Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-02 / 1. szám

1987. január 2., péntek Somogyi Néplap 7 BSPORT El Nemcsak névtáblát cserélünk Beszélgetés Klencsár Gábor ifjúsági és sportosztályvezetővel Az új év kezdete egyben a számvetés ideje is. Klen­csár Gábor, a Somogy Me­gyei Tanács V. B. ifjúsági és spopbosztályámak vezető­je nevében és feladatait te­kintve is új intézmény élén tekint vissza 1986-ca. — Tartalmas év áll mö­göttünk: a szabadidő- és versenysportban fokozódott az eredményesség, a nyolc­vanas évek elejéhez viszo­nyítva felgyorsult a fejlő­dés. 1986 az OSN éve volt, számos kiemelt somogyi rendezvénnyel. Harminckét tanintézet mintegy három­ezer diákja vett részt a sportnapokon; hat helyszí­nen ötezren gyönyörködhet­itek a látványos bemutatók­ban. A falusi spartakiád ki­lencezer résztvevőt vonzott, az országos pontversenyben a 11. helyen zártunk. Az olimpiai ötpróba versenyei­be 1716 somogyi fiatal kap- csolódqtt be. Versenyspor­tunk is dinamikusan fejlő­dött, hat NB I-es, tizen­nyolc NB Il-es és nyolc NB III-as együttesünk szerepel a bajnokságokban. Hetven­ről hetvenhatra nőtt arany­jelvényes sportolóink száma és huszonthat első osztályú versenyzőink van. Szót érde­mel, hogy e létszámon belül az arány kedvezően tolódott el az olimpiai sportágak felé. Olimpiai pontjaink száma várhatóan tíz száza­lékkal nő, bár ezzel még mindig az utolsók vagyunk a megyék rangsorában. Saj­nos, sajátosságaink megha­tározzák a mérsékelt fejlő­dést. — Mely sportágakban lép­tünk előbbre? — Kosárlabdában először szerepel egyidejűleg két so­mogyi együttes az élvonal­ban. Látványos fejlődés ta­pasztalható asztaliteniszben és labdarúgásban is. Első ízben van elsőosztályú te- niiszcsapata Somogynak, s Boglárlelle és Siófok után Kaposvár újabb bázisa ma már e népszerű sportágnak. Az egyéni sportágaknál már nem dúskálhatunk. Atlé­táink ötven olimpiai pontot gyűjtöttek; látványos az ugrás női cselgáncsban, bir­kózásban, a lovassportban, első biztató évét zárta a ritmikus sportgimnasztika, végleg tért hódítva me­gyénkben. Tájfutásban min­denekelőtt az IBV-győztes Pavlovics Gábor szerzett nevet Somogynak. Üszóspor- tunknál azt hangsúlyozom, hogy a mostoha körülmé­nyek ellenére is sorra buk­kannak fel a tehetségek; ez a szakembergárda munkáját dicséri. Sokat mond, hogy a különböző válogatottakban — Tizenöt..itizennégy..., tíz éve biztosan van mór — mondta Horváth János —; edzésre mentünk, de zárva volt az uszoda. Valaki kita- láiltaj^ focizzunk a vízilabdá­zó» helyett. Átmásztunk a kerítésen, és kiloptunk kát v ízilaibd a klap u t, aztán Jkd- meszeltük a pályát”, ott, ahol most a Donner étterem van. negyvenöt sportolónk kapott bizonyítási lehetőséget. — A szabadidő hasznos eltöltésében milyen szerepet kapott a sport?-— A városok és a városi jogú nagyközségek többsé­gében a múlt évben meg­alakultak a szabadidősport koordinációs bizottságai, s ennek majd az idén láthat­juk hasznát. Sajnos, nincs előrelépés a lakótelepi sportban; itt a szám nem növekedett, személyi és tár­gyi feltételei sincsenek meg. Megfelelő viszont az úszás­oktatás, elsősorban a Bala­ton mentén. — 1987. január 1-jével az új osztály neve: Somogy Megyei Tanács V. B. ifjúsá­gi és sportosztálya. Tudjuk, nemcsak névtáblácseréfől van szó. — Kibővült feladat- és hatáskörrel folytatjuk ez évtől a munkánkat. Az ifjú­ság alapvető érdekeinek az érvényre juttatása tanácsi feladat, ennek a sokréitű te­vékenységnek a megvalósí­tása most nagyrészt ránk vár. A sport és most már a diáksport mellett tehát a szociálpolitikai kérdések is hozzánk tartoznak. Csak a pályakezdéssel, a családala­pítással, a lakáskérdéssel, a munkakörülményekkel kap­csolatos feladatokat emlí­tem példának vagy az alko­holizmus elleni harcot. Ap­parátusunk négy fővel gya­rapodik, ennyiünkre-vár ez ez a nagy munka, s csak széles körű összefogással tudjuk majd elvégezni. — Az egykori sportfel­ügyelőségek arculata miként változik? — Kaposváron ugyancsak Honnan, honnan nem, labda is került, s megkezdődött az ádáz küzdelem ... Azóta ha­gyomány már: minden év utolsó napján találkozunk az uszoda mellett, és végkime­rülésig rúgjuk a labdát... Akkor is, ha az időjárás nem olyan kegyes, mint most. Félméteres, latyakos havat is dagasztottunk, jégen is csúsz­ifjúsági és sportosztály vég­zi a körzet kibővült tevé­kenységét; városainkban művelődési, egészségügyi, ifjúsági és sportosztályokra hárul a munka. A többi ta­nácsoknál a szakigazgatási szerv feladatkörébe tartozik majd. Tisztában vagyunk vele, hogy egyik napról a másikra ugrásszerű válto­zást nem várhatunk. De már mostantól a mindenna­pok munkájában ezeket a kérdéseket súlyuknak meg­felelően kell kezelni. Az egységes irányításnak meg­vannak a szervezeti keretei, bár néhány jogszabályi mó­dosításra még szükség van. Egyszóval: egy egészsége­sebb életforma megteremté­sén kell fáradoznunk. A jö­vőben például a verseny- sportra, amely továbbra is fontos, kevesebb időnk jut. Épp ezért láttunk hozzá már az óesztendőben a szakszövetségek átszervezé­séhez, megerősítéséhez. A huszonháromból tizennégy máris újjáalakult. Nagyobb hatáskörük lesz, és önálló­ságuk is ng. A szakmai irá­nyítás fő feladataik közé tartozik. A sportágukat érintő minden kérdésben számítunk a véleményükre is. — Már évek óta hangoz­tatjuk a „nyitott kapuk” el­vét. Valóban kinyílnak azok a kapuk a mozogni, sportol­ni vágyók előtt? — Elkészült az idei sza­badidős-versenynaptár ér­demes belelapozni,, mert e kérdésre a válasz belőle ki­olvasható. Mindent elköve­tünk, hogy ne fogadja be­zárt sporttelep és egyéb lé­tesítmény azokat, akik káiítunfc már. Néhányan le­morzsolódtak, de a „mag” maradt, a kettőből egy csa­ptait lett, igaz, az ellenfél is „vizes” — az uszodát rend­szeresen látogató, más sport­ágakat űző fiatalokból ver­buválódik. — Apropó, fiatalok... A ti átlagéletkorotok huszonhét óv. Mikor öregedtetek ki? — Amikor megszűnt a Rákóczi vízilabdaszafcosztó- lya, senkii sem tudja, miért. Az OB II-ben játszottunk, és kellő támogatás mellett re­ményünk lehetett a feljutás­ba is. Sajnos, a remény csak álom maradt... — Mit vártok a mai mér­kőzéstől ? — Mindenekelőtt nagy küzdeitoet, s végre győzel­met. S most már a krónikásé a szó. Az ellenfél győzött, három és fél órás. elkesere­dett csatában, 15:14-re. Jövő­re, ha fúj, ha fagy, vissza­vágót játszanak. V. G. igényt tartanak rá. De nem-' csak kinyitani szükséges, hanem meghirdetett prog­ramokkal gazdagítani is kell a lehetőségeiket.. Főleg az egész családot érintőkre gondolok. — Mit várhatunk az új évtől Somogy sportjában? — Én nem hiszem, hogy bármelyik sportágban is látványos ugrás történjen, de biztos vagyok benne, hogy megszilárdítjuk he­lyünket a csapatsportágak­ban, könnyű- és nehézatléti­kában — itt elsősorban a birkózásra és cselgáncsra gondolok — ismét előbbre lépünk, és az új csarnok el­készültével a ritmikus sportgimnasztika is dinami­kusan fejlődik tovább. Há­rommillió forintos sport­alappal rendelkezünk; ez nem sok, épp ezért egy vál­lalati sportalapot kívánunk létrehozni. De ennél is fon­tosabb, hogy a rendelkezés­re álló anyagi eszközökkel jobban gazdálkodjunk. Éves feladataink közé tartozik a tehetségek megtartása, a szakemberek még jobb er­kölcsi és anyagi megbecsü­lése. S amit joggal remé­lünk: a tanácsok vezetésé­ben olyan szemléletváltozás következik be, amely e fontos társadalompolitikai feladatot segíti megvalósí­tani. Szeretnénk, ha ezek a gondok a tanácsi munka fontos és szerves részévé válnának. 1987 gazdag évünk lesz. A már ismert hagyományos nagy verse­nyeken kívül RSG-ben IBV-t rendezünk, és ná­lunk lesz a kosárlabda-ka- dett Európa-bajnokság is. S ha már lehetőséget kaptam, ezúton is szeretném megkö­szönni szakembereinknek, társadalmi aktíváinknak múlt évi munkájukat; ne­kik és mindenekelőtt spor­tolóinknak eredményekben gazdag évet kívánok, öreg­bítsék tovább Somogy hírét idehaza és külföldön egy­aránt ! J. R. SIKERES ÉV VOLT Harmadik évét zárta a kaposvári sportcsarnok. A rendezvényekből átlag más­fél napra jutott egy-egy. A múlt év sporteseményei kö­zül hét nemzetközi találko­zót rendeztek, továbbá or­szágos versenyeket is tartot­tak. Három kaposvári első­osztályú csapat tartja itt rendszeresen hazai mérkőzé­seit. Gundy Richárd, a sport- csarnok igazgatója elmond­ta, hogy a tömegsport is he­lyet kapott az intézményben. Összesen 25 olyan sportak­ció volt, amelyen a sportol­ni vágyó amatőröket látták vendégül. Az első fedettpá­lyás lábteniszbajnokság is sok résztvevőt vonzott. A csarnokban adtak egymás­nak találkozót azok a fia­talok, akik az országos sport­napok rendezvényein szere­peltek. A sportolás mellett kultu­rális rendezvényekre is sor került. A teljesség igénye nélkül néhány, az emléke­zetesebbek közül: nemzetkö­zi táncverseny, Kabos-est, a Markos—Nádas duó fellépése és egy gór könnyűzenei kon­cert. A következő évben is folytatódik a hasonló jellegű műsorok sora. Tárgyalások folynak — többek között — az R-Go és a Zi-Zi Labor együttessel. Az első negyed­évben várják őket. Nem hiá­nyoznak majd a kiemelkedő sportversenyek sem, kosár­labda Európa-bajnokságot rendeznek az ifjúsági kor­osztályok és ritmikus sport- gimnasztikai IBV-re készül­nek még az intézményben. Szilveszteri rangadó HÍREK Január A nap 7.32 órakor kél, s 16.04 órakor, nyugszik; a hold 9.47 órakor kél, s 18.56 órakor nyugszik. 2 A várható időjárás Péntek Ábel Eleinte felhőátvonulásokból elszórtan futó zá­por lesz, később országszerte esőre, záporra számíthatunk. A nyugati szél észak—északkele­tedre fordul, és tovább erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, pénteken 4 és 9 fok között alakul. Szilveszteri tv-lottó A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a szilveszteri tv-lottó nyerő­számai a következők: 20, 34, 50, 67, 87 A szeszes italok értékesítésének korlátozása Január 1-jén hatályba lé­pett a belkereskedelmi mi­niszter rendelete a szeszes italok értékesítésének korlá­tozásáról. Ezek értelmében munkanapokon reggel 9 órá­ig nemcsak a vendéglátó- üzletekben, hanem a kiske­reskedelem üzleteiben is ti­los szeszes italt árusítani. — Üj termékek gyártá­sát kezdik meg az idén a ho- mokszentgyörgyi tsz ipari üzemeiben. A budapesti Kontaktéval kötött kooperá­ciós szerződés alapján a no­vemberben átadott új üzem­csarnokban könnyűfémszer­kezetes műszervázak és al­katrészek készülnek, s ha­marosan átveszik az egész gyártási sort; az újabb 20 embernek ad majd munkát. Elkészült egy i felületkezelő- és festőműhely is, így laka­tosüzemük már komplett lemezmunkákat is vállal. Üj termékük lesz például az MTZ traktor-kipufogódob. — Kibővített műsoridőben, reggel 6 órától sugároz hét­főtől a Magyar Rádió 3. mű­sora. Növekszik a híradások száma is: reggel 6, ,7 és 8 órakor lesz, délután pedig 13 órakor, este 7-kor és fél 12- kor. — Póninak nevezték el azt az elektromos teherau­tót, amelyet a Szovjetunió­ban a togliatti gyár fejlesz­tett ki. Kétszáz kilogramm terhet visz, sebessége pedig óránként eléri a 60 kilomé­tert. Motorját környezetkí­mélő akkumulátorok táplál­ják. Jelenleg Moszkva bel­városában próbálják ki a kis villanykocsikat. 75 éve született Renato Guttuso olasz festő­művész, az olasz neorealiz- mus legjelentősebb képvise­lője, a Békevilágtanács el­nökségének és az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, nem­zetközi Lenin-békedíjas. Po­litikai elkötelezettsége gye­rekkorára nyúlik vissza; már egész fiatalon részt vett az antifasiszta mozgalom­ban, tagja lett a kommu­nista pártnak, majd a párt központi bizottságának. Hu­szonöt évesen — 1937-fcen — képet festett a spanyol fa­siszták áldozatául esett Gar­cia Lorca emlékére. A ber- gamói biennálén díjat nyert Keresztrefeszítés (1941) című képét az egyház indexre tet­te. 1945-ben látott napvilá­got antifasiszta rajzsoroza „Gott mit uns” címmef. Ké­pei témáját részben az olasz történelemből, részben pedig a munkásmozgalomból (Szi­cíliai szegényparasztok föld­foglalása) ér a munkásosz­tály életéből (Rézbányász- sorozat) meríti. Drámai hangvételű művészete Cara­vaggio, a szicíliai „sassonc” festészet, és az expresszio- nizmus elemeit ötvözi rea­lista formanyelvbe. Pátosszal teli stílusát er­kölcsi-politikai elkötelezett­ség jellemzi, amely azonban sosem válik kizárólag pro- pagandisztikussá. Budapes­ten 1954-ben rendeztek mű­veiből kiállítást. — 29 millió forint hasz­not, illetve megtakarítást eredményeztek az idén a Ti­sza Cipőgyár újítóinak ötle­tei. Az újítások a hatéko­nyabb termelőmunkát, ami­nőség javítását szolgálják, s előmozdítják a takarékos gazdálkodást. — Ipari tevékenységük bő­vítése céljából széles körű tárgyalásokat folytatnak a megye áfész-ei, illetve a Mé­szöv a székesfehérvári Szöv- mű Vállalattal haszongép­jármű-telep közös létesítésé­ről, a Győri Keksz- és Os­tyagyárral különféle koope­rációs munkákról tanácsko­zik. A bedolgozói tevékeny­séget kívánják szélesíteni az Akkumulátor- és Száraz­elemgyárral. — Csökkent munkaképes­ségű dolgozói számára kí­ván kereseti lehetőséget biz­tosítani a Kapós Volán: szo­ciális tervében csomagoló­eszköz-gyártó tevékenység előkészítése szerepel. Ez fél­száz 'dolgozónak teremt majd munkalehetőséget. — Cikóriából pótkávét ez­előtt 75 évvel készítettek először az ország egyetlen feldolgozóüzemében, János- somorján. Már az új termés feldolgozását is befejezték itt, vagyis 15 ezer tonna gyökér­ből 4500 tonna kávéalap­anyagot gyártottak. — Megváltozott Marcali­ban a délutáni körzeti or­vosi rendelés ideje: mától a rendelés 15 órától 18 óráig tart. Munkanapokon hétfőtől péntekig központi ügyelet működik délután 6 órától reggel 7 óráig, s délutáni rendelések és a központi ügyelet helye: Marcali, Béke u. 26. sz. Telefon: 285. A hétvégi és ünnepi központi ügyelet rendje változatlan. Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: _ 11-510 ® — Háztartási mosogatógé­pek gyártását kezdi meg a salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár, az olasz Za- nussi céggel együttműködve. Évi tízezer gép gyártását és szerelését vállalják. — Számítógépes szakács- könyvet próbálnak ki Stock­holm egyik élelmiszerboltjá­ban. A berendezés egy gomb­nyomásra jelzi, mi minden­re van szükség a kívánt étel elkészítéséhez. — Figyelmetlenül lépett az úttestre egy parkoló gép­kocsi mögül tegnap hajnal­ban i— négy óra öt perckor — Kaposváron a Búzavirág u. 5. számú ház előtt Rá­kóczi Ilona ö2 éves laboráns, kaposvári lakos, és egy, fék­távolságon belül érkező sze­mélygépkocsi — a vezető gyors fékezése ellenére — elütötte. Rákóczi Ilona köny- nyebben megsérült. — Az Áramszolgáltató Válla­lat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1987. január 2-án és 3-án naponta 7 órától 15 óráig a Bartók Béla utcában a Gilice utcától a Mikszáth K. utcáig, az Iszák utcában a Csatorna közben és a Csík F. sétányon, a Zrínyi utcában a Bartók B. utcától a Jedlik Ányos utcáig, valamint a Sal- lai utcában a Zrínyi utcától a 17-es, illetve a 60-as házszámig áramszünet lesz. (32232) — Értesítjük a la kos iá go; és a közületeket, hogy 1987. január 4-én Kaposváron országos ál­lat- és kirakodóvásár, Fonyó­don autóvásár lesz. (92154)

Next

/
Oldalképek
Tartalom