Somogyi Néplap, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-18 / 246. szám
4 Somogyi Néplap 1986. október 18., szombat Uj töltőgépet állítottak munkába a Kaposvári Húskombinát sonkakonzervüzemében. Ennek kétszer akkora a teljesítménye, mint a korábbié volt Jelenleg hatlibrás löncskon- zerveket készítenek vele amerikai megrendelésre. Az Egyesült Államokba szállítják majd a Ham Patties konzervet is, Műszakonként a hatlibrás löncskonzervből nyolcszáz darabot, a Ham Pat- tiesböl 1400-at gyártanak. Gyertyás László (elvételei Borzalmak múzeuma Toledo 1500 éves festői városa eddig a mohamedán uralom emlékeiről, a remek pengékről, tőrökről volt nevezetes. A város vezetői most olyan állandó múzeumot akarnak létrehozni, amely hátborzongató emléket kíván állítani az emberi kegyetlenségnek, türelmetlenségnek. A spanyol városban nemrég olyan kiállítás nyílt, amelyen bemutatják az elmúlt évszázadok vallatóeszközeit, az inkvizíció korától a modern időkig. A terror kellékeit húsz nyugat-európai és amerikai magános kölcsönözte saját, „használaton kívüli” gyűjteményéből. Tavaly Firenzében már rendeztek egy hasonló — nagy érdeklődéssel fogadott — tárlatot, de a mostani siker minden elképzelést felülmúl. A látogatók borzadással vegyes kíváncsisággal szemlélik a különféle „agyafúrt” szerszámokat: a „vasszűzet” — a baba formába zárt áldozat valósággal felnyársa- lódott —, á mozgásképtelenné tevő lebegő ketreceket, amelyekbe étlen-szomjan hagyták az elítélteket, vagy a vízcsepegtetőt, amelytől a legtöbben iszonyodtak, a karóba húzó „Júdáskúpot”, a tüzes fogókat, a hüvelyszorí- tókat, a csonttörőket. Kiállították az egykori kalodákat, szégyenbilincseket is, amelyeknek formája a bűnök szerint változott, s a szöges széket, amelyet egyes országokban — elektromos áramot kötve bele — napjainkban is használnak. A szervezők annak ellenére, hogy az egyház nem örül inkvizíciós múltja felidézésének (egy pap egyenesen „barbárságának nevezte a tárlatot), állandósítani akarják a kiállítást. Hogy így tiltakozzanak a ma is sok helyen alkalmazott kínzások ellen. Megjelent a somogyi statisztikai évkönyv A több mint háromszázoldalas, 1985. évi statisztikai kötet megyénk fejlődését dolgozza föl a népesség alakulásától a gazdasági ágazatok eredményein át a köz- művelődés helyzetéig. A közúti balesetek alakulásáról éppúgy képet kapunk itt, mint a településfejlésztés adatairól vagy a gyermekvédelem helyzetéről. A számtengerből olyan jelenségek és összefüggések rajzolódnak ki, amelyeknek ismerete nélkülözhetetlen a megalapozott tervezéshez, a döntések előkészítéséhez. Az évkönyv fontos segédeszköze a tanácsok szakirányítóinak, a vállalati és intézményi vezetőknek is. A korábbi kiadványokhoz képest új vonás, hogy településcsoportonként is áttekinthetjük az urbanizációs folyamatokat. Üjdonság az is, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek eredményeit tájkörzetek szerint is megismerhetjük, összehasonlítva például, hogy az eltérő adottságok hogyan hatnak a termelés költségeire. Az évkönyv érdekes olvasmány. Megtudhatjuk például, hogy tovább csökkent megyénk népessége. Somogybán a legnagyobb az ezer lakosra jutó halálozások száma, miközben az ezer lakosra jutó élveszületések számában az utolsók között vagyunk. Háromezerrel csökkent a szocialista szektorban foglalkoztatottak száma, és csak a vízgazdálkodásban nőtt a foglalkoztatás. A szocialista iparban foglallrozta- tottak 1000 lakosra jutó száma megyénkban a legkevesebb. A vendéglátóhelyeken ösz- szességében 15 ezerrel volt kevesebb vendég, a Balaton- parton 19 ezerrel. Ez azt jelenti, hogy a forgalom