Somogyi Néplap, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-28 / 280. szám
4 Somogyi Néplap I 1986. november 28., péntek Á hulladék nem vész el PAPÍRGYŰJTŐ ISKOLÁSOK JOGI TANÁCSOK Házastársi eltartás ben 8300 tonna vas érkezett a telepre, az idei terv csupán 7900 tonna begyűjtésével számol, de várhatóan 7400 tonnánál nem is tesz több ez a mennyiség. — A réz-, ólom-, alumími- umhuiladék viszont egyre több. A fémhulladékot szintén bálázzuk, géppél. A színesfémek közül mágnessel választjuk ki a vasait. Ezt körvétően préséli össze a gép, az anyag faijsúlyától függően, különböző súlyú bálákká. Gumiból a Volán vállalatok hozzák be a legtöbbet. Rongyot egyre kevesebbet vásárolnak, s nem kerülhet közéje műszólas anyag, valamint nejlon sem. A többiA VI. ötéves terviben kormányprogram jelölte meg a hulladékhasznosítással kapcsolatos tennivalókat. A program megvalósításában kulcsszerepet kaptak a MÉH tröszt vállalatai. A l^él-dunántúli MÉH Vállalat négy megyében fogja össze a helyi telepek munkáját. A vállalat egyik legnagyobb telepe Kaposváron található. Kőhalmi István, a telep vezetője: — Mintegy 35—40 kilométeres körzetből gyűjtjük be a hulladékot. Részben a lakosság, részben pedig a vállalatok, ipari üzemek szállítják ide. A lakosságtól főleg papír érkezik, de hoznak vasat és egyéb fémet is. A papírgyűjtésből számottevő részt vállalnak az általános iskolák. Évente kétszer — ősszel és tavasszal —, előre meghatározott napon szállítják el a gyerekek által ösz- szehordott papírhegyeket. Mérleget, szállítóeszközt a MÉH ad. A vállalat egyes telepei önálló reklámtevékenységet nem folly tatnak, de az iskolákban a legjobb hulladékgyűjtőket különféle ajándékokkal jutalmazzák. — A papírhulladék nagyabb része a lakosságtól kerül hozzánk. Az iskolain kívül tekintélyes mennyiségű papír jut hozzánk a gyűjtő- kereskedőktől is. Rengeteg hulladék van a lakosságnál, s hogy minél több a telepre kerüljön, a Hazafias Népfront segítségével széles körű propagandát folytatunk. Évente 'kétezer tonna papírt vásárolnak föl Kaposváron. A telepen naponta 8—9 tonnát tudnak bálázni. Egy-egy bála súlya eléri a 300—350 kilót. A hulladék papír újrafeldolgozása fák tucatjait menti meg évente a kivágástól. Az átvett anyagot a MÉH- tdlepem válogatják, s az értékesítésig megfelelő módon tárolják. Festfiékesdobozt például csak megtisztított állapotban. fogadnak el. A cseri városrészben levő telepen külön válogatva sorakoznak a vas-, papír- és gumibálának. A vashulladéknak csupán 38 százalékát szállliítja a lakosság, nagyóbb hányadát az ipar adja. Az utóbbi években azonban az anyag- takarékos technológiák miatt egyre csökken a hulladék mennyisége. Míg a múlt évből géptörlő rongy lesz valamelyik gyárban. Érdekességnek' számít, hogy nyers állátbőrök átvételével is foglakozik a MÉH. Ezeket szintén a gyűjtőkereskedők hozzák, havonta egyszer. A besózott bőrt, megfelelő kezelés után a Bivimpexnek adják tovább. A bőrből származó forgalmuk évi egymillió forint. — A begyűjtésnél a konténeres átvevőhelyeké a jövő. Ezeket a konténereket például Pécsett már használják. A város különböző pontjain vannak felállítva, s így a lakosságnak nem kell a városon kívüli telepre vinni a hulladékot. Anyagi okok miatt Kaposvár utcáin a közeli jövőben még nem várható, hogy megjelennek ezek a konténerek. L. R. 9. — Százados úr! Főhadnagy úr! — Hangja betölti a tágas udvart. A nemrég ültetett fenyők, tuják