Somogyi Néplap, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-18 / 92. szám

Somogyi Néplap 1987. április 18., szombat |g /í> IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Pandelisz Prevelakisz Á halál lámpása (A Móra kiadónál megje­lenő görög regény befejező része) Aznap este, miután meg­vacsoráztunk, kiültünk az udvarra; nagynéném szokás szerint bevizezte a tenyerét és megnedvesítette vele a halántékát. Amikor leült, hogy szippantson egy kis tu- bákot, arca furcsa fényben derengett. — Hány éves vagy, nagy­néném? — Hát bizony már jócskán taposom az ötvenediket. — Olyan vagy, mint egy fiatal lány. — Ezt a te fiatalságodnak köszönhetem. Elnéztem ma reggel egy juharfáit egy kis ciprus szomszédságában és így szóltam magamban: „Ni csak, ni, az öreg Ruszáki meg az unokaöccse!” Az, aki egy­más mellé ültette őket, is­merhette az árvaság gyötrel­meit ... Igaz, eljön a favágó és elválasztja őket. — De hiszen ez gyilkos­ság! — mondtam felháboro­dottan. — Amikor télen meleged­tél az öreg juharfa füzénél, nem gondoltál a halálra. Pe­dig azért pattoghatott a lán­gokban s gyönyörködhettél benne... Kis Ideig egyikünk sem szólt, elsőnek nagynéném tör­te meg a csendet. — Szereted a fákat, Jorgá- kisz? — kérdezte tőlem. — Melyiket szereted a legjob­ban? — Az olajfát. — Én is azt! Ha majd meg­halok, ültess egy olajfát a sí­rom kellős közepébe, hadd szürcsöljön föl engem minde­nestül a gyökereivel. És a terméséből, amelyet hoz, minden évben gyújts nekem egy kis gyertyát. — No, csak éljél inkább, de tudom én jól, hogy mi­csoda kriptát fogok majd épí­teni neked, ha eljön az ide­je! — Mit?! — nézett rám meglepetten. — De az olaj­fáról meg ne feledkezz! Ha tudom, hogy gyullad egy ap­rócska láng a a csontjaimból, nem félek a haláltól. — Én teérted egy egész kö- teg gyertyát égetek! Tudod is te, mit jelentesz nekem. — Isten őrizz! Egy lán­gocskát, fiam, és azt is abból a termésből, amit hozok. Meg akarod bolygatni a lelkem nyugalmát? Látta, hogyan éltünk! Szegénységünkre célzott, amelyben nem pazarolhat­tunk el egyetlen darabka ke­nyeret sem. Elhomályosodtak a szeme­im, kis híján sírva fakadtam. Hogy más dologra tereljem a figyelmemet, azt kérdeztem: — Mikor lesz húsvét, nagy­néném? Vártam, hogy nekiáll ki­számolni az ujjain, de habo­zás nélkül felelte: — Holnap, nyolcadikén, fi­am! Ma van nagyszombat, Lázár föltámadása. De miért kérded? — Qsak azért, hogy tud­jam. Ügy hallottam, hogy nagyhéten nem történnek gyilkosságok. — Gyilkosságok? Még a fecske is abbahagyja a fész­ke építését, hiszen ez Krisz­tus szenvedéseinek a hete. — Tudja ezt, nagynéném, a háború is? — Már hogyne tudná. Hi­szen azt is keresztények csi­nálják ... Hallottam, hogy valaki nagy erővel betaszítja a ke­rítéskaput. Éppen csak átvil­lant az agyamon: „Megjött Trifilliosz”, amikor villám­fény lobbant a ház falán, és dörrenés hasított a fülembe. „Villámlik és dörög?” Meg akartam fordulni a zsámolyon, amelyen ültem, de nagynéném rám vetette ma­gát és testével teljesen beta­kart. Háromszor-négyszer megvilágosodott újból a fal, egyidejűleg hallatszottak a pisztolydörrenések. Nagy­néném teste elnehezült, együtt fordultunk le az ud­var kövére, arc arc mellett, szorosan összefonódva. — Visszaadtuk a vért, amellyel tartoztunk — sut­togta nagynéném megköny- nyebbüiten. — Így most te már élni fogsz. Te vagy a nemzetségünk feje!... Jobb, hogy igaztalanul ölnek meg, mintsem jogosan. Világítson neked az én halálom! Legyen a te örökkévaló napod! Papp Árpád fordítása SZÍR MAY ENDRE ANYANYELVEM Az eszmélés, a tudás titka benned suhog szárnyakat nyitva, te vagy az anyai ölelés, a biztatás, a megszeppenés, a sorsokat megváltó vigasz, a meg nem alkuvás, az igaz, a haza, a tisztesség szava, az otthontalanok otthona, a történelmi elrendelés, árva gondjainknak mind kevés, de bőségesen osztakozó, messze lángoló, őszinte szó, harcaink villámló fegyvere, vágyainkkal szárnyaló zene, te voltál az első szerelem, utolsó fohászom te leszel. ■ BARCS JANOS Béklyós füzekben Napjaimmal értetek áldozok, örülnek bennem az angyalok. Ha egyszer majd rólatok álmodok, minden bűnömért megbocsássatok. Alom-láz! Az élet némán kérdez, de fölzúg az erdő, ha szenvedsz: Neked van közöd a nagy egészhez, holtak futnak kinyílt szemedhez. Béklyós tüzekben; hallgatásoddal égsz, vidám nem vagy — könnyezel: Benned kudarc-kalandokkal szállt a dal: — s alig akadt, aki rá felelt. — Anna Margit: Emlékezés Kiállítás a Műcsarnokban Kortárs képzőművészet Ezekben a napokban mu­tatják be a Műcsarnokban azt a válogatást, amely kor­társ képzőművészetünket reprezentálja a közeljövőben Münchenben. München képzőművésze­tünk alakításában meghatá­rozó szerepet játszott a múlt század második felétől kezd­ve a századfordulóig, Euró- pa-szerte híres Képzőművé­szeti Akadémiája révén. München csillaga akkor fent ragyogott a korabeli képző- művészetben, a vezetőszere­pen Párizzsal kellett osztosz- kodnia. A századfordulóig 217 magyar művésznövendék mutaltható ki az anyaköny­vekben, különösen amikor Karl van Piloty, a történel­mi festészet egyik nagymes­tere lett az akadémia taná­ra. Művészeink színe-java — Liezen-Mayer, Wagner, Szé­kely Bertalan, Benczúr Gyu­la, Kelety Gusztáv, Szinyei Merse Pál, Munkácsy Mi­hály, Mednyánszky, Feszty Árpád, Karlovszky, Hollósy Simon, Rippl-Rónai, Csók, Iványi Grünwald, Zemplényi és Vaszary mind az iskola neveltjei. A század első év­Mata Attila: Diana tizedében München híre le­hanyatlott. Az új festészeti törekvések már Párizsból in­dultak ki. A mostani müncheni kiállí­tásra ö|sszeállított anyag az európai iskola még élő kép­viselői, Barcsay és Anna Margit alkotásaivál kezdő­dik. Hozzájuk csatlakoznak Bartha László új, absztrakt expresszionista táblaképei. A továbbiakban a legújabb avantgarde törekvések kép­viselőinek munkássága so­rakozik fel a hatvanas évek végétől kezdve. E művészek műveikben párbeszédet foly­tatnak a kortárs európai áramlatokkal, igyekezve a hazai talajba átplántálni, ez­által képzőművészetünket az akadémikussá vált poszt­impresszionista változatok állott vízéből kimozdítani. Hatásuk nehezen kiszámítha­tó, mert a korszerűség hazai háttér nélkül csupán epigon- ság, ezt a Münchenben a sokkal újabb kifejezésmód­hoz szokott külföldi néző unottan elutasítja, a ma­gyar néző pedig még idegen­kedik tőlük. Ezért sokasod­Sváby Lajos: Kék hegyek előtt tak meg a nyolcvanas évek elejétől fogva a magánmi- thológiával, sajátos, néha nehezen megfejthető monda­nivalóval rendelkező mű­alkotások, melyek részben különféle stíluskorszakokat idéznek, mint az Űj Vadak, akiknek istílusmozgalma ép­pen Németországban erősö­dött meg, de náluk tartják még mindig legerősebben hadállásaikat a különböző, geometrikus absztrakciót zászlajukra író művészcso­portok is. A hazai anyag válogatása a külföldi nézők szempont­jából történt. A legjellegze­tesebb az iskolát teremtő Ko­kas Ignác munkássága. Mel­lette Sváby Lajos művei a dinamikus expresszioniz- mus egy változatát jelentik. Földi Péter a népművészet színtartományaiból építkezik. Az új eklektikának sok képviselője van, köztük Pa- tay László 1981-es Emlékmű­ve. Az abszurd, mágikus re­alizmus jellemzi Orosz János, Dienes Gábor, Nagy Gábor iróniától lsem mentes műve­it. A bizarreria és szürrealiz­mus több alkotó munkássá­gát jellemzi, például F. Zám- bó Istvánét, Bállá Margitét és a montázstechnikával dolgo­zó Helényi Tiborét, aki a képregények kivágatait éleszti újjá. A nyolcvanas évek kezde­tén lépett a színre a transz- avantgardnak is nevezett stí­lustörekvés, amely különösen a fiatalok körében talált hí­vekre. Alapja a romantikus önkifejezésre törekvés, sok improvizációval és eklektiká­val, a régi mesterek képei­nek korunkba való átülteté­sével, kentaurokkal, titánok harcával az óriási, keret nél­küli vásznakon. E stílusban készültek Barabás Márton montázstechnikás kompozí­ciói is. Pergamonzongora cí­Kelemen