Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-09 / 212. szám

1986. szeptember 9., kedd Somogyi Néplap 5 Hidak Kalinyinban szú szárazföldi utazásra in­TV-NÉZŐ Mozifilmek képernyőn A folyót átívelő hidak- naik életrajzuk van. Az em­berik között kapcsolatot építők története. A Volga partján ismerkedjünk először a hidakkal. A legidősebbet így hívják: öreghíd. Éppen egyidős a századdal: fakó-, zöld pillérein nem látszik meg az idő. Dacolt kemény viharokkal, s túlélte a hábo­rús pusztítást. Akkor épült, amikor a kalinyind vagon- gyár, aimély Szovjetunió- szierte híres a termékeiről. Itt készült egyebek között több nevezetes expresszvo­nat, közöttük a Vörös nyíl szemelvénye is. A híd léte is a gyárhoz kapcsolódik: a folyó egyik oldalán voltak a szerelő­csarnokok, a másikon a vas­útállomás. A vagonokat át kellett vinni a folyón. Jött hát a híd. A hálborút követően szé­lesíteni kellett a forgalom miatt. Azt mondják, a vá­ros megkapta érte a magá­ét: a sajtó ingerülten tette szóvá, hogy miért nyúltak hozzá a szép ívű, kecses hídhoz. A vihar elült. A hi­dat naponta ezrek használ­ják. A vagongyár már nem: fölljeibb két híd is épült: az egyiken az októberi vasút vezet keresztül, a másik or pedig a Moszkva—"Lenin­grad közötti országút. Az új hidalknak alig van történetük. Az öreghíd alatt áll a második nevezetesség, a KaJlinyinról elnevezett. Mondják lendngrádi hídnak is. Valamikor ugyanis a Né- va felett ívelt át, de a nagy folyó kinőtte. Az egyre na­gyobb hajók nehezen fértek ed alatta. Szétnyitni — mint a többi N'éva-hidat — nem lehetett. Szétszerelték öntött­vas alkatrészeit, szép korlát­ját becsomagolták, és hosz­32. Az asszonyt kora délelőtt látta meg, mikorra kezdett benépesülni a strad, s a ví­zen szirtes gumicsónakok, matracok tankállottak; mint a szétdóbált virágok. A part betonszegélyén feküdt, lábát a ihulüámtörő kövek közé ló­gatta, talpát hullámok csik­landozták. Amint tudatoso­dott benne a felismerés, fel­ugrott a pádról, megiramo- dott felé, a közelében meg­torpant, majd lopakodva lép­kedett. Látván, hogy az asz- szany továbbra is mozdulat­lanul!, lehunyt pillákkal fek­szik, köhinitétt egy jókorát. Az asszony felkapta a fejét — nyakának íve egy erkély tartópillérére emlékeztette a dították. A gyorsan emelke­dő vizű Néváról a lassúbb folyású Volgára került. 1940- ben szerelték össze, ez volt a város második, ma is álló hídja. S őrzi mindazt, amit az orosz mesteremberek a Néva fölé álmodtak. Kalinyinban öt híd ível át a folyón. Ott ahol a Tverca gyors sodrású vize elvegyül a hömpölygő Volgáéval, gyors iparosodás ment vég­be. Ennek eredményeként a folyó mindkét partján gyor­san terjeszkedett a város, amely ma 450 000 ember ott­hona, munkahelye, bosszúsá­gának és örömének forrása. A folyóra új hidakat kellett verni. Építettek hát a mai technikával a jövő igényei­nek is megfelelőt. Ezek a hidak egy idő után hozzá­nőnek majd a városhoz. Kalinyinban másfajta hídverés is folyik: emberek, népek közötti kapcsolatot te­remtő. Néha azt gondolom, hogy többet tudnak itt ró­lunk, • mint otthon Kaposvá­ron'. Az itteni ember arcok­hoz, nevekhez, emlékezetes találkozásokhoz köti a ba­rátságot. A Szeliger ét­terem pincére — miközben férfit, melyen' télvíz idején dolgozott. — No hát, fürdőnk egy na­gyot? — szólította meg a kő­műves), miután bátorságot merített. — A tóban én úszni szok­tam — felelte az asszony. — S remélem, maga is velem tart. Ahogy megbeszéltük. — Igen ám, csakhogy még nem is reggeliztem — pró­bált kibúvót találni a kőmű­ves. — Nagyszerű. Tele gyo­morral életveszélyes lenne mély vízbe merészkedni. A kőműves úgy érezte, üres gyomrai a torkába emelkedik; hogy lehetett ilyen ostoba, miért kellett neki az evést szóba hozni? Különben is, kigondolhatott volna szám­talan eszes kifogást, példá­ul hivatkozhatott volna rán­ásványvízzel tölti tele a po­haramat — megkérdezi: „Ugye ebédelt már itt, ami­kor legutóbb nálunk járt?” Meglepődtem. Az orosz nők Utánozhatatlan mosolyával kérdezett tovább: „Mi újság Kaposváron?” Zavartan kér­deztem vissza: „Járt már ott?” „Nem, soha” — felel­te. Aztán hozzátette: „Egy­szer biztosan eljutok”. Ro­hant tovább, tette a dolgát. A testvérmegyei kapcsola­toknak a városban látható jelei is vannak. A Kapos­várról elnevezett tér a ka- linylini megyeszékhely egyik legforgalmasabb része, az itteni vitrinek, a térkép sok információval szolgál annak is, aiki nem járt még a Dráva és a Balaton kö­zött. Sokan vannak viszont olyanok, akik saját tapaszta­lataikkal egészítik ki azt, amiről a térképek mesélnek. A. A. Bogenykov fiatal­ember még, és a Centrosz- vár pártbizottságának titká­ra. A név egy nagy gyárat takar, ahol gépalkatrészeket készítenek, hegesztéses el­járással. Hosszan mesélt a gyári érdekviszonyokról, az érdekeltségi rendszerről, s egyszer — minden átmenet dulásna, sőt, ficamra, vagy éppenséggel csillapíthatat­lan fejfájásra. De most ezzel az egyetlen mondattal elpus­kázott mindent. — Az én gyomrom olyan, mint a vas — próbálkozott mégegyiszer. — Minél többet fal, annál inkább bírja a megterhelését, annál' hosszabb távot kélpes leküzdeni. Ép­pen . ezéirt, ünnepélyesen meghívom Edit asszonyt ebé- dezni; mivelhogy igencsak előreszaladt az idő. Termé­szetesen valamelyik neves kifőzdébe, mivelhogy ma­gam nem vezetek háztartást. Aztán jöjjön, aminek jön­nie kel l... — Köszönöm az ilyesmit! — Akkor mehetünk ? — Nem! — Miért nem? — Próbálja meg kitalálni. nélkül — azt mondta: — Tíz éve jártam magúiknál. Turistaként ismertem meg Kaposvárt. Aztán zavairba- ejtő pontossággal sorolta, hogy mit látott, merre járt, s kíváncsi volt a kérdése is: mi történt azóta,? Neve­ket említett, s mellé emlé­keket állított. Beszélgétőtar- sátót elvárta, hogy tudja, mi történt a tíz évvel ezelőtti találkozások résztvevőivel: a tolmáccsal, a kísérővel. A Scseudirin emlékmúze­um tárlatvezetője apró rész­letességgel mutatta be az író relikviáit, sok vihart kavart szavait, keserű kifakadásait á nép cári hivatalnokok ke­serítette sorsáról. A búcsú- kézfogás ellőtt hirtelen Pe­tőfit idézte. Honnan ismeri? Kiderült, éveket töltött a Kiskunságban és többet tud Petőfiről, mint némelyik magyar. Jelénünk is a figyelem középpontjában áll. D. B. Katov a Konakovói Állami Gazdaság igazgatója. Oro­szos lendülettel mutatta meg gazdaságát, aztán részletes magyarázatba kezdett arról, hogy szerinte miért jó a bogiári bor. Emlékezik még' a Bősz orkán yvér , ízére, azt is tudja; hogy njfncs már a boltokban. Ismét készülődik Magyarországra: azt mond­ja jövőre — mielőtt nyug­díjba megy — még körül akar nézni Somogybán, sze­retné tízegynéhány évvel korábbi emlékeit szembesí­teni a mai valósággal, J. A. Husztaljova a Kali- nyin Megyei Pártbizottság titkára energikus, határozott egyéniség. Egy éve járt So­mogybán. Emlékedről színe­sen mesél, azután összegez: — Sók embernek van sze­mélyes emléke, s ez jó do­log. Lehetővé teszi, hogy eredményeinkét összemér­jük a barátok eredményei­vel és világosabban lássuk, hol kell és lehet javítani a munkánkon. A kapcsolatok a hivatalos szervek között alakultaik ki először és az­tán egyre szélesedtek. A ta­vasszal itt járt nálunk egy barátságvonait háromszáz utassal Somogyból. Megmu­tattuk nekik, hogyan élünk, milyen eredményeink van­nak, és — barátok között ez így szokás — nem titkoltuk gondjainkat sem ... Minél több ember fordul meg a testvéri országban, annál joibban szolgálja ez a kap­csolat a közös ügyet, a né­pek közeledését. Kalinyinban a hivatalos szerveken kívül sokat segít a barátság elmé­lyítésében a szovjet—'ma­gyar baráti társaság. Tag­jainak száma hónapról hó­napra gyarapodik. Sokan azt követően lesznek ennek a szervezetnék aktív résztve­vői, miután visszaérkeztek Magyarországról. — Megvan: fogy ózik! Mivel az asszony nem vá­laszolt, a kőműves ezt a megállapítást telitalálatnak vélte, s növekvő önbizalom­mal letelepedett a keskeny partszegélyne. — Van egy otthonom a fő­városiban — mesélte. — Nem ám a belterületen, hanem a zöldövezetben. — Arca egy pillanatra elborult, mert aka­ratlanul is felidézödött előt­te a .temető mögötti hepehu­pás, parcellázatlan környék, közepén, az otthonával, a ta­lajba süppedt, egykor szebb napokat ’látott lakókocsival. — Hogy is mondjam csak ... — folytatta nehézkesebben —, nem egy palota, de a to­alettet már modernizáltam egy magasba helyezett fém­hordó segítséglével, és a tu­soló megvalósítása is folya­matban van, hasonló mód­szernél ... Az asszony mindebből nem sokat értett), mégsem szólt közbe, elgondolkodva figyel­te a kőműves nyílt tekinte­tét, amelyet a kissé dülledt szemek még egyértelműbbé tettek. — A kocsit meg egyszerű­en ki lehet cserélni — vágta ki a férfi. (Folytatjuk.) Ügy látszik a nyári meleg hónapok után — amikor oly sokszor volt részünk a te­levízió jóvoltából, könnyed és kevés mondanivalót hor­dozó fiiilmeikbőll — ezúttal is­mét 'biztosra kívántak men­ni a szerkesztők. Olyan filmeket válogattak ugyanis össze, amiknek zö­me á filmszínházakban már nagy sikerrel lefutott, vagy mint például a kedden in­duló brazil filmsorozat, ame­lyet tizenöt héten át lesz szerencséjük élvezni a foly­tatásos filmek kedvelőinek, más 'országokban, már bizo­nyított. Az ugyebár termé­szetes, hogy a Starsky és Hutch-ot vagy Scherlook Holmest inem lehet olyankor sugározni, hogy nézettségi indexe ne a legmagasabb legyen.. Ezek — olyan fix pontjai voltak a hétnek, ami­hez már szinte gyerekjáték­nak tűnik olyan filmeket válogatni, mint a Gábor diák. Ez utóbbi műsorrake- rüllését Buda vára vissza­szerzésének háromszázadik évfordulójának köszönheti. Jó apropó violt, hogy az idő­sebb korosztályhoz tartozó hölgyek szívlét ismét megdo­bogtassa a fiatal Zenthe Fe­renc. Láthattunk olyan magyar filmet is, amelyre néhány éve alig lehetett jegyet kapr ni, s szívesen is’ néztük Ba­csó Péter Te rongyos élet című imunkáját. Azt már kevésbé tarthat­tuk indokoltnak, hogy ahhoz, hogy " láthassuk a magyar filmet, előzőleg végig kell né%ni egy nyolc évvel ezelőtt készült francia alkotást, ami nem nagyon emelkedik ki a szokványos szerelmi törté­netek közül. A menj a ma­mához, a papa dolgozik cí­mű filmet nyugodtan lehe­tett volna későbbi időpont­ban is vetíteni. Igaz, a Bar csó-fdlm tizenhat éven felü-, liekhek szólt, ám azt hi­szem, annyira a műisorszer- kesztők sem naivak, hogy azt higgyék, a tévébemondó Kétkedés helvett Korunk jellemzőije: az élet minden területén a válto­zásit változás éri. Ez jó és szinte mindannyiiunk számá­ra természetes. Alóla egyet­len 'közérdeklődésre számot .tantó terület sem volt és lesz kivétel. Mégis úgy vélem, olyan gyakori megújulás, mint ami az oktatásügyben lezajlott, kevés más közügyét jellemez. Akik a pedagógiát választották mesterségük­nek, hivatásuknak, mindezt szükségesnek és 'törvénysze­rűnek tartják. Tudják: a tudományok fejlődése során 24 órai lemaradás is behoz­hatatlan. Mint a társada­lomtudomány művelői elrna- nadhatatlannak tartják a változást még akkor is, ha ez a közelmúltban némely területen kevés eredményt hozott vagy néha negatív tapasztalatokat szült. Emiatt megnőtt a kétkedők tábora. Ám éppen az elsikeredett intézkedések tanulságai szü­lik az újabb változtatás igé­nyét, amely a nevelésügy­ben sem váratott sokat ma­gára. A szeptember 1-jén életibe liépő új oktatási tör­vény az oktatás egészét her lyezi új alapokra. Arról, hogy e törvény megszerkesz- tőd mit várnak a rendelke­zésekről, arról sok helyen ol­vashatunk, hallhatunk. Ügy érzem azonban, hogy mi, gyakorló pedagógusok talán tőlük is többet remélünk! Tudatában vagyunk an­nak, bogy életbe lépő úji tör­fiilm előtti bájos mosolya, és a fölhívás elegendő ahhoz, hogy hazánk serdületlenebb ifjúsága aludni térjen. ­Istenem, akkor még meny­nyi pénz volt egy-egy film­re!.— sóhajtottam föl több­ször is vasárnap este, az El Cid szűnni nem akaró tör­téneteit látva. A tömegjele­netek monumentalitását nem ellensúlyozta azonban a cse­lekmény joergése. Így hiába érhettem tetten az ősi em­beri érzések időtlenségét áb­rázoló motívumokat, összes­ségében unatkoztam. Izgalmas alkotás volit vi­szont a Középkorúak című kínai film. Bár el kell mon­danunk azt is. hogy európai szemmel vagyunk képesek csak nézni, s nem is film- esztétikai kategóriák alkal­mazását állja ki a mű. En­nek ellenére minden kocká­ján találtunk valamilyen kuriózumot, számunkra ér­dekeset. Oka ennek az is, hogy a kínai kulturális for­radalom idejéről ha van is valamiféle homályos képünk, azokat inkább olvasmánya­inkból, újságcikkekből sze­reztük. Másként jelenik azonban ez meg a művészi alkotásokban. További érde­kességet pedig az szolgálta­tott a filmnek, hogy kínai produkciót nagyon ritkán láthatunk nemcsak a tele­vízióban, de a mozivásznon is. Pedig nekünk is tanulság ©os, hogy az emberi érzések az eltérő kultúra és történe­lem, no és a két nép közti távolság ellenére is mennyi­ben hasonlítanak. Látszólag tehát minden igényt kielégített a televízió. Csak azoknak lehet hiány­érzetük, akik jó tévéfilmek- -re, tévéjátékokra Vágytak, és nem értek rá pénteken délelőtt, amikor Galgóczi Erzsébet Bolondnagysága cí­mű tévéfilmje volt műsoron. Igaz, ez is ismétlésként. vénnyel marod holnapra nem emelkedik hivatásunk presz­tízse, anyag-erkölcsi elisme­rése, és aligha csökken a teendő — a kétkedés helyett bizakodónk. A célok felüle­tes ismeretéből is kiviláglik ugyanis: a törvény a tanu­lóifjúság érdekében, munr káinik könnyítése érdekében született. Általa alapyetően javulhat a diákok tanulás­hoz, munkához, felnőttekhez való viszonya. Ennek jelen­tősége nem kíván magyará­zatot. Ráadásként olyan — bizalmon alapuló — önálló­ságot kapuink, amelyre rég­óta várnak a pedagógusok. S ha élni is tudunk vele, jómagam ettől tar tok légin - ücájbtb, akkor a nevelőd egyé­niség kibontakoztatása elől is elhárulnak az akadályok. A fokozatos beveztés lehe­tőivé .teszi a .törvény alapos megismerését és megakadá­lyozza elhamarkodott végre­hajtását. Ha munkánk a teljes azonosulás jegyében, és a lelki, plusz hozzáadásá­val történik, a várt .még tá­volinak 'látszó eredmények nem maradnak éli. A törvény nem képezheti vita tárgyát. Betartása, vég­rehajtása. legjobb tudíásiunk szerinti kötelességünk. Enél- kül csak nagyon lassan lép­hetünk előre, és aligha se- gíthetjlük elő gondjaink meg­szüntetését, oktatásügyünk felemelkedését. Góz Mihály Dr. Kercza Imre TARDI GÁBOR Lakótársak Varga István ÁZ OKTATÁSI TÖRVÉNYRŐL

Next

/
Oldalképek
Tartalom