szinte megrezzennek a kiáltás erejétől. Pedig most nem is mérges a hatvan év körüli nagydarab ember (ha méregből kiáltana, az L ailakú, kétszintes, régi urasági magtárakra emlékeztető épület is belerezegne, s a ház népe a vendégekkel együtt ösz- szeszaladna). Az alacsony, meredek homlok alatt a két enyhén kidülledő szem ezút- tafl. kiegyensúlyozott lelkiállapotot sejtet. A vadonatúj garázs mögötti fészerszerű alkotmány ajtajában két fesltéfcfoltos, szakadt overalt visélő férfi jelenik meg. — Parancsoljon, főnök úr — szól az öregebb, a «százados úr” (rongyos svájci- sapkája alól összeragadt, ősz tincs lóg a homlokába), és vigyázzba vágja magát. A „főhadnagy úr” túl az ötve- nen jóval fiatalabb nála, de kevésbé ' „katonás alkat”: lomha, nehézkes mozgású. Domborodó pocakján gomb híján szétnyílik az overall, s kilátszik szennyes trikója. — Urak, hozzam! — vezényel tábornoki fensőbbséggel Ráfi bácsi. A két egykori tiszt (az idősebb Horthy Miklós, a fiatalabb Farkas Mihály katonája volt, és mind a ketten Ráfi bácsi úgynevezett „éjjeli menedékhelyének” törzsslakói, valamint megrögzött alkoholisták) feszesre húzott derékkal, mag-megbicsákfló bokával, de „vigyázzmenetben” masíroz a főnök elé. — Pihenj! — szól kegyesen Ráfi bácsi, aki toronyként magasodik föléjük kétméteres termetével, s a két párta szemében mérhetetlen nagynak tetsző vagyona alapozta tekintélyével— Százados úr! — Igenis, főnök. — Piázott már valamit e szent napon? (Szúrós törkölyillat lengte körül az egykori snájdig ludovilkást.) — Némi sör öcsikét csupán — húzta be nyakát az öregember. — Régen volt Már az ízére sem emlékszem. — No, ne mondja. Hát maga, főhadnagy úr? — Csatlakozom az előttem szólóhoz. Egy pohár hideg sört hajtottunk föl, semmivel se többet. Egyetlen pohár- rák Nékem, őszintén szólva, nem esett jól. Szeretném emlékeztetni a főnök urat, hogy én tulajdonképpen utálom a sört— Annál jobban szereti a törkölypálinkát. Nem igaz, főhadnagy úr? No mindegy. — Ráfi bácsi a farzsebéből előhúzta vaskos pénztárcáját, s egy-egy százast adott nekik.— Ha nem tudnák, ma Rafael napja van — mondta ünnepélyesen. Gyakran érkezik szerkesztőségek levelezési rovatához olyan idős vagy korosodó asszonyok panasza, akik egész munkáséletüket családjuknak áldozták és erejük fogytán mégis ellátatlanok maradták. Amióta elterjedt a válás, sok nyugdíj korhatárt elért nő marad magára, mert házasítársa új életet kezd. Arra persze ezek közül a férfiak közül kevesen gondodnak, hogy az élet- közösség megszakításával — vagy annak válóperrel való befejezésével — automatikusan nem szűnik meg kötelezettségük hózastársukkal szemben. A házastársi tartás nem új intézmény. Azt a feleséget, aki nem érdemtelen a tartásra, csak megfelelő anyagiakkal lehet elhagyni. A szocialista családjog nem nőtartásként, hanem házastársi tartásiként említi ezt a jogot, mert bizonyos körülmények között a férjék is igényt tarthatnak rá. A házastársi tartás fizetésére csak akkor kötelezhetnek valakit, ha különélő vagy elvált házas társa önhibáján kívül szorul rá a tartásra. Aki egészséges, az munkaiköteles is, eltartásáról önmaga köteles gondoskodni. Munkaviszonyával rokkant vagy idős korára igy önmaga teremti meg megélhetési feltételeit. A házastársak viszont a hosszú évek során különbözőképpen állapodhatnak meg a munkavállalást illetően. Tegyük föl, hogy egyikük jól jövedelmező, de nyugdíjjogosultságot nem keletkeztető munkát