Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-24 / 251. szám
2 Somogyi Néplap 1986. október 24., péntek Tanácskozik az Országgyűlés őszi ülésszaka ■ (Folytatás az 1. oldalról) Az előbbiekben is körvonalazott nyomós okok — társadalmi és egyéni érdekek — elkerülhetetlenné teszik államunk, kormányunk számára, hogy a családi viszonyok védelme és az ifjúság fejlődésének elősegítése terén eddig is tett erőfeszítéseit fokozza. A szükséges intézkedések kidolgozása a kormány népesedéspolitikai, szociálpolitikai, ifjúságpolitikai és egyéb társadalompolitikai határozatai alapján már folyamatban van. A jognak a házasélet demokratikus normáira való nevelő szerepe az utóbbi időkben elhalványodott: a házasságokat túlnyomórészt a felek közös kérelmére bontják fel, s a bíróság nem tájékozódhat ilyen esetben a házasélet történéseiről, a végleges megromlás okairól, nem értékelheti a felek magatartását,' a házasság megszűnéséért viselt felelősségüket. Ez is hozzájárult bizonyos téves nézetek elterjedéséhez. A bíróságon a váló felek és jogi képviselőik többször adtak hangot annak a véleményüknek, hogy a házasság a házastársak magánügye, úgymond „magán- szerződés”, amelynek megszüntetése csakúgy elhatározásukon múlik, mint a megkötése. A bíróság csupán adminisztrációs szerepet tölthet be a bontás kimondásánál, éppúgy, mint az anyakönyvvezető a kötésnél; ne is avatkozzon tehát be ügyeikbe. E felfogásból egyenesen következik az a másik téves feltételezés, hogy az állam — a társadalom — érdektelen a házasélet alakulásával szemben, ezért nem támaszt a házastársak magatartásával és döntésével szemben követelményeket, amelyek megsértéséhez nem is kíván következményeket fűzni. A családi viszonyok megszilárdításában a szemlélet- formálásnak e formáját és eszközeit nem lehet alábecsülni: az elmúlt években például — már a törvény tervezetének előkészítését megelőzően is — a jogászok felhívták a közvélemény figyelmét a családbomlásoknak az egyéni és társadalmi érdekekre hátrányos következményeire, a házastársi és szülői felelősség fokozódásának szükségességére. Bizonyára e figyelemfelhívások is közrejátszottak abban, hogy némi — szerény — eredményeket sikerült elérnünk. A statisztikák is jelzik, hogy bár a válások száma az utóbbi években összességében nem csökkent, de az előző két évtizedben tapasztalt évenkénti ütemes növekedése 1982 óta megállt, stagnál; s különösen örvendetes, hogy a házasság első hat évében — a fiatalabb házasok között — kevesebb a válás, mint korábban. Bár a nemzetközi tapasztalatok szerint egy új törvény hatálybalépése körüli időiben némileg növekszik a bontóperek száma, remélhető, hogy a kedvező tendencia nem változik, s hosszabb távon a házassággal és a családdal kapcsolatos szemlélet és beállítódás a fejlődés szükségleteinek megfelelően fokozatosan átalakul. Ehhez azonban szükséges, hogy a törvény egyértelmű legyen azokban a kérdésekben, amelyekben a közvélemény és a társadalmi gyakorlat bizonytalanná vált. A beterjesztett javaslat szabályai kifejezésre juttatják, hogy a, házasság nem magán- szerződés, hanem olyan jog- intézmény, amelyet a bíróság közös nyilatkozat esetén is a végleges és helyrehozhatatlan megromlás objektív tényének vizsgálata és a békí- tés megkísérlése után bonthat csak fel. Az állam nem érdektelen a házastársi magatartásokkal szemben, előírja a felelős házastársi és szülői magatartást, s arra hárítja a családbomlás negatív jogkövetkezményeit, akinek ez a helyzet