Hogyan látja a könyvtárak helyzetét az oktatás folyamatában ? — A 18—22 éveseknek nem egész tíz százaléka járt felsőoktatási intézmény nappali tagozatára a nyolcvanas évek elején. Ez az alacsony szám is indokolja, hogy a könyvtárhasználat kialakítása még az általános iskolában megtörténjen. A tanterv ezt kötelező feladattá tette, de az a pedagógusoktól függ, hogy ennek formálisan tesz- nek-e elegét — évente egy- szer-egyszer ellátogatva a könyvtárba — vagy a tanítási óra szerves része lesz a többféle forrásmű használata. Tapasztalatom szerint egy-egy általános iskolában kevés az utóbbi elv szerint tanítók száma. Hátráltatja továbbá a munkát az is, hogy nem készült minden korosztály számára megfelelő lexikon, illetve ami van, az tantervi követelmények elsajátításához nem elég. — Miitől várhatunk javulást? — Mindaddig, amíg egy- egy iskolában nem kap rangot a könyvtár, nem lesz minőségi változás az oktatómunkában. S még nem ejtettünk szót a szak ember-ellátottságról, az iskolai könyvtárosok megbecsüléséről. Nemrég jelent meg egy minisztériumi útmutató, talán ebnek részletes feldolgozása és beépítése egy-egy iskolai dokumentumba hoz majd némi változást. B. P. F.
