Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-13 / 267. szám
1986. november 13., csütörtök Somogyi Néplap 3 A POLITIKA NYITOTT OTTHONA — A politikai oktatás valamennyi szakágban — a pártiskolán', a továbbképző tanfolyamokon — a gyakorlati ellet, a maiséig középpontba állítására van szükség. Az embereket ugyanis az érdekli. A mozgalomtörténetben is viszonylag gyorsan akarják megismerni az elméletet, a mának szóló ta- nuilságdkra viszont sokkal jobban kíváncsiak. — Nehezebb fölkészülni az órákra ? Most ez is más, mint régen. Több, mint a tankönyv, mért ha az két-há- roméves, már túlhaladja az élet. Ki kell egészíteni, ezért például rendszeresen veszünk föl a rádióból, a tévéből is műsorokat. Ma úgy emlegetik az Oktatási Igazgatóságot az országban, mint az egyik legjobban fölszeréit intézményt. Vörös István technikus be is bizonyította ezt, amikor megmutatta a stúdiót az irányítópulttál, a diafilm-, magnó, videoszalag-tárral. — A videolánc révén egyszerre három műsort tudunk sugározni a tantermekbe. A Nagy a sürgés-forgás a megyei pártbizottság Oktatási Igazgatóságának aulájában. Van aki könyvet vásárol, mások a kiállításokat nézik még, a stúdióba kopognák be tanácsért vagy a könyvtárban nézik meg a legfrissebb folyóiratokat. Egyre többen tudják, hogy ez olyan nyitott párttntéz- mény, ahol mindenkit szívesen látnák, minden fontos rendezvénynek szívesen adnak helyet. Az a csaknem ezer hállga- tó, aki ebben a tanévben Kaposváron a pártiskolán, a különféle tanfolyamokon, az esti egyetem általános és mák iránti érdeklődés, a foglalkozások egyre jobban a bátor politizálás terepeivé válnak. Javult a közösségek vitászelleme és -kultúrája. A hallgatók marxista műveltsége gazdagodott, jobban eligazodnak a bonyolult kérdésekben. Egyre nagyobbak a követelmények és az igények is. Az intézmény igyekszik tartósan megalapozni a hallgatók 'marxista—leninista világnézetét, elérni, hogy tudásuk, fölkészültségük gyarapodjon. Becsülendő, hogy a tanárokat, a propagandistákat újszerű gondolkodásra, az oktatás módszertani jékozódást jól szolgálják azok a foglalkozások, ahol a hallgatók üzemlátogatásokon, pártrendezvényeken vesznek részt. Megnéztük a korszerűen berendezett, minden szemléltető eszköz használatára alkalmas tantermeket. Ezekben valóban megvan a lehetőség az életszerű, vonzó, színes élaődásdkra és foglalkozásokra. — Azt szeretnénk, hogy akik ide járnak, jól érezzék magukat és ne legyen kétségük afelől), hogy gazdagabban térnek haza, mint ahogy ide érkeztek. Lényeges, hogy az oktatásban dióba. A nagyobb rendezvényekre egyre többen jönnek. Akik kiszorulnak egy másik terembe, most már a hang mólé képet is kapnak. A kifejezőkészség javítására, fokozására retorikát is tanulnak a pártiskolások. A videót ott és a nyélvoktatásság politológiai szakbizottságához. Megkezdték több megyei kiadvány — így a megye munkásmozgalom-történetének, az igazgatóság évkönyvének — előkészítését.. Az igazgatóság a propaganda megyei módszertani és pedagógiai központja. A szakosító tagozatán, a különböző speciális kollégiumokon-tanul, érzi, milyen újítások teszik érdekessé, tartalmasabbá a poilliitika tudományának elsajátítását. Eredics Károly, fez Oktatási Igazgatóság iga agatója szívesen beszélt a .tartalmi, az irányítási, a módszertani és egyéb törekvéseikről. — Az Oktatási Igazgatóság a marxizmus—lenini zmus oktatását, a pártpolitika megismertetését, ß káderpolitikai igények kielégítését látja el. Elmondhatom, hogy valamennyi városi jogú pártszervezet körzetében megteremtettük az esti egyetemi oktatás feltételeit. Megkezdtük az új rendszerű propagandista-képzést. A megyei politikai igények szerint növeltük a továbbképző és céltanfolyamok számát. Figyeltünk arra, hogy egy-iegy (kongresszusi, Központi Bizottsági ülés után a pártszervek vezetői, tagjai és apparátusa mihamarabb megismerjék a politikai, állami, gazdasági és társadalmi élet új elemeit. Az egyéves és az öthónapos pártiskolán elindítottuk a számítástechnika, az orosz és a német nyelv oktatását. Gondoltunk az ének- és a testkultúra fejlesztésére is. A nyelvtanfolyamon angol nyelvet is tanítunk. Ma mindenki megfogható, irányt mutató tájékoztatást akar a nemzetközi, a belpolitikái, a megyei helyzetről és az előrelépésről vagy annak lehetőségéről. Az igények mind jobb kielégítésére törekszik az intézmény. Ennek az eredménye, . hogy jobban kapcsolják össze az elméletet lés a gyakorlatot. — A tartalmi korszerűsítés célja, hogy az ismeret meggyőződéssé, cselekvő, teljesítményre indító (tudássá váljon — hangsúlyozta az igazgató. — Az oktató-nevelő munkában különösen fontos feladatnak tartjuk a folyamatos tanulásra, az önművelésre, az önállóságra, az önálló (tanulásra való nevelést, az ilyen irányú készségek fejlesztését. Ennek eredményeként nőtt az időszerű téés mozgalmi jellegének erősítésére ösztönzik. — Sóik mindennel foglalkozunk mostanában. Itt van például a számitásteahnika bevezetése az oktatásba — mondta Eredics Károly. — Szorgalmazzuk a marxizmus—lenini zmus klasszikusainak, a jelenlegi marxista irodalomnak a tanulmányozását. Gondot fordítunk a megyei adottságokra. Ezt szolgálja a megyei pártbizottság határozatainak rendszeres megismerése. A iában is jól alkalmazzák. Benéztünk a könyvtárba és az idén kialakított szép olvasóterembe. Széliöné Fábián Mária vezető büszke a 25 ezer kötetes társadalom- tudományi szakkönyvtárra. — Hetven-nyolcvan féle újság, folyóirat jár rendszeresen, a kézikönyvtárunk kétezer kötetes. Minden megvan nálunk, ami a pártoktatáshoz szükséges. Az anyagiakra nem panaszkodhatunk; egyik legjobban ellátott, fölszerelt könyvtár a miénk. Témafigyelésit is végzünk, most próbáljuk a számítógépet felhasználni a munkánkban. Az idén sok pénzt költöttünk hangszalagra, nyelvkönyvekre, számítástechnikai tankönyvekre. Időinként szükség volna másolatkészítésre, de ehhez nincs eszközünk. Az igazgatóval arról is beszélgettünk; kidolgozták az elméleti, kutató és publikációs tervet, hogy tevékenyebb szerepet vállalti ássanak a tudományos döntések megalapozásához szükséges változatok kidolgozásában. Megszervezték például a szociológiai, az egyházpolitikai csoportot, s kapcsolódtak a Pécsi Akadémiai Bízottnyitottság az egyik legszembetűnőbb változás az utóbbi években. — Ma már akár páirtok- tatásd és közművelődési intézménynek is lehetne nevezni bennünket — jegyezte meg Eredics Károly. — Képzőművészeti és fotókiállításokat rendezünk, minden héten filmet vetítünk, filmklubot nyitottunk, 1956-tól 'napjainkig bemutatjuk az ország, a megye fejlődését. Otthont adunk tudományos tanácskozásdknak, fontos fórumoknak, mert mi is hasznát érezzük az oktatásban. Nálunk bárki jód érezheti magát, szívesen fogadjuk, s innen a legújabb ismeretekkel fölvértezve távozhat. Sóik tervről hallottunk. A következő tanévtől tizenhatféle speciális kollégium indítását tervezik. Szeretnék enyhíteni a pártoktatás, a káderképzés Kaposvár-köz- pontóságát. Vidéken levelező tagozatú pártiiskolát szerveznek. Így azok is lehetőséget kapnak, ákik a családi vagy munkahelyi kötöttségük miatt nem tanulhatnának. Sókat várnak attól is, hogy szorosabbra fűzik a kapcsolatot végzett hallgatóikkal. négy tanszék hétfőn reggel leadja, hogy mit kémek lejátszásra, fölvételre. A KISZ Politikai Képzési Központja is be van kapcsolva a stűolyan munkaformákat, módszereket alkalmazzunk, amelyekkel meg tudjuk szerettetni a tanulókkal az anyagot és érdekessé tesszük a témákat, ösztönözzük az önálló tanulást. Ez azért fontos, mert szeretnénk az érdeklődésüket hosszú távon fenntartani, vonzóvá tenni számukra a politikai tudományokat. Szabó György, a mumlkás- mozgailmii tanszék vezetője megerősítette az elmondottakat. video kazetták