végez. Jövedelmével rendszeresen hozzájárul a csalód anyagi gyarapodásához. Méltányos lenne-e, ha a jog m!agára hagyná betegen, öregen, amikor házas-társa segítségét is elveszíti? Aztán azok az asszonyok, akik gyerekeket nevelnek, háztartást vezetnék, maradhatnának-e fillér nélkül, amikor már nem tudnák munkába állna, keresetre szert tenni, mégirtkább nyugdíjszerző szolgálati időt szerezni? Nyilvánvaló, hogy ilyen esetbál a volt házas- társnak kell helytállnia. Méghozzá nemcsak a közösen szerzett vagyon erejéig, hanem küllőn vagyonából is kell állnia a tartásdíjat. Feltéve, hogy ezzel nem veszélyezteti saját tartását, vagy annak a megélhetését, akinek éltartására házastársával egy sorban köteles. A bíróság tehát vizsgálja a tartásdíj megítélésénél a kötelezett anyagi helyzetét, de a jogosult anyagi helyzete is mérlegelés tárgya. Van-e a tartásra szorulónak értékesíthető vagyona. (Nem tartozik ebbe a fogalomkörbe a személyes szükséglet kielégítésére szolgáló ingó és ingatlan vagyon.) Elvárható, hogy nagy értékű ékszerek, nem lakás céljára szolgáló ingatlanok értékesítésével valaki saját maga gondoskodjék a saját eltartásáról, és azt ne különélő vagy elvált házastáarsától várja! A bíróság mentesítheti a tartás d í j f i zetés i kötelezettsége alól a háziastársat olyan alapon, hogy a volt házastárs, aki tartásira szorulna, gyerekei, unokái háztartásában hasznosítja munkaerejét. Általában a volt házas - társ tartási kötelessége megelőzi a gyerek ' kötelességét, de ilyen esetben, amikor a fölnőtt gyerek, unoka élvezi a tartásra szoruló munkaerejét, köteles gondoskodni is annak tartásáról. Ilyenkor esetleg résztartásdíjat kap a (különélő) elvált házastárstól. Néhány érdekesség az ítélkezési gyakorlatból. Ha nem is nagy számmal, előfordul, hogy a felek névházasságot kötnek. Ez bizony nem tölti be a házasság intézményének társadalmi rendeltetését. Nem igazi érzelmi, gazdasági kapcsolat, nem beszélve az utódok nemzésének fontos szempontjáról. Mivel tulajdonképpen a házastársak nem igazi együttélésre szövetkeznek az esküvői ceremóniával, nem vállalnak kötelezettséget egymás iránt, tehát nem is kötelezettek. Más megítélés alá esik a házasságkötés után kezdett sorkatonai szolgálat, tartós külföldi kiküldetés stb. miatti életközösség megszakadása vagy el nem kezdése. Sokakat érint, hogy a gyes alatt jár-e „asszanytartás” a különélő vagy elvált feleségnek. Nem automatikusan. A rászorultságot itt is vizsgálja a bíróság. Mi történik akkor, ha a itartásdíj fizetésére köteles személytől a tartásdíj nem vonható le? Ugyanaz, mint a gyermektartás esetében. Ha valaki azért nem képes eleget tenni kötelességének, mert neki felróható módon nincs keresete, akkor dlyan keresetet vesz figyelembe a bíróság, amelyet a kötelezettel azonos korú, egészségi állapotú és szakképzettségű személy megszerez. A megállapított tartásdíj tartásdíjhátralékként göngyölődik, s annak kifizetésére előbb- utóbb sor kerül. Dr. Kertész Éva A VENDÉGLÁTÁS AZ ISKOLÁBAN KEZDŐDIK A vendéglátóiparnak több szakemberre volna szüksége. Vámosi Lajos, a kaposvári — Isten éltesse a főnök urat! — Na jól van . •. Menjenek, vegyenek magúikra valami tisztességes göncöt, ma már eleget dolgoztak. (A garázs és az ólak hátsó falát meszelték.) Igyanak egy kortyot az egészségemre! — Ezzel Ráfi bácsi megfordult, és elindult a ház felé. — Már majdnem úriember — jegyezte meg az ex-szá- zados. — Miért majdnem?! Szerintem