Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-11 / 86. szám
6__________________________________________________Somogyi Néplap ______________________ 1987. április 11., szombat K ÖZGAZDASÁGI, MŰSZAKI ÉLET Milyen fűtésre készüljenek az építkezők? képmagnó Forgalomirányítás a levegőben Most is drága az olaj Századunk második felében a nagy távolságú közlekedés vitathatatlan győztese a repülés lett. Egyre több gép szállít utast és árut, egyre nagyobb teljesírtmény- nyel és sebességgel, ezért a nagyforgalmú repülőterek térségében a földi irányítószolgálatnak és a gépek pilótáinak csodálatos együttműködésére van szükség. A légi útvonalak kiindulási és végpontjai a repülőterek. Ezek körül az irányító toronyból belátható sugarú repülőtéri irányító körzet terül el. A repülőtéri irányító körzet rendszerint egy úgynevezett közelforgalmi irányító körzet közepén van, amelyből szertesugároznak a légi útvonalak, közismertebben a légi folyosók. A közelforgahni irányító körzetekben több — rádióadókkal körülhatárolt — várakozó körzet is van. Ebben a gépek egymás felett körözve kivárhatják, hogy rossz időben „átadják” őket a leszállító irányításának. A légi folyosók alsó szintje általában az útbá eső legnagyobb hegyeknél 300 m-rel magasabban húzódik, felső szintjét a gépek repülési magassága határolja, szélessége pedig általában 20 km. Minden folyosó emeletekre, szintekre van felosztva — a színitek között általában 300 m a magasságkülönbség. A légi folyosókon való repülés — noha az utat meghosszabbítja, hiszen sokszor megtörik, ha több irányító körzeten át vezet — szigorúan kötelező. Nagyon rövid, nagy ható- távolságú, megfelelő antennákkal irányba terelhető és a gépekről visszaverődő rádióhullámok alkalmazása általánossá vált a második világháborúban. Képünkön: az irányítótorony radarernyője előtt éjjel-nappal szolgálatot teljesítenek a repülés biztonságára ügyelő légiirányítók, akik rádiókapcsolatban állnak a pilótával. pes gárdája azonban egységes állásponton van, és szakszervezete révén ki is mondja elégedetlenségét. Hiszen míg 1974-ben 430 ezer fő volt a Japán Államvasutak létszáma, a lépcsőzetesen végrehajtandó reprivati- zálás végén már csak 183 ezer dolgozó hordhatja majd a Kokuju Tecudo egyenruS végső fokon igaz ez nemcsak a gázzal, hanem a más tüzelőanyaggal fűtő alkalmatosságokra is. Ha például vaskályhával fűtünk, nagyon fontos, hogy megfelelő méretűt válasszunk. Mert túlfűthetjük ugyan a kisebb kályhát, ám ilyenkor lényegesen rosszabb a hatásfok — magyarán, ugyanazon hőfokhoz jóval több tüzelő kell —, s a megerőltetett kályha hamar tömítetlenné válik, ami még tovább csökkenti a hatásfokot. Vagyis, az olcsóbb kályhában egyre drágábban fűtünk. A jó hőtároló cserépkályhát ott érdemes beépíteni, ahol a téli hónapokban folyamatosan fűtenek. Kényelmesebb, mint a vaskályha, ám nehezen melegszik, gyors felfűtésre gyakorlatilag alkalmatlan. Hatásfoka viszont — persze, ha jó állapotban van — igen kedvező. Ezért nem érdemes karbantartását elhanyagolni. Talán meglepő, de a cserépkályha akkor energiatakarékos, ha folyamatosan fűtünk vele, és a tüzelő-utánitöltést lehetőleg a kora délutáni órákra tesz- szük. így este, amikor otthon vagyunk, kellemesen meleg a lakás, éjjel pedig, a kis alacsonyabb hőmérséklet mellett, kellemesebb az alvás. Mivel a kályha éjjel és délelőtt lassan, fokozatoA meteorológiai viszonyok és a mezőgazdasági termelés közötti kapcsolat vizsgálatával egy külön tanulmányág, az agrometeorológia foglalkozik. Az agrometeorológia fogalma kétféle módon értelmezhető: tágabb értelemben ismereteknek a mezőgazdaság egészére — tehát a növénytermesztésre, az erdészetre és az állattenyésztésre — való alkalmazását értjük. Az agrometeorológia csak akkor tudja megoldani feladatát, ha mind a meteorológiai jelenségeket, mind a mezőgazdasági termelés eredményeit egy időben fi- gyélhetjük meg. Ezért az agrometeorológia legfontosabb alapelve, hogy a meteorológiai megfigyeléseket és a növénytermesztésre vonatkozó megfigyeléseket párhuzamosan kell végezni. Az agrometeorológiai megfigyelések másik fontos álap- elve, hogy a megfigyeléseket egységes követelmények alapján végezzék. Az így begyűjtött megfigyelési anyag lehetővé teszi, hogy megismerjük azokat a törvényeket, amelyek a meteorológiai viszonyok mezőgazdasági termelésre gyakorolt hatását jellemzik. Az agrometeorológia végső célja, hogy a mezőgazdaság számára meteorollógiai információkat szolgáltasson. Leggyakrabban a következő problémák előrejelzésére fordítanak nagy figyelmet: a késő tavaszi és a kora őszi fagyok, a talajnedvesség alakulása, a vetési hőmérséklet, a gazdasági növények fejlődési fázisainak időpontja (virágzási, érési stb. időpont), a növényi betegségek és kártevők fellépése, a gazdasági növények terméshozama, a növények áttelelési viszonyai. Az időjáráshoz és éghajlathoz való alkalmazkodásnak mindenekelőtt az adott területen termesztendő növények nemesítésében vagy kiválasztásában kell megnyilvánulnia. Képünkön: hordozható mérőállomás agrometeorológiai mérésekre. takarékosság Már évek óta gyártanak olyan kazettás magnetofonokat, amelyekre egyszerre két kazetta tehető fel. Ezeken az egyik kazettáról a másikra átmásolhatjuk a felvételt, de arra is módunk van, hogy az egyik kazettán levő zenei felvételre ráénekeljünk, s azt másoljuk át a másikra. Most a japán Sharp cég hasonló megoldású VHS- rendszerű képmagnót hozott forgalomba. Ezen megtehetjük, hogy amíg azt egyik kazettán levő felvételt lejátsz- szük, a másikra az éppen futó tévéműsort rögzítjük. A filmforgalmazók nagyon félnek az új készüléktől, mert vele a műsoros kazettákról sokkal jobb minőségű „illegális” másolatok készíthetők, mint két külön képmagnóval. Benne ugyanis a videojel nem megy át csatlakozókon, és hosszú kábeleken, csak szilárdan beépített, jól árnyékolt és egyenesen erre a célra tervezett rövid vezetékeken. Éppen a kalózmásolatok veszélye miatt ezt a készüléket a gyártó cég kizárólag a szerzői jog dolgában amúgysem túlságosan szigorú közeli-keleti piacra szánta, belföldön és a fejlett országokban nem árusítják. SZÁNTÓFÖLDEK METEOROLÓGIÁJA Téglahalmok, cserép, gerendák sorakoznak barátom telkén. Itt a tavasz, aki előrelátó, fölkészül, hogy ha kellemesre fordul az idő: mihamarabb épülhessen az új otthon. Előrelátó ... Ki, mennyire. A Vasértnél dolgozó ismerősöm meséli: addig nincs gond, amíg felhúzzák a falakat, fölkerül a tető, helyére az ablak, az ajtó. De, tapasztalat, a magánépíttetők zsebe rendszerint akkor ürül ki, amikor a lakás, a ház fűtésének megoldása kerülne sorra. Mégis, italán nem is többől — ha az épülő otthon teljes „bekerülési költségét” vesszük —, némi, erre is tekintő előrelátással, évtizedekre gazdaságos fűtésmódot választhatunk. Kiindulni nyilvánvalóan abból kell, amire lehetőség van az adott helyen. Energiafaló kályha helyett Ha ott az utcában a gázvezeték, a választás kézenfekvő — vagy inkább annak látszik. Mert még ebben az esetben is több változat merülhet föl. A központi fűtésről most nem szólva, például a külső fali fűtőkészülékek (közismert nevükön a parapettek) számos előnye közül érdemes kiemelni, hogy a mai modern gyártmányokat -már hőérzékelővel szerelik. Még kényelmesebb és praktikusabb a Héra-rend- szer, amelynél a gázfűtő berendezés melegíti a lakás, a ház valamennyi radiátorát. Sőt a mai újabb típusok már meleg vizet is „szolgáltatnak” ugyanabból a rendszerből — nem kell külön villanybojler. Nem véletlenül hangsúlyozzuk: energiatakarékosán. Az építkezők jó része ugyanis hajlamos arra, hogy csupán a fűtőberendezések és tartozékaik árával kalkuláljon, figyelmen kívül hagyva a fűtőanyag árát. Pedig kiszámítható, hogy az esetleg „borsosabb” beruházás, amely kevesebb tüzelővel megelégszik, hamar megtérül, s ezt követően jóval olcsóbb, mint az energiafaló berendezések. san lehűl — csökken a lakás hővesztesége: kevesebb tüzelő is elegendő. Nem szóltunk még az olajkályhákról, amelyek az idén — igaz, főként a már elöregedett korábbiak cseréje céljából — ismét kaphatók. Noha ezek az újak már korszerűbbek, az olajfűtés hatásfoka is jó, s talán még kényelmesnek is mondható, erre berendezkedni ma már mégsem ajánlatos. Az olaj beszerzése, tárolása, a napi feltöltés, s a vele járó „illat” nem éppen előny. Bár a „beruházást” tekintve olcsónak tűnik, legfeljebb akkor érdemes ezt választani, ha nincs más kézenfekvő megoldás. Mert az említettek mellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az olajtüzelés ma mintegy kétszer drágább, mint ha szénnel, vagy gázzal fűtünk. Tanácsadó füzetek Hasonló mondható el a villanykályhákról is. Noha ez a fűtésmód tiszta, tökéletesen szabályozható, hatásfoka 100 százalékos — hiszen a villamos áram teljes egészében hővé alakul át — azonban még az olajnál is drágább, az éjszakai kedvezményes tarifa mellett is. (S akkor még nem beszéltünk az ilyen fűtésmód létesítésekor kötelezően fizetendő, jókora hálózatfejlesztési hozzájárulásról!) Ezért a villamos fűtés ma elsősorban csak kiegészítőként jöhet szóba. A legkorszerűbbnek tekinthető központi fűtésmódok fajtáiról, előnyeiről külön „dolgozatot” lehetne írni. Amire viszont — ha röviden is — érdemes fölhívni a figyelmet: ügyeljünk a terveztetésre, a kazánok, radiátorok, szerelvények észszerű — és a fűtés állandó költségeivel is kalkuláló! — kiválasztására. A tervezők — tisztelet a kivételnek — hajlamosok a rutin-megoldásokra, „típusterveik” adaptálására. Amelyek bizony gyakorta nem a legújabb, s legkifizetődőbb megoldásokat tartalmazzák. Ne elégedjünk meg ezzel! ^ p Eladó japán vasutak Deficites száguldás Előbb a vonat okozott meglepetést a japánoknak, aztán ők lepték meg a világot vonataikkal. 1872-ben, amikor a távol-keleti sziget- ország első vonata Tokói és Jokohama között elindult, a próbautasok lábbelijüket ősi japán szokás szerint a „küszöbön kívül”, azaz a peronon hagyva szálltak föl a szerelvényre, és áhítattal élvezték a zakatolást. A vasút, alighanem a közutak rossz állapota miatt is, hamar meghonosodott a szigetországban. 1906-ban államosították a vonalakat, amelyeknek hossza háromnegyed évszázaddal később meghaladta a 27 és fél ezer kilométert. Az állami vasúttársaság, a JNR (az angol Japan National Railways rövidítése) 1949-ben alakult — és igen hamar jelentős gazdasági nehézségekkel kellett szembenéznie. A Japán Államvasutak lépett: 1983-ban öttagú reformbizottságot hoztak létre, amelly azt a feladatot kapta, hogy közvetlenül a miniszterelnöki hivatal irányításával működve dolgozzon ki tervezetet a deficittel terhelt társaság talpraállására. A bizottság el is készült ezzel, nem kis meglepetést okozva, hiszen azt javasolta, hogy a Kokuju Tecudo, a Japán Államvasutak tagozódjon föl kisebb, önálló szervezetekre, és kerüljön magánkézbe. A JNR már 1984 nyarán nyilvánosságra hozta, hogy kész magánkézbe adni a társaságot, a tervezet azonban csak 1985 júniusában került a miniszterelnök elé. A japán parlament tavaly októberében véglegesen döntött a teljesen eladósodott és rosszul irányított Japán Államvasutak sorsáról: eladó! A kormányfő, Nakaszone Jaszuhiro egyik legfontosabb politikai feladatává tette a JNR gyökeres reformját. Április elsejétől magánkézbe megy át tehát a JNR hálózata. Az új szervezet jövedelmezővé válását a privatizálást követő harmadik esztendőre, 1990-re várják. A több mint 21 ezer kilométer hosszú vágányhálózatot hat regionális körzetre osztják fel. Ebből három a főszigeten, Honsún lesz, további egy-egy szektort pedig Hokkaido, Shikoku és Kjúsú szigete alkot. A hat hálózat, mint említettük, magánvállalatként fog működni. Egy hetedik pedig a Sinkanszen-expresszvonato- kat üzemelteti. A Felkelő Nap országának ez a nagymérvű reprivatizá- lása nem kis meglepetést váltott ki világszerte. A Die Presse című osztrák lap gazdasági cikkírója, Lukad Schwarzacher szerint „az állítólag oly tökéletes gazdasági szervezettségű országban majdhogynem paradoxon a gazdasági tervezés ilyen óriási méretű elhibázása. Hogyan fogadja a japán közvélemény a JNR eladását? Megoszlanak a vélemények, a vasúti dolgozók néElőrelátó
