Somogyi Néplap, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
1987. január 31., szombat Somogyi Néplap IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS B Fábián László* KÖTÖFÉK A Zettl—Langer-gyűjtemény Valaha utcaajtótok előtt álltam így, és szólongattalak neveden: induljunk szokásos (gyakran nem is volt any- nyira szokásos) őrjáratainkra, nézzünk szét a pajták mögött, fussunk el egy trappban a lődombig, onnét — óvakodva — az erdőn át, hogy a fölnőttek észre ne vegyék, a lóúsztatóig, előbb azonban az érparton még ugrasszuk vízbe az unkákat, a barna erdei békákat, vagy — ellenkező irányban — settenkedjünk ki a malomhoz (dehogy is volt az már malom, a háború csak a gátat meg a meredező cölöpöket hagyta meg belőle), ahol, ha éppen alacsony a vízállás, rámerészkedhetünk a száraz gátra, hogy onnét lessük a vizet (rosseb a kőikéit — hallom anyád szidalmait — mindig a vizet lesik, még beleeszi őket a ménkű!), vagy föllebb a parton ^zt a korhadt tüsköt, amelyben kígyók (dehogy azok, ártatlan siklók voltak) fészkeltek, hogy borzongva piszkálgassuk őket; valaha ott strázsáltalák, amíg elő nem keveredtél kiáltozásomra a színből vagy a műhelyből, valahonnét a kert alól. ahol jobbára a kuliéval vacakoltál, hívtalak kitartóan, olykor ráfanyalodtunk, hogy odasündörögjünk valamelyik őrző gyerekhez, akitől legalább egy csikket kikönyöröghettünk, később, mikor már magunk is tehenekre vigyáztunk a réten, csak egymás hangját lestük, néztem, föltűnik-e végre fekete klottgatyád a zöldben, miképpen az egészet figyelted te is, úgy tereltük a marhákat, hogy mind közelebb keveredjünk egymáshoz, és amikor kicsi idő maradt délben (a délutáni kihajitás előtt), te álltái az utcaajtóban előttünk, kiáltottál: gyerünk a folyóra, s a nyár perzselő útporából örömest dugtuk lábunkat a hűs vízbe, bemerészkedtünk a legmélyebb forgókba, hogy kékülő ajakkal, borzongó remegéssel szaladjunk aztán a szivárványszemcséket csillogtató fövenyre, az elmaradhatatlan klott inas combjainkra tapadt, föl kellett csavarnunk a gatya szárát, hogy mozogni tudjunk benne, hemperegtünk a forró homokban, mély barlangokat kapartunk bele, és egy- szercsak (pontosan tudtad te is, mikor indult a csíny) kapkodni kezdtünk a társaságunkat kereső lányok után, disznólkodó megjegyzésekkel botránkoztattuk őket, durvábbnak akartunk látszani, mint amilyenek voltunk, hogy átérezzék hóbortos fölényeinket, hogy megfélemlítsük őket, és rákény- szerítsük tiszteletünkre, mert ekkor ezt véltük az egyetlen elfogadható viszonynak, mivel egymás előtt is fitogtatni akartuk lehengerlő modorunkat, hiszen váratlanul közénk pottyant az a lány (igen, valóban ezzel kezdődött minden!), csak úgy ott termett, szó szerint közi- bénlk, és ezáltal távolabb is taszított bennünket egymástól: álltam a kaputok . előtt, hiába kiáltoztam: csak az a megnyomorodott fenevad csaholt álltái az utcaajtóban, a miénkben, szólongattál: hangod egyszerűen nem jutott el hozzám valami kiszakadt belőlem, ami hozzád kötött, valami kiszakadt belőled, ami ösz- szefűzött, ami 'egymásra utalt, és elindultunk — látszólag másfelé —, hogy minduntalan egymásba ütközzünk, mert attól a pillanattól fogva úgyszólván minden utunk ahhoz a lányhoz vezetett, vastag, szőke fufruja alól zöld szeme csillogott félénk (feléd és felém; talán olykor egyszerre 'Fábián László írása a Központi Sajtószolgálat 1986. évi pályázatán különdíjat nyert. is), egyike volt ez számos trükkjeinak, amelyek ellen akkor még nem