Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-02 / 1. szám
Gyászjelentés Értesítem mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy ROSETII ADOLFNÉ Kaposvár, Lenin u. 15. szám alatti lakos, 1986. december 24-én, rövid szenvedés után, 86 éves korában elhunyt. Temetése január 9-én, 13.30 órakor lesz a Keleti temető ravatalozójából. Dr. Pogány Jenőné. * * * Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVATH LAJOS Budapest, Bókay János u. 48. szám alatti lakos, 76 éves korában elhunyt. Temetése 1987. január 6-án, 13 órakor lesz a budapesti X. kerületi Oj köztemetőben. A gyászoló unokahúga és családja. Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, MÓRICZ GYULA nyugalmazott rendőr alezredes, ham- vasztás utáni búcsúztatásán részt vettek és virágaikkal, megjelenésükkel fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az MSZMP Kaposvári Városi Bizottságának, munkatársainak, a BM Somogy Megyei Rendőrkapitányságának, a bajtársaknak, II.-es körzeti párt- szervezetnek, vadásztársaknak, a Tungsram dolgozóinak, elvtársaimnak, rokonoknak, szőlőszomszédoknak és szomszédoknak, és mindenkinek, akik férjem halála után mellettem álltak és mindenben segítettek. Köszönet a barátoknak, elvtársaknak az együttérzésért, a támogatásért. özv. Móricz Gyuláné és családja. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a cipőnagykereskedelmi vállalat és a városi KÖJÁL dolgozóinak, akik felejthetetlen férjem, BARABÁS JÓZSEF temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. A gyászoló család. • * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, DORA ISTVÁN temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a seges- di tanács dolgozóinak és a Népművészeti Szövetkezet dolgozóinak, akik felejthetetlen, drága, jó férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, TÓTH MIHÁLY faragó népművész temetésén részt vettek. A gyászoló család. * * * Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett kisfiúnk, ENGIS ZSOLT temetésén részt vettek, részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. Gyászoló szülei és testvére. • * * Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, BOSZNAI JANOSNÉ temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. • • • Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik KŐHALMI JANOS temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik ÖZV. BERENDIAS PÉTERNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló család. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, munkatársainknak, a Hunyadi u. 8/a. lépcsőház lakóinak, az összes ismerőseinknek, akik szeretett férjem, TANCZOS JÓZSEF volt nagyatádi lakost utolsó útjára kísérték, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. • • • Ezúton mondunk hálás köszönetét a kedves rokonoknak, barátoknak, volt és jelenlegi munkatársainknak, ismerőseinknek és mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunk, SZINCSAK ISTVANNÉ Horváth Piroska temetésén résztvettek, utolsó útjára elkísérték, koszorúikkal, virágaikkal, részvétnyilvánításaikkal fájdalmunkban osztoztak, azt enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. * • • Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik a Büssüből származó, NAGY ISTVÁNT a zamárdi temetőben utolsó útjára elkísérték, illetve mindazoknak, akik részvétnyilvánításukat