Somogyi Néplap, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-22 / 223. szám

AZ MSZMP SOMOGY HEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII évfolyam, 223. szám Ara: 1,80 Ft 1986. szeptember 22., hétfő Helytállók veszélyben A kinti csattanás riasztó­an hatott a szobafalakon belül. Az erkélyajtóból egy száguldó autó típusát és szí­nét véstük az agyunkba. Az útkereszteződésben vétlen motorost gázolt egy sze­mélyautó, és utasa cserben hagyta áldozatát, menekült. A mentőket, azt mondták megelőzte már valaki a se­gélykéréssel. A környékről sokan össze- sereglettek. A megiUetődött szavak mögött aggodalom is volt: a mentőautóba emelt, súlyosan sérült fiatalember­nek szólt. A telefonhívások a mentőknek és a tettest ül­dözőbe fogó autósoknak szól­tak. Egyik kocsiból kiszállt, szinte menet közben egy fiatalasszony, hogy a moto­ros segítségére legyen. A nyáron hirtelen támadt a vihar. A strandról elűzte a napozókat, a fürdőzőket. Néhány an maradtunk a par­ton, figyeltük az egyre sze­szélyesebb vizet, a hullámo­kat. Az egyik nyaralónál távcső is volt, egészen közel hozta a túlsó partot. Az egyre tornyosuló hullámok hátán egy matracra lettünk figyelmesek. A matrac utas nélkül himbálózott a vízen, tüzetesen végigpásztázta a környékét, a távcsöves em­ber vizsgálta, hogy mincs-e a közelében ember. Sokáig kísértük figyelemmel a tá­volodó matracot. Talán a szél söpörte a vízbe a part­ról? Másnap találkoztam a par­ton a távcsöves emberrel. Megnyugodva mondta: sze­rencsére nincs áldozata a vi­harnak. Kiderült, este és másnap reggel is a rádió mellett ült. Hírt várt a viharról. Nem foglalkoztak vele: a gumi­matracnak nem volt utasa. Az önzetlenségnek, a lel­kiismeretes segítőkészség­nek szerencsére számos je­lével találkozunk veszély- helyzetekben. Kis dolgokban is? Miért van az, hogy tra­gikus, vagy annak látszó esetekben megszólal ben­nünk egy hang, mely azt mondja: segíts! És miért hallgat a lelkiismeretünk akkor, amikor kisebb segít­séggel is embertársunk ja­vára tehetnénk? Szerencsére, ritkább az olyan eset, amikor nagyon fontos, hogy kinyilvánítsuk önzetlenségünket, tanújelét adjuk találékonyságunknak. Nagyon sok az olyan alka­lom, amikor várják tőlünk, hogy jó szóval, apró figyel­mességgel — de mindenkép­pen nagy felelősséggel — segítségére legyünk egymás­nak. Segítés az is, ha a boltban előzékenyen magunk elé engedjük a terhes kis­mamát, a botra támaszkodó öreget, vagy karon fogjuk az útkereszteződésben bizony­talanul álldogáló gyereket, idős embert, gyengén látót. Ilyenkor is bizonyítanunk kell önzetlenségünket. Horányi Barna Elutazott hazánkból a kuvaiti nagykövet Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke búcsúlátogatáson fo­gadta Tálát Yacoub Al- Ghousseint, Kuvait Állam magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagyköve­tét, aki végleg elutazott Bu­dapestről. A csúcs előkészítése folytatódik Véget ért a szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozó Kis Csaba, az MTI tudó­sítója jelenti: Szombaton délután véget értek Eduard Sevardnadze és George Shultz washingtoni tárgyalásai. A két külügy­miniszter — négyszemközti és plenáris üléseken — mint­egy 14 órán át vitatta meg a