voltunk fölvértezve (és így lehettünk egyazon pillanatban boldogok és boldogtalanok), amelyek közül azonban rövidesen jó párat megismerhat- tünk) én tudni véltem, hogy ki is ismerhettem), önfeledt izgalommal mesélted, hogy a verandán az öledbe ült, és a fekete klottgatya képtelen volt megvédeni feszülő kamasztitkodat, én pedig beleremegtem az elbeszélésbe, hiszen még meztelen hátamon éreztem a fonott karosszék mintáit, amint belenyomódtak a bőrömbe, és pontosan ismertem azt a zavart büszkeséget, amely sugárzott belőled, miképpen tenyeremen is bármikor megformálhatta volna gömbölyű mellét, olyan pontosan följegyezte hajlatait; mesélted csókját a híd alatt (ott, ahol korábban a cigarettázás művészetét próbálgattuk), én pedig elhallgattam, ami nekem jutott; minden akkor kezdődött: a rajongás, a vetélkedés, a ragaszkodás, a féltékenység, a szerepek gondos kiosztása, a tekintélyt hajszoló kíméletlenség, öröm és szenvedés, hiány, majd- nem-beteljesülés, állandósult izgalom^ düh és kínlódás, harag, cívódás köztünk pedig — közted és közöttem — valami szótlan és mélabús egyezség a méltatlan helyzetek kerülésére, állhatatos fegyelem a viszonyunkban, az ütközések kerülése, eredendő tapintat, jóllehet, könnyek (szószerint is), fogcsikorgatások közepette, hogy aztán együtt bukjék fölszínre belőlünk az elkeseredés, az első kama- szos lerészegedés után, a bor mámorában belőled is belőlem is ugyanaz a név bugy- gyant elő mániákus ismétlődéssel, keserű epe, a hányás keserűsége, a reménytelenség keserűsége, a fájdalomé és a kijátszottságá, tompa kiáltozások egymás felé a hajsuhogás fölött, kapkodás egy elmosódó arc után, amely — egyetlen pillanatra — csábító élességgel rajzolódik ki, mint amikor a mozigépész a vetítés élességét próbálja beállítani, mindössze annyi a különbség, hogy ezúttal a folyamatos vetítés züllik szét szürke foltokká, hiába nyúlnál, nyúlnék utána olyan sóvár- gó mozdulattal, és benned ottragadt ez a semmivé fosztó lánykép is a legélesebbek között (én kijózanodtam), cipelted magadban tovább, ámbár — láthatólag megroggyantál terhe alatt (én csak elképzelem azt a sajo- gást), ú'jra meg újra visszavarázsoltad azt a bizonytalan állapotot, amikor a legpontosabb kép, a legvilágosabb lenyomat is távolodni kezd valahová a végtelen mélyére (bennem- a felejtés gyógyító eufóriája, valamint újabb, kiérleltebb és rafináltabb kísérletek), túl a szőlőlugas árnyékán, a zizegő nádas sűrűjén, a petrencék rendezett halmain, aláúszik a folyó megújuló hullámain, A tehénnek rengeteg előnye van. A jámbor állat odajön, ha csalogatni kezdik. Az autó ilyesmit magától néha még parancsra sem csinál. Egy tehén sokkal több tejet ad, mint egy jó autó. A tehén magához hasonlót kölykedzik, az autó csak irigységet szül. Az álló tehén mindig kérődzik, ily módon szünet nélkül részt vesz az újratermelési folyamatban. Az álló autó viszont csak áll és rozsdásodik. A tehén nem jelent veszélyt a gyalogosok számáés nem merül föl szirénképpen a habokból, ámbár ültödben ott az átforrósodott fövenyen mintha csakis arra vártál volna, kiáltoztam a füledbe, hogy visszatérítselek, és megrémültem a gondolatomtól; megértettem hosszúra nyújtott menekülésedet, előbb a hajtóvadászatot, amit elrabolt vágyaid után indítottál, mert minden akkor kezdődött: rohantál utána, hátha megragadhatod szoknyáját, bolyongtál egy ismeretlen város ismeretlen falai között, netán föllelhetnéd, hogy a véletlen segítségedre lesz, eleinte minden szabad