felróható. Törvényünknek — a köz- akaratot is kifejezve — a házasság szilárdságának és tartósságának követelményéből kell kiin dúlnia. ezt kell szabályaival elősegítenie. A házasságok sikerének, tartósságának alapvétő feltétele a helyes párválasztás. Ebben azonban a jog nem befolyásolhatja a férfiakat és nőket. Csupán annyit tehet, hogy az éretlen házasságkötési elhatározások elé korlátot állít a házasságkötési korhatár javaslat szerinti 18 évre való felemelésével. A válásra vonatkozó jogi szabályok módosításánál is az a kiindulási pont; a válás feltételeinek bizonyos jogi megszigorításával, a keresetek gyakoribb elutasításával sem érhető el az, hogy a zátonyra futott kapcsolatból is házasság váljon a jogi kötelék fenntartásával. Végezetül a miniszter olyan résztémákról beszélt, amelyek a törvényjavaslat előkészítésének menetében a legtöbb vitát váltották ki. A házasságkötési korhatárnak a nők esetében is 18 évre felemeléséről egyebek között azt mondta: a javasolt új szabályozónak itt az a célja, hogy akadályozza meg az éretlen fejjel, jóformán gyermekkorban kötött házasságokat. Az elváltak helyzetének, egyben a gyermekeik sorsának, nevelkedési feltételeinek javítása a célja — mondta — a javaslat azon szabályainak, melyek a gyermeküktől válás folytán különélő szülők jogkörét szélesítik. A kiskorúakról való állami gondoskodásnak a korábbinál differenciáltabb rendszerét építi ki a javaslat, s a gyermek érdekéhez és a szülői felelősséghez igazodó, többlépcsős rendszer vezet be. (A kiskorúakról való állami gondoskodás teljes rendszerét, működési szabályait további magas szintű jogszabályok rendezik majd.) — A tartásdíjról és a házastársi volt közös lakás használatáról szóló új szabályozással az elvált házasok — és gyermekeik — helyzetének méltányosabb rendezése a cél — hangsúlyozta Markója Imre. — A gyermektartásdíjról — folytatta — a gyermek tényleges szükségleteit, . mindkét szülő kereseti-jövedelmi viszonyait figyelembe véve kell dönteni; s a körülményektől függően, az eddig mechanikusan alkalmazott 20—40 százalék helyett — gyermekenként — a kötelezett keresetének 15—25 százaléka közötti skálán, az eddigieknél rugalmasabban kell meghatározni. Megemlítette: a javaslat a házasok autonómiáját tovább bővítve, most azt is lehetővé tenné, hogy vagyoni viszonyaikat a törvényes házastársi vagyonközösségi rendszer szabályaitól eltérő módon, szerződéssel rendezzék. Ennek az új jogintézménynek a bevezetését nálunk egyrészt az indokolja, hogy a magánszemélyek vállalkozásának kockázata és anyagi felelőssége növekedett, s e körülmények között lehetővé kell tenni, hogy az ilyen tevékenységet nem folytató házastárs mentesüljön a sikertelen gazdasági tevékenység következményei alól, melyek egyébként őt is terhelnék. E szabályozással másrészt az a cél, hogy a házasságkötés előttiről származó jövedelmek, vagy a szülőktől, rokonoktól kapott jelentős vagyoni értékek kü- lönvagyoni jellegét a másik házastárs elismerje. Felhívta Markója Imre a figyelmet az apaság megállapítására vonatkozó szabályok korszerűsítésére. — A javaslat szerint — mondta —■ a származás 'bizonyosságáról minden perbe vitt esetben meg kell a bíróságnak győződnie, s részletes bizonyítás alapján kell döntenie abban az esetben is, ha az anya az apaként megjelölt férfivel huzamos ideig együtt élt, illetőleg huzamos időn át kapcsolatot tartott vele. Megszűnik az a — sok visszaélésre is lehetőséget adó — helyzet, hogy bármely férfi, aki az anyával a