kifejezték. A gyászoló család. EXPRESSZ Áron alul eladó Kaposváron 5 szobás, 2 fürdőszobás ház, présház, pince, borászati felszereléssel, 300 n-öl bőtermő szőlővel, melléképülettel. Két család részére is alkalmas, Cím: Takáts Emilné, Kaposvár, Ivánfa hegy 4., Gorkij utca 99. számnál van a feljárat. (219890) ZF 25—80 írsz. Trabant Limusine 601- es, fehér, új gumikkal, megkímélt állapotban, olcsón eladó. Nagy Tibor, Kadarkút, általános iskola, telefon: Kadarkút 34. (219507) Siesta gázkályha eladó. Kaposvár, Kossuth L. u. 57. IV/27. (219893) Olajkályha, 2 db 200 literes, vashordóval eladó. Cím: Takáts Emilné, Kaposvár, Ivánfa hegy 4. Gorkij utca 99. számnál van a fel- járat _________(219891) K ét szobából, konyhából és fürdőszobából álló önálló házrész, 4 diáklánynak januártól kiadó. Kaposvár, Marx K. u. 20á. (219896) Eladó reális áron Kaposvár, Jókai u. 29. (Donner) alatt 2,5 szobás, egyéni gáz- központifűtéses, ga- rázsos családi ház kis udvarral. Érdeklődni: Jókai u. 35. (219690) Eladó 220 n-öl közművesített telek Ba- latonfenyves. Fenyves u. 106. Régi 7-es út déli oldalán, vízközeiben. Érdeklődni : Bogdán István, 8696 Táska, Rákóczi út 62. (219691) Marcali központjában, Széchenyi u. 18. I. emeleti, két és félszobás lakás eladó (vagy balatoni nyaralóra elcserélhető) . Érdeklődni napközben a 417-es telefonon. (118466) Eladó Zalakaros- hoz 4 km-re, Zalakomár—Kiskomá- romban, Kossuth u. 72. számú kétszobás, mellékhelyiséges ház 800 n-öles területen, beköltözhetően. Érdeklődni: Kossuth u. 19., Tibol Gerencsé- réknél. (8817) Budapesti VII. kerületi nívós, két szoba, összkomfortos, nagyméretű tanácsi lakásomat Siófoktól Boglárig elcserélném. Nevezett helyiségek közelében családi házra is. Minden megoldás érdekel. Telefon: 846-477 naponta 18—20 óráig, vagy Balatonföld- vár. Budapesti út 93. Varga Ferenc. (118434) Trabant Combi, teljesen felújított állapotban, eladó. Érdeklődni : Kaposvár, Zaranyi ltp. 20,B. VárhidL_^_^_(l492) Skoda 105-ös, ZU frsz.-ú reális áron felújított motorral eladó. Cím: Ordacsehi, Kossuth u. 31. Érdeklődni naponta du. 16 órától. (118537) 2 db 4 éves 1200 S Lada eladó. Kapos- fő, Kossuth u. 239. (219859) Elveszett december 15-én este Bő- szénfa és Simonfa közötti útszakaszon egy Zuk teherautó ponyva. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében adja le vagy értesítsen. Szabó Imre, Kaposvár, Nádor u. 6. (1564) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Posta Pécsi Hálózatépítő Üzem felvesz Kaposvár és Somogy megye területén végzendő hálózatépítési munkához 18. életévet betöltött férfi dolgozókat. Havi kereset: 22—26 Ft, órabér + teljesítménybér (havi 182 óra átlagban). Jelentkezés: Pécs, Rákóczi u. 60. I. emelet, levélben vagy személyesen. Levélcím: 7601 Pécs, Pf. 77. Csoportos jelentkezést is várunk. Csoportot teljes létszámban felveszünk. (92263) Kaposvári gépkocsialkatrész és anyagbeszerzőt felveszünk anyaggazdálkodási gyakorlattal, jogosítvánnyal. Ajánlatokat az eddigi működésének leírásával a 130081. számra a Magyar Hirdető központjába (Kossuth L. u. 15.) kérjük leadni. (130081) A Posta Gépjárműszállítási Üzemének siófoki üzemegysége felvételre keres gépkocsivezetőket (A-tól F kategória) és garázsvezetőt. Jelentkezni lehet az üzemegység vezetőjénél, Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 288. sz. alatt. (118607) Szolgáltató kisszövetkezet főkönyvelőt (számviteli vezetőt) keres 1987. áprilisi—májusi belépéssel. Lehetőleg kaposvári gyakorlattal, manuális munkák végzését is vállaló, mérlegképes könyvelői képesítéssel rendelkezők jelentkezését várjuk, eddigi tevékenységük leírásával. Ajánlatokat „Összevont munkakörök” jeligére, a 130082. számra a Magyar Hirdető Somogy Megyei Központjába (Kossuth L. u. 15.) kérjük leadni. (130082) Vennék szalagfűrész forrasztót. és fűrészfog hajtogatógépet. Ajánlatokat: Varga Béla, Kaposvár, Mátyás klr. u. 37. címre kérünk. (1489) Bernáthegyi kiskutyák eladók. Szabó Sándor, Kaposvár, József u. 46. (1543) Üzlet Kaposváron, a Búzavirág utcában — 60 m2-es, galériás — kiadó, esetleg eladó. Kisebb lakást beszámítok. Érdeklődni: Nagybajom, Fő u. 32/A. Tóthné. (1552) Eladó új, 3200 db blokktégla, 4000 db kisméretű, 340 db bélés tégla, 10 db betongerenda, 1 db fejőgép, Robi 52-es kertitraktor, 60 literes hűtőszekrény, egy szecskavágó, egy répavágó. Somogy- sárd, Árpád u. 38. (219501) RERE. Most biztosítsa mini és hagyományos redőny, illetve reluxa megrendelését, melyre 10 százalék árengedményt és 2 év garanciát adunk 1897. december 31-ig. Levélcím: Dr. Ficzkó Gyuláné, Balaton- fenyves, Kölcsey u. 71. Telefon: 61-660, körzethí-^ vószám: 84. (219552) Redőny, reluxavásár! Reluxát 15 színből választhat 780—900 Ft mlí-es áron. Rövid határidő, 2 év garancia. Siófok 32-555. telefonon. (118596) Menyasszonyi menyecske és koszorúslányruha különlegességekkel várja kedves megrendelőit Bodó Rezsőné, Szigetvár, Vár út 17 1. Telefon: 331. (92258) 2 db nagy tej hozamú magyar tarka tehén eladó. Szülök, Szabadság tér 6. (118396) Nagyatádon, Rákóczi u. 34. sz. alatt magyar agár kutyák kaphatók. (1320> Éger- és akácmag nálam még kapható. Cím: PeiicrJ Vasút u. 10. Karácsonyi Gyula. (1344> Társasházépítők, figyelem! A Somogyvári Építőipari Szövetkezet 4 LAKRÉSZES, TETÖTÉRBEÉP1TÉSES „REFERENCIA” TARSASHAZAT ÉPÍT 1987. tavaszi kezdéssel, önerőből történő befejező munkálatokkal. A referenciaház építésére BOGLÁRLELLÉN, a közművesített ERZSÉBET UTCÁBAN KERÜL SOR. Az első ütemben megvalósítandó 4 lakrészes épületből 1 lakás igényjogosultság esetén igénybe vehető. Bővebb információt a kaposvári 11-876. telefonon a szövetkezet képviselőjétől lehet szerezni. (130098) Férfi irhabunda 176—53-as méret, alig használt eladó. Kaposvár. Marx K. u. 16/a. Ball, hátul az udvarban. (219692) Menyasszonyi, menyecske- és ko- szorúslányruha-kü- lönlegességekkel várja kedves megrendelőit Bodó Rezsőné, Szigetvár, Vár út 17 1. Telefon: 331. (92258) HÁZASSÁG Egyedül elő, 58 éves. 165 cm magas özvegyasszony vagyok. Szeretnék megismerkedni hasonló korú özvegy emberrel házasság céljából. Leveleket: „Nehéz a magány” jeligére, a bogiári hirdetőbe, Boglár- lelle, Erzsébet u. 42. (118351) Teljesen egyedülálló, jó megjelenésű özvegyasszony özv. nyugdíjjal, kaposvári kettőszobás, komfortos, berendezett lakással jól szituált, nemdohányzó házas-élettársat keres, 65—75 éves korig. Vidéki is. Ajánlatokat 1446. számra a kiadóba. (1446) Megismerkednék 60 év körüli özvegyasszonnyal, aki társam lenne. 63 éves nyugdíjas özvegy férfi vagyok. Leveleket „Találkozunk” jeligére a so- mogyszobi takarék- szövetkezetbe kérek. (118389) isssei Szoba albérletbe kiadó. Diáklányok előnyben. Kaposvár, Damjanich u. 26. II 4. 17 óra után. (219880) A BALATONMÁRIAFÜRDÖ ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ felvételre keres belső ellenőrt Feltétel: mérlegképes könyvelői végzettség, legalább 3—5 év gyakorlat. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél: Balatonmáriafürdő, Keszeg u. 16. (92239) A MARCALI ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ pályázatot hirdet a Marcaliban üzemelő II. o. Baglas éttermébe vezetői és vezetőhelyettesi munkakör betöltésére. (Havi forgalom: 750 OUO Ft); a Marcaliban üzemelő II. o. Kanizsa sörözőjébe vezetői és vezetőhelyettesi munkakör betöltésére. (Havi forgalom: 400 000 Ft); Egységvezetői képesítés cs gyakorlat mindegyik munkakörben szükséges. Libickozma községben üzemelő 50. sz. bolt-italboltjába boltvezetői munkakör betöltésére. (Havi forgalom: 100 000 Ft); Somogyfajsz községben üzemelő ZZ. sz. italboltjába italboltvezetői munkakörbe. (Havi forgalom: 80 000 Ft.) Szakmunkás-bizonyítvány vagy egy év szakmai gyakorlat szükséges. A pályázatokat a szövetkezet személyügyi osztályára kell benyújtani, ugyanitt lehet személyesen is jelentkezni Marcali, Rákóczi u. 19. sz. alatt. (92273) Ne dobja ki az elhasználódott alkatrészeket! Felvásároljuk felújítás céljából: tengelykapcsoló-tárcsákat (kupbmgtárcsákzt) MTZ—80, T—150, Rába típasú erőgépekkel, ZIL—VOZIFA DAC (DIZIL) típasú tehergépkocsikhoz, féktárcsákat, vízszivattyúkat MTZ—80 erőgépekhez. AGROKER VÁLLALAT, alkatrészosztálya KAPOSVÁR Boldog új évet kíván megrendelőinek a Modul Építőipari Fővállalkozó Kisszövetkezet 1987-re is felajánlja tervezési, fővállalkozási szolgáltatásait és kivitelező kapacitását: — épületek komplett kivitelezésére, felújítására, — önálló hidegburkoló, bádogos, festő munkákra. Űj rímünk 191TI. január 5-től: KAPOSVÁR, BAJCSY-ZSILINSZKY U. 52. 7401 Pf.: 237 Telefon: 11-411, 11-175 (telephely). (92220? HBiKrvT' w uem im r i IU MŰSOR Kaposvár, Vörös Csillag, du. 5 és este 7 órakor: MONTREALI BANKRABLÁS. Szabad Ifjúság, de. 10 és du. 5 órakor: BMX BANDITÁK, este 7 órakor: SZEXMISSZIÖ (14). Mozimúzeum, du. fél 6 órakor: AZ ÁRTATLANSÁG BIZONYÍTÁSA (14). Siófok, este 7 órakor: A LATHATATLAN EMBER. Nagyatád, du. 5 órakor: NAP, SZÉNA, EPER. TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.50: Tévétorna. 8.55: Nagy magyar muzsikusok. 10.00: Mozgató. 10.10: Szünidei matiné. 15.15: Hírek. 15.20: Három nap tévéműsora. 15.45: Férfias nevelés. 17,00: Egy szó, mint száz. 17.55: 1980 világpolitikai krónikája. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Telefere. 21.20: Magyar karrier. 22.50: Híradó 3. 23.00: Himnusz. * Budapest 2 13.45: Srácok a tengerparton. 19.10: Nasa obrazovka. 19.30: Élet a sivatagban. 20.00: Mutató. 20.45: Schubert: D-dúr szonatina. 21.00: Híradó 2. 21.20: Olajszállító hajóóriás. 22.05: Képújság. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.05: Lucky Luke. 9.30: A selyemút. 10.15: Egy őrült bogár. 12.00: Ez maradt a kétfejű sasból. 13.00: Hírek. 14.50: Kurdisztán vad tájain. 16.30: Gyermekműsor. 18.00: Osztrák képek. 18.30: Mi. 19.00: Ausztria — ma. 19.30: Tv-hír- adó 1. 20.15: Nagy Péter. 21.50: Ki lőtte le Borót? 22.20: Énekel: Luciano Pavarotti. 0.20: Hírek. Osztrák Tv 2 16.30: Eget ostromlók a pré- riről. 17.20: A szürke kék Duna mentén. 18.30: Házasságot kötök egy famíliával. 19.15: Annak idején. 19.30: Tv-hiradó 1. 20.15: Nagy felfedezők. 21.15: Tv-híradó 2. 21.35: Kulturális magazin. 21.45: Sport. 22.30: A Shaolin 36 kamrája. 22.35: Hírek. 0.00: Adieu, Bulle. Jugoszláv Tv 1 9.40: Királyi rab. Amerikai film. 11.20: Gyermek tv-kabaré. 11.50: Piroska. Rajzfilm. 12.40: A gyógyszerész. 13.20: Télapó zsebórája. 13.40: Könnyűzenei adás. 14.35: Lev Tolsztoj. Filmsorozat. 15.30: Válogatás a tv- műsorból. 17.00: Csillagos ösvények. Amerikai film. 18.30: Ivó Patijera szórakoztatja önöket. 19.00: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: Válogatás az újévi műsorból. 21.00: Dr. Zsivágó. Amerikai film. 23.20: Ivó Pogorelic Ravelt játszik. 0.10: Hírek. 0.15: Plusz műsor: Holttest a könyvtárban. Filmsorozat. Jugoszláv Tv 2 8.45: Hírek. 9.00: A második újévi műsor. 13.00: Játékfilm gyerekeknek. 14.30: Előadás gyerekeknek. 15.30: Folk-pop. 16.00: Titkos feladatom. Filmsorozat. 16.50: Zenés műsor. 17.45: Csend,, egyedül vagyunk. 18.00: Rock portré. 18.30: A sólyom röpte. 19.30: Tv-napló. 20.00: A sport ’86-ban. 21.15: Ljiljana Petrovic szórakoztatja önöket. 22.05: Hangverseny. 22.50: Boszniai népdalok. 23,25: A vadember. Francia film. KOSSUTH RADIO 4.30— 7.59: Jó reggelt. 8.00: Hírek. 8.20: Kényes férfiak, agresszív nők. 8.50: Haydn: C-dúr szimfónia. 9.18: Labirintus. 10.00: Hírek. 10.05: A szerelemmel növekedtem én fel. 10.10: Stuart Maria. 11.00: Gondolat. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Egy magatartás története. 14.00: Hírek. 14.10: Magyarok között, túl a határon. 15.15: Dzsesszmelódiák. 16.00: Hírek. 16.05: Teliszájjal. 17.00: Szép magyar kertek. 17.30: Idősebbek hullámhosszán. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.30: Esti magazin. 19.15: A Biblia. 20.15: Hangszerek, hangszínek. 21.00: Népdalok. 21.30: Magán- nyomozás. 22.00: Hírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A szó értéke. 23.00: Az MRT énekkara énekel. 23.24: Rameau: Dardanus. 24.00: Hírek. 0.15: Ejfél után. PETŐFI RADIO 4.30— 7.59: Dallamkoktél. 4.00: Hírek. 8.05: Süsü, a pesztra. 8.33: Könnyűzene gyerekeknek. 9.00: Hírek. 9.05: Napközben. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Fúvósindulók. 12.25: Édes anyanyelvűnk. 12.30: Népi muzsika. 13.00: Hírek. 13.05: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Sass Sylvia operettdalokat énekel. 14.26: Slágerfilmek — filmslágerek. 15.00: Hírek. 15.05: Könyvről könyvért. 15.15: Péntektől péntekig. 17.00: Hírek. 17.08: Fiatalok popzenei felvételeiből. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Fiataloknak. 19.40: Egészségünkért. 20.00: Nótakedvelőknek. 21.00: Hírek. 21.05: Rádió- színház. 21.48: Elvis Presley összes felvétele. 23.00: Hírek. 23.20: Böngészde a zenei antikváriumban. 0.15: Éjfél után. 3. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.08: Magyarán szólva. 9.23: Magyar művészek operafelvételeiből. 10.10: Csak fiataloknak! 11.05: Szimfonikus zene. 13.00: Hírek. 13.05: Saint- ré lovag története. 14.03: Szlri- dov: Zenei Illusztrációk Puskin Viharjához. 14.17: Bizet: Carmen. 17.00: Nyitnikék. 17.30: Három Corelli-concerto grosso. 18.00: Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét. 20.20: Cliff Richard összes felvétele. 21.00: Opera-müvészlemezek. 22.09: Dmitrij Sosztakovics műveiből. 23.13: Ismeretlen beszéd. 23.30: Hírek.