Bel- ső-Somogy felé terelődött. Figyelemre méltó, hogy a Balaton vonzereje a belföldi üdülők körében csökkent. A kereskedelmi forgalom változatlan áron számolva egy százalékkal nőtt a megyében, azon belül azonban élelmiszerre és élvezeti cikkekre 5 százalékkal többet, ruhára ugyanennyivel kevesebbet költöttünk. A munkáscsaládoknak az egy főre jutó évi kiadásai is sokat elárulnak az igények és lehetőségek kölcsönhatásáról. Építésre és ingatlan- vásárlásra, közlekedésre kétszer annyit költöttek, mint öt évvel ezelőtt, a ruházkodásra, élvezeti cikkekre csak ötödével többet. Tavaly csaknem 5 ezer színes tévét adtak el a megyében, az előző évinél ezerötszázzal többet. PIACI KÖRKÉP Dióár csúcs A hőmérő már a fagypontig süllyedt, az árak pedig a bosszantásig emelkedtek a tegnapi kaposvári hetipiacon. A Zöldértnél is 65 forint volt a tarkabab, egyes árusok azonban 100-at sem átallották kérni érte. Azon is törhettük a fejünket, hogy a jó termést hozó őszben miért 50 a héjas és 180 a tisztított dió kilója, 90 forint egy kiló mák, A gyümölcsárak emelkedését jelzi, hogy már a valamirevaló birsért is 22-őt kellett fizetni. Ennyibe került a mosolygós alma is, jóllehet 10-ért is vehetett, aki nem sokat adott a külcsínre. Makulátlan körtét 25, szőlőt 35 forintért kínáltak. A száraz időben tartja minőségét (és árát) a gesztenye. Mérettől függően 25 és 35 forintért fogyott, de 6-ért is tukmálták a sütőtök gerezdjét. Gusztusos zöldpaprikát még árultak 20—35 forintért, fogyóban van viszont a 10 forint körüli áron kapható lecsópaprika. Nagyítóval kellett keresni a paradicsomot, melynek 20 forintos ára nem szorult nagyításra. 30-ért tehettünk szert karfiolra, s helyenként már 15 forintot kértek a lilakáposztáért. Fele ennyibe került a fejes, amely viszont savanyítottan volt nagyon drága: 24 forint literenként. 6-ért mérték a burgonyát, 14-ért a főzőhagymát. A lila csemege«20 —22 forint. 2—4 forinttal drágább ennél az apró csemegeuborka. Zöldbab és borsó egyaránt 30 forint körüli áron fordult elő. 15—20 forint a fejtett bab bögréje. A kínálatnál csak a kereslet volt mérsékeltebb a gombapiacon, ahol már csak gyűrűs tuskógombát kínáltak. Az 50 forintos ár csemegét ígért. Most is volt 70 forintos somogysárdi ponty és friss balatoni ^keszeg 20-ért. Az előbbit 2—5 forinttal drágábban adták a Halértnél, így ott nyoma sem volt a szokásos sorbanállásnak. — Az 1,20-as tojást adják 2,50-ért — mondta egy a felvásárlói berkekben jártas fiatalember. Szerencsére csak kevesen hallották meg, így örültek, hogy helyenként 2,30-ért is kaptak rántotténak valót. 300-at kóstált egy tisztított kacsa, melynek élő társait 220-ért vesztegették. 180-ért tehettünk szert egy szertelen kakasra. Egy testesebb csirkepár 160 forint volt. 10 forint még a szegfű szála, s — egyelőre 15-ért — megjelent a krizantém is. A gálánsabb legények a 30- ra tartott rózsacsokrokat keresték. B. F. A szocializmus megújulásának útja Az új mechanizmus Az 1960-as évtized első felében a gazdaság tartósan és egyenletesen fejlődött, a lakosság minden osztályának és rétegének életkörülményei számba vehetően javultak. A második ötéves terv céljai valóra vállfák, öt év alatt az ipari termelés 47 százalékkal, a mezőgazdaságé 10 százalékkal növekedett. A nemzeti jövedélem növekedésének mérltéike 25 százalékos volt. 1965 körül azonban mindinkább megmutatkozott, hogy a fejlődés extenzív forrásai kimerülőben vannak. A muakerő létszámának növelése' az addigi ütemben nem volt lehetséges, s nem is voílt kívánatos. Az intenzív fejlesztés követelményei kerültek előtérbe, az, hogy mindenekelőtt korszerűsítés révén növeljék a jó minőségű, exportképes termékek gyártását, a munka termelékenységét. Csak így lehetett megakadályozni a gazdasági növekedés ütemének érzékelhető lassúbbodását s lendületeit adni az ipari és mezőgazdasági fejlődésnek. Emellett már akikor felismerhető volt a gazdaságnak az a krónikussá vált baja is, hogy a fogyasztás és felhalmozás együttes értéke meghaladta a nemzeti jövedelmet; ez különösen külkereskedelmi mérlegünkben vezetett egyensúlyzavarokhoz. A népgazdaság intenzív fejlesztésének követélményei sürgetően előírták a gazdaságirányítás felülvizsgálatát és tökéletesítését. A gazdaságirányítási rendszer 1957 és 1958, tehát az országos pártértekezlet és a VIII. kongresszus óta — amiikbris lényeges újításokat vezettek he — sóik új elemmel gazdagodott. Ezek az újítások azonban végül is csak az adott gazdasági irányítási rendszeren belül változtat* ítak, javítottak, de nem érintették a sók évtizedes — megválitoztaithatatlaininak, szigorú törvényszerűségnek hitt — alajpélvéket. Egyébként is érvényesült egy dlyan konzervatív felfogás, hogy az a társadalom, amely létrejött, már-már maga a tökély, nem pedig csialk olyan alap, amelynek szüntelenül tovább 'kell fejlődnie, s mindig a bizonyos fokú változás állapotában kell lennie. Á gazdasági és társadalmi re- fonm mint a szocialista társadalom fejlesztésének eszköze akkoriban még nem volt általánosan elfogadott kategóriája az elméleti munkának és a propagandának sem, sőt nemegyszer elhajlónak minősítették, akik ilyen nézeteket képviseltek. Hlyen háttérrel még inkább nagyra értékéllhetjiük, hogy ■az MSZMP sokoldalú kritikai elemzésekre. támaszkodva — tudományos megközelítéssel és a szakemberek igen széles körének bevonásával végzett vizsgálatok alapján — 'kidolgozta a gazdaságirányítási rendszer átfogó reformját. Ez a Központi Bizottságnak 1966. májusi ülésén kapta meg formáját, majd a konkrét intézkedési tervek kidolgozása után 1968. január 1-jével kej rült bevezetésre a népgazdaságban. Az új gazdasági mechanizmus bevezetése, az ellenforradalom leverése, és a hatálam visszaállítása, majd a mezőgazdaság szocialista átszervezése mellett, a harmadik kors-zakalkotö tette a népi rendszer fejlődésének, erős pillére a szocialista társadalmi berendezkedésnek. A reform célja az volt, hogy az anyagi és emberi erőforrásokat jobban hasznosítani lehessen, a gazdálkodó kollektívák kezdeményezőkészsége erőteljesen növekedjen, meggyorsuljon a fejlődés üteme, és erőteljesebben javuljanak a lakosság életkörülményei. A reform azt is célozta, hagy a döntési jogköröket a minisztériumi hatáskörből vállalati, tanácsi hatáskörbe adják. A régi mechanizmus tervutasításos módszerrel irányította a vállalatokat; előírta a termelés mennyiségét, sőt a kibocsátott termékek fajtáit, s még számos más mutatót is. Ezzel szemben új és csak fokozatosan teret nyerő felismerés volt az, hogy a népgazdaságot nem lehet egyetlen vállalatként irányítani, a tervgazdálkodás nem egyenlő a tervutasítással, s a szocialista gazdaságban, amely tudvalévőén árut termelő, nemcsak megtűrt, hanem döntő szerepet kell biztosítani az áru- és pénzviszonyok- nak. A központi tervezés nem függetlenítheti magát az értófctörvénytől, hanem munkáját csak annak tudatos feliismerésére és alkalmazására alapozhatja. A gazdasági irányításban már nem a közvetlen irányítási és elosztási (módszerek, utasítások dominálnak, hanem a közvetett szabályozók, a gazdasági eszközök, a hitelpolitika stb. S fontos szerephez jut a piaci mechanizmus is. Már az új mechanizmus bevezetésékor és azóta — ha magasabb fokon is — a piac helye és szerepe a szocialista gazdaságban a legvitatottabb téma. Ez annál is inkább így alakult, mivel a fogyasztó valóban a piacon érzékeli leginkább az áremelkedéséknek számára kedvezőtlen hatását. S ilyenkor nemcsak régimódi közgazdászok, hanem egyszerű fogyasztók is előszeretettel emlegetik érvként, hogy a tervutasításos mechanizmusban az árak szabályozottak és stabilak voltak. Ez persze nem igaz; a termelési költségék növekedésével, a legalapvetőbb fogyasztási cikkeket kivéve, a termékek ára ha olykor burkoltan is, de régebben is nőtt. Különben is a piaci mechanizmus és a központi tervezés nem ellentétes dolog: a kettő egységesen, egymásra hatva működik, együttesen szabályozza a népgazdasági fő folyamatokat. Az viszont igaz, hogy a vállalatok számára az állam nem ír elő kötelező tervmutetófcat. hanem a közvetett szabályozás eszközével készteti, ösztönzi a társadalom céljainak szolgálatára őket. Hiszen a cél a szükségletek kielégítése. A vállalati gazdálkodás akkor szolgálja jól ezt a célt, ha a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményt elérve elégíti ki a keresletet, vagyis azt termel, amire a társadalomnak szüksége, fizetőképes kereslete van. Erre a vállalati nyereség a jó szobályo- zó eszköz. Húsz év telt el a Központi Bizottságnak az új mechanizmus alapvető elveit elfogadó határozata, 18 annak gyakorlati bevezetése óta. Megvalósulása nyomán a gazdasági élet, a vállalatok tevékenysége, a termelők és a fogyasztók gondolkodása teljesen megváltozott. Sok mindenről kiderült ugyan, hogy nem az elképzeléseknek megfelelően alakult, hibák és tévedésék is övezik azt az utat, amit azóta a magyar népgazdaság megtett. A nemzetközi környezet sem mindig a reményeink szerint hatott. De egészében a gazdasági irányítási rendszer reformjáak legfőbb elvei, törekvései, az egész változtatás módszertana, szelleme bevált. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy e reform nélkül nem tudtunk volna elindulni a korstzerű szocialista gazdálkodás, és a fejlettebb szocialista társadalmi viszonyok létrehozásának göröngyös útján. Nem szabad ugyanis egy pillanatra sem szem elől téveszteni, hogy a gazdasági mechanizmus megreformálását politikai oltok is indokolták. Nevezetesen a szocialista demokratizmus erősítése, mindenekelőtt persze az emberi tevékenység fő területén, a termelésiben. Hiszen mivel a döntési hatáskörökét lejjebb vitték, közvetlenül vagy legalábbis közvetlenebbül érvényesülhet a demokratikus ellenőrzés. A közvetlen demokrácia formái, az önigazgató megoldások, amelyeknek fejlődését napjainkban valósítják meg, végsőfoikon csakúgy a gazdasági mechanizmusból fakadták, mint akár az országgyűlésnek és ' tanácsi testületeknek például a kettős jelölés révén is erősödő' közéleti szerepe. S e vonatkozásban is még mennyi lehetőség és tartalék rejlik az 1966-ban meghirdetett reformban! Kádár János még az új mechanizmus beindulása előtt, 1967. májusában így jellemezte a reformot: „A gazdaságirányítási rendszer reformjának alapjai jól kidolgozottak, a reform előre fog lendíteni bennünket, s ha jól felkészülünk teljes terjedelemben való bevezetésére, az néhány év múlva mindenféle tekintetben éreztetni fogja jó hatását. A gazda- ságvezetéstt reformnak az a célja, hogy erősítsük vele mindazt, ami a mi társadalmunkban a szocializmust jelenti. Tehát: erősítsük politikai rendszerünket, rendszerünk demokratikus vonásait, erősítsük a szocializmus termelőerőit, a termelési eszközök szocialista tulajdonát, a szocialista termelési viszonyokat. Legyen még erősebb igazság az, hogy a szocialista társadalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével.” Nemes János (Folytatjuk.)