fo- gamzási időben érintkezett, tartásdíj fizetésére kötelezhető. Ha ugyanis e férfi apasága nem állapítható meg, itartásdíj fizetésére sem kötelezhető. Következetesebbé kívánja tenni tehát a javaslat azt az elvet, hogy az apaságnak a biológiai származás tényén kell alapulnia, s hogy a tartási kötelezettség a gyermek vérszerinti apját terheli. Befejezésül a miniszter kérte a törvényjavaslat elfogadását. Dr. Antaljjy György (Csong- rád m. 9. vk), az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának elnöke a törvényjavaslat bizottsági előadója hangsúlyozta, hogy 's bizottsági vitát élénk érdeklődés kísérte. A felszólalók többsége egyetértett a törvénymódosítás céljaival és jogi megoldásaival, de ugyanakkor jelentős számú módosító javaslat is elhangzott. Egyetértés alakult ki abban, hogy átfogó család-' és ifjúságvédelmi intézkedési programra van szükség, mert a család szerepének erősödése nem érhető el kizárólag a családjog eszközeivel. A felszólalók többsége támogatta a nők házasságkötési korhatárának felemelését. A házastársak lakás- használatának új szabályozása tetszést váltott ki. Antalffy György ismertette azt is, hogy a vitát követően a bizottság — az igazságügy-miniszter javaslatait is figyelembe véve — a képviselők által felvetett módosítási javaslatok közül számosat elfogadott. Végezetül azzal az indítvánnyal foglalkozott, amely a kétfordulós országgyűlési vitát javasolta. Mint mondta, az Országgyűlés ügyrendje erre nem ad lehetőséget. Az ügyrend szerint a törvényjavaslat általános és részletes vitája együttesen történik. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság nevében javasolta az Országgyűlésnek, hogy á törvényjavaslatot a bizottság által egyhangúlag megszavazott módosításokkal együtt fogadja el. Gázsity Milutinné (Baranya megye) szólalt fel elsőként a vitában. Elsősorban a család és az iskola kapcsolatából adódó gondokra tért ki. László Béla (Szabolcs- Szatmár megye) szerint az iskolának szükségképpen át kell vállalnia a hagyományos családi funkciók népnelyikét. Bozsó Jánosné (Tolna megye) különösen fontosnak tartotta, hogy a törvény módosítása a gyermekek érdekeit, illetve védelmét szolgálja. Kiss János (országos lista) római katolikus címzetes kanonok hangsúlyozta: a családi élet válsága aligha orvosolható különféle „sorompókkal”, törvénnyel. Ennek annál sokkalta mélyebben gyökerező okai vannak, így a felelősség hiánya. Sebest L ászióné (Békés megye) a családok összetartó erejének elmélyítése érdekében kérte az Ipari Minisztérium illetékeseit, mérlegeljék a bedolgozói hálózat bővítésének lehetőségét. Dobos Józsefné (Heves megye) elmondta: Heves megyében is emelkedik a válások száma. Helyes, hogy a törvényjavaslat újraszabályozza a házasság előtti tanácsadást. Ezután Kosztolánczi Jánosné, Somogy 2. választókerületének képviselője, a Kaposvári Ruhagyár varrónője kapott szót. Kosztolánczi Jánosné hozzászólása Hatékonyabb gyermek- és ifjúságvédelem Társadalmunk egyik alapvető feladata, hogy elősegítse az ijjúság helyes irányú fejlődését, nevelését. E feladat szerves része a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése, illetőleg felszámolása. Az első a kiskorúak házasságkötési korhatárának felemelése. Ügy gondolom, valamennyien egyetérthetünk azzal a rendelkezéssel, hogy a jövőben a 16 és 18 év közötti leányok csak gyámhatósági engedéllyel köthetnek házasságot. Közel sem ennyire egyértelmű a helyzet olyan szabályozása, amely a 14—16 év közötti leányok házasság- kötésből való kizárását tartalmazza. E leányok jelenleg is csak kivételesen indokolt esetben, gyámhatósági engedéllyel köthetnek házasságot, e lehetőség meghagyása továbbra is indokolt. Gondolok itt például arra az esetre, amikor a házasodni kívánó leány már gyermeket vár. Ilyenkor ugyanis a születendő gyermek érdeke a családi környezet rendezése, a házasságkötés. Az a meggyőződésem, hogy az adminisztratív eszközökkel meggátolt házasságkötés nem eredményezi e korosztály esetében az élettársi kapcsolatok ritkulását, sőt ellenkezőleg, a nem kívánatos együttélési forma felé hat, és az élettársi kapcsolatokból született, rendezetlen sorsú gyermekek számát növeli. A másik jelentős problémakör az állami gondozás új szabályozása. Csak reményemet tudom kifejezni, hogy a tervezet szerinti, az eddigieknél kétségtelenül differenciáltabb szabályozás hatékonyabbá tudja tenni a gyermek- és ifjúságvédelmet. Ugyanakkor úgy érzem, hogy a szabályozás egyik eleme, az intézeti nevelésbe vétel jelen formájában nem szolgálhatja a gyermekek érdekeit. Amíg az állami gondozottak szülőjének felügyeleti joga szünetel, a jövőben az intézeti nevelésbe vétel esetén ez kizárt, legföljebb a szülői felügyeleti jog egyes elemeinek korlátozására nyílik mód. Ezt én igazságtalannak érzem, és szerintem nem tükrözi megfelelően a társadalom értékítéletét. Megyénkben az utóbbi három évben a kiskorúak nagykorúvá válását követően az elhelyezésükre nagy gondot fordítottunk. Mégis a gyermekek családba való visszafogadása csak 9,6 százalékban volt lehetséges. És ugyanennyi maradt vissza a nevelőszülőknél, vagyis minden ötödik áll la mi gondozott gyermek került rendezett családba. Az előző kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik az örök- befogadások új szabályozása. Felidéződik hennem a KISZ XIII. kongresszusán egy állami gondozott fiatal hozzászólása, aki megrázóan ecsetelte, mennyire helyes és szükséges lenne az örökbefogadási eljárás egyszerűbbé tétele, az örökbefogadások számának növelése. Az, hogy a javaslat a szülők beleegyezésének hiányában a gyermek örökbefogadását előzetes bírósági eljáráshoz köti, nagymértékben lassítja az eljárást. A gyermeknek viszont, ha már örökbefogadása indokolt, az az érdeke, hogy minél hamarabb megtörténjék, hisz mindnyájan tudjuk, hogy az otthon, a család az első emberi kapcsolatok kialakulásának színhelye. Ezért javasolom, hogy a jelenlegi rendelkezéshez hasonlóan a jövőben is lehetőség nyíljon az intézetben nevelt gyermekek esetében az örökbefogadás állam- igazgatási úton vaió jóváhagyására. Ellenkező esetben az örökbefogadások száma jelentősen visszreshec. Léderné dr. Faragó Margit (Szolnok megye) egyebek között egyetértéssel szólt arról, hogy a családjogi törvény vagyonjogi elemeinek erősítése az egymás iránt érzett személyes felelősség mellett a házastársak nagyobb személyi függetlenséget is lehetővé teszi. Dr. Horváth Jenő (Budapest) szerint helyesléssel fogadta a közvélemény, hogy továbbra is megmarad a kulturált formában elintézhető, úgynevezett közös megegyezéses válás lehetősége. Ezután Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese emelkedett szólásra. Csehák Judit felszólalása Tanuljunk meg családban gondolkodni Bevezetőben kiemelte: a családjogi törvény módosításáról folytatott vita jó alkalmat kínál arra, hogy tá- gabb összefüggésben vegyük szemügyre a család társadalmi szerepét és azokat a fontosabb tényezőket, amelyek a családok életét befolyásolják. — A család társadalmunk alapegysége, amelynek léte és belső harmóniája nélkül a nagyobb közösség sem tevékenykedhet sikeresen. Elsősorban a család képes a megfelelő életvezetési minta közvetítésére, a szocialista társadalom által is becsült, a közösség számára is elfogadható életmód kialakítására és átadására, a káros magatartásformák felismerésére, elutasítására. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik az is, hogy fogyasztási, és gazdasági egységként is tartós, és mással nem pótolható eleme társadalmunknak ez a kis közösség. A háztáji, a kiskert termése, a többletmunkái, a többletbevétel nemcsak a család megélhetéséhez — házunk felépítéséhez, a gyerekeink islkoiláztatásához, lakásgondjának megoldásához — járul hozzá, de a társadalom .ellátásához is. A család funkciói nemcsak az emberi éleit során változnak, alakulnak, hanem a társadalom fejlődésének megfelelően kapnák hangsúlyt egyes elemek, és veszítenek a fontosságukból mások. Tapasztalataink szerint a legkisebbek ellátásának, az érzelmi nevelésnek, a zavartai- lan társadalmi beilleszkedés biztosításának ä fokozott igényére, a gondozó-betegellátó feladatok sokasodására a következő években is számítanunk kell. Őszintén és reálisan kell vizsgálnunk azt is, hogy a családok miként tudnak megfelelni a sokféle és egyre inkább bővülő igénynek. Ha nem csupán a bajba jutott, vagy a gondokkal küzdő családok helyzetét vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyaink között a mai családok nem tudnak, vagy csak részben képesek a hagyományos és az újonnan jelentkező feladataiknak egyszerre megfelelni. A családoknak általában, egyes családoknak pedig külön is segítségre van szükségük. A társadalom egészének és a kormányzatnak együttesen kell a családok segítségére sietni, olyan intézményrendszert létrehozva, olyan intézkedéseket elhatározva, amelyeknek célja nem a családok feladatának átvállalása (vagy csak kivételes esetben), hanem az-, hogy támogassa, segítse őket sokirányú kötelezettségeik ellátásában, hogy megfelelő és ösztönző feltételeket teremtsen a családok hagyományos feladatainak megőrzéséhez és a társadalom fejlődéséből adódó új feladatok ellátásához. Éppen eddigi eredményeink és közös erőfeszítéseink talaján van esélyünk a józan számvetésre, a tennivalók nyílt és távlatos megfogalmazására. Mert törhetnénk-e a fejünket részidejű, rugalmas munkavállalás feltételein, ha nem lenne mindenki és minden nő számára munka? Foglalkozhatnánk-e a családi pótlék, az ösztöndíj, az anyasági és a szociális juttatások reálértékének megőrzésével, ha ezek az ellátások a mai színvonalon nem léteznének? Programba vehetnénk-e a társadalombiztosítási jogszabályoknak a család intézményét támogató módosítását, ha a nők többsége nem rendelkezne önálló keresettel ? Beszélhetnénk-e a házasság előtti tanácsadás javításáról, szerepének növeléséről, ha ezt a szolgálatot nem hívtuk volna életre? Reálisak len- nének-e az iskolai nevelésre, a családi életre való jobb felkészítésre vonatkozó javaslataink — az iskolázottság alacsonyabb szintjén? Foglalkozhatnánk-e a családpolitika preventív szempontjainak, elveinek érvényesítésével, ha nem állnának rendelkezésre nevelőotthonok, családgondozó szolgálatok, ifjúságvédelmi szervezetek? Minden bizonnyal nem. — Természetesen az elmozdulás jeleit nem kívánjuk túlértékelni — mondotta a továbbiakban —, és egyáltalán nem számíthatunk arra, hogy a családpolitika elvei a jövőben majd (Folytatás a 3. oldalon.)