Károly: Fáradt vándor mű művén egy öreg zongora­fedél az alap, a montírozott elefántcsontbillentyűk a ze­nével való kapcsolat hirde­tői, a Pergamon oltárról má­solt szoborcsoportozat az an­tik kultúrával való összefüg­gést jelképezi. Soós Tamás Caravaggio képeit idézi. Nád- ler István és Hencze Tamás, a geometrizáló absztrakció képviselői, most festői mini­mal art-ot hirdetnek, néhány geometriai alapformát fest- ve-csorgatva a vászonra. Kevés, de annál kitűnőbb a szobrászati anyag. A fia­talabb generációk alkotásai szerepelnek köztük is, példá­ul a tehetséges Paulkovics Iváné, aki a Dávid és Góliát történetét átértelmezve a fér­fi és nő szimbolikus harcát mintázta meg. A hatvanas évek elején a grafika volt a magyar képző­művészet vezető műfaja. Eb­ben nagy része volt az 1972- ben meghalt, kirobbanó te­hetségű Kondor Bélának, akit a kortársak, de a fiatal nem­zedék jórésze is követett. Az elmúlt évtizedben a műfaj sokszínűvé vált ugyan, gyak­ran a festészethez is közele­dett, de hatóerejéből sokat vesztett. Az irónikus, játékos elem jellemzi Banga Ferenc, Szemethy Imre és Szabados Árpád magánmithológiának is felfogható műveit. Sok grafikus használt kollázs­technikát, mint Kocsis Imre vagy Pócs Péter, aki a gra­fikát, fotót és festést vegyí­ti műveinek kifejezéstartal­ma érdekében. A kiállítás sokféleséget tükröz annak ellenére is, hogy csupán kortárs képzőművé­szetünk néhány tendenciájá­nak követeit szerepelteti. Brestyánszky Ilona Szépen magyarul — szépen emberül ÉLŐKÉP Fölélénkült élő sza­vunk mostanában. Persze korábban sem volt élőhalott. Hajdanán úgy született meg. mint mellék­névi igenév: vadon élő lény, tanyán élő ember, vagyis olyan, ami vadon, illetőleg aki tanyán él. Aztán afféle tulajdonságot jelentő mel­léknév lett, amilyen a való­ságos, eleven: élő tanúbi­zonyság, élő hagyomány. Sőt főnevesült is, vagy úgy, hogy hozzátapadt az utána követ­kező szóhoz (élőlény), vagy maga lett azzá, amire vonat­kozott: az élők tulajdonkép­pen élőlények, élő emberek. Sokan vannak ma már az élők között. Hiszen bárme­lyik ágát nézzük is, elég né­pes az élő szó családja. Be­letartozik az egész élővilág. Az élő természetnek egy ré­szét alkotják az élő növé­nyek, az élő virágok. A sű­rűre rakott bokrokból élő­sövény tevődik össze. Ha élő állatot szállítanak a vasúton, akkor élő rakománynak ne­vezik, ha pedig még meg is mérik, akkor élősúlyhoz jut­nak. Nemcsak azért beszélhe­tünk élővízről, mert élő anyag, élő szervezet van benne, hanem azért is, mert természetes forrásból, friss vízből táplálkozik. Csak ma­napság sajnos — ahogy egy illetékes nyilatkozta — könnyen szennyezetté válik. Így vannak élő ismerete­ink is: sok esetben élő lexi­konná gazdagítanak, máskor meg élő szoborrá mereved­hetünk tőlük. Nem árt hát, ha majd megszólal az élő lelkiismeret is. A rádióban, a televízióban nemritkán folyik élő adás, élő közvetítés, élő tudósítás. Korábbról tudjuk, hogy mű­vek előadásával a színpadon élővé lehetett egy-egy újság, eleven mintával az utcai for­gatagban egy-egy reklám. Ma már a szórakoztatóipar élő lemezbemutatót, sőt egyéb élő műsort is tart. De a nyel­vészet se marad le. A ma beszéde és írása élő nyelv, élő nyelvhasználat, de beszélt változatát, legyen köznyelvi vagy területi, sokan már így nevezik: élőnyelv, azaz egy­beírva. Élőbeszédnek is mondják, persze nemcsak élőszóban. Mennyire üde, színes va­lóság az élő szónak ez a mai élete. Csak nehogy modoros­sá váljon azzal, hogy elve­szi a teret rokon társai elől. Mert például az adás egye­nes, helyszíni, esetleg köz­vetlen, sőt néha eredeti is lehet. A lemezbemutatóhoz szintén illik más is: az ele­ven, a személyes, az emberi. A nyelvnek sem árt néha tágabb értelemben a mai, a jelenlegi, szűkebb jelentés­ben a beszélt, a beszédbeli. így csoportosan talán még sokszínűbbre, még embe­ribbre formálódhat élő sza­vunk élőképe. Molnár Zoltán Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom