Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám

1986. szeptember 27., szombat

Somogyi Néplap

V , ' mgí ffiífi9 p'"Ä f '' Wß % H§M PS IP IIPIPSPI H

IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS

xmm&mwmm

Zsombok Timár György

A VIRÁGOK FEHÉREK ÉS KÉKEK

Az asszonyt hangos sziré- n ázással vitte be a kórházba hétfőn a mentőautó.

Hétfő volt, ez biztos — gondolta az asszony ébredező kábulatában. Nem volit tv- adás, csak a rádióban, kabaré. Reggel óta várt valamire, akkor hétfőn, de most csak arra emlékszik, hogy amikor bekapcsolta a rádiót, a férje még nem volt otthon, és éppen felhangzott a szignál : „ ... hallgassunk kabarét, a kabaré az nagyszerű dolog...”

Még nem akarja kinyitnia szeméit, úgyis tudja, hogy mit fog látni; csak a hétfőbe, a kabaréba kapaszkodik mániákusan. Lehet, hogy kedd van, vagy csütörtök, vagy szombat? Majd megmondják az ágyszomszédok, ha kinyitja a szemét, de éppen azokra nem kíváncsi. Mindig ugyanazok. Olyanok mint ő, orvossággal próbálkozók, aztán falcolók, akik pengével vagdossák fel az ereiket, gázosok és delirium traemen- sék, csonttá soványodva, józanul hisztérikusak vagy apátiáiba merültek, akiket infúzióval táplálnak. „A kabaré az nagyszerű dolog.”

A legjobb táncos volt. Egy este tizenöt-ihúsz partner. Verekedtek is miatta. Anyu mindig elkísérte; Martinit ittak jéggel, citrommal, cukrozott szélű pohárban. Száraz Martini volt. Nem szerette. de anyu mindig azt rendelt. Anyu következetes volt, és játékszabályokhoz alkalmazkodott. Sosem engedte, hogy a fiúk fizessenek neki. A fiú táncoljon jól, és védje meg! Ez a dolga, semmi más. Asztaluknál csak az foglalhatott helyet, aki így viselkedett. Anyu elbeszélgetett a fiúkkal, utánozhatatlan könnyedséggel kikérdezte őket családjukról, iskoláikról, beosztásukról, terveikről. Anyu nagyon jó asszony, nem olyan mint apu, akivel alig találkozott, mióta elköltözött tőlük. Szépségét is anyutól örökölte; mert ő mindig szép volt. Még most is az. Vagy már nem? Megrettent. Behunyt szemmel, azzal az eredendő káhasággal, ami a kórházi ágyak felocsúdóinak jellemzője, a takaró alatt, állától lefelé végigsimítotía testét, addig, amíg a keze leért. Érezte melleit; ott megállt, tenyerével egy pillanatra megtartotta.. Még mindig elmegy melltartó nélkül, gondolta, hasát behúzta, ám így is megérezte azokat a zsírpárnákat, amelyek any- nyiszor és olyan nagyon elkeserítették. Dühös lett. Gyűlölettel gondolt a férjére, mert mindig dicsérte azokat és konokul állította,. hogy nagyon is jól áll neki. Meggyőződése volt, hogy olyankor gúnyolódik vele.

— Még mindig szép vagyok — mondta. A tükör nem hazudik, gondolta tovább, és látta magát behunyt szemhéja mögött, élesen.

Az asszony nem nyitotta ki a szemét, nem volt kíváncsi környezetére; kezével lágyékán, könnyű álomba merült. Anyjával ült egy csillogó teremben száraz Martinit szürcsölgettek citrommal és jéggel, a fiúk egymásután sorjáztak táncra kérni őt, és anyut is. és mindannyian azt gondolták, hogy ő anyunak a húga.

Hétfőn, amikor a férfi hazaérkezett, szólt a rádió, éppen vége volt a kabarénak. Kikapcsolta, és a feleségét kereslte. Csöngettek. A szomszédasszony állt az ajtóban.

— Már megint — mondta az asszony köntösét össaefog- va. Ügy állt ott, mintha bűnös lenne valamiért.

A férfi be akarta hívni, de aztán meggondolta magát.

— Elvitték — mondta a szomszédasszony —, alig egy negyedórája. Itt a telefonszám, ahol megkeresheti — nyújtotta az asszony a cédulát.

A férfi elvette. — Köszönöm — mondta, és becsukta az ajtót. Bement a hálószobába, szétnézett. Tudta, hogy

mit fog találni. Az éjjeli- szekrényen orvosságosdobo- zok voltak halomban. Rögtön felhívta az ügyeletét; ott szenvtelen hangon közölte vele valaki, hogy a felesége túl van az életveszélyen, de még nem tért magához, valószínűleg napokba telik, amíg észhez tér, így semmi értelme, hogy meglátogassa, különben is, ismerős, nem ez az első eset, a dolog éppen úgy nem komoly, mint ahogy a többi sem volt az.

Csütörtökön, mondta az ügyelet, öttől hétig van látogatás. A negyedik virágboltban talált kék színű virágot.

— írisz — mondta az eladó, fiatal, csinos lány.

— írisz? — kérdezte, de csak azért, hogy a szó különös szépségét ízlelje.

— Az — válaszolt a lány —; melegházi nevelés, sajátságos mutáció. Égszínkék.

— Ez a virág eredetileg nem kék?

— Az alapnövény sötétlila. Hány szálat parancsol?

— Tizenegyet.

A lány ügyesen elrendezte a virágszálaikat. — Zöldet?

— nézett a férfira kérdőn.

— Természetesen.

A lány ízlésesen megkötötte a csokrot, és celofánba csomagolta.

Felment a műkőlépcsőn, aminek a közepe már régen kikopott. A nővér azt mondta, hogy' a kilencesben van. A múltkor a hetesben volt, gondolta a férfi. Az ajtó nyitva, az asszony pontosan szemben feküdt, magasra rakott párnán pihent, szeme becsukva, fehér kezei a takarón. Szép volt így. az ajtóból. Kicsit fáradt, zilált, rendezetlen, de szép.

— Szervusz, drágám — lépett az ágy mellé a férfi. A csokrot előre nyújtotta.

Az asszony túlságosan is lassan nyitotta ki a szemét. Olyan volt, mint régi filmen a premier plan. A férfi nézte, ahogy eszmél, és itt már nem találta olyan szépnek, mint az ajtóból. Az asszony tudta ezt.

— Bejöttél? — kérdezte elhaló hangon, fejét kissé oldalira billentve.

— Igen — mondta a férfi még előbbre nyújtva a csokrot. Szorításától megzizzent halkan a celofán a markában.

Az asszony hirtelen felült.

— És anyu? ö nem jött el?

— Hiszen vidékei él.

— Talán nem is értesítetted? — Az asszony hangja kellemetlenül élessé vált.

A férfi a virágcsokorral elbizonytalanodott. Nem értesítette, nem is állt szándékában. Minek? Ez a harmadik kísérlete az idén, neki épp elege van már belőle, nem hiányzik még az anyós is a nyakára, ' hogy mint egy Elektra közlekedjen a lakásban.

— Tessék, drágám. Ezt neked hoztam — mondta a férfi, hogy elterelje a beszédet.

Az asszony nézte a csokrot, arca eltorzult, hisztérikusan lökte félre a virágokat. Előredűlve, gyűlölettel sziszegte a férfi arcába. — Még itt is? Ebben az állapotomban is gyötörni akarsz? Nagyon jól tudod, hogy gyűlölöm a sárga virágot!

A férfi visszahőkölt. Nézte a virágokat. — De hiszen... kékek. Tudom, hogy a kéket szereted ... azért hoztam ... íriszek ... alig sikerült kéket szereznem ... különleges Íriszek ...

— Vidd el! Látni sem akarom! Sárgák, érted?! Sááár- gák! — Visszaihanyatlott a párnára, behunyta a szemét.

— Anyut akarom látni — mondta most már csöndesen.

A férfi tanácstalanul állt kezében a virágcsokorral. Néhány tétova mozdulat, aztán sarkanfordult és kisietett a 'kórteremből. Mindenki utána nézett, csak az asszony nem.

Otthon értetlenül bámulta a virágokat. Kékek voltak, határozottan kékek. Vázába rakta celofánostul. Telefonált

az irodába, és két nap szabadságot kért. Hajnalban rossz szájízzel ébredt, ismét megnézte a virágokat. Ugyanolyanok voltak, mint az este: kékek. Megmosdott, felöltözött, harapott egy pár falatot, aztán kikapta a vázából a csokrot, és lesietett az utcára. Felnyitotta a kuka fedelét, és a hulladékra dobta a virágot. Dühösen csapta rá a fedelet. A kocsijához sietett, beindította, és elindult, hogy elhozza anyut a lányához, immáron harmadszor ebben az esztendőben.

A Fogalmazó úr megállt a kukáik előtt. Mind a négynek felnyitotta a tetejét. Egyszerre mérte fel lehetőségeit, gyakorlott szeme és különleges érzéke csalhatatlan biztonsággal fedezte fel az értékeket. A Fogalmazó úr tekintély volt a szakmában, minden MÉH-átvevő személyes, jó ismerőse. Csak ideiglenes bejelentővel rendelkezett. Huszonnyolc esztendeje, kisebb, főleg télidőre eső megszakításokkal a Dobozy utcai éjjeli menedékhelyen volt fix, alsó ágya és Tutó- lafcaittal lezárt saját szekrénye, így a felsőház tagjai közé tartozott. Nevét talán már ő sem tudta, mindenki csak így szólította: Fogalmazó úr, amit egyesek kapcsolatba hoztak ifjonti szakmájával, de ez pont olyan bizonytalan volt, mint minden, ami vele kapcsolatos.

A Fogalmazó úr meglátta a virágcsokrot. — Eladható — dörmögte, és megigazította a celofánt. — Szép fehér, friss virágok — folytatta elégedetten, és beleszagolt a celofánba. Még matatott a kukákban, amit értékesnek talált, a reklámszatyorba tette. Kihallagott a Hailer-piac- ra, nézelődött az árusok között, és hamar sikerült eladnia, húsz forintért a csokrot. Egy fiatalasszony vette meg.

— Hol szerezte papa, ezeket a gyönyörű fehér íriszeket? — kérdezte a fiatalasz- saítny.

— Ó, nagyságos asszonyom, az összeköttetés ... — mondta a Fogalmazó úr jelentőségteljesen, és beállt a sorba, hogy a kifőzde ablakán át rendelhessen egy tányér bablevest cseresznyepaprikával, két szelet kenyérrel.

Amikor a kifőzés eresze alatt, az asztalnál állva csöndesen kanalazott, arra a fehér virágcsokorra gondolt, íriszek, és milyen jó illatuk volt, emlékezett rájuk. Vajon hogyan kerültek ezek a szép fehér virágok a kukába? — töprengett, meg az is. hogy celofánba csomagolták, ízléses szalaggal megkötötték. Vadonatúj volt; alkar a virágüzletbe is vihette volna, de ott nem vették volna meg.

— Az emberek mindent elpocsékolnak — vonta le a végső következtetést, és kényelmesen visszavitte az üres tányért meg a kanalat az ablakhoz.

Borsos Miklós könyvillusztrációi

Borsos Miklós legkiválóbb szobrászaink egyike, reneszánsz egyéniség. Nagyszerű és sokoldalú életmű sorakozik mögötte." Kőbe, bronzba, márványba faragja figuráit, bronzból érmeket formáz, irodáim! igénnyel ír könyvet, naplót. Alkotótársként illusztrál. Az idén, augusztusban töltötte be nyolcvanadik életévét.

Talán ez adta az indítékot, hogy az Országos Széchenyi Könyvtárban kiállítást rendezzenek, Borsos Miklós könyvillusztrációi címmel. S ez örvendetes tény, a konkrét művészi élményen túl azért is, mert a könyvtár közművelődési feladatát széleskörűen értelmezve immár hatodik bemutatóját rendezi a nem kimondottan e célra készült, de azért kiállításra alkalmas termeiben. (A Borsos-kiállítás november 16-ig látogatható.

„Az érzékletes formálás

Kiss Benedek:

Őszülő föld

Madarak tébolydái az

. erdők,

az ősz, arany kalitka, rájuk zárul.'

Ülök fagyökéren, nézek egy felhőt — unottan úszik el a láthatárról.

Zúgnak a madarak.

Mint hordóból must, torkukból kiforr habzón az ének.

Bennem is ébred egy

távoli ritmus. Levelet pottyant a fa — ürüléket.

Alkonyul.

Aggastyán-arccá szürkül az égbolt, kiveri

csillag-borosta. Unokája, a Föld, lábainál ül.

Haja ősz, szeme albínó — vörösük csipkebogyók

pirossá.

Bencsik István szobra: Európa

mestere” grafikai lapjain néhány vonallal, kevés lavíro- zással teremti meg az írások hangulatát. Egyaránt nagy beleérzéssel, akár antik poéta, akár kortárs költő világa, amit megelevenít. Homérosz. Ovidius, Szenczi Molnár Albert, Arany János, Petőfi Sándor, Babits Mihály, Ady Endre, Illyés Gyula Simon István sorai kapnak értéktöbbletet a művészi illusztrálástól.

Borsos szerint az illusztrálás megvilágítás: „Az emberiségnek lelki-szellemi ébredésétől kezdődően szüksége van erre a megvilágításra, a kibontakozó fogalmaknak, gondolátoknak, élményeknek, varázslatokkal való érzékletesebbé tételéhez.”

Ahogy szobrai tömbszerű stilizálts águkkal egyszerre archaikusak és modernek, rajzai realisták és légiesek, nagyvonalúak és könnyedek. A jelzésszerű emberi testek, aktok líraiak (Ady: Őrizem a szemed), erotikusak (Ovidius: Nyári dél), vagy me- lainkólikusak (Juhász Gyula: Anna örök). Vonal—kör kompozíciói (Babits: Jónás imája, Simon István: Gyökerek) a szimbólumok erejével szólnak. Ha kell, figurái vaskosak, humorosak (Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival), máskor légiesek (Petőfi: Füstbe ment terv. Szabó Magda: Danaidák). A táj mesébe illő (Arany János: Toldi szerelme), vonzóan távoli (Miladinoy: Honvágy), vagy rideg (Petőfi: Téli világ). Rajzai nemcsak illusztrálnak — többlet-élményt adnak, nézőnek, olvasónak egyaránt.

A kiállított 240 rajz, s a könyvtár állományából melléhelyezett illusztrált könyvek méltón reprezentálják a . hatalmás életmű eme kicsi, de teljes értékű szeletét.

Borsos Miklós, akinek múzeuma van Győrött, aki a legrangosabb közgyűjteményekben plasztikáival, rajzaival, érmeivel van képviselve, akinek megannyi szobrát állították fel köztereken, a kiállításon szereplő valamennyi rajzát az Országos Széchenyi Könyvtárnak ajándékozta.

K. M.

Két groteszk

1. A borozó

Mit tagadjam? Néhanap szívesen megiszom egy pohár bort. A város közepén üzemelő borozót kifejezetten szeretem.

Ott mindig sokan vannak. Az ember még a nagyváros forgatagában sem érzi egyedül magát. A bormérésben az ember fia menedéket lelhet a mind tolakodóbb őszi szelek elöl, elgyönyörködhet a borok aranyló színeiben, a pénztáros hölgyben, a pult mögött sürgölődő kolléganőiben.

Sorbanállás közben hallgathatja a spicces elme te- kervényes futamait, szívét közben béke tölti el. Itt senki nem tolakszik előre. Aki belép, nyomban a sor végére áll, tisztában lévén a dolgok rendjével, miszerint a sor vége leghátul található, a közepe a közepén (ahol a kiakasztott tükörben mindenki meglesheti magát józanon, és néhány pohár ital elfogyasztása után), s sor eleje meg szemközt a pénztárgéppel.

A pult mellett hasonló rend uralkodik, mint a sorban, lökdösődést a helyiségben körbefutó könyöklő mellett még sohasem tapasztaltam.

A borozó akár a rend mintája is lehetne.

Borban az igazság!?

2. Az antikvárium

Mit tagadjam? Néhanap szívesen meglátogatom az antikváriumot. Itt mindig sokan vannak, az ember még a nagyváros forgatagában sem érzi egyedül magát. Az antikváriumban az ember fia menedéket lelhet a mind tolakodóbb őszi szelek elől, elgyönyörködhet a sokféle könyvben, ha szerencséje van, megcsodálhat egy-egy ritkaságot is. Innen még orozhat is az ember. Fellapoz egy-egy ismerős, kedves verset, strófáit újraolvassa, majd a, könyvet visszarakva a polcra, , fejében a felidézett sorokkal, a szellemi tolvaj szabadon távozhat.

Mindezen lelűnyök mellett a mások által már csömör- lőtt, ám azért még remekül használható szellemi táplálék ára jóval kevesebb, mint újonnan.

„Könyv 5—10—20 forintos egységáron!” A feliratra az utca túloldaláról leszek figyelmes. Bemegyek. A polcokon feliratok, számokkal, körülöttük jobb-rosszabb állapotban levő könyvek. A könyvek mellett pedig tolakodó, könyöklő, lökdösődő vevők. Egyik kötettől a másikhoz kapnak, a legnagyobb a káosz, a feszült levegő egyetlen szikrától robbanna.

Mikor ép bőrrel kikerülök boldogan sóhajtok.

A könyv a mi jó barátunk. Tanít, nevel, szórakoztat.

Csendes Csaba