pillanatod erre az esztelen kutatásra szántad, valami kegyben reménykedtél, talán ha megadatnék (én még ezt a kegyet sem hajkurász- tam, mégis ráakadtam egy komor őszi délutánon, amikorra már elnyugodtak a fegyverek, ugyanabban a városban), és nem tudtad, nincs ilyen kegy, számodra csak a kocsmák kegyelme marad, valami suta csodában bíztál, hiszen benned csodaként élt a megjelenése, csodaként legócskább trükkjei is; képzelegtél, egyszereseik beállít a versenyistállóba, ahol a kecses állatok közelében megfelelő elfoglaltságra akadtál, megáll majd az ajtóban, zöld szeme átvillog a félhomályon, a hajnal málladozó szürkületén, lappangó mosolyára a lovak egyszerre fölnyerítenek, mintha köszönteni akarnák, de lehet ez akár a kancák irigysége is, mindenesetre te megérezted őt, te őt érezted, őt te érezted, csillapíthatatlan vágyakozásod eredménye ő, megkésett közeledés annyi vélt vagy gyanított ígéret után, amik benned kicsíráztak, sőt, majdhogynem szárba szökkentek (bennem dehogy, én a józanság mintaképe: élni kockázat nélkül), szemed mereven ráfeszül a jelenésre, annyi esztendő után is a csodára, amit — talán azért tudod — egy kis csalással varázsoltál magadnak, szé- dületed mutatványa ez (enyhe. savanykás illat lengedez az istálló szagában), tántor- gásod egyre bizonytalanabbá teszi lépteidet, tétován kapaszkodóik után tapogatsz, indulsz a fény felé, a zöld szemek jelzése felé, zizzenő szempillák felé (én már kiáltozom, neveden szólítlak, mint hajdan utcaajtótokból), kezedből kötőfék lóg, olyan rendezetlenül húzod magad után, ahogy sose tetted volna, arcodon fölpiroslik a hajnali nap fénye, mi több, némi glória fedezhető föl erősen kopaszodó fejed fölött (ellenfény, bizony ellenfény — mondogatom ostoba tudálékossággal), tétovázásodból is rettenetes bizonyosság süt felém) szólon- gatlak olyan hangon, amely — sajnos — többé már semmiképpen el nem érhet), a padlás felé visz: elindultál abba a kirekeszthetetlen és föltéphetetlen magányba — fejfádnál állva szólongat- lak ra. E jámbor állatok által megtaposott személyek aránya az összlakossághoz viszonyítva nevetségesen csekély. Haladáskor a tehén soha nem esik abba a kísértésbe, hogy az előtte haladó kollegáját megelőzze. Csak méltóságteljesen és megértőén bandukol mögötte. A négylábúak e fajtájának nincs szüksége különleges közlekedési utakra. Elsősorban a mezőket kedveli, és ott fegyelmezetten viselkedik. Jóllehet a mezőkön közlekedési lámpákat nem helveztek el. enŰj kiállítás Sopronban A Zettl—Langer gyűjtemény megteremtője Sopron egyik nagy lokálpatriótája, Zettl Gusztáv volt. Dédnagy- szülei 1750-ben Bajorországból telepedtek le Kőszegen, majd a szülők 1830-ban Sopronba költöztek. Ekkor vették meg a Balti úti házat, és itt született 1852-ben Zettl Gusztáv. Barátja, műgyűjtő pályájának részese Storno Ferenc volt, kora neves restaurátora, a soproni Storno- magángyűjtemény megalapítója. Zettl Gusztáv 1870-ben Bécsbe került kereskedelmi gyakornoknak. Elhatározta, hogy festőművész lesz, ám az apai határozat a művészi ólmok végét jelenítette. Hazatérve Soproniba, bekapcsolódott apja üzletébe, a napi munka után azonban festett, zenélt és gyűjtötte a régiségeket. A háború után a magyar állam védetté nyilvánította a gyűjteményt. * » * 4 Nézzük meg — a teljesség igénye nélkül —, mit sikerült a műgyűjtő Zettl Gusztávnak megmentenie az enyészettől. A lépcsőház Mán fegyver- gyűjtemény látható: puskák, kardok különböző időkből (köztük egy aranyozott hüvelyű, drágaköves török kard is), íj, nyílvesszőkkel, odébb két dob az 1848—49-es magyar szabadságharcból. Csontmaikolatú .török hanid- zsárok, gyöng yh á z - berakó - sós aráb és török puskák'. Két szép 16. századi török nyereg, mellettük Wallenstein katonáinak méllvértjei, rákfarkú sisakjai, pisztolyai. A sarokban római amfora, egy vitrinben pedig régi népviseleti darabok: egy borvörös, ezüstgombos, parasztmellény, aranyfonálitól súlyos hollandi és bajor főkötők, vörösréz kancsók, tálak. A lépcsőház lámpája nek ellenére jóval kevesebb a baleset, mint az utakon, ahol viszont piros-sárga- zöld fények villognak éjjel-nappal minden keresz- teződésbexi. Egy árókban sem borul fel a tehén. A mélyedésekben legelésző tehenek általában sértetlen „karosszériával" ússzákmeg az ilyen kalandokat. A tehén nem rendelkezik lecsavarozható részekkel, amelyeket kétes elemek a sötétség leple alatt eltávolíthatnak, s a következő napon pedig többszörös áron továbbadhatnak. egy hatalmas vendéglős cégér, a hajdani Kakas vendéglőj é. Amott érdekes zárás botgyűjtemény. Az előszoba ajtaja fölött gót betűs felírat: „Kommt herein, hier ist’s gut sein!” Jöjj be, jól érzed itt magad ! Itt vannak az őskori és ókori régészeti leletek, amelyek az egykori Scarbamtia földjéből kerültek elő az ásatások és építkezések során. Pattintott, csiszolt kőeszközök, nyílhegyek, „tűz- kutyák”, bronzkori, vaskori használati tárgyak. Sok a római kori emlék: mécsesek, az elmaradhatatlan obúlus- sal, utolsó szolgálatként Cha- ronnak, az alvilág hajósának. Üvegfiolák, „terra sd- giJlata” edények, fibulák, római bronzesZközök, gyűrűk', karperecék... E patás jószág feltankolásához elegendő egy me- zőcske, rétecske, az autó viszont speciálisan felszerelt kutat igényel. De hát az autónak is vannak előnyei! A tehén nyakába csak egy kolompot rakhatunk, a kocsira viszont mindent felmázolhatunk, felragaszthatunk, felcsavarozhatunk, amit csak akarunk. Továbbá egy tehénnel nem tehetünk kéjutazást a szomszéd feleségével. Fordította: Szabó Béla fóliiánsok sorakoznak. Biblia 1564-ből metszetekkel, régi jogi könyvek, korai útleírások, válogatott történeti munkák, latin, illetve német nyelven. Az ebédlőbe nyíló ajtó mögött ismét vendéglőscégér, vasból kovácsolt forgácscsomóval. (A forgács németül „huschen”, jelezte a borkiméréseket a soproni gazdapolgár házakban, innét a „Buschenschank” elnevezés.) A ebédlőbútor úgynevezett „altdeutsch”, ónémet stílusú. Egy biedermeier vitrinben óhabán edények (a legrégibb 1643-ból való), alattuk piros mintás holicsi edények. A színes üvegablakokon négy ősi foglalkozás, a halászat, vadászat, földművelés és a pásztohko- dás képei, fölöttük bölcsel- kedő szövegek. A pásztor fölött ez áll: „Beschützen u. erhalten Heisst nicht veralten.” (Megőrizni és megtartani nem jelent elavulást.) — Akár a csalód jelmondata is lehetne! A szobát 12 gyertyás — ma már villanyégős — 17. századi flámand bronzcsillár világítja meg. Egy szép szekrény tele van régi értékes porcelánnal és üvegneművel. Alt-Wien; Meisseni,. Rosenthal remekei, Schlaggenwald kézi festésű készlete, óherendd darabok láthatók egymás mellett. Előszeretettel gyűjtötte Zettl Gusztáv a céhemllékeket is. Céhlratok, korsók, mesterlevelek, büMkomok mellett jelentős értékei a gyűjteménynek a céhládák. E szobában találhatóik a Zettl-gyűjte- rhény legértékesebb képei: eredeti alkotások Jacques Courtis tói, Maulbertsch-től. B. J, Széles polcokon bőrkötésű E,ikpo,i A TEHÉN VAGY AZ AUTÓ?
