Somogyi Néplap, 1987. március (43. évfolyam, 51-75. szám)
1987-03-07 / 56. szám
Somogyi Néplap 1987. március 7., szombat százéves Uitz A párizsi csavargásból hazatért vasmunkás, Kassák Lajos első regényén dolgozott, a Misilló királyságán, mikor felkereste egy tatáros poíacsontú. hosszú hajú, kopott ruhájú fiatalember, akinek, mint Anatole France boldog koldusának, rendes inge sem volt: spárgákkal megerősített gallért és kézelőt viselt kabátja alatt. A látogatás oka leánykérés volt: Kassák húga aktmo- delTt állt a főiskolán, és Uitz, Ferenczy Károlynak e szegény sorsú tanítványa délutánonként járt be festeni — ne lássák a többiek, hogy festéke is alig van. Kettesben voltak ... Kassák önéletírásából, az Egy ember életéből megtudjuk azt is, hogy Uitz Béla nehezen boldogult eleinte — mind a pályán, mind a Kas- sák-famíliában. Egész addig, amíg szét nem szabdalta azt az aktot, amelyet mint Fe- renczy-tanítvány kezdett meg. Ócska csomagolópapírt és rajzszenet fogott, és a keze alatt olyan művek születtek, amelyeknek stílusát nem tanulhatta semmilyen főiskolán. Legfeljebb Nemes Lampérth József példa- mutatását említhetjük — de neki sem lett epigonja a konok fiatal művész; mi több, még Picassónak sem, akit — Kassák tanúsága szerint — a legtöbbre tartott a Rózsa- Miklós Művészházban látható modern franciák között. Ui tznak elsöprő sikere volt első kiállításán: a Grecóiról híres műgyűjtő, Nemes Marcell megvette az egész anyagot. Feleségével Olaszországba utazott, majd — még a háború kitörése előtt — visszatért, s ahogy múltak a háborús évek, egyre közelebb került sógorához; munkatársa lett az anti-milita- rista A Tettnek, majd amikor ezt az ügyészség a hadviselés érdekeit veszélyeztető tartalma miatt betiltja, a sokkal nagyobb hatású Mának. „Uitz portréi mindig azt jelzik, hogy a művész az egyéni vonások rögzítése helyett inkább típusok megalkotását tűzte ki céljául” — írja Szabó Júlia a magyar aktivizmusról szóló klasszikus monográfiájában. Ez a plakátszerű szemléletmód vonzotta Uitzot. Nem véTe, aki akkor hátranéztél az iskolapadból és rámnevettél, s megnyitottad bennem a gondolatnak határtalan nagyságát és méltóságát, az érzelemnek galaxisokra kitáguló mélységét és tisztaságát, s felfedezni adtad nekem a csillagok mérhetetlen sokasága között a NŐT; áldassék a te gyermek-neved, Margit Te, aki türelmes kézzel söpörted le homlokomról a kamaszkor pattanásait, s anyásán simítottad el a ko- ravénes ráncokat, s a szorongó Kolombus-kölyköt világkörüli útra küldted, hogy hazáig eltaláljon, s tarisznyájába jószavakat csempésztél útravalóul, hamubasült pogácsaként ahogy szokás, hogy ne vesszem el emberségemet akkor sem, ‘fia túlságosan megkörnyékezne az ínség; áldassék a te gyermekoltál- mazó neved, Borbála — Te, aki az ördöngös lakatot szívemről lelakatoltad, s aztán, ahogy illik, magamra hagytál, hogy szív-sebe, száj-sebe légy, az emlékezet körömházában feledhetetlen sajgás, feledhetetlen intelem, hogy élni érdemes és hogyan érdemes; áldassék a Nottingham kapitány Orosz templom letlen, hogy övé a Tanács- köztársaság egyik híres mozgósító plakátja. „Az új festészet — írta a híres esztéta, Hevesy Iván — monumentális demonstratív és aktív, drámai erejű "és egyszerűségű ..Vagyis olyan, mlint Uiitzé. Magától értetőtik, hogy a szavakban még képeinél is keményebben fogalmazó forradalmár művész 1919 után nem maradhatott Magyarországon. Lecsukták; amikor kiszabadult, Bécsbe ment, követve Kassák példáját. BécSből Moszkvába került, onnan újra Bécsbe; itt jelent meg 1923-ban a General Ludd című grafikai sorozat, a szocialista művészet remeke, amely az öntudatra ébredő munkásosztály egykori „géprombolóinak” állít emléket. Később Párizsban élt, álnéven, s innen ment ismét a Szovjetunióba, ahol főiskolai tanár, kitüntetett művész, a Forradalmi Festők Nemzetközi Irodájának titkára lett. A harmincas évek második felében nehéz idők jártak az emigránsokra a Szovjetunióban — Uitz is sorra került de viszonylag rövid időre tartóztatták le, s utána visszatérhetett munkájához. Voltak Uitznak absztrakt kísérletei Bécsben. Igazán azonban a faldíszítés, a pla- kátszerű freskó vonzotta. Moszkvában és a Szovjetunió . más városaiban készített ilyen — részben megsemmisült — alkotásokat, egyedül vagy társakkal, s ezek sajátos rokonságban vannak mind a mexikói „muralisták”, mind Aha Novák falképeivel. „A kubista-expresszionista szakaszt később klasszicizáló, a reneszánsz tradíciót ébresztő alakításmód váltotta fel”, írja a lexikon, s ez nemcsak azért volt így, mert a zsdá- novi korszakban Uitz másként aligha kapott volna falat, hanem azért, mert ez a szépségeszmény a korai, aktivista művekben is benne bujkál. A hatvanas években Magyarország felfedezte, hogy Moszkvában él egy nagyszerű festője. 1968-ban Uitznak nagy kiállítása volt a Nemzeti Galériában. Nyolcvan felett volt már, „kicsi, mérges öregúr” — Lengyel József szavával szólva. Kopasz fejével, pofacsontjaival azonnal megjegyezhető külsejű jelenség. Fokozatosan Visszatért a magyar művészeti életbe. A kutatók „de- rékhadánák” két, akkor még ifjúnak számító képviselője kezdett komolyan foglalkozni pályájával: Bajkay Éva és Nagy Zoltán. Nyolcvanöt évet ért meg, s immár idehaza azt is megélhette, hogy katalógusához az ország korábbi miniszterelnöke írt előszót: Münnidh Ferenc. Fél esztendővel idősebb kortársa. Uitz Béla — akinek munkásságát múzeum őrzi Pécsett — száz esztendeje, március 8-án született. De azok közé tartozik, akikre nem csupán^ centenáriumokon kell emlékezni. Székely András Zsolozsma te templomszolga-neved, Katalin — Te, aki ország piacterein bolyongtál velem, s a hitet adtak, hogy egyszer úgyis eljön valaki arra a találkozóra, ahol az esőcseppben a tenger lesz jelen, porszemben Európa, Afrika, Ázsia hegyei, fuvallatban akkora szelek, hogy végigröpülhetnek minden óceánon, mert még van számomra néhány felfedezhető óceán; áldassék a te szívet és agyat görcsbe- rántó-neved, Zsuzsanna — Te, aki szótlanul viselted nyüglődéseimet, kalandorkodásaimat a világvégi nyárban, s tudtad, hogy így kell kitelelnünk még százezer tavaszon, nyáron, őszön, örökké a visszavonuló éjszaka szorításából kiszakadva, lantommal hónom alatt, előre vetett szemekkel, mert egyetlen pillantás hátrafelé csillagot robbantott volna jóvátehetetlenül; áldassék a te jézusszülö-neved, Mária — Te, aki szemed, megrabolt madárszemed s kezed, megrabolt madárcsontkezed adtad, szemlélődés helyett a látást, megmutatván, hol maradhatok meg, milyen égbolt alatt, s fölemelve mutatóujjamat megtorpant előttünk a szédült világ, mert mindenkit megbabonázott ekkora erő; áldassék a te bibliai ősanya-neved, Éva — Te, aki belémbotlottál a pokol bugyrai közt tévelyeg- ve, s nem léptél átal, hagyván, lelkem fekélyes daganatait hadd nyalogassam, hanem belémkaroltál, bukdácsoljunk együtt más fények, más napok után kutatva, mert vannak új fények és örömökkel várandós napok, ha nagyon akarja az ember; áldassék a te bársonyos véletlen-neved, Etelka — S te, aki ritka imáimba soha m foglaltától bele, mert neved elkeveredett az emlékezet csalárd forgatagában, de megmaradt belőled egy villanás, egy mosoly, egy szárnyaló gondolat, ami már tudattalanul is ott munkál sejtjeimben, s ha jelidézhe- tetlen is már, hogy melyik vagy a keresztutak sokaságáVörös Ferenc grafikája ban, s te vagy-e éppen, vagy valaki más; áldassék a te névtelen-Neved — Ti, akik mindig biztos kézzel döntöttek a bajba, és mindig biztos kézzel emeltetek föl magatokhoz, voltak és eztán levők, akik bearanyoztátok és bearanyozzátok mindennapjainkat; áldassék általunk világmindenségnevetek — Ámen. Herceg Árpád Az erkölcsi tartás és a hosszú élet A hosszú, békés élet titka nemcsak a kevesebb szénhidrát fogyasztása, a dohányzás mellőzése, vagy nem pusztán az emberi konfliktusok ésszerű kezelése, de nem is valamilyen örökölt biológiai adottság, vagy nem a nyugodt hegyi életmód, hanem elsősorban a szilárd belső erkölcsi értékrend kialakítása, és az ehhez való — nem szolgalelkű — ragaszkodás egy életen keresztül. Aki szeretne elég sokáig élni, annak legyen egyéni etikája. Ebből akkor se engedjen, ha erős és vonzó, olykor szinte kikerülhetetlen csábítások — pénz, hatalom stb. — érik. Erkölcscsősz akarok lenni? Eszembe se jut. Csak az elmúlt években kénytelen voltam tanúja lenni annak, hogy nem egy barátom, ismerősöm, példaképem hogyan omlott össze, mint az a bizonyos kártyavár. Megrokkantak, kimerülték, meghaltak. Sorsukat elemezve az derül ki, mindenekelőtt abban vétettek, hogy a maguk normáihoz képest meggyengültek, meg- gyávultak, nem álltak ellent a csábításoknak. Szinte mindnyájan föladták azt a harcot, amelyre az életüket tették fel. Mert persze olyan érdekekbe, nézetekbe, falakba ütköztek, melyek sajnos erősebbnek bizonyultak belső meggyőződésüknél, hitüknél. A láthatatlan 'vereséget tagadták, ám maguk előtt nem rejthették sokáig. Nehéz magunknak nagyon sokáig hazudni. Nem szabad elfelejteni, hogy van beleszólásunk sorsunk alakításába. Az egyik kedves ismerősöm, túl már az ötvenen, úgy hajtja magát, mintha huszonéves lenne. Megtermett, erős, közel száz kilós férfi. Híres arról, mennyit bír megemelni, megtartani. Hídháta van, mondták — és mái csak mondták róla. Nem akarta elhinni, hogy nemcsak egy betonihíd, de egy emberi gerinc is elhasználódhat. Ma ül egy fotelban, felállni is nehezére esik. Megértem, ha valaki azért pazarolja korlátlanul önmagát, mert nincs lakása vagy öt gyereket akar felnevelni. Akkor nincs választása. Sőt erkölcsilag csak úgy dönthet, hogy végkimerülésig dolgozik. Nem is ők hálnak meg a legelőbb, mert önmagukért és másokért harcolnak. Van miért. Van tartásuk hozzá. Ismerősömnek az volt a baja, istenigazából nem tudta, hogy miért űzi-hajtja magát. Jobb módban élt, mint amiben otthonosan mozgott. Belül — valószínű- ing — túlságosan üres volt. Csak be akarta fogni a gazdagokat, mintha ennek lenne bármi értelme. A fizikai erejét így nem konzerválta a lelki, szellemi vagy erkölcsi meggyőződés. A test megrokkanása : csak következmény. Etikai jellem hiányában kergette bele magát a betegségbe. Nem lesz hosszú élete. Beszélhetek arról az íróról is, akit véletlenül elütött egy autó, mielőtt megírta volna élete főművét. Ennek az írónak sokan köszönhetjük pályakezdésünket. Vagy harminc évvel ezelőtt felvállalta a nemzet névtelen napszámosának szerepét. Nem vagy\ alig írt, hanem járta az országot, igét hirdetett, lelkesített, mások erkölcsi erejét növelte. Segített minden ismerősnek, ismeretlennek, aki bármilyen jót akart csinálni, önzetlenül szolgálta, hogy vidéken is legyen szellemi élet. A megtartó aprómunka lángelméje és menedzsere volt. De különösebb írói rangot nem ért el. Aztán végre nyugdíjazták, s életében eljöhetett volna az a korszak, amikor nagyregényben, vagy csak dokumentumregényben mindazt leírhatta volna, ami vele és körülötte történt. Az irodalmi élet történetének is koronatanúja volt. Nem tette. Járt tovább, faluról városra, embertől intézményig, noha közben ereje, hite, mondanivalója is fogyott. Csodáltuk őt, ám éreztük, hogy neki már nem ez lenne a dolga. Aztán többen veszekedtünk is vele, hogy hagyja most már abba — az egyre inkább önpusztító — országfoltozást. Majd mi és mások folytatjuk, ahogy tudjuk, és ahogy lehet, mondtuk neki indulatosan. Mégis alig ült le íróasztala mellé. Képtelen volt életmódján lényegesen változtatni. Aztán elütötte egy őrült autós — pedig nyugdíjazás után a sors adott volna neki időt. Ám életét akkor is pazarolta, feláldozta — másokért. Kicsit félek kimondani, de talán mégsem tévedek: nem volt elég belső hite az íráshoz. Etikai tartásából erre már nem futotta. Pedig nem azok közé tartozott, akiknek a múltjában túl sok a sötét, homályos, rejteni való folt. Mi a hosszú élet titka? Aki magával és a világgal olyan alkut köt, amit maga is értelmetlennek, netán károsnak tant, az hamarább belepusztul. Nincs értelme persze fejjel menni a falnak, különösen ha — az etikai tartás hiányában — lágy a fejünk. De az is életveszélyes, ha ott is betonfalat érzünk, ahol csak csalfa függönyt lebegtetnek előttünk. Mindenki arra vállalkozzon, amire képessége, hite, erkölcse van. Nem akarja az magát vagy a világot megváltani, aki á megváltás esélyétől is remeg. Nem biztatok tehát senkit túlvállalásra, ám nem fogadható el az alulteljesítés sem. Amire azonban feltettük az életünket, azt nem lehet' könnyen feladni. Ha azt tesszük, magunkat gyilkoljuk. Ez az élet egyik íratlan törvénye. Lehet persze olykor pihenni, kiengedni, új harcra készülni. Minden ember önmagáért s nemzetéért felel. Ha a magára vehető felelősségrészt ledobja a hátáról, ne csodálkozzék, hogy időnek előtte felőrlődik emberi s erkölcsi gyengeségébe. Az erkölcs tartja meg az ember fáradó testét is. Varga Csaba SZIRMAY ENDRE INDULHATUNK Zsibong, útra készül a madárcsapat, szárnyuk alatt sunyit a félelem, pittyegve várnak; ha majd megérkezem, együtt röpít fel n bűvös pillanat. Még nem sejtik, hol a fészket őrző bokor, ahol gyémánt csönd és biztonság honol és a hű társak pihemelege; a rajzó vágyak mégis körülzsonganak, jelt adnak a szárnyas csapatoknak, s indulhat a remény suha-serege.