a főnök igazi úriember — mondta mély meggyőződéssel a levitézlétt főhadnagy. — Hahaha! Egy kilóval? Mondja, maga pitiáner, hány féldecit dobhat be ebből a Hordóban? Erre nem gondolt? — Hát nem sokát, az biztos— No látja. Ma már egy adyn alul senki sem úriember — emelte fel a hangját a százados, hogy Ráfi bácsi is meghal Íja. — Nem valószínű, hogy a tönk szélére kerülne, ha egyszer egy éviben, a nevenapján hozzánk vágna egy düldedt- szeműt. Vagy legalább két kilót adott volna. Szlóval: nem úriember ... — Mi a probléma, emberek? — fordult meg Ráfi bácsi. — Semmi, semmi — sietett a szóval a „főhadnagy”. Ez a Horthy-kutya ugatott valamit. — Ávós pribék! — üvöltött az öregember- —- Hát nem maga mondta, hogy semmit se ér ma már az egy kiló?! (Folytatjuk.) Kereskedelmi és Vendéglátó- Ipari Szakmunkásképző Iskola szakoktatója több mint tíz éve próbálja elérni, hogy a keze alól kikerülő fiatalok ne csak pénzkereseti lehetőségnek lássák a szakmát. — Én még bolondulok az igazi, klasszikus vendéglá-. tásért, amit ma már csak elvétve találunk meg. A vendéglátás nem könnyű, hiszen csapatmunkát igényel. Részt vesz benne többek között az üzletvezető, a szakács, a felszolgáló, s ha közülük csak egyik is hanyag, káliba vész a többiek munkája. A vendéget még nem is említettem, mert ha ő nem igényli a színvonalas kiszolgálást, a dolgozó is inkább a dolgok könnyebbik végét fogja meg. — Hogyan választotta ezt a szakmát? — Kaposváron kezdtem el a szakmunkásképzőt, majd egy országos verseny eredményeként az utolsó évet már Budapesten jártam. Ott kiváló tanítómestereim voltak, s nem volt nehéz elsajátítani a szakma szeretetét. A fővárosban olyan szállodákban dolgoztaim, ahol naponta megfordultak magyar és külföldi hírességek. Ezekről gyakran beszélek a tanulóimnak, talán ez is ösztönzi őket a jobb munkára. — Miért hagyta ott mégis a gyakorlati munkát s jött el tanítani? — Tíz éve szívinfarktust kaptam; " orvosi tanácsra kezdtem átt dolgozni. Nem bántam meg a kényszerű változtatást. Különösen nagy öröm a tanulók fölkészítése az országos versenyre. Már több, figyelemre méltó eredményt értünk el. 1985-ben Takács Beáta 5—6. lett a döntőben, az idén Behár Mihály a 7. helyet szerezte meg. A döntőkön évek óta a budapesti tanulók szerzik meg az első öt helyet, ezért is számít különösen értékesnek ez a siker. Hozzá kell tennem: Olyan kitűnő kollégákkal dolgozom együtt, mint például Szűcs László- né. Az ő tanulói hasonló eredményekét értek el. — Szívesen indulnak a tanítványok ilyen versenyeken? — Sajnos, egyre kevesebben. A fölkészülés ugyanis igénybe veszi a szabadidő nagy részét, beleértve a szombatokat és a vasárnapokat is, és ezt csak néhány an vállalják. Ezt* nem lehet „langyosán” csinálni. Vagy készüljünk föl tökéletesen, vagy inkább ne indül junk! — Mégis mi -ösztönözheti őket? — Az első hat helyezett szakmunkásvizsga nélkül szabadni, és a vállalat külön is jutalmazza őket. Ezenkívül az elhelyezkedési lehetőségek is kedvezőbbek számára. — Nagyon jól fölszereltnek látszik a tanterem. — Igen. Ha szükség lenne rá, már holnap kinyithatnánk első osztályú étteremként. A vállalatok közadakozással teremtették meg a föltételléket. A versenyzők költségeit szintén a Somogy Megyei Vendóglátóipari Vállalat viseli. Az anyagiak tehát megvannak, csak azt az ellentmondást kellene feloldani valahogy, amely az iskolában tanultak és az életben tapasztaltak között van. T. F. L.