szovjet—amerikai kapcso­latok kérdéseit, egy újabb csúcstalálkozó lehetőségét. Mindkét miniszter közölte, hogy az előkészítő munka folytatódik. Eduard Sevard­nadze az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva kije­lentette: New Yorkban is­mét találkozik az amerikai külügyminiszterrel Shultz — sajtókonferenciáján — csupán utalt arra, hogy újabb találkozó lehetséges az ENSZ közgyűlésének ülés­szakán, A külön-külön megtartott sajtókonferencián mind Se- vairdnadze, mind Shultz ki­jelentette: a tárgyalások ér­demlegesek és lényegiék vol­tak, s azokon találtak olyan területeket, amelyeken ígé­retes” lehetőség látszik meg­állapodásra a két ország kö­zött. Sevardnadze elsősorban az Európába telepített köze­pes hatótávolságú eszközök kérdését említette meg ezek közül és ezt — a szovjet kül­ügyminiszterrel egyidőben — S'bultz is megerősítette. Eduard Sevardnadze külön aláhúzta: a Szovjetunió nem tekinti egy ilyen megállapo­dás előfeltételének azt. hogy Nagy-Britannia és Francia- ország nukleáris eszközeiről is kötelező érvényű megálla­podások szülessenek. A csúcstalálkozó lehető­ségéről szólva Eduard Se­vardnadze megállapította: a Szovjetunió a maga részéről mindent megtett, hogy meg­valósuljon az, amiről Mihail Gorbacsov és Ronald Rea­gan a tavalyi genfi találko­zón megállapodott, számos kezdeményezést tett annak érdekében, hogy mihama­rabb kedvező fordulat kö­vetkezzen be a szovjet— amerikai kapcsolatokban. „A genfi találkozó reményt adott arra, hogy a szovjet— amerikai kapcsolatok vonata egyre inkább felgyorsul, és megállás nélkül halad majd a két fél által megjelölt cél felé. Sanos a genfi szerel­vény igen hamar lassulni kezdett, az események me­nete olyan fordulatot vett, amilyenre nem számítot­tunk. A Genf utáni időszak, ahelyett, hogy a megvalósu­ló remények időszaka lett volna, Mihail Gorbacsov szavaival élve az elvesztege­tett lehetőségek korszaka lett” — haingoizitatta Sevard­nadze. A szovjet külügyminiszter véleménye szerint az elmúlt időszakban már elvégezték a csúcstalálkozó előkészí­tésének igen jelentős részét, s lehetőség nyílt arra, hogy eredményes, mindenekelőtt a biztonsági kérdések terén eredményes csúcs jöjjön lét­re. „Egyesek azonban rossz­indulatúan megpróbálták megállítani ezt a folyamatot. Sok minden történt az el­múlt hetekben a szovjet— amerikai párbeszéd felmon­dásának kierőszakolására. Ügy tűnik, egyesek arra szá­mítottak, hogy érzelmeink­től befolyásolva nem jövünk el erre a találkozóra. Mi azonban eljöttünk, bár ez, elmondhatom, nem volt A képen jobbra Eduard Se­vardnadze szovjet, balra pe­dig George Shultz amerikai külügyminiszter és kísére­tük. (Telefotó — AP—MTI—KS) könnyű döntés számunkra. Ezt a lépést felelősségérzet­től, politikai jóakarattól ve­zérelve tettük meg, annak tudatában, hogy a Szovjet­unió és az Egyesült Államok közötti viszony túlságosan is fontos népeink, az egész vi­lág, az emberiség jövője szempontjából ahhoz, hogy forrófejű döntésektől tegyük függővé. A kapcsolatok meg­rontásához nem kell különö­sebb szellemi képesség. Ah­hoz, hogy megjavítsuk azo­(Folytatás a 2. oldalon) Befejezés előtt a stockholmi konferencia A stockholmi konferenci­án, ahol pénteken' éjfél előtt sízimboilikus jelleggel meg­állították az órákat, hogy át­hidalják az időzavart, szom­baton éjszaka is folyt az egyeztető .munka. A szombat esti páír perces plenáris ülé­sen úgy döntöttek, hogy a politikai és a katonai-tech­nikai kérdésekkel foglalkozó összevont munkacsoportok vasárnap délben újabb ülést tartanak, a plenáris ülés folytatását pedig vasárnap este 22.00 órára tűzték ki. A megkezdett ülés eredményé­ről lapzártáig nem érkezett jelentés. Vasárnap reggelig nem de­rült ki, hogy a késő esti ple­náris összejövetel már vétó­ban a záróül'és lehet-e. Nem oldódott meg a bejelentés­köteles hadgyakorlatok mi­nimális létszám- és eszköz- szint j énék kérdése, a megfi­gyelők meghívásának né­hány feltétele is tisztázatlan. Az ellenőrzés témakörében újaíbb nehézségek támadtak az úgynevezett tiltott, vagy érzékeny övezetek, illetve pontök meghatározását ille­tően. Miután Málta követe­lését teljesítették, Törökor­szág is külön igényekkel lé­pett fel, és ilyen jelenség megismétlődése az utolsó percig nem kizárt. A záróülés a tervek sze­rint egy zárt és egy nyitott szakaszból fog állni. A záró­ülés nyilvános részében egye­bek között beszédet mond Ingvar Carlssan svéd minisz­terelnök. Bővíthető a magyar—kínai gazdasági együttműködés Magyar javaslat az ENSZ napiredjén a nemzetközi biztonság megjavítására Az ENSZ tagállamai szom­baton 143 pontból álló napi­rendet hagytak jóvá a köz­gyűlés 41. ülésszakára. A szocialista országok ja­vaslata alapján a közgyűlés megvitatja majd egy olyan átfogó nemzetközi biztonsá­gi rendszer kérdését, amely felöleli a katonai, politikai, gazdasági és humanitárius vonatkozásokat is. A nem­zetközi biztonsági rendszer megszilárdítására vonatkozó új javaslatokat — a szocia­lista országok nevében — a Magyar Népköztársaság jut­tatta el a világszervezet fő­titkárához. A 41. ülésszak figyelmé­nek középpontjában a nuk­leáris fenyegetés elhárításá­val összefüggő kérdések áll­nak. Szombaton délelőtt záró teljes üléssel befejeződött a magyar—kínai gazdasági, kereskedelmi és műszaki­tudományos együttműködé­si bizottság 2. ülésszaka. A bizottság magyar és kí­nai társelnöke, Hetényi Ist­ván pénzügyminiszter és Liu Ji belkereskedelmi minisz­ter jegyzőkönyvet írt alá. Mindkét fél pozitívan érté­kelte az eddigi eredménye­ket. Üj, távlatilag fontos terü­letnek ígérkezik Magyaror­szág és az egyes kínai tar­tományok közötti közvetlen együttműködés lehetőségé­nek biztosítása. 1 LEVÉL Kedves Ükapám! Nehe­zen fogtam tollat, mert gon­dokkal akarlak terhelni, s volt abból neked is elegen­dő. De tanácsot kell kér­nem tőled, bölcs öregem­bertől; a maiaknál sajnos ilyesmire nem lelek. Azért hozzád fordulok, mert végiggondolván az utánad következőket — dédapámtól apámig — ar­ra jutottam: más nem ad­hat feleletet kérdéseimre. Részint elfeledték már azt, amit te származásodtól fog­va még tudsz, másfelől pe­dig szintén az enyéimhez hasonlatos bajokkal küsz­ködvén nekik is jobbára kérdeznivalójuk volna s nem feleletük. Vándorló iparoslegénye­ket láttam mostanában vá­rosunkban. Ruházatukból kitetszett: külországból ér­keztek hozzánk. Megiri­gyeltem őket, mert ábrá- zatuk nyugalmat tükrözött, komótosan sétáltak, s mai világunktól ez meglehető­sen idegen tünemény. Ek­kor jutottál eszembe. Meg­lehet, e legények a te sze­medben izgága, rohanó su- hancoknak mutatkoztak volna. Tudnod kell: mi ál­landóan nagy nyüzsgésben élünk, afféle rohanásban, minőt a te idődben tűzvész vagy árvíz idején láthattál. Ezzel el is érkeztem kér­déseim lényegéhez. Ügy olvastam naplódból, hogy számodra — az akkori rendnek megfelelően — nagy fölemelkedés volt a paraszti sorból asztalos­inassá, majd segéddé való előlépés. S ha jól értettem soraidat, akkor Európa nagyhírű orgonaépítője­ként is annak köszönted a kezedben levő mesterséget, hogy akár itthon, akár né­met földön, akár a franci­áknál vándorolva, mindig megfelelő időt szánhattál tanulmányaidra, a mester­fogások ellesésére, és ké­sőbb sem kényszerültél kap­kodásra. Nos, ebben adj nekem tanácsot: hogyan, miképpen varázsolhatnék időt ma­gamnak! Sokadik gyerek­ként születtél, magadnak is — itt megint bizonyta­lan vagyok — hét vagy kilenc gyermeked volt-e, s csak idősebb korodra lettél tehetős polgár, úgyhogy tudnod kell, miből terem­tődik a nyugalom a szűkös­ségben is. Nekünk egy sor gép, ügyes szerkezet segít min­denben, ezeknek te csak az őseit ismerhetted. Mégis: nekünk kevesebb az időnk. Mi — a legtöbben — hoz­zád hasonlóan nem va­gyunk nagyravágyók, meg­elégednénk az anyagi ja­vaknak — háznak, auto­mobilnak és egyebeknek — azzal a szerény szintjével, ami ma szükséges, kényel­met ad, de „gazdagságun­kat” nem emeli a hozzánk hasonlóké fölé. El is érjük általában (előbb vagy utóbb) ezeket, ám közben ha nem is mindegyikünk­től, de sokunktól elköltözik a szeretet melegsége, a gyermekeinkkel való együttjátszás öröme, a ter­mészetben, avagy a világ szép dolgaiban való gyö­nyörködés érzése. Egy napba kettőt sűrí­tünk, mégis számosak res­tanciáink, főképpen a hu­mánum, az emberi egymás- rafigyelés terén. Sokat akarnánk a dologi világ­ból? Érjük be kevesebbel, s akkor majd megnövek­szik bennünk a nyugalom? Erre is gondoltam már sok­szor, de többnyire legyőzött a szerzés öröme. Elbizony­talanodtam, s tőled kérdem ezt is: meddig természetes igény az anyagi előremene­tel, s mettől szellemet nyo­morító hiú nagyravágyás? Tudom rólad: révbe ér­vén is mindig őrizted a pa­raszti bölcsességet, ezért gondolom, hogy számodra idegen mai világunkra is kész lesz nálad a megfele­lő recipe. Tudom, azt is megérted: nem vágyom vissza a te idődet s nem arra kérlek — mert ilyen „tanácsot” már sokat kap­tam —, hogy elmagyarázd rossz a mi világunk, visz- sza kellene fordítani az idő kerekét. Akkoron te is min­dig előrefelé mentél, s ez — gondolom — soha sem volt könnyű. Mi is előbbre akarnánk jutni, de úgy ér­zem, egy képességet na­gyon elveszítettünk. Nem tudjuk szétválogatni az ocsút a búzától, a fontost a hiábavalótól. Szorgosak vagyunk, de szívünk sza­kad negyvenévesen, megüt a szél erejűnk teljében ... Hát ebben kérem taná­csodat. Hogyan, hogy te, aki egy emberélet alatt ha­talmasat jutottál előre, azt jegyezted le: ennek a nagy sebességű előmenetelnek a kapkodás nélküli minden­napi munka volt az alfája és ómegája. Kelt az ezer- kilencszáznyolcvanhatodik év szeptemberében, Máté napján. Szerető ükunokád